
Mit jelent a piaci kapitalizáció a kriptovalutáknál?
A piaci kapitalizáció segítségével könnyen meg tudjuk határozni egy kriptovaluta vagy blokklánc projekt jelenlegi értékét.
Mi az a piaci kapitalizáció, és hogyan tudjuk kiszámolni ezt?
A piaci kapitalizáció kifejezést széles körben használják a részvények piacán, azonban a különböző kriptovaluták, sőt a teljes kriptoszektor esetében is nagyon gyakran találkozhatunk ezzel. Az angolul csak ’market cap’-ként emlegetett piaci kapitalizáció ugyanis remek eszköze annak, hogy egy adott kriptopénz jelenlegi értékét meghatározzuk, összehasonlítsuk.
Egy adott kriptovaluta piaci kapitalizációjának kiszámítása nem igényel igazán nagy matematikai képességeket tőlünk. Mindössze annyit kell tennünk, hogy összeszorozzuk a jelenleg körforgásban lévő össze coin számát egy coin jelenlegi árával.
Képzeljük el, hogy indítunk egy új CryptoFalka FarkasCoint. Ebből 2000 coint bocsátunk ki, jelenleg $5-os árfolyamon. A FarkasCoin piaci kapitalizációja így $10 000 lenne most.
Honnan lehet megtudni az aktuális piaci kapitalizációját egy kriptovalutának?
A legtöbb esetben azért nem kell elkezdenünk számolgatni és összeszorozgatni a coinok számát a jelenlegi árral. A kriptováltók és tőzsdék majdnem mindig mutatják az aktuális árfolyam mellett a piaci kapitalizáció értékét is egy-egy adott kriptovaluta esetében. De megtalálhatod ezt a fontos információt a Cryptofalka kriptovaluta árfolyam oldalán is.
Kifejezetten fontos, hogy egy kriptopénzt ne csak az árfolyam alapján ítéljünk meg. Sok olyan coinnal találkozhatunk, ahol az alacsony árfolyamhoz kifejezetten magas számú, már a körforgásban lévő coinok jönnek – ez esetben pedig a projekt értéke jóval magasabb lehet, mint azt első blikkre az árfolyamból gondolhatnánk. Nagyon jó példa erre mondjuk a dogecoin esete. Egy dogecoin jelenleg 37 centért vásárolható meg, piaci kapitalizáció alapján azonban a hatodik legértékesebb kriptopénznek számít. Ez pedig azért van, mert a Dogecoin elérhető coin készlete nagyságrendekkel magasabb, mint a többi kriptovalutáé.
Miért szokták ezt a teljes kriptoszektor esetében is alkalmazni?
Nagyon gyakori az is, hogy nem csak mondjuk a bitcoin vagy az ethereum esetében nézik meg a kapitalizációt, hanem a teljes kriptoszektornál is. Ebbe a bitcointól kezdve az összes altcoinon és stabilcoinon át minden jelenleg a piacon lévő kriptoeszköz értéke beletartozik. A kriptovaluták nagyon magas volatilitása miatt a teljes szektor kapitalizációjában is nagy és gyakori fluktuációt láthatunk; néha néhány nap leforgása alatt több száz milliárd dolláros változás figyelhető meg.
És hogy mire jó a piaci kapitalizáció meghatározása? Egyrészről a szektor értékének változása mutathatja meg például azt, hogy milyen ütemben népszerűsödnek a kriptovaluták. De arra is alkalmas ennek az értéke, hogy más szektorokkal tudjuk összehasonlítani a kriptovaluták piacát (pl. arany vagy különböző részvények).
Azonban a piaci kapitalizáció értékében sem szabad vakon megbíznunk – még akkor sem, ha nagyon hasznos viszonyítási érték lehet egy-egy projekt értékelésekor. Az egyik probléma, hogy a pontos meghatározás (bár matematikailag könnyű kiszámolni) a megbízható adatok hiányában könnyen félrevezető lehet. A körforgásban lévő coinok számát nagyjából lehetetlen pontosan meghatározni, hiszen sok esetben akár percenként újabb és újabb coinok kerülnek megalkotásra. Az elveszített coinok meghatározása pedig már végképp lehetetlen feladat, pedig ezek kivonása mindenképpen fontos lenne a teljes elérhető készletből.
A másik nagy probléma, hogy a piaci kapitalizáció értéke manipulálható is, hiszen több módja is van annak, hogy a projekt megalkotói ezt saját érdeküknek megfelelően alakítsák – persze valódi értékteremtés nélkül.
Kriptovaluta piaci kapitalizáció összefoglalva
A piaci kapitalizáció segítségével meg tudjuk határozni egy-egy kriptovaluta vagy blokklánc projekt jelenlegi értékét. Ezt a teljes kriptoszektorra is le tudjuk vetíteni, amely lehetőséget ad arra, hogy más szektorokhoz viszonyítsuk növekedési ütemét és értékét. Azonban nem szabad feltételek nélkül sem megbíznunk ebben a mutatószámban, hiszen értéke nem határozható meg pontosan, illetve könnyen manipulálható is.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Jól járhat a Bitcoin, Biden $6 trillióra emeli a költségvetést
Joe Biden amerikai elnök 6 ezer milliárd dolláros költségvetést jelentett be 2022-re. A Bitcoin a fix inflációjával jól jöhet ki ebből is.
6 ezer milliárd dollárt költene Amerika 2022-ben Biden tervei alapján
Bár a bejelentésre még csak május 28-án kerül majd sor, a New York Times tegnapi cikke szerint az elnök 6 trillió dolláros költségvetést fog bejelenteni a mai, pénteki nap során. A második világháború óta legjelentősebb fiskális politika beruházásai infrastrukturális, oktatási és egészségügyi projekteket céloznak meg főként.
A 6 ezer milliárdos költségvetés 2022 után további emelkedéseket láthat majd. 2031-re összesen 8,2 trillióra szeretné emelni ezt Biden.
A költségvetés növeléséhez szükséges extra forrásokat Biden jelentős adóemelésekkel tervezi finanszírozni. Ezek elsősorban a leggazdagabb vállalkozásokat és egyéneket célozzák meg a tervezett módosítások szerint. Azonban a költségvetési hiány továbbra is jelentős problémákat vetít előre az ország számára, a költések növelésével pedig 2030 előtt a szakértők nem látnak esélyt arra, hogy az adósságait le tudná csökkenteni az ország.
A költségvetés növelésével kapcsolatos hírek kifejezetten jól jöhetnek majd a bitcoin (BTC) számára – legalábbis ezt igazolják az előrejelzések mellett a történelmi tapasztalatok is. 2020 márciusa óta ugyanis több mint 1500%-os emelkedést tudott produkálni a kriptovaluta, ahogy az amerikai kormány a koronavírus elleni harcban egyre komolyabb gazdasági segélycsomagokat és programokat jelentett be.
A féktelen költekezés azonban még komoly problémákat is okozhat Amerikának. A dollár erejét mérő DXY index, ami egy kosár egyéb valutához hasonlítja a dollárt, tavaly március óta több mint 13%-os zuhanást mutatott – amely a világ vezető valutája esetén komoly visszaesésnek számít.
Bár a bitcoinnak jól jöhet a dollár gyengülése, de a gazdaság számára aggasztó lehet
Nem is csoda, hogy a kriptoszférában is jó páran aggodalommal figyelték a Times jelentése után szárnyra kapó híreket. Amellett, hogy a legtöbben továbbra is a bitcoinba való befektetést tartják a legjobb megoldásnak, azért a probléma forrásaira is sokan kitértek. Anthony Pompliano, a bitcoin egyik nagy támogatója és a Morgan Creek Digital alapítója, például egyértelműen a dollár további gyengülést látja Biden döntésében.
„A kormány egyre nagyobb adósságba taszítja az országot miközben párhuzamosan még a valutánk értékét is tönkreteszi. A történészek majd azt fogják írni, hogy a kormány felgyorsította a világ tartalékvalutájának tönkretételét, miközben az emberek szurkoltak nekik.” – mondta Anthony Pompliano egy bejegyzésében.

A BTC árfolyama rövid időre átlépte a 40 000 dollárt a költségvetési hírek hatására. Forrás: TradingView
A bitcoin jó megoldás lehet a folyamatosan gyengülő dollár ellen, ahogy erre már a hírek kirobbanása óta jó páran felhívták a figyelmet, hiszen a gyengülő valutával szemben hosszú távon megőrizheti értékét. Azonban a dollárral kapcsolatos változások (legyenek azok jók vagy rosszak) könnyen kihathatnak az egész gazdaságra. A hatások elől pedig a kriptovaluták sem tudnak teljesen elmenekülni.
A Times Biden költségvetésével kapcsolatos cikke után a bitcoin egyébként átlépte egy rövid időre a 40 000 dolláros határt, majd újra visszaesett. Jelenleg $37 000 környékén mozog az árfolyam.
Összefoglalva
Joe Biden amerikai elnök a New York Times értesülései szerint 6 ezer milliárd dolláros költségvetést tervez 2022-re, amely az egyik legjelentősebb fiskális politikának számít a második világháború óta. A költségvetési hiány és a dollár gyengülése azonban még nagyon komoly problémákat jelenthet az ország számára. A dollár már a 2020-as év során is sokat veszített erejéből egyéb valutákhoz viszonyítva, a legtöbb szakértő szerint pedig ez könnyen folytatódhat a jövőben is. A bitcoin azonban jól jöhet ki a gyengülésből értékmegőrző funkciója miatt Biden bejelentésének ellenére is.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Mi az a kamatláb, és miért fontos mindenkinek tudnia róla?
A kamat ösztönzi a hitelezőt arra, hogy pénzét másnak kölcsönözze, de a kamatláb értéke az inflációt is befolyásolja.
A hitel építette és építi ma is a gazdaságot
A hitel óriási szerepet játszott a gazdaság mai formájának kiépítésében, de játszik jelenlegi életünk alakításában is. Röviden megfogalmazva a hitel felvétele és adása a különböző pénzügyi tranzakciókat könnyíti meg, mely a gazdasági növekedés alapvető feltételének számít ma. A hitelek segítségével az emberek olyan tőkéhez tudnak jutni, amivel korábban nem rendelkeztek. A vállalkozások úgy tudnak újabb beruházásokba kezdeni, hogy azt majd csak későbbi profitjukból kell visszafizetniük. A mindennapi ember pedig úgy tud egy nagyobb értékű terméket vagy szolgáltatást megvásárolni, hogy azt a jövőben, kis részletekben kell csak megfizetnie.
A hitel nem működne hitelező nélkül – aki azonban egyáltalán nem szívjóságából adja ezeket a kölcsönöket, hanem azért, mert ő maga is arra van ösztönözve, hogy pénzt adjon nekünk (akár fiatot, akár kriptót). És itt jön be a kamat, illetve ennek pontos értékének, a kamatlábnak gondolata.
Mi az a kamatláb?
Képzeljük el, hogy a Bitcoin Pizza napon fellelkesedve, úgy döntünk, nyitunk egy pizzériát mi is. Ehhez kiszámoljuk, hogy összesen 20 millió forintra lesz szükségünk, de ezzel az összeggel sajnos nem rendelkezünk. Jó barátunk, Satoshi azonban azt mondja, hogy kölcsön adja nekünk ezt az pénzt évi 5%-os kamatláb mellett.
Ez azt jelenti, hogy ha egy év múlva visszafizetjük a kölcsönt, akkor a 20 millió forintos tőkeösszeg mellett 1 millió Ft kamatot kell megfizetnünk. A kamat számításának is van persze több formája. Ha ez egy egyszerű kamat, akkor a visszafizetésig mindben évben 1 millió Ft adódik a tőkeösszeghez; ha viszont kamatos kamat, akkor a második évben már a tőkeösszeg kamattal növelt értékének 5%-ával nő a törlesztendő összeg (jelen esetben 1 050 000 Ft-tal). A kamatláb csökkentése növeli az inflációt. Ez azt jelenti, hogy romlani fog a pénz vásárlóereje, azaz ugyanannyi pénzért kevesebbet kapunk.
Miért fontos mindenkinek a kamatláb?
A kamatláb értéke és változásai nem csak annak fontos, aki hitel szeretne felvenni vagy adni, ugyanis ez a teljes gazdaságra hatással van. A központi bankok ugyanis a kamatláb (alapkamat) csökkentésével és növelésével tudják befolyásolni a fogyasztók döntéseit.
Ha magasabb a kamatláb, akkor a fogyasztók arra vannak ösztönözve, hogy minél inkább spóroljanak, hiszen a bankba helyezett pénzük jól kamatozik; illetve, hogy minél kevesebb hitelt vegyenek fel, hiszen ennek törlesztése költségesebbé válik. Ha például egy ország úgy érzi, hogy gazdasága túlhevült és túl sok beruházás történik, akkor a kamatláb növelésével csillapítani tudja ezt a hosszú távú fenntartható növekedés érdekében.
Ha alacsonyabb a kamatláb, akkor ezzel szemben a fogyasztóknak az éri meg, ha többet költenek és több kölcsönt vesznek fel. Ez egy válságos időszak után a gazdaság újraindítására lehet jó módszer, hiszen a növekvő beruházások és költések gyorsítják a gazdasági növekedést. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy a kamatláb csökkentése könnyen inflációhoz is vezethet, hiszen, bár több hitel lett elérhető, a hitelforrások ugyanakkorák maradtak; azaz ennek ára egészen addig fog emelkedni, míg újra nem lesz egyensúlyban a kereslet és a kínálat.
Összefoglalva
A hitel a gazdaság építésének alapköve, a hitelezés legfőbb pénzügyi ösztönzője pedig a kamatláb, hiszen ez határozza meg, hogy milyen áron adjuk kölcsön a pénzünket valakinek. Ezen felül a kamatláb a szélesebb gazdaság tekintetében is nagyon fontos, még akkor is, ha egyre növekvő mértékben támaszkodunk olyan inflációrezisztens eszközökre, mint a bitcoin. A központi bankok a kamatláb növelésével és csökkentésével tudják befolyásolni a fogyasztók viselkedését, mely aztán olyan dolgokra van hatással, mint az ország gazdasági növekedése vagy éppen az infláció értéke.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

A leggyakoribb bitcoin scamek és elkerülésük
A bitcoin scamek egyre gyakoribbá váltak a kriptovaluta terjedésével. Most mutatjuk, hogy az átverések ellen hogyan tudtok védekezni.
A leggyakoribb bitcoin scamek
Az új technológia mindig magával hozza a csalókat, akik ki akarják használni, hogy sokan még nem értenek az adott újdonságokhoz. Ez a kriptovaluták esetében sincs másképp, az online tér pedig kifejezetten sok lehetőséget biztosít ezeknek a scameknek. Mivel pedig a bitcoin azt is lehetővé teszi, hogy nem egy állam vagy központi hatalom, hanem kizárólag te kontrollálod az eszközeidet, felmerülő problémák esetén sem marad igazán sok lehetőségünk arra, hogy pénzünket valamilyen formában visszaszerezzük.
A legjobb, amit tehetünk, a védekezés. Ebben a cikkben erről olvashattok most.
Zsarolás
Nem csak a bitcoin átverések között elterjedt módszer a zsarolás alkalmazása, hiszen ez hosszú évszázadok óta használt csalási stratégia. A zsarolás részeként az elkövetők valamilyen érzékeny információ felfedésével fenyegetnek meg minket, hacsak nem fizetjük meg az általuk követelt összeget – jelen esetben természetesen egy bitcoin címre történő utalással.
Ez a szenzitív információ vagy létezik vagy nem; ezt a legtöbb esetben nem lesz lehetőségünk igazolni (hacsak nem nagyon egyértelműen látszik, hogy hamis az állítás). Ez esetben tehát tényleg a védekezés a legjobb támadás. Figyeljünk arra, hogy milyen oldalakat látogatunk meg, és mi a pontos URL cím. Válasszunk mindig új jelszavakat, bármikor regisztrálunk be egy új szolgáltatásra, és ezeket, ha lehet senkivel ne osszuk meg. Ahol elérhető például a két-faktoros azonosítás, ott szintén nagyon hasznos lehet, ha ezt igénybe vesszük a belépési adataink védelme érdekében.
Tessék, itt egy kis ajándék BTC!
Ajándék lónak ne nézd a fogát – de azért, ha valaki azt állítja, hogy kriptovalutát ad nekünk ajándékba, akkor álljunk meg egy pillanatra gondolkodni. A hamis „giveaway” ajánlatokat néha híres embernek álcázva próbálják eladni a közösségi média oldalakon, máskor pedig viral, felkapott posztok vagy valós projektek nagy bejelentései alatt kommentként hirdetik.
Átalában szimplán arra kérnek, hogy egy kisebb BTC összeget utalj egy megadott címre, majd, ha ezt megtetted, akkor ők egy ennél jóval nagyobbat küldenek neked vissza. Alternatív változatként használhatnak más kriptovalutákat is (pl. ETH vagy BNB), vagy akár még a privát kulcsaidat is kérhetik azért „cserébe”, hogy át tudják neked küldeni az ajándékot.
A védekezés ezen bitcoin scamek esetén viszonylag egyszerű: ezek az ajánlatok ugyanis kivétel nélkül átverések. Ha bármilyen ehhez hasonló ajánlatot látunk a közösségi média oldalak egyikén, azt messziről kerüljük el.
Copy-and-paste szoftverek
Ez már egy komplikáltabb scam a bitcoin átverések körében, hiszen feltételezi, hogy az elkövetők vírust tudnak telepíteni az eszközeinkre. Ezek a rosszindulatú szoftverek aztán a vágólapra másolt adatainkat tudják megváltoztatni a tudtunk nélkül. Ha például az egyik barátunknak BTC-t szeretnénk átutalni, a tárcacímet nagy eséllyel a vágólapra másolva illesztjük be a tranzakció adatai közé. Ezen a ponton azonban a copy-and-paste szoftver a címet megváltoztatja, hogy a támadók tárcájában landoljon a küldött összeg.
Itt a legjobb védekezés egy jó vírusírtó alkalmazása, illetve a gyanús emailek és az ismeretlen webhelyek elkerülése.
Ponzi, avagy a piramisjáték
Az egyik legrégebbi trükk az üzleti világban, de még ma is töretlen népszerűségnek örvend. A Ponzi-sémának alapvető gondolata, hogy egy projektbe beszállva akkor tudsz profithoz jutni, ha minél több embert szervezel be – ezzel építve a piramist magad alatt. A legtöbb esetben azonban a trükk ott van, hogy semmilyen termék vagy szolgáltatás nincs emögött a szerveződést mögött; vagy ha van is, az semmilyen értéket nem tud termelni. A jutalmadat az újonnan csatlakozók pénzéből finanszírozzák, egészen addig amíg ezek az új emberek el nem fogynak. Aztán az alapítók általában szépen le is lépnek a begyűjtött pénzek nagy részével.
És hogy lehet itt védekezni? Ne sajnáld az időt attól, hogy alaposan utánanézz minden projektnek, amibe be szeretnél fektetni. Legyen tiszta és átlátható az üzleti modell, és hogy hol termel értéket a projekt – ha ez nincs meg, akkor garantáltan találni fogsz egy ennél sokkal jobbat.
Összefoglalva
A bitcoin átverések vagy bitcoin scamek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ahogy új emberek szállnak be a kriptoszférába. A legjobb védekezés, ha körültekintőek vagyunk és vigyázunk adatainkra. Mindig válassz új jelszavakat, soha ne add ki a privát kulcsaidat, és ha egy ajánlat túl jól hangzik? Akkor jobb, ha ezt te most inkább kihagyod.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

A bankszektor kétszer annyi energiát használ, mint a Bitcoin
Egy friss kutatás szerint a Bitcoin hálózatának évi energiafelhasználása 114 TWh, míg a bankszektor évente csaknem 260 TWh-t fogyaszt.
A Galaxy Digital összehasonlította a bitcoin és a bankszektor energiafogyasztását
Az utóbbi hónapokban újra megerősödtek a Bitcoin hálózatát érő kritikák a mainstream és a közösségi médiában is. És hogy mi a legfőbb ellenvetése az embereknek? A környezetszennyező Bitcoin energiafelhasználása. Most azonban, úgy tűnik, hogy a Bitcoin korántsem a legkörnyezetszennyezőbb játékos a pénzügyi piacon – a bankszektor ugyanis több mint kétszeres energiaigénnyel rendelkezik a kriptovalutánál.
A kritikus hangok közepette Michael Novogratz kriptocége, a Galaxy Digital elvégezte saját kutatását a Bitcoin hálózatának energiafelhasználásával kapcsolatban. A kutatás az “On Bitcoin’s Energy Consumption: A Quantitative Approach to a Subjective Question”, azaz a „A Bitcoin energiafelhasználásáról: egy szubjektív kérdés kvantitatív megközelítése” címet viseli, és egy nyilvános hozzáférést biztosít mindenkinek a felhasznált módszerekhez és számolásokhoz.
Az eredmények szerint a Bitcoin évente jelenleg 113,89 TWh energiát igényel a hálózat működtetéséhez. Ebbe beletartozik a bányászok által felhasznált energia, a poolok energiaigénye, illetve a node-ok fenntartásához szükséges áram mennyisége is.
Az igazán érdekes eredményeket azonban akkor láthatjuk, amikor a kapott számokat a pénzügyi szektor egyéb szereplőivel hasonlítjuk össze. A teljes bankszektor több mint 260 TWh energiát igényel évente, míg az aranyipar is majdnem eléri a 250 TWh-t. A bankszektor esetén az ATM-ek, a bankfiókok és a bankkártyák fenntartásához szükséges energiaigény eltörpül a bankok adatközpontjainak szükségletéhez képest, mely önmagában csaknem 240 TWh-t használ fel évente.
Nehéz pontosan felmérni a bankok és az aranyipar fogyasztását
A kutatásban azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy míg a Bitcoin hálózatának energiaigénye viszonylag egyszerűen mérhető olyan indexek segítségével, mint a Cambridge Bitcoin áramfelhasználási indexe, addig ugyanez az adat a bankok esetében nem áll rendelkezésünkre. A bankszektor ráadásul nagyon szerteágazó, energiaigényének felméréséhez pedig hozzátartoznak a bankfiókok egyéni energiafelhasználástól kezdve a kártyahasználat áramszükséglete is.
Az aranyipar energiafelhasználásának megbecslése szintén problémásnak bizonyult, hiszen itt sincsenek pontosan mért és nyilvános elérhető adatok. A Galaxy Digital főként a Világ Arany Tanács (World Gold Council) által összeállított „Az arany és a klímaváltozás: jelen és jövőbeli hatások” című jelentésre támaszkodott, mely az aranyipar üvegházhatású gázkibocsátásával foglalkozik. A Galaxy azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kutatás „lehetséges, hogy kulcsfontosságú tényezőket hagyott ki”, mint például az aranybányákban használt abroncsok előállításának és cseréjének energiaigénye.
Már Elon Musk is a környezetszennyező Bitcoin ellen fordult
A Galaxy Digital kutatása nem is érkezhetett volna aktuálisabb időben. A bitcoin (majd ezt követve nagyjából az összes kriptovaluta) árfolyama éppen azt követően zuhant be ugyanis, hogy Elon Musk bejelentette, a Tesla a továbbiakban nem fog bitcoint elfogadni az autókért cserébe fizetésként. És hogy miért? Természetesen a bitcoin környezetszennyező hatása miatt.
A kriptoközösség nem meglepő módon egyáltalán nem fogadta kitörő lelkesedéssel Musk bejelentését. Sokak szerint kifejezetten kétszínű Musktól, hogy miközben az űrturizmus kiépítésén dolgozik a SpaceX-szel (egyáltalán nem fenntartható energiaforrásokat igénybe véve), a Bitcoin hálózatát hívja környezetszennyezőnek.
A kriptopiac értéke csaknem 500 milliárd dollárt vesztett Musk bejelentését követően, az árfolyam pedig február óta először esett 43 ezer dollár alá.
Összefoglalva
A Galaxy Digital legfrissebb kutatása szerint a bankszektor és az aranyipar is csaknem kétszer annyi energiát használ fel, mint a Bitcoin hálózata évente. Mindezek ellenére a médiában egyre erősödnek a bitcoint magas energiafelhasználása miatt kritizáló hangok, melyeket csak erősített Elon Musk bejelentése, miszerint a környezetszennyező hatása miatt többé nem fogadnak el BTC-t a Tesla autók megvásárlása során.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás