Sokaktól halljuk, hogy váratlanul érte őket a kriptopiac trendfordulója. Cikkünkkel most egy rövid bepillantást nyerhettek a Cryptofalka privát kereskedői csoportjába, ahol a tagok elemzéseink segítségével már korábban felkészültek az esetleges trendforduló lehetőségére.
Elemzőink 2 hónapja már a bullish képet vázolják a Bitcoinnál
A Cryptofalka privát kereskedői csoportjának egyik fő célja, hogy stabil alapot és segítőkész közösséget tudjunk számodra biztosítani ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan fejlődj. Számos elemzést készítünk az aktuális lehetőségekről a Bitcoin és más kriptovaluták piacán. De beszéljenek helyettünk inkább most a képek, amelyeket a privát kereskedői csoportunkból időrendi sorrendben szemezgettünk.
Február 5-én, már egy jó 2 hónappal ezelőtt (amikor még mindenki medvés volt) elkezdtünk reménykedni és pozitívan értékelni a Bitcoin mozgását:

Sok hónapos csökkenő trend megtörése jelezte előre a változást
Kifejtettük, hogy az akkori piaci mozgással sikerült megtörni a sok hónapos trendet, amit láthattunk. Tört a trendvonal és hónapok óta nem sikerült zárni ilyen egyértelmű napi gyertyát a mozgóátlagok ellenállása felett. Vagyis ez mindenképpen változást mutatott az eddigiekhez képest. Az RSI csökkenő trendje is szépen megtört, ami korábban sokszor jelzett már előre trendfordítót:


Az ellenállásokat is sikeresen azonosítottuk és kitartottunk a korrekcióknál is
Ahogyan éledezett a piac, mi is élénkebben figyeltük a chartokat. Február második felében továbbra is úgy gondoltuk, hogy a korrekció mellett él a BTC trendfordulója!

Napokkal később az ellenállásunk beváltotta az ígéretét és hozott további leütést a BTC-nél. Elég csúnya nagy piros gyertyát produkált az árfolyam, de ettől még a napi formáció továbbra sem festett rosszul és is bizakodóak maradtunk.

Majd meg is jött az első magasabb alj és ezzel ténylegesen fordult a trendünk!

Majd elkezdett beérni a trendfordulónk és jöttek a magasabb aljak is
A legtöbb ember a trendfordítókat egy V alakú erős felpattanónak képzeli el, de a valóságban általában sokkal lankásabb és lassabb fordítókat láthatunk, ahogyan a Bitcoinnál is a csökkenő trend megtörése után szépen lassan történt. De, ami fontos volt, hogy sorra jöttek a magasabb aljak és ezzel az árfolyam csökkenés helyetti emelkedése.


Az emelkedő aljak sorozatával pedig a piros ellenállásunk (45000-47000$) visszatesztelésére számítottunk.

A köztes megállók között is bizakodóak maradtunk:

Majd beérett, amire több hete vártunk
Majd bejöttek a várakozásaink és ismét nagyobbat ugrottunk a BTC-vel. A Cryptofalka tagjait ez valószínűleg nem érte meglepetésként, ugyanis közel 2 hónapja elemzésekben és streamekben beszéltünk nekik arról, hogy egyre jobban fest a Bitcoin grafikonja.


Trendforduló ide vagy oda, de mire számíthatsz még, ha falkatag leszel?
Ethereum, egyéb altcoinok elemzései, on-chain adatok, fundamentális sőt világpiaci elemzések is frissen kerülnek fel a csoportba. Hetente jelentkezünk élő stream adásokkal, CeFi, DeFi és NFT témákkal is foglalkozunk, de tulajdonképpen bármilyen témát szívesen boncolgatunk a tagok kérésére.
Ha falka vezér tagságot választasz, akkor hozzáférhetsz heti riportunkhoz is, illetve minden héten van egy új coin, amit részletesen elemzünk és összehasonlítunk a versenytársakkal, kifejtve, hogy milyen potenciált és veszélyeket hordozhat magával az adott projekt.

Nem szignál csoport vagyunk, a célunk az érdeklődők képzése
A kereskedés mellett elsődleges célunk a tagok folyamatos fejlesztése, mentorálása és egy hatékony trader közösség kialakítása. Azoknak ajánljuk a privát tagságot, akik csak most ismerkednek a kriptovalutákkal, de azoknak is minőségi tartalmakkal tudunk szolgálni, akik csupán szeretnének időt spórolni döntéseik meghozatalához. Ha úgy döntesz, hogy bizalmat szavazol nekünk és megtanulnál tudatosan profitálni, akkor két tagsági szint közül választhatsz, amelyekről a lenti linken tájékozódhatsz részletesen.
CSATLAKOZZ MOST!
Ne maradj le, csatlakozz te is a falkához! Árainkat illetve további részletes információkat a tagsággal kapcsolatban itt találsz. A privát tagság megvásárlása esetén “oktatás” szolgáltatásról 27%-os ÁFÁ-s számlát állítunk ki, így ez ideális választás lehet cégek számára is.
Összefoglaltuk a legfontosabb információkat ahhoz, hogy minden kezdő megkapja a válaszait arra, hogy mi az a Bitcoin és hogyan működik.
Mi az a Bitcoin (BTC)? A Bitcoin egy decentralizált kriptovaluta, amelyet 2009-ben hoztak létre, és alapjaiban változtatja meg a hagyományos pénzügyi rendszert. Lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy közvetlenül egymás között küldjenek pénzt anélkül, hogy közbeavatkozna egy központi hatóság vagy bank. A Bitcoin tranzakciók biztonságát a blokklánc technológia és a kriptográfiai módszerek biztosítják, amelyek a felhasználók anonimitását és a tranzakciók megbízhatóságát garantálják. Az első és legismertebb kriptovaluta, amely széles körben használható vásárlásra, befektetésre és átutalásokra.
“Mi az a Bitcoin” összefoglalónk tartalomjegyzéke
A Bitcoinról röviden!
A Bitcoinra úgy is tekinthetünk, mint a modern kor igényeként létrehozott digitális fizetőeszközre. Lényegében egy országhatároktól függetlenül továbbítható, kötöttségek nélkül birtokolható elektronikus pénzről van szó, amely a nap 24 órájában, biztonságosan rendelkezésre áll.
2020.10.26-án 88 857 Bitcoint utaltak át egyetlen tranzakció segítségével, aminek akkori értéke 1150000000 dollár volt. Mindezt 3,54 dollár tranzakciós költség mellett.
A nemzetek által kibocsátott “fiat” pénzektől eltérően fontos sajátossága, hogy központi banki közreműködés nélkül létezik és működik. Egy elosztott hálózaton fut, amelyet a világ több ezer számítógépe tart fenn, ők azok a bizonyos bányászok. A Bitcoin igazából a világ első, valóban nyitott pénzügyi hálózata, melyet egy előre meghatározott program kód futtat. Vagyis a felhasználók a politikusok helyett az egzakt matematika és programozás szabályaira támaszkodnak.

A Bitcoin legfontosabb újítása nem csupán az általa feltalált hatékony fizetési rendszer kialakításában rejlik, hanem általa egy teljesen új iparág is létrejöhetett. A vezető digitális valuta ugyanis azt a blokklánc technológiát használja, ami a fizetésen kívül számtalan egyéb feladatra használható. A blokklánc rögzíti és érvényesíti az összes tranzakciót és biztosítja a hálózat egységét. Ezeket az ügyleteket összekapcsolt blokkok rendszereként csoportosítják, amelyek így létrehozzák a blokkláncot (blockchain).
Tehát a Bitcoin gyors, transzparens és olcsó tranzakciókat tesz lehetővé decentralizáltan, központi felügyelet nélkül a blokklánc technológia segítségével.
A Bitcoinra sokan nem is csak egy egyszerű fizetőeszközként tekintenek, hanem egy évtizedes távlatban mesés hasznot hozó értékálló befektetésként. Ugyanis a program kódban előre meghatározott tulajdonságai jelentős mértékben az arany alternatívájaként pozícionálják. Sokan egyenes a ,,digitális arany” megnevezéssel hivatkoznak a Bitcoinra.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
Miként működik a Bitcoin és a blokklánc?
Gyakran a blokklánc technológiát az internethez hasonlítják és talán még nem is látható előre, hogy miképpen fogja átformálni a jövőbeli világunkat. Ahogyan annak idején az egyszerű internet protokoll létrehozása során sem lehetett biztosan tudni, hogy milyen jövő vár a rendszerre. Azt sem sejthettük, hogy idővel a mindennapi életünket is behálózza majd. A Bitcoin, mint a modern világ digitális valutája, a Blockchain technológia egyik legismertebb és talán legegyszerűbb megvalósulási formája.
A blokklánc az információk egy digitálisan megosztott főkönyve, melynek egyedi másolatai a blokkláncot felépítő szisztéma összes csomópontjában megtalálhatóak. A blokkokban bármilyen információt tárolhatunk, ami a Bitcoin esetében például egy utalás összege, fogadó és küldő fél címe. A rendszer összes résztvevője ellenőrizheti az előző tranzakciókat és újakat is vehet fel. A tranzakciókat a könnyebb feldolgozhatóság miatt blokkokba rendezik, ezek a blokkok pedig egymással láncolatba vannak kötve. Ez adja a blokklánc elnevezést.

A blokkok tartalma és az egyes blokkok közötti kapcsolat a kriptográfia eszközével védett. Ez garantálja, hogy a végrehajtott tranzakciók visszafordíthatatlanok és megsemmisíthetetlenek. Ilyen módon létrehozható egy olyan főkönyv és tranzakciós hálózat, ahol nincs szükség harmadik félre a tranzakció lebonyolításához. Ezzel pedig el is érkeztünk a blokklánc rendszer egyik legfontosabb jellemzőjéhez: a decentralizáltsághoz.
A rendszer decentralizált jellege nem csak azt biztosítja, hogy nincs szükség közvetítőre, hanem mindamellett bárki számára áttekinthető módon rögzíti a tranzakciókat. Ez a garanciája annak, hogy a tárolt adatok megmásíthatatlanok legyenek. Az adatok láncszemekként egymásba kapcsolódnak, így pedig visszamenőleg nem módosíthatók. Hiszen akkor sérülne a rendszer integritása az utána következő blokk vonatkozásában.
Mi is az a Bitcoin blokkfelezés?
A Bitcoin teljes készletének felszabadítása egy progresszív görbét ír le, vagyis kezdetben könnyű volt újabb és újabb Bitcoinokhoz hozzájutni, majd ez a görbe egyre felkeményedik és a végén már sokkal nehezebb lesz az új Bitcoinok kitermelése.
A Bitcoin blokkláncán az eredeti blokkjutalom 50 Bitcoin volt, ami Satoshi eredeti programkódja szerint 4 évente feleződik. Kezdetben 50 majd 25, 12,5 és ma három felezés után csupán 6,25 Bitcoin a bányászok munkájáért járó blokkjutalom. A következő Bitcoin blokkfelezés 2024 májusában lesz, amikor is 3,125 Bitcoinra fog csökkenni a blokkjutalom.
A teljes Bitcoin készlet mennyisége: 21 000 000 BTC lesz
A jelenleg már kibányászott, piacon elérhető maximális mennyiség: 19 415 806 BTC

Ezzel pedig a Bitcoin inflációja fix, jelenleg évi 1,8%. Ez véletlenül pontosan az arany elmúlt évtizedekben produkált 1,5-2%-a közé esik. Viszont a digitális arany inflációja a következő blokk felezés után (2024-től) már csak 0,9% lesz.
Egy Bitcoin tőzsdei árát a kereslet/kínálat viszonya határozza meg. Így egy Bitcoin árára nagy hatással van az, hogy az mennyire ritka, milyen mennyiség forog belőle szabadon a piacon. Főként ezért is láthatunk a Bitcoin árában 4 éves felfutási ciklusokat, ahogy folyamatosan szűkül az új Bitcoinok mennyisége.
51%-os támadás, azaz a blokklánc gyenge pontjai
Azonban a Bitcoin esetében sem csak kizárólag előnyökről beszélhetünk. A megosztott adatok, az információ stabilitás, a decentralizált jellemző és a transzparencia mind korszakalkotó előnyök, de azért potenciális hátrányokat is lehet említeni. Ilyen lehet az 51%-os támadásnak nevezett kockázati tényező lehetősége, amely a Bitcoin hálózatának nagysága miatt elég valószínűtlen, kisebb projektek esetén ugyanakkor akár kivitelezhető lehet. Probléma lehet a tárhely kérdését illetően is. Végül az adatok megváltoztathatatlanságát is meg kell itt említeni. Előnyként már volt róla szó, de bizonyos esetekben hátrány is lehet. Ha például tévedésből rossz címre küldünk Bitcoint, nincs senki, aki ezt semmisé tudná tenni vagy kárpótolni tudna. A technológia felhasználási területei ugyanakkor meglehetősen széleskörűek. Láthatunk rá példát a logisztika, egészségügy, pénzügyi szektor, informatika vagy akár az oktatás területén. A példák a végtelenségig sorolhatók.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
Satoshi Nakamoto, avagy a Bitcoin születése
A Bitcoin kapcsán jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon hogyan jött létre és ki állhat mögötte. A Bitcoin létrejöttéhez sok titokzatosság és legenda kapcsolódik, ám az biztos, hogy kevés kutatás követően is említésre kerül Satoshi Nakamoto neve. Az általános vélekedés szerint Satoshi Nakamoto neve valószínűleg egy kitalált név csak. A satoshi jelentése japánul ,,bölcs”, a nakamoto pedig egy gyakori családnév, amelynek egyik jelentése ,,eredet”. Ahhoz pedig nem kell nyelvtudósnak lenni, hogy a bitcoinnal összefüggésben mindebből a ,,bölcsesség eredete” összetételt olvassuk ki.
Tulajdonképpen mindegy is, hogy mi lehetett az ismeretlen programozó motivációja a Bitcoin létrehozásával, az biztos, hogy nem szerette volna felfedni személyazonosságát. Ezzel a ténnyel is azt üzeni Satoshi Nakamoto, hogy a ,,termék” eszmeisége a lényeges és nem a létrehozó programozó kiléte. Az elmúlt 13 évben több személlyel kapcsolatosan is felmerült, hogy talán ő lehet a rejtélyes fejlesztő, de végül inkább értékelhettük az illető személyek rivaldafénybe kerülési vágyának, sem mint valóságnak.

Satoshi Nakamoto saját bevallása szerint 2007-ben kezdte a munkát a bitcoin protokollon. 2008 októberében 31-én közzétette az elektronikus készpénzrendszer működését bemutató fehér könyvet, végül 2009 január 3-án Nakamoto kibányászta az első, genezis blokkot, amivel elindult a bitcoin hálózat.
Mai napig nem derült ki, hogy ki volt a Bitcoin titokzatos megalkotója
Satoshi Nakamoto 2011-ig maga dolgozott a kódoláson, majd áprilisban teljesen eltűnt a világ szeme elől. Ezzel egyúttal átadta a megkezdett munkát Gavin Andresennek és az időközben kialakult bitcoin fejlesztő közösségnek. Annak ellenére, hogy magáról Nakamoto személyéről nem sokat tudni, a programozókkal folytatott emailezéseiből azonban következtetni tudunk különc jellemére.
Egy magyar származású programozó, Hanyecz László is dolgozott együtt Nakamotoval. Személyesen sosem találkoztak ugyanakkor az email váltásokra alapozva meglehetősen furcsa figurának ábrázolja őt. Elmondása alapján végig volt valami különös a közös munkában és Nakamoto személyében. Rendre főnökösködött, miközben valójában nem is volt hivatalos munkakapcsolat közöttük. Úgy tűnt, hogy egyfelől a munka tekintetében a fejlesztő csapat részévé fogadta, személyes oldaláról azonban következetesen nem árult el semmit. Mereven elzárkózott ettől és az erre vonatkozó kérdésekre nem is reagált, szinte már betegesen őrizve inkognitóját.

A Bitcoin jövőjét és a projekt fő célját tekintve azonban ez érthető és minden bizonnyal szükséges is volt. Elképzelhető, hogy a bitcoin nem is létezne ma, ha Satoshi Nakamoto nem titkolódzik annyit a rendszer alapjainak megalkotása során.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
Bitcoin történelem és legfontosabb események
2008:
- szeptember: csődbe megy az amerikai Lehman Brothers bank, globális válságot eredményezve ezzel,
- október 31: megjelenik az új decentralizált fizetőeszköz, a Bitcoin Fehér Könyve,
2009:
- január 3: a Genesis blokk létrejöttével elindult a Bitcoin lánc,
- január 12: megvalósult az első Bitcoin tranzakció (Satoshi Nakamototól Hal Finney-nek),
- október 12: az első átváltási árfolyamot meghatározták: 1 dollár = 1309,03 BTC,
2010:
- május 22: Hanyecz László az első, aki Bitcoinért vesz egy terméket. 25 dollár értékű pizzáért fizetett 10.000 BTC-t,
- július: a gyűjtögetős kártyajáték kereskedelmére létrejött Mt.Gox a Bitcoin első tőzsdéjévé válik
- október 7: az árfolyam elérte a 0,06 dollár / BTC,
- október 28: végrehajtották az első short tranzakciót,
- november 1: a Bitcoin kapitalizációjának értéke meghaladta az 1 millió dollárt, a BTC árfolyama pedig az 50 centet,
2011:
- február 9: 1 dollárba került 1 BTC,
- február 14: 3000 BTC-ért kínáltak eladásra egy használtautót,
- március 27: a dollár után, ettől a naptól kezdve már angol font ellenében is lehetett Bitcoinnal kereskedni,
- április 16: a TIME magazin cikket ír a Bitcoinról,
- július 22: megjelenik az első Bitcoin alkalmazás iPadre
- A Wikileaks kiszivárogtató platform lesz az egyik első szervezet, amely elfogad Bitcoin adományokat,
2012:
- március 1: közel 50.000 BTC-t loptak el a bitcoin történetének legnagyobb lopása során,
2013:
- február 28: az árfolyam új csúcsot ért el, 31,91 USD /BTC,
- március 28: a Bitcoin teljes értéke meghaladta az 1 milliárd dollárt,
- április 1: 100 dolláros árszintet is átlépte a BTC árfolyama,
2014:
- február 28: csődöt jelent az akkoriban legnagyobbnak számító tőzsde, az Mt. Gox,
2017:
- június : a BTC árfolyam elérte a 3000 dollárt,
- augusztus: létrjeött a BTC forkból a Bitcoin Cash,
- október: a BTC árfolyam elérte a 6000 dollárt,
- november: a BTC árfolyam elérte a 10000 dollárt,
- december: a BTC árfolyam elérte a korábbi csúcsot, 19783 dollárt,
2018:
- A Twitter CEO, Jack Dorsey azt jósolta, hogy a bitcoin nagyobbra nő majd, mint az amerikai dollár, és a világ elsődleges valutája lesz
- október : Kína és Dél-Korea az első államok, ahol korlátozzák, vagy akár teljesen be is tilthatják a bitcoin-kereskedelmet
2020:
- Egyre több intézményi befektető helyezte a megtakarításait Bitcoinba
- Májusban megtörtént az újabb Bitcoin blokkfelezés. 12,5 Bitcoinról 6,25 Bitcoinra csökken a blokkjutalom
- Egyszerűsödik a Bitcoin vásárlás a digitális valuta széleskörű terjedésének köszönhetően (PayPal, Revolut stb.)
- A Bitcoin árfolyama megdöntötte a korábbi 20 000$-os csúcsot is és rekord magas 29 110 dolláron zárja a 2020-as évet
2021:
- április 14: a BTC árfolyama új csúcsot állított be, 64.800 dolláros árfolyammal
- május 19: a BTC árfolyama 30.000 dollárig zuhan részben annak a hírnek köszönhetően, hogy a Tesla eladja a Bitcoin állományát,
- júniusban került megrendezésre a világ legnagyobb Bitcoin konferenciája Miamiban,
- június 4-én Nayib Bukele El Salvador elnöke bejelenti, hogy országa még ebben az évben törvényes fizetőeszközként tervezi elismerni a Bitcoint,
- szeptember 7: El Salvadorban a dollár mellett a Bitcoin is törvényes fizetőeszköz,
- október 19: az első Bitcoin ETF megjelenik a new yorki tőzsdén,
- október 20: a BTC árfolyama új csúcsot állított be, 66.974 dolláros árfolyammal.
2022:
- Fokozott intézményi elfogadás: Több hagyományos pénzügyi intézmény, például bankok és fedezeti alapok kezdik elfogadni a bitcoint és a blokklánc technológiát, felismerve a bennük rejlő lehetőségeket és befektetve a területbe.
- Szabályozási fejlemények: A kormányok világszerte továbbra is küzdenek a kriptovalutákra és a blokklánc-technológiára vonatkozó szabályozási keretekkel. Az Európai Unió megkezdi a MiCa kidolgozását, egy átfogóbb szabályozást tervezve a kriptovaluták kereskedésének biztosítására és a tiltott tevékenységek elleni küzdelem érdekében.
- Központi banki digitális valuták (CBDC): Több központi bank, köztük a kínai People’s Bank of China (PBOC) és az Európai Központi Bank (EKB) felgyorsítja a saját digitális valutáinak kifejlesztésére és kísérleti alkalmazására irányuló erőfeszítéseit, feltárva a blokklánc technológiában rejlő lehetőségeket.
2023:
- BRC20 lánc elindítása: Új blokklánc protokollt indítanak BRC20 néven, amelyet kifejezetten az eszközök tokenizálására és decentralizált alkalmazások lehetővé tételére terveztek. A BRC20 figyelmet kap skálázhatósága, interoperabilitása és intelligens szerződéses képességei miatt, ami fejlesztőket és projekteket vonz a hálózatra való építkezésre.
- A Bitcoin NFT-k felemelkedése: Az (NFT-k jelentős vonzerőt nyernek a kriptotérben, a művészek, alkotók és gyűjtők felfedezik az NFT-k és a Bitcoin metszéspontját. Elkezdenek megjelenni a Bitcoin NFT-k, amelyek a Bitcoin blokklánc biztonságát és széles körű elfogadottságát kihasználva lehetővé teszik az egyedi digitális eszközök és gyűjtemények tokenizálását a Bitcoin-hálózaton.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
Bitcoin vásárlás és tárolás
Különösen a bika piac időszakában, a parabolikusan emelkedő árfolyam esetén merül fel sokakban a kérdés, hogy hol tudok kriptovalutát venni és mit kezdjek vele. Ezekre a kérdésekre ma már szerencsére lényegesen egyszerűbb a válasz, mint 13 éve, amikor megjelent a Fehér Könyv. Azóta már Magyarországon is tudunk akár készpénzért is Bitcoint vásárolni. Minderre az ország több pontján elhelyezett speciális ATM segítségével nyílik mód. A folyamat pedig pont olyan, mint amikor a kedvenc bankunk automatáját használjuk. Csak ebben az esetben egy QR-kódon keresztül jut el a korábban létrehozott kriptotárcánkba a megvásárolt Bitcoin. A másik, kedvezőbb megoldás a vásárlásra, ha ezt egy tőzsdén keresztül tesszük.
Az egyik legismertebb és legbiztonságosabb a Binance, de a nagyok közé sorolhatók a Coinbase, Bitstamp, OKx és a Kraken vagy a Crypto.com is. Ezekben az esetekben vagy banki átutalással, vagy bankkártyás vásárlás formájában tudunk Bitcoint vásárolni. Az utóbbi gyorsabb, ám többnyire költségesebb megoldás. Van, ahol PayPalt is elfogadnak a vásárlása vagy magánál a Paypalnal is vásárolhatunk kriptovalutát.

Digitális valutáink tárolása
A másik, rendkívül lényeges kérdés, hogy hol tartsuk a megvásárolt kriptovalutánkat. Amennyiben tőzsdén vettük, így adja magát a helyzet, hogy ott is hagyjuk. Ám amennyiben valaki nem kereskedik vele aktívan annak nem ajánlott hosszabb ideig a pénzét a tőzsdén tartania. Még a legnagyobbakkal is előfordult, hogy hackerek áldozatai lettek vagy éppen megszűnt egy tőzsdei szolgáltató. Ezért inkább javasolható egy arra alkalmas egyedi tárcában tárolni a megvásárolt Bticoint vagy más kriptovalutát.
Lényegében a kriptotárca azt a célt szolgálja, hogy rajta keresztül kapcsolódjunk a blokklánchoz. Ténylegesen nem tárolnak pénzt, hanem csak információt őriznek és ezáltal eszközt biztosítanak a kriptovaluta küldéséhez fogadásához. Ez az információ tartalmazza a publikus és privát kulcsokat is (public és private keys). A tárca tartalmaz tehát egy címet, ami publikus és privát kulcsokból generált alfanumerikus azonosító. Erre a címre lehet pénzt küldeni, de a pénz ténylegesen nem továbbra is a blokkláncon marad, csak átkerül egyik címről a másikra.
A kriptotárcáknak ezek alapján több típusa is van. A hot walletek internetre csatlakoznak, a cold walletek nem. Az ,,offline” tárcák értelemszerűen lényegesen biztonságosabbak. De lehetnek a tárcák egy szoftver a számítógépünkön vagy okos telefonunkon, vagy akár tárca lehet egy darab papír is. A lényeg, hogy abban az esetben ha vásárolunk, a mi felelőségünk a biztonságos tárolás is. Csak abban az esetben válik a pénzünk ténylegesen a miénkké, ha mi felügyeljük a privát kulcsot is.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
Mit kell tudni a Bitcoin és kriptovaluta bányászatról?
A kriptovaluta bányászat az a folyamat, amely során a felhasználók közötti tranzakciókat ellenőrzik és hozzáadják a blokklánc nyilvános főkönyvéhez. A bányászati folyamat feladata az új érmék bevezetése a forgalomban lévő készletbe. Az elosztott számítógépek hálózata és a bányászat teszi lehetővé, hogy a kriptovaluták peer-to-peer decentralizált hálózatként működjenek egy harmadik fél központi irányítása nélkül.
Vagyis a bányászok üzemeltetik a kriptovaluták hálózatán történő tranzakciókat, valamint ellenőrzik azok hitelességét. Ehhez bonyolult matematikai feladatokat oldanak meg a gépeik segítségével, amiért cserébe (blokk lezárása) digitális valutában részesülnek. Vagyis erős számítógépes hardwart és elektoromos áramot biztosítanak, amiért cserébe digitális valutában részesülnek. (Bitcoin, Ethereum stb.)
Bitcoin bányászat akkor és most
Kezdetekben elég volt egy hagyományos laptop vagy egy átlagos számítógép, amellyel Bitcoint (BTC) lehetett bányászni. A bányászok közötti alacsony verseny miatt, a számítógép processzorát használták a műveletek megoldásához. Napjainkban viszont annyira megnőtt a nehézségi szint, hogy komolyabb hardwarek kellenek hozzá. Ha valaki minél erősebb számítógépekkel rendelkezik, annál több digitális valutában tud részesülni. Ezért a világ számtalan részén hatalmas bányászfarmok jönnek létre, amelyek kifejezetten kriptovaluták bányászására szakosodnak.
Ha pedig minél olcsóbban jut valaki elektromos áramhoz, annál nagyobb profitot tud termelni a kriptovaluta bányászat során. Pontosan ezért, a bányászati tevékenység általában olyan területekre összpontosul, ahol igazán olcsón tudnak a bányászok elektromos áramhoz jutni. A rengeteg elosztott számítógép erőforrása teszi a Bitcoin hálózatát annyira biztonságossá. Ugyanis ahhoz, hogy valaki csalni tudjon és manipulálni tudja a bányászatot, az összes rendelkezésre álló erőforrásnál is több számítógéppel és árammal kellene rendelkeznie. A bányászati kapacitás pedig már akkorára nőtt, hogy ez manapság már szinte lehetetlen. A dolog további szépsége, hogy az amúgy hatalmas energia fogyasztás a hatékonyság és a magasabb profit miatt megújuló energiaforrásokból van fedezve. Ennek ellenére sok támadás éri a Bitcoin bányászatot, hogy mennyiben környezetbarát.
És akkor most mennyire is zöld a bitcoin bányászat?
A nagyobb energiafelhasználás nem jár automatikusan környezetkárosító hatással, mint ahogy az alacsonyabb sem feltétlenül környezetbarát megoldás. A kérdés ugyanis nem az, hogy mennyi energiát kell felhasználni a rendszer működtetéséhez és üzemeltetéséhez, hanem az, hogy milyen forrásból származik az energia és az milyen hatékonyan kerül felhasználásra. A bányász tevékenység fent részletezett jelentősége alapján ugyanakkor a következő összefüggést figyelhetjük meg. A bányászok egymással folyamatos versenyben vannak, ami közgazdasági értelemben akár tökéletes versenyt is jelenthet.
Harcban a költségcsökkentésért
Ez alapján mindenki keresi a módját annak, hogy versenyelőnybe kerüljön a többiekkel szemben. Ennek alapvetően három módja van és ez vezet el bennünket a kedvező környezeti hatások kialakulásának irányába. A profit növelésének egyik módja, ha növekszik a Bitcoin árfolyama. Erre azonban nincs a bányászoknak hatása és nem jelent az egyes bányászoknak eltérő versenyelőnyt.

A másik megoldás hatékonyabb eszközök alkalmazása és fejlesztése. Ennek a részben a fizikai szab gátat, mivel napjainkban a fejlesztés lassulóban van. Egyre nehezebb, költségesebb és időben hosszabb a chipekben lévő tranzisztorok számának növelése és így lelassul a hatékonyabb eszközök fejlődési üteme is. Technikai értelemben az egyetlen megoldás a hatékonyabb hűtési megoldások alkalmazása, amellyel csökkenthető az eszközök áramfelhasználás.
Mivel gyakori, hogy az adatközpontok hűtése a teljes energiaköltség 30-40 százalékát is elérheti, így jogos igény az áramfelhasználás ilyen formán történő csökkentésének igénye. Például északibb, hidegebb területekre költöztetéssel. A versenyelőnnyel kapcsolatos harmadik lehetőség pedig olcsóbb energiaforrások feltárása és a rendszer erre alapuló működtetése. Itt jönnek képbe a környezetbarát, megújuló energiaforrások, mint a víz-, nap- vagy szélerőművek.
Az eddigiekből jól kirajzolódik, hogy az energiaköltség az, amin a bányászok a legtöbbet tudnak spórolni, ezért közép és hosszútávon mindenképpen arra vannak késztetve, hogy folyamatosan olcsóbb megoldásokat keressenek és azokkal üzemeljenek.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
Mi jelent a Decentralized Finance (DEFI)?
Először 2020-ban robbantak nagyot a DeFi projektek és bizonyos értelemben a Bitcoin is betudható egy DeFi projektnek. A cél az volt, hogy ne legyen egy központilag szabályzott pénzügyi rendszer, hanem egy decentralizált, nyílt forráskódú program segítségével működjön a dolog. A decentralizáció annyit jelent, hogy nincs egy központi irányító, hanem a közösség együttesen dönti el a lényegi kérdéseket.
Ma a DeFi alatt inkább az okosszerződések adta lehetőségeket értjük. Ezek közé tartozik a betét lekötés és hitel felvétel kamatok mellett, a biztosítások kötése, a yield farming vagy a decentralizált tőzsdék, ez a lista igazából hónapról-hónapra bővül.
BITCOIN ÉS ETHEREUM: A DEFI ALAPJAI
A Bitcoin megjelenésével elérhetővé vált a globális pénzküldés oly módon, hogy egyetlen központi szervezetnek, vállalatnak vagy kormánynak sem volt beleszólása a pénz mozgásába, tulajdonságaiba. Erre korábban nem volt lehetőség, ez volt az első decentralizált digitális fizetési lehetőség.
A Bitcoin nagy rajongója volt Vitalik Buterin, aki később megalkotta az Ethereumot 2015-ben. Ez még több programozót vonzott, hiszen sokan láttak benne potenciált. Az új hálózat programozható volt, létrejöttek az okos szerződések (smart contract) és a decentralizált applikációk (DApps). A DApp-ok lényegében az Ethereum hálózatára épülnek, okos szerződésekből állnak és van egy webes felhasználói felületük.
A decentralizált pénzügyi szolgáltatáshoz decentralizált tőzsdékre is szükség van. A decentralizált tőzsdék (DEX-ek) olyan online tőzsdék, amelyek segítségével a felhasználók egy adott valutát más kriptovalutára cserélhetik. A DEX közvetlenül összeköti a felhasználókat, ezért úgy anélkül tudnak kriptovalutákkal kereskedni egymással, hogy közvetítőre bíznák a pénzüket.

Forrás: https://decrypt.co/
MIT TARTOGAT A DEFI JÖVŐJE?
A DeFi szektor piaci kapitalizációja jelenleg valahol 157 milliárd dollárnál jár, a jövője pedig sok érdekességet tartogat. Az innováció gyorsan terjed, a programozók nap, mint nap keresik a lehetőségeket, fejlesztik a szoftverüket. Az Ethereum 2.0 is pozitív hatással lesz a piacra, gyorsabb, olcsóbb hálózat mellett még több lehetőség bontakozik ki.
Hosszútávon a DeFi felveheti a versenyt a banki szektorral, a probléma a technológia bonyolultságában rejlik még. Széles felhasználói réteget ezen ok miatt nem tud elérni, valamint a piac szabályozatlansága is közrejátszik.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
Mire jó az NFT?
A Bitcoin létrejöttével gyakorlati értelmet nyert a blokklánc technológia, amely fejlődésének természetes velejárója, hogy újabb és újabb felhasználási módokat fedeznek fel vele kapcsolatosan. A 2021-es esztendőben fokozottabb figyelem irányult a Non-Fungible Tokenekre (NFT) azaz a “Nem Helyettesíthető Tokenekre”.
Digitális termékek ugyanis már korábban is léteztek. Küldhettünk emailt, e-könyvet vagy mp3 fájlokat. A digitális szűkösség elve azonban csak a Bitcoin létrejöttével vált értelmezhetővé. Kialakult ugyanis egy olyan termék, amely a blokklánc technológia révén garantálja, hogy az ,,A” felhasználótól ,,B” felhasználónak küldött adat (pénz, műtárgy stb.) tulajdonjoga ténylegesen átkerül a másik felhasználóhoz és az ,,A” felhasználónál már nem marad semmilyen másolat. Ráadásul ehhez nem volt szükség harmadik félre sem, mivel a blokklánc vált a közvetítő közeggé az eladó és a vevő között.
Az NFT koncepciója még egy lépéssel tovább megy a fenti ötletnél. Míg a kriptovaluták esetén a tokenek lehetnek ugyan véges számúak (lásd BTC), de mindegyik token egyforma. Addig az NFT-k esetében minden egyes token egyedi és véges számú. Ez a tulajdonság természetszerűleg számos ágazat szakembereinek a fantáziáját megmozgatta és olyan területeken kísérleteznek vele, mint játékipar, digitális személyazonosság vagy akár a művészeti alkotások. A technológia jellegéből adódóan, akár tulajdonrész megvásárlására is van lehetőség nagyobb értékű alkotások esetén. A fentiek alapján NFT lehet egy teljesen digitális eszköz vagy akár egy digitalizált változata egy fizikailag is létező terméknek.

HOGYAN MŰKÖDIK AZ NFT?
Többféle működési keretrendszer határozhatja meg az egyes nem-helyettesíthető-tokenek létrehozását és közzétételét. Az egyik legnépszerűbb az Ethereum blokkláncán működő ERC-721-es. Az ERC-20-tól abban tér el, hogy a már említett módon minden token egyedi és nem helyettesíthető. Az ERC-1155 standard ugyanezen a területen egy továbbfejlesztett keretrendszert képvisel. Multi token standardként lehetőség van ugyanabban az okosszerződésben helyettesíthető és nem helyettesíthető tokeneket is elhelyezni. Ez nagyban megkönnyíti az NFT továbbítását a különböző alkalmazások között. Az utóbbi időben az Ethereum mellett a Solana és a Polygon is egyre több NFT-nek nyújt technológiai alapot
A kripto-közösségekben egyre népszerűbbek az NFT tokenek. Az árak rohamosan emelkednek, a legkívánatosabb digitális NFT gyűjtemények dollár-milliókért kelnek el. Az utóbbi időben az öt legnagyobb NFT projekt több, mint 300 millió dolláros árbevételt produkált. Bármely egyedi műalkotáshoz hasonlóan az NFT-k kulturális jelentőséget és társadalmi értéket hordoznak. Az NFT-k azért is népszerűek, mert az eladási árat közvetlenül az alkotók kapják meg.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
El Salvador a Bitcoin nagykövete!
A Bitcoin történetének vélhetően egyik legfontosab mérföldköve 2021. Szeptember 7. Ezen a napon vált a világon először a digitális valuta egy ország törvényes fizetőeszközévé. Az érintett közép-amerikai ország, El Salvador elnöke, Nayib Bukele 2021 júniusában a miami Bitcoin konferencián jelentette be nagyratörő terveit. Egy előre rögzített videóban mondta el, hogy a kongresszus elé fogja terjeszteni azt a törvényjavaslatot, ami elismeri a Bitcoint az országában törvényes fizetőeszközként. A nyilatkozat második felét alig lehetett érteni a felzúduló tapstól és ovációtól Miamiban.
Nayib Bukele, a Bitcoin hívő?
El Salvador elnöke mindvégig elkötelezett volt, hogy az országban a világon elsőként legyen hivatalos pénznem a Bitcoin. Bár elemzők és szakértők figyelmeztették a kormányt, hogy a lépés akár gazdasági csőddel is járhat, az ország első embere tántoríthatatlan volt. Az előnyök között pedig hangoztatta, a lakosoknak lehetőségük lesz azonnal átváltani a kriptovalutájukat, miután a Bitcoint törvényes fizetőeszköznek ismerik el. Egy twitter közleményében ugyanakkor azt is nyilatkozta, hogy 4,5 millió felnőtt állampolgárnak lesz lehetősége tartani vagy készpénzben (USD-ben) felvenni 200 ATM bármelyikéből. Az elnök szerint 50 olyan fiók is lesz, amelyek képesek a fiat valutát Bitcoinba átváltani, hogy a lakosok a megtakarításaikat a kriptovalutában tartsák.

Vélhetően néhány lelkes külföldi újságírón és a helyiek csekély részén kívül egyelőre nincs tömeges igény a Bitcoinnal való fizetésre. A fizetések lebonyolításáért felelős Lightning Network egyébiránt azzal a céllal jött létre, hogy gyorsabbá tegye a tranzakciókat. Az évek múlásával ugyanakkor úgy néz ki, hogy amíg a vezető kriptovaluta kiváló értékőrzővé válhatott, mindennapi kifizetésekre azonban csak korlátozottan maradt alkalmas. Még akkor is, ha Nakamoto eredeti elképzelése szerint elektronikus pénzként kellene gondolnunk rá. Ha viszont egyfajta ,,pilot-országként” gondolunk a El Salvadorra, akkor mindenképpen figyelemreméltó a helyzet. Ilyen széleskörű elfogadottságra sehol másutt nincsen példa és legalább kiderül miként működik ez a gyakorlatban. Ami vélhetően újabb innovatív megoldásokra sarkalja majd az egész szektort. Az ország elhivatottsága viszont példaértékű és mindamellett az is tény, hogy vásároltak is 500 BTC-t.
Ugrás a tartalomjegyzékre. ⬆️
További Bitcoin-os hasznos cikkeink
Ha ez még nem lett volna elég és még többet szeretnél tudni a Bitcoinról:
A kínai szabályozások a Bitcoin betiltására eredménytelenek bizonyultak, a hashrate és a hálózat lassan, de biztosan kezd helyreállni.
Mi történt a Bitcoinnal a kínai tiltás hatására?
A Bitcoin (BTC) történelme során a legnagyobb célzott, összehangolt támadását szenvedte el. A támadások ellenére a befektetői közösség nem kapitulált, erős kezekkel tartja a kriptovalutát. A legnagyobb támadás a kínai Bitcoin bányászatot érte, amelynek közvetlen hatása volt a Bitcoin hálózatára. A hashrate hírtelen 50%-kal csökkent, és bizonytalanabbá vált az egész hálózat létezése.

Forrás: https://coinmarketcap.com/
A kínai szabályozás által, a Bitcoint körülvevő egész piac sérült, a befektetői környezet egy része kimenekült az eszközosztályból. Kis idő elteltével, a negatív híreket Elon Musk tetézte, miszerint a Tesla leállt a Bitcoin fizetőeszközként való elfogadásával. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy a kínai álláspont volt-e valamiféle hatással Elon Musk döntésére.
Pár héttel később Kína tovább szigorított a kriptovaluták szabályozási környezetén. A szabályozás értelmében betiltották az országban a kriptovaluták kereskedelmét az internetes tőzsdéken. Ennek hatására a Kínában alapított, de a Seychelles-szigetekre bejelentett Huobi kriptovaluta tőzsde blokkolni kezdte a kínai felhasználókat.

Végül június 21-én a Kínai Népi Bank (PBoC) utasította a bankokat, hogy szüntessék meg az OTC (over the counter) kereskedéseket. Lényegében Kínában megszűntek az értékpapírokkal bróker-kereskedő hálózaton keresztüli kereskedések.
Ha komplexen nézzük a kínai események sorozatát, úgy tűnik, hogy Kína jól megtervezett támadást indított a Bitcoin hálózat ellen. A rövid távú hatása sikeresnek mondható, ugyanis a legnépszerűbb kriptovalutába vetett bizalom napok alatt megrendült, és az árfolyam zuhanni kezdett. Egyes elemzők úgy vélték, hogy a hálózat 51%-os támadás is bekövetkezhet.
Azonban Kína minden erőfeszítése is kevés volt, hogy térdre kényszerítse a Bitcoin hálózatot. A rövid távú negatív hatások enyhültek, a hashrate és maga a hálózat regenerálódott, stabilizálódott. A kínai kudarcnak több oka is lehet.
A Bitcoin hashrate gyorsan regenerálódik
A hashrate a május 12-i csúcsról, amely 186 millió TH/s volt, hírtelen 100 millió TH/s-ra csökkent. Ez először a szénerőművekre vonatkozó korlátozások miatt következett be, amelyek a bányászati kapacitás 25% -át teszik ki. Mivel azonban a tilalom más kínai régiókra is kiterjedt, a hashrate 85 millió TH/s -os mélypontra esett, ami az elmúlt két év legalacsonyabb szintje.

Forrás: Blockchain.com
Amint a grafikonon is látszik, néhány hét alatt, a hashrate a mélypontról 100 millió TH/s-ra tért vissza. Ez javarészt annak köszönhető, hogy a Kínából száműzött bányászok sikeresen és gyorsan áthelyezték székhelyüket más lokációkra, Kazahsztánba, Észak-Amerikába vagy az Egyesült Államokba.
A kínai emberek egymással kezdtek kereskedni
A peer-to-peer (P2P) tranzakciók nem álltak meg. Annak ellenére, hogy a kriptográf ügyletekben részt vevő vállalkozásokat kitiltották, a magánszemélyek továbbra is kereskedtek egymással. A Huobi tőzsde saját rangsorolási adatai szerint, volt aki 10 000 sikeres peer-to-peer tranzakciót hajtott végre.

Forrás: https://eyewated.com/
Mind a Hobbi, mind a Binance kriptovaluta tőzsde is olyan piacot kínál, ahol a fiat valuta stabilcoira (USDT, USDC) váltása után kriptovalutákkal kereskedhetnek magánszemélyek.
Az ázsiai tőzsdék továbbra is dominálnak spot kereskedésben
A kínai vállalatok kereskedelmének teljes visszaszorítása valószínűleg tükröződne a korábban, a régióra épülő tőzsdéken, mint például a Binance, az OKEx és a Huobi. A közelmúltbeli volumenadatokat tekintve azonban nem volt érdemi hatás.

Forrás: https://bitblogger.org/
A három „ázsiai székhelyű” tőzsde továbbra is domináns, míg a Coinbase, a Kraken és a Bitfinex közel sem állnak kereskedelmi tevékenységeikhez.
Kína betiltása a Bitcoin bányászatára és tranzakcióira ideiglenes csukláshoz és negatív hatással lehetett a BTC árára, de a hálózat és az ár a vártnál jobban helyreállt. Jelenleg nincs mód a tőzsdén kívüli tranzakciók mérésére, ahol nagyobb összegekkel kereskednek, de csak idő kérdése, hogy ezek a közvetítők új átjárókat és fizetési módokat találjanak.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
Amikor a Bitcoin ára csökkenni kezd, akkor gyakran olvashatjuk, hogy az árfolyam összeomlása (crash) és az árfolyam korrekciója (correction) egymással rokonértelmű kifejezésként jelenik meg. Ennek ellenére a két kifejezés nem azonos! Te tudod a különbséget?
Bitcoin crash
Hagyományos pénzügyi értelmezés esetén akkor beszélhetünk összeomlásról, ha egy nap alatt több, mint 10 %-os árcsökkenés tapasztalható. A kriptovaluták kapitalizációja jóval kisebb, mint mondjuk az arany vagy a részvény piacoké, így a volatilitás is jóval magasabb. A Bitcoin és kriptovaluták piacán gyakran látunk 10% feletti napi mozgásokat, ezért ezt az értéket inkább a 20-30%-os tartományba tennénk.
Ezt a hatást erősíti, a csökkenés következtében kialakuló pánik. Ennek hatására a befektetők a jövőbeni újabb eséstől félve tömegesen adnak el. A kriptovaluták tekintetében magas volatilitással kell számolni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kezdő befektetők keze könnyen megremeg egy ilyen esésnél. A tömeges eladás más tényezőkkel együtt már könnyen elindíthat egy úgynevezett hógolyó effektust.
Számos technikai tényező tud drámai hatást gyakorolni a Bitcoin árfolyamára. Visszatekintve mégis azt figyelhetjük meg, hogy a legnagyobb összeomlások katalizátorai olyan (makrogazdasági) események voltak: mint például nagyvállalatok bejelentései, vagy hirtelen változás a nemzetközi szabályozás illetve a politika terén. Ez mellett a túlfűtött hangulat közepette nyitott felelőtlen tőkeáttételes pozíciók esetleges likvidálásai is katalizátorai tudnak lenni egy hasonló zuhanásnak.

Bitcoin crash, vagy korrekció: mi a különbség? | Cryptofalka
Ilyen egy igazi Bitcoin crash
A BTC tekintetében a valaha rögzített legnagyobb összeomlás 2013. április 10-én történt. Nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok Pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozó szerve (Financial Crimes Enforcement Network) leállította a Bitfloor-on történő kereskedést. Majd nem sokkal ezután közzé tette, hogy minden kriptotőzsdének regisztrálni kell az ott folyó tevékenységet, valamint információt kell szolgáltatnia az ügyfeleiről is. A piac rosszul reagált erre a hírre és a Bitcoin ára a Bistamp adatai szerint 24 óra alatt 73,1%-kal zuhant. A 259,34 dolláros magasságról egészen 70 dolláros mélypontra juttatta a Bitcoint.
Szintén említésre érdemes még a hírhedt „fekete csütörtök”, ami nagyságát tekintve a második helyre kerül ezen a listán. Ekkor ugyanis 2020. március 12-én az árak 40% -kal, 7969,90 dollárról 4776,59 dollárra csökkentek, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírust globális járványnak nyilvánította.

Bitcoin crash, vagy korrekció: mi a különbség? | Cryptofalka
Ilyen egy Bitcoin korrekció
A korrekciót fokozatos csökkenés jellemzi, ebben az esetben az árak több mint 10%-ot esnek, de ezt több nap alatt teszik, rendszerint hosszú emelkedő trendek közepette. Ez általában azt jelzi, hogy a (bikás) bullish kereskedők kimerültek, és időre van szükségük a konszolidációhoz és helyreállításhoz.
A kimerülés akkor következik be, amikor a vásárlók többsége megvásárolta az általa kitűzött mennyiségű eszközt. Ezzel párhuzamosan már nincsenek új vevők, akik támogatnák az emelkedő trendet. Ha az eladási megbízások továbbra is felhalmozódnak anélkül, hogy bárki a másik oldalon megvenné őket, akkor az árak csökkenni kezdenek. Erre talán legjobb példa a 2017-es bika piacon tapasztalt 30-40%-os rövid csökkenő szakaszok lehetnek.

Bitcoin árfolyam mozgása 2017
A korrekciókat kisebb események is befolyásolhatják, de általában olyan technikai tényezők gyakorolják rájuk a legnagyobb hatást, mint a vevők erős ellenállási szintekbe ütközése, a kereskedési volumen kimerülése. Valamint a Bitcoin árfolyama és a lendületét mérő mutatók, például a Relative Strength Index szélsőségesen túlvett értékei (RSI).

Magas volatilitás
A Bitcoin rendkívül volatilisnak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy ára más eszközökhöz képest viszonylag rövid idő alatt tud jelentősen változni. Emiatt sok hagyományos pénzügyi befektető, mint például Warren Buffett és Carl Icahn, rendkívül kockázatos befektetésnek tartja.
A cikk megírásának pillanatában rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint a Bitcoin egyéves volatilitása 40,1%-on áll. Ez a szám lényegesen magasabb, mint a következő legingadozóbb eszközök és eszközosztályok, amelyek az olaj, az amerikai részvények és az amerikai ingatlanok (15,8%, 8,54%, 7,78%) Forrás: https://charts.woobull.com/bitcoin-volatility-vs-other-assets/
Ennek a magas volatilitásnak van számos előnye és hátránya. Ez érzékelhető a bikapiacon, ahol az árak drámai módon emelkedhetnek. Érdemes azonban számolni azzal is, hogy ez a nagyfokú volatilitás nem csak a növekedésnél, de a csökkenésnél is ugyan olyan erősen érezteti a hatását.
Annak ismerete, hogy mi a csökkenő trend, mi a korrekció, illetve mi az összeomlás, segíthet jobban megérteni a piacot. Továbbá segíthet megérteni, hogy a Bitcoinnal kereskedők, hogyan reagálnak bizonyos alapvető külső tényezőkre. Bizonyos esetekben egy összeomlás előrevetítheti a medvepiac érkezését és az elhúzódó csökkenő trend lépcsőzetes időszakát. Míg a korrekció gyakran annak a jele, hogy egy egészséges emelkedés a támogatási szintre áll vissza, mielőtt a korábbi magas szintet újra tesztelné.
Tehát legközelebb, amikor azt látod a grafikonon, hogy a piac nagy része vörösbe borul, jó eséllyel meg fogod tudni mondani, hogy korrekció zajlik-e vagy összeomlás, és hogy a piac rövid idő múlva talpra áll-e vagy nem egy hirtelen bejelentés után.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás