Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Ez Ray Dalio, milliárd dolláros befektető negatív véleménye

Ez Ray Dalio, milliárd dolláros befektető negatív véleménye

Ray Dalio volt az, aki már a koronavírus előtt, még 2019-ben megkongatta a vészharangot a tőzsdékkel kapcsolatban. Újabb nem tetszését fejezte most ki. ⚠️

 

Ray Dalio szerint már a központi bankok mozgatják a piacokat

Ray Dalio a Bridgewater CIO-ja, 1949-es születésű sztárbefektető. Jelenlegi vagyona nagyjából 18 milliárd dollárra tehető. Ha valaki, akkor ő biztosan képben van a tőzsde és a gazdaság alakulásával. Tavalyi negatív kiábrándulásáról mi is írtunk: A világ kezd megőrülni, a pénzügyi rendszer a vesztébe rohan.

Most a Bloomberg-nek adott újabb interjút. Ebben azt ecsetelte, hogy szerinte a legtöbb központi bank már nem a hagyományos gazdasági rendszer keretein belül működik. Szerinte például a FED tevékenysége sokszor erősen túlnyúlik a felelősségi körükön.

Vannak olyan piacok, amelyeket a központi bankok mozgatnak! Nem csupán a tevékenységeikkel, hanem azzal, hogy ők is tőzsdei befektetéseket vásárolnak. Az ő prioritásaik, hogy mikor adjanak vagy vegyenek viszont teljesen másak, mint a klasszikus piacoké. Ennek eredményeképpen ki lehet jelenteni, hogy "nem szabadok" a tőkepiacok, hanem erős központi befolyás alatt állnak.

Bitcoin részvény 2020 I Cryptofalka

Ray Dalio szerint ugyanis a központi bankok egyik alap célja az, hogy likviditást biztosítsanak a bankok számára, ami segítségével ők hitelezni tudnak a vállalatok és a lakosság számára. Ez pedig egy egészséges egyensúlyt teremt a hitelrendszer és az egyéb pénzügyi eszközök között. Mára viszont már Dalio szerint a gazdaságot és a tőzsdei piacokat a központi bankok felvásárlásai mozgatnak.

 

Nem csak a központi bankok szerepe, a dolláré is változóban van

Az előző válságból való kilábalás egyik útja az volt, hogy a FED és a központi bankok szerepe erősen átalakult. Azonban mára már olyan szituációban találták magukat, hogy sokszor gyakorlatilag ők mozgatják a tőzsdei piacokat. Ha pedig nem nyújtanak segédkezet a bukott blue-chipeknek és vállalatoknak, akkor pedig a gazdaság nagy része bukik el.

Ray Dalio szerint az amerikai dollár is elveszítheti a vonzerejét és akár a globális tartalékvaluta szerepét is. Ezzel kapcsolatban főként a FED határtalan pénznyomtatását emelte ki. Ez nem új dolog, már korábban is kifejtette Ray Dalio negatív véleményét a dollár tartalékvaluta szerepéről.

pénzügyi_rendszer6 Forrás: https://www.shutterstock.com/video/clip-5555234-money-printing-press-making-hundred-dollar-banknotes

Sőt Ray Dalio híresen bearish a FIAT pénzekkel szemben. Ugyan egyelőre még a digitális valuták mögé sem állt be. Még áprilisban nyilatkozta azt, hogy:

A készpénz a legrosszabb befektetés!

Ha szeretnéd elolvasni tavalyi cikkünket Ray Dalio-tól: A világ kezd megőrülni, a pénzügyi rendszer a vesztébe rohan

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
  2. Eljött a nap, amikor az olaj ára olcsóbb lett, mint a vízé
  3. Starbucks és McDonalds teszteli a kínai digitális yüant
  4. Komoly módosítások a Facebook Libra kriptovalutájánál
  5. Blockchain technológia, már a Telsa és a BMW is használja
  6. A Huawei fogja segíteni a kínai blockchain adoptációt
  7. CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -1.58% $62,002.31
Ethereum ETH -1.44% $3,018.73
BNB BNB 1.11% $543.02
Solana SOL -2.40% $133.58
XRP XRP -0.19% $0.4909
Dogecoin DOGE -5.39% $0.1468
Cardano ADA -1.62% $0.4462
Litecoin LTC 4.63% $81.93
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!