
Biswap, meglenne a Pancakeswap trónfosztója?
Binance Smart Chain hálózaton ha kamatok farmolásáról és DEX-ekről van szó, akkor egyértelműen a Pancakeswap az úr, de úgy néz ki a Biswap személyében jogos kihívója akadt. Ha pedig most regisztrálsz akkor 50% extra bónuszban részesülhetsz a ref linkünk segítségével! De erről majd később. 😉
Jelenleg a Pancakeswap az úr a BSC DeFi-ben
Korábban a legtöbben el sem tudtuk volna szerintem azt képzelni, hogy úgy fogjuk “dolgoztatni” a kripto vagyonunkat, ahogyan azt ma a DeFi segítségével megtehetjük. Talán a Uniswap, Maker és AAVE hármas voltak azok, akik a legtöbbet tettek korábban ezért. Manapság viszont az Ethereum hálózat magas költségei miatt ők a legtöbb ember számára megfizethetetlenekké és használhatatlanokká váltak. Ha Uniswapon szeretnénk dolgoztatni a tőkénket és ezzel kamatokat farmolni, akkor egy-egy poolba való be és kiszálló akár 200$-ba is kerülhet. Ez pedig könnyen felemészti a megtermelt profitokat.
Ellenben a BNB alapú Binance Smart Chainnel (BSC), ahol ugyanezek a tranzakciók néhány tized dollárba kerülnek csak. Talán ezért is tudott úgy berobbanni a Pancakeswap, mint az ERC20 alapú DeFi hálózatok kihívója. Az elmúlt 30 napban 2,8 millió felhasználó használta a Pancaket, 31 millió kereskedést folytattak le rajta és 14 milliárd dollár lekötött tőke van rajta. Ezzel pedig egyértelműen ő jelenleg a DEX-ek és a liquidity poolok jelenlegi ura. Most viszont a Biswap projektje hasonlót, de talán még jobbat is próbált alkotni, ezt mutatjuk ma be nektek.
Új ígéretes BSC alapú DEX-ként mutatkozik a Biswap
Jelenleg talán nem is kérdés, hogy aki új projektet indít az egyelőre skippeli az Ethereumot és valami másra költözik, valószínűleg ez az ETH 2.0-ig így is fog maradni a magas költségek miatt. A Biswap is a jelenleg trendi, BSC hálózatot választotta ehhez. Ez ugyan kevésbé decentralizált, de legalább gyors és olcsó. A jelenlegi legtöbb felhasználó pedig inkább ezt értékeli.
A Biswap egy olyan decentralizált váltó, ahol kriptovalutákat tudunk váltani anélkül, hogy lenne egy központi irányító, aki ezt manageli és tőkét biztosít. A hasonló decentralizált alkalmazásokat okosszerződések működtetik, amik segítségével központi irányító nélkül tudjuk a hagyományos tőzsdei műveleteket elvégezni. Adni, venni meg még ennél picit többet is.
Ami az egészben a nagyszerű, hogy a felhasználók a kereskedéshez és a váltásokhoz maguk biztosítják a tőkét. Vagyis a Biswap igazából csak egy nagyon jó és okos alapot ad ahhoz, hogy a közösség kereskedjen abból amilyük van. Ha pedig valaki biztosítja a tőkéjét, hogy abból mások kereskedni tudjanak, akkor részesül a kereskedési költségekből és kamatokat tud farmolni ezzel. Vagyis ahelyett, hogy hagynák parlagon mondjuk egy ledgerben heverni a kriptovalutáinkat, segítségükkel évi 2 számjegyű kamatokat is tudunk akár farmolni.
Miben lehet jobb a Biswap, mint a Pancakeswap?
Általában, amikor egy kriptovaluta projektet elemzek, mindig azt szoktam megnézni, hogy egyáltalán mi a létjogosultsága a projektnek. Szükségünk van-e rá, jobb-e bármiben, mint a jelenlegi hasonló alkalmazások. Ilyenkor célszerű megfelelő jelenleg működő modellekkel összehasonlítani és ez alapján mérlegelni a dolgokat. A Biswap-nél elég egyértelmű, hogy BSC alapon a Pancakeswap babérjaira hajt. Márpedig a 14 milliárd lekötött tőkéből van mit elhódítani.
Tranzakciós költségek
Természetesen a hálózati költségek, mivel ugyanúgy BSC-ről beszélhetünk teljes mértékben megegyeznek a két projektnél. Viszont a váltási költségekben a Biswap már azt állítja, hogy a DeFi világának legalacsonyabb költségeit hozza, 0,1% költséggel tudunk rajta kriptovalutát váltani. Ez amúgy akár centralizált tőzsdékkel is vetekszik már.
Leteszteltem és valóban kedvezőbben vált, mint a Pancakeswap. Vagyis egy plusz pontot egyértelműen megérdemel a váltási költségekre a Biswap. A másik kiemelt előnye, hogy a tranzakciós költségeket a saját BSW tokenekben vissza is kaphatjuk. Vagyis egyértelműen mondhatjuk azt, hogy van létjogosultsága a projektnek, ugyanis ténylegesen kedvezőbb feltételekkel tudunk a DeFi világában kriptovalutát váltani, mint a jelenlegi legjobbnál.
Referral rendszer
Attól, hogy papíron valami jobb, mint a jelenlegi vezető, attól még nem feltétlen lesz sikeres egy projekt. Ami még igazán fontos a DEX-ek világában az a felhasználók száma, a forgalom és a lekötött tőke mennyisége. A Biswapnél ez jelenleg a következőképpen néz ki: Felhasználók száma 0,14 millió a lekötött tőke (TVL) pedig 700 millió dollár. Vagyis látszik, hogy legalább egy nagyságrenddel kisebb, mint a Pancake, viszont talán már átlépte azt a küszöbszintet, ami felett már érdemes komolyan venni és tervezni vele.
Ebben pedig valószínűleg sokat fog segíteni a DeFi-k világában egyedi referral rendszere. Ha meghívsz valakit a Biswapre, akkor az ő váltásai, farmolásai és pooljai után is részesülsz jutalékban. Például ha tegyük fel az általad meghívott ismerős 100 BSW-t farmol a Biswap farmjai segítségével, akkor abból te 5 BSW-ben részesülsz. Ez pedig igaz a váltásokra és a poolokra is.
Fontos, hogy a Ref linkre való kattintás után egyből a jobb felső “Connect wallet” gombra kattints és ne más aloldalra, mert akkor elveszik a referral és nem fogja megadni a jutalmadat!
Magas éves kamatok
Jelenleg a Biswap éves kamatai messze verik a legtöbb BSC alapú DEX értékeit. Nézzünk néhány példát:
BNB/BUSD: Pancake 39,44% APR, Biswap 64,82% APR
BUSD/USDT: Pancake 14,43% APR, Biswap 17,0% APR
BTCB/BNB: Pancake 17,46% APR, Biswap 25,64% APR
Vagyis azt lehet mondani, hogy a Biswap-en nem csak olcsóbban tudunk jelenleg váltani, de több kamatot is tudunk farmolni. Ami itt ugye különbség és nagyon nem mindegy, hogy melyik DEX milyen coinba adja a kapott kamatot. Ez általában ugye a saját coin, Pancaken CAKE, Biswap-nél BSW. Mivel a BSW jóval kisebb, mint a CAKE jelenleg, ezért ezt mondhatjuk egy hátránynak a Biswap-el szemben.
Mi van a biztonsággal?
A DeFi-k világában az egyetlen és legnagyobb bizonytalanságot szerintem a biztonság és a hackelések jelentik. Itt ugyanis minden az okosszerződés jóságán múlik. Ha az nem jól van megírva és valaki talál valamilyen kiskaput, akkor azt ki tudja használni. A régebbi projekteknek megvan az az előnye, hogy hosszabb ideje futnak és sok idejük volt tesztelni, fejleszteni. Az újabb projekteknél általában szerintem mindig ez az a pont, ahol gyengébben teljesítenek. A Biswap-et a Certik auditálta, aki egy viszonylag neves és gyakori auditor. De ettől még persze lehetnek még nem felfedezett hibák a projektben.
Talán egy másik fontos mutató, hogy a Binance Labs stratégiai befektetést kötött a projekttel. Márpedig ha valakik, akkor ők biztosan tudják, hogy mitől lesz jó egy BSC alapú projekt.
Biswap összefoglalva
Mindenképpen érdekes ismét látni egy olyan új projektet, akinek lehet helye a DeFik világában, ugyanis olcsó és magas kamatokat biztosít. Ez pedig a jelenlegi feltételek mellett jobb, mint a mostani vezető projekté a Pancakeswapé. Az egyedüli kérdés egyelőre még az, hogy tudja-e ezt a Biswap hosszú távon is és bármiféle hack vagy probléma nélkül biztosítani. Mindenesetre ha kipróbálnád a platformot és szeretnéd begyűjteni az 50%-os referral kedvezményt akkor itt a linkünk: https://biswap.org/?ref=bcc1664e7ddcc8a4f2b6
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

A Bitcoin ATH mellett a DeFi-ben lekötött érték is új csúcson
A DeFi bull is új csúcsokat döntöget
Október 20-án a kriptovaluta-piacon egyre jellemzőbb a pozitív piaci hangulat. A Bitcoin (BTC) minden idők új csúcsára, 67 000 dollárra emelkedett, és érdemes az altcoinokat, ezen belül a DeFi tokeneket is figyelemmel kísérni.

Forrás: https://cointelegraph.com/

Forrás: DeFi Llama

Forrás: Token Terminal
Új befektetők érkeztek a DeFi szektorba is

Forrás: Dune Analytics

Forrás: Dune Analytics
A stabilcoin térhódítása a kriptovaluták népszerűségére utal
Tether has just surpassed $70B market cap pic.twitter.com/R0gO3Nk2SB
— Chris (@ChrisBTCbull) October 20, 2021
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Bitcoin az Ethereumon és BSC-n – BTCB, renBTC, wBTC
A Bitcoin hálózaton jelenleg nem tudunk szofisztikált okosszerződéseket futtatni, ezért különböző módszerekkel átvitték a bitcoint más hálózatokra. Így a decentralized finance eszközeivel kamatoztathatjuk a bitcoinunkat.
Miért mozgatjuk a bitcoint egyik hálózatról a másikra?
A Bitcoin hálózat az első generációs blokklánchálózat, ez volt legelőször, így ez képezte alapját a később megjelenő okoshálózatoknak, elsőként az Ethereumnak. Persze mondhatnánk, hogy a Bitcoin sem a régi már, mivel több frissítésen is átment, azonban funkcióiban ez nem változtatott a Bitcoinon.
A 2013-ban megfogant ötlet, miszerint a blokklánchálózaton applikációkat is lehetne írni, egy fontos mérföldköve volt a ma létrejött decentralized finance-nek (röviden DeFi). Az okoshálózatok megjelenésével újabb lehetőségek bontakoztak ki, csak úgy, mint a yield farming, a hitelezés vagy az nft-k. A Bitcoin hálózatán ilyenekre nem lenne lehetőség, ugyanis az a hálózat nem kompatibilis ilyen mértékű programozhatósággal.
Az okoshálózatokon kibocsáthatunk különböző kriptovalutákat, például az Ethereumon a legtöbbet használt tokenformátum az ERC-20. Kivételt képeznek az NFT-k, ugyanis az ERC-20 egy úgynevezett “fungible” formátum, ami annyit tesz, hogy minden token megegyezik, egymással felcserélhetőek. ERC-20 tokenként fut az Ethereum hálózaton az USDT, a UNI, a BNB és még sok egyéb kriptovaluta.
Forrás: duneanalytics.com
Ezen tokenek mindegyike részt vehet az okoshálózat nyújtotta szolgáltatásokban, azonban mivel a bitcoin a saját hálózatán fut, ezért az nem kompatibilis ezen szolgáltatásokkal. Ezt a problémát oldották meg azzal, hogy különböző megoldásokkal tokeneket bocsátottak ki okoshálózatokon, amik tükrözik a bitcoin árfolyamát.
A kibocsátás módja történhet valós bitcoin (wrapped bitcoin-ként is szokás emlegetni) vagy egyéb fedezettel (szintetikus bitcoin), centralizált vagy decentralizált módon. Cikkünk írásakor több, mint 250.000 bitcoin mozog az Ethereum hálózatán. A továbbiakban ezekkel fogunk foglalkozni, a különböző eseteket átnézzük és értékeljük.
Centralizált megoldások – wBTC, BTCB
Korábban már írtunk a wBTC-ről. A wBTC 1:1-ben fedezett ERC-20 token, amit létrehozhatunk bitcoin letéttel vagy megsemmisíthetünk, amennyiben visszacserélnénk a wBTC-t igazi bitcoinra. Ezt a folyamatot egy külsős fél végzi, tehát a folyamat centralizált módon megy végbe.
A kereskedő, aki a bitcoinját wBTC-re cserélné először megad egy ethereum címet a külsős félnek, majd elküldi a bitcoint a külsős fél által megadott bitcoin címre. Ekkor a külsős fél létrehozza a wBTC-t és elküldi a megadott ethereum címre, a bitcoint pedig megőrzi addig, amíg a wBTC-t vissza nem váltják.
A BTCB nagyon hasonlít a wBTC-re, a különbség annyi, hogy ez a Binance Chain-en (BEP-2 token) és a Binance Smart Chain-en található (BEP-20) meg. A külsős fél, akiben megbízunk jelen esetben a Binance, bár egészen addig valószínűleg nincsen semmi baj, amíg a “Proof of assets” felületükön mindent megtalálunk.
Forrás: wbtc.network
Decentralizált megoldások – renBTC, sBTC
A renBTC-t a RenVM által létrehozott hálózatok közötti bridge (híd) segítségével tudjuk létrehozni. A bridge a blokklánchálózatok egyik fontos eleme, segítségükkel hálózatok között “mozgathatunk” kriptovalutákat. A RenVM által létrehozott bridge bárki által használható és decentralizált megoldás, amennyiben kriptovalutát szeretnénk mozgatni hálózatok között.
A folyamat valójában hasonló ahhoz, amit a wBTC-nél és a BTCB-nél láthattunk, azzal a különbséggel, hogy itt minden folyamat decentralizáltan megy végbe. Az eredeti BTC-k tárolása, a renBTC-k létrehozása és megsemmisítése mind automatikusan történik.
Az eddigiektől különbözik az sBTC, ami egy szintetikus eszköz, amit a Synthetix platform segítségével hozhatunk létre. Az sBTC tokenek értékét nem a bitcoin, hanem az SNX tokenek biztosítják. Minden sBTC-t túl kell fedezni, jelenleg 750%-osan, így biztosodhatunk meg arról, hogy árfolyamingadozás esetén is marad elég fedezet minden sBTC mögött.
Forrás: renproject.io
Lehetőségek az okoshálózatokon
A HODL stratégiát követve megannyi lehetőségünk van, hogy többet hozzunk ki a bitcoinunk értékéből, mint azt az eredeti Bitcoin hálózaton tehetnénk.
Kamatoztathatjuk valamilyen lending platformon, csak, hogy mondjuk pár példát Autofarm-on, CREAM-en és Aave-n is van ilyenre lehetőség, a lista egészen hosszú. Egyszerűen beküldjük a platformra a tokent és egyből kapjuk rá a kamatot, sokszor lekötésre sincs szükség és gyakori (óránkénti, napi) kamatozással kapjuk a jutalmat. Van lehetőség liquidity pool-ba is rakni a tokent, azonban ehhez szükségünk lesz egy másik kriptovalutára is és az impermanent loss is fenyegetni fog bennünket.
Amennyiben szükségünk van a bitcoinra elköltött pénzünk egy részére, de nem adnánk el a bitcoint, felvehetünk rá kölcsönt. A lending platformokon általában a beküldött érték 50%-áig vehetünk fel kölcsönt kamatra. Az Ethereum hálózaton többek között ilyen szolgáltatást nyújt az Aave vagy a Compound, a BSC hálózaton pedig a Venus.
Még egy opció lehet, hogy szintetikus eszközöket állítunk elő, legyen az stabilcoin (DAI), kriptovaluta vagy részvény. Ezen eszközökkel pedig újonnan kereskedhetünk vagy spekulálhatunk az árfolyamra. Figyelnünk kell azonban arra, hogy amennyiben vissza szeretnénk kapni a fedezetként nyújtott bitcoint, úgy ezeket az eszközöket majd vissza kell szolgáltatnunk. Erre a kölcsönfelvételnél is megfelelő figyelmet kell szánni.
Forrás: duneanalytics.com
Bitcoin az okoshálózatokon összefoglaló
Mint azt fentebb láthattuk sokféle megoldás született arra, hogyan is hozhatunk létre olyan kriptovalutát, aminek értéke a bitcoin árfolyamát követi és okoshálózaton mozgatható. Az alábbi táblázatban összegyűjtöttünk pár okoshálózaton kibocsátott kriptovalutát, amik árfolyama követi az bitcoinét.
A legtöbbet az Ethereum hálózatán bocsátották ki, azonban már más hálózatokon is megtalálható a hálózatok közötti bridge-eknek köszönhetően. A fedezetet illetően a leggyakoribb a bitcoin, amivel 1:1-ben fedezik az adott kriptovaluta mögötti értéket. Ennek oka az lehet, hogy más fedezetnél szükséges a túlfedezés, annak érdekében, hogy még volatilis piacon is meg legyen a kellő érték az adott szintetikus eszköz mögött.
A decentralizáltság kérdése nem teljesen fekete vagy fehér. Ahogy azt a The Defiant is írja, ezek a projektek egy spektrumon helyezkednek el. Vannak tokenek, amik a decentralizáltak között is még inkább decentralizáltak, illetve olyanok is, amik a centralizáltak között is erősen központilag szabályozottak. Ez mind attól függ, hogy milyen módon hozzák létre és semmisítik meg a tokeneket, hogyan őrzik őket vagy hogy milyen oracle-ök alapján határozzák meg az árat.
Forrás: thedefiant.io
Összegezve a leírtakat, nem lehet megmondani, hogy melyik a legjobb token a fentiek közül, ez attól függ, mire használnánk vagy mennyire fontos számunkra a decentralizáció. Döntésünkben az is fontos szerepet játszhat, hogy melyik hálózatot használjuk, bár szerencsére a legtöbb token mozgatható különböző hálózatok között. A renVM bridge-ével például a renBTC-t küldhetjük az Ethereum, BSC, Fantom, Polygon, Avalanche és Solana hálózatokra is.
Forrás: finematics.com
Borítókép forrása: forbes.com
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Így működnek a Governance tokenek a DeFi-ben
Manapság a legtöbb DeFi projektnek van governance tokene. Ezek segítségével részt vehetünk egy projekt életében és irányításában, miközben akár jutalmakban is részesülhetünk.
Governance tokenek működése és funkciója
A governance tokenek olyan kriptovaluták, amik tulajdonlásával részt vehetünk a blokkláncra épített projektek irányításában. Ezen tokenek sokszor más és más kiváltságot biztosítanak tulajdonosuknak, amiket kezdetben a projekt készítői határoznak meg. A governance tokenek bírhatnak szavazóerővel, feljogosíthatnak szavazások indítványozására vagy a projekt által generált profit egy részére.
Ezek alapján kísérteties a hasonlóság a governance tokenek és a részvények között. A részvények osztalékot fizetnek, valamint legtöbbször szavazati joggal is bírnak, mi hát a különbség a kettő között? A szavazati joggal ellátott részvényesek a közgyűlésen szavazhatnak a vállalatot érintő kiemelt jelentőséggel bíró kérdésekben. A közgyűlés tanácsokat hozhat létre, igazgatókat jelölhet ki, akik a napi kérdésekben döntési joggal bírnak. Tehát a részvényeseknek csak közvetetten van befolyása a napi ügyekbe, azokat szakértők végzik, ez a struktúra biztosítja a vállalat hatékony működését.
A DeFi projektek a decentralizációt helyezik előtérbe, így kerülik az olyan helyzeteket, amikor egyetlen entitás vagy individuum kezében összpontosul a hatalom. Emiatt egy kellően decentralizált DeFi projekt nem vihet végbe nagyvolumenű változtatást a közösség jóváhagyása nélkül. Sokszor a kisebb részleteken is múlik, hogy hosszútávon sikeres lesz-e egy projekt, így ezekre is kellő figyelem kell, hogy háruljon. A kamatok, a fedezet és a díjak nagyságának megszabása is múlhat a közösségen, így előfordulhat, hogy ezt is a governance token birtokosok határozzák meg.
A blokklánc-technológia és az okosszerződések révén létrejött egy új fogalom, amit decentralizált autonóm szervezetnek (DAO) nevezünk. Ezen szervezetek lényege, hogy egy olyan közösséget hozzanak létre, ami függetlenül működik minden entitástól. A döntéshozatal nem egy kézben összpontosul és minden teljesen transzparensen nyomonkövethető. A DAO-kkal közösségi döntéseket hozhatunk, ezt szeretnék elérni a DeFi projektek a governance tokenekkel.
Governance tokenek előnyei és hátrányai
A governance tokenek kibocsátását a DeFi projektek nem csak a decentralizált irányítás érdekében teszik, más érdekek is fűződnek ehhez. A tokenek egy részét – jellemzően nem több, mint pár tíz százalékot – a projekt készítői megtartják maguknak, ezt a white paper-ben szokás részletezni. Így a projekt sikeressége esetén, a készítők is jutalomban részesülnek, valamint az ily módon szerzett tőkét fordíthatják a további projektnövekedés elősegítésére, programozók és szakértők alkalmazására.
Mi a biztosíték arra, hogy a governance tokenek tulajdonosai valóban jó döntéseket hoznak? Természetesen nincs biztosíték ilyesmire, ezért is ez egy esetleges hátránya lehet az ilyen rendszereknek. A felhasználók kapzsisága akár tönkre is teheti a projektet. Egy példán keresztül illusztrálva az esetet, a governance tokenek tulajdonosai esetlegesen megemelhetik a számukra fizetett jutalmakat, így kizsákmányolva a projektet.
Forrás: aragon.org
Emiatt nagyon fontos, hogy a tokenek olyanok kezébe kerüljenek, akik érdekeltek a projekt sikereiben és kellően ösztönözve legyenek arra, hogy a megfelelő döntéseket hozzák. Nem véletlen, hogy ezen tokeneket legtöbbször airdrop vagy liquidity mining (más néven yield farming) keretein belül bocsátják ki. Az egyik legnagyobb airdropot a Uniswap vitte végbe, minden felhasználó, aki az airdrop pillanatáig valaha használta a decentralizált tőzsdét, 400 UNI tokent kapott. Ezzel a módszerrel a Uniswap csapata olyan felhasználók kezébe rakta az irányítást, akik tudják mi a Uniswap, használták is és remélhetőleg a jövőben is szeretnék használni. A liquidity miningnál hasonló az elképzelés, a projekt governance tokenjét kamatként osztják ki azon felhasználóknak (liquidity providereknek), akik tőkét biztosítanak a platformnak.
A DeFi projektek másik fontos tulajdonsága, hogy a programok nyílt forráskóddal rendelkeznek. Ami azt jelenti, hogy az egész projekt könnyen lemásolható, esetleg egy-két apróság megváltoztatásával még akár innovatívabbá is tehető. De hát ha bármelyik projekt könnyen lemásolható, akkor mi adja az eredeti projekt értékét? Ilyen érték lehet az, hogy az eredeti projekt governance tokenjét több felhasználó tartja. Ezen felhasználókkal már kialakult egy közösség, amit nehéz lemásolni.
A governance tokenek életútja
Egy teljesen új projekt megszületése után teljesen abszurd, hogy egyből elfogadjuk a projekt saját tokenjét. Jellemző a yield farming projektek esetén, hogy napról napra jelennek meg újabb projektek, egyre magasabb és magasabb kamatokat ígérve. A kamatokat természetesen a saját (kvázi semmiből teremtett) tokenjükben fizetik, aminek ez által értéket tulajdonítanak a felhasználók. Egyik-másik projekt befuccsol, de van amelyik messzire jut, és kellően nagy eséllyel a legnagyobbak közt tud maradni. Ilyen sikertörténet a SushiSwap is, ami a Uniswapot másolta le, de ma már vezető szerepet tölt be a decentralizált tőzsdék világában.
Ez a fajta “Fake it, ’till you make it.” stratégia jellemzi a DeFi projektek legtöbbikét. Ez a mondat arra utal, hogy a projektnek tettetnie kell (“fake it”), hogy a tokenjüknek értéke van, egészen addig, ameddig tényleg értéke nem lesz (“till you make it”). Onnantól, hogy ténylegesen egy befolyásos szerepet tölt be a DeFi-ben egy projekt, a befektetők és spekulánsok nem fognak tudni elsétálni mellette.
Forrás: coingecko.com
Megintcsak egy jó kérdés, hogy mi alapján árazzuk be a különböző tokeneket? A főáramú közgazdaságtan a részvényeket az alapján árazza be, hogy mennyi lesz a várható osztalék a jövőben. Ezen cashflowkat jelenértékre diszkontáljuk, így megkapjuk, hogy mennyit érdemes elkölteni az adott részvényre a jelenlegi pillanatban. Ez talán a legracionálisabb módszer a részvények értékelésére, azonban ettől a modelltől eléggé gyakran elrugaszkodunk. Amennyiben egy ígéretes vállalatnál arra számítunk, hogy a jövőben elképesztő ütemben fog növekedni, a részvényára sokszorosan túlárazott lehet. (Hasonlókat figyelhetünk meg a Teslánál jelenleg.)
A governance tokenek ráadásul nem is osztalékot fizetnek, hanem általában kamatot, de azt sem feltétlenül. Szimplán a kamat nagyságából nem tudjuk beárazni a tokent, ráadásul a kamat nagysága dinamikusan változhat, a projektben forgó tőke egyik hónapról a másikra megsokszorozódhat, vagy lecsökkenhet. Tehát az egész governance token árazás spekuláción (meg persze fundamentális és technikai elemzésen) alapszik, miszerint a jövőben mekkora eséllyel lesz sikeres a projekt. Persze van egy-két esetlegesen racionálisnak vélt árazási módszer itt is, például összevethetjük a TVL (total value locked) és piaci kapitalizáció mutató számokat.
Összefoglaló a governance tokenekről
A közösségi irányítású DeFi projektek elképesztően fiatalok, realtíve kevés tapasztalattal rendelkezik a piac. Nem tudjuk még pontosan, hogy a DAO közösségek mennyire hatékonyak és fenntarthatóak. Azonban a blokklánc-technológiával kapcsolatos innovációk elképesztően gyors ütemben fejlődnek, párhuzamosan többféleképpen tesztelik a piacot az újabb projektek.
Minden fejlesztőgárda kicsit másképpen képzeli el, hogyan is kellene működnie egy governance tokennek, így a hibákból tanulunk, a jó ötleteket meg továbbfejlesztjük. A már korábban említett nyílt forráskód lehet az oka a gyors fejlődésnek, mindenki tanul mindenkitől, nincsen copyright, nincsen “titkos szérum”.
Érdekes kérdés, hogy vajon mekkora az a közösség, amelyik még hatékonyan tudja irányítani egy projekt működését. Vajon egy szűkebb bennfentes réteg vagy a platform szinte összes felhasználója együttesen a legjobb kormányzó? Amennyiben egy valóban decentralizált irányítást szeretnénk minden bizonnyal az utóbbi.
Azonban ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon a közösség, mindenkinek magasan edukáltnak kell lennie. Jó döntéseket csak úgy hozhatunk, ha informáltak vagyunk, viszonylag értjük a projekt működését. Tehát nem elég kitalálni mi a leghatékonyabb módszer egy DAO létrehozására, ahhoz a közösségnek is fejlődnie kell.
Borítókép forrása: aragon.org
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hacker támadás áldozata lett a PancakeBunny DeX váltó
A PancakeBunny a legújabb Binance Smart Chain-en honos DeFi protokoll, amely támadást szenvedett el. Több, mint 200 millió dollárt ürítettek le a platformról.
Gombamódra sokszorozódnak a DeX váltók a Binance Smart Chain blokkláncon. PancakeSwap, BakerySwap, WoWSwap, PancakeBunny és még sorolhatnánk.
A DeX váltók
A Dex tulajdonképpen egy kriptovaluta váltó, csak nem a hagyományos formában. A hagyományos kriptovaluta váltók, mint a Binance, Coinbase központosított, centralizált váltók. Egy cég hozta őket létre és üzemelteti őket. A DeX (Decentralized Exchange) a központosított kriptovaluta váltókkal ellentétben egy olyan váltó, amely nem támaszkodik egy adott szolgáltatóra. A kereskedelem, direktben, a felhasználók között, peer-to-peer hálózatokon történik.
2019-től a blokkláncon az egyik legnagyobb találmány a DeX tőzsdék. Mivel a technológia teljesen új, ezért a rosszakaró hackerek egyik legkedveltebb célpontja is egyben. Nincs egy hónapja, hogy az egyik legnagyobb DeX váltót támadás érte. Akkor a PancakeSwap váltó került támadás alá. A hackerek eltérítették a platform DNS címét, így át tudták irányítani a felhasználókat egy csaló oldalra. A csaló oldal kérte a felhasználókat, hogy kössék hozzá a kriptatárcájukat, így megszerezve a seed phrase-eket.
PancakeBunny elleni támadás
A népszerű Binance Smart Chain alapú decentralizált pénzügyi protokoll, a PancakeBunny jelentős kihasználást szenvedett, amely lehetővé tette egy hacker számára, hogy több, mint 200 millió dollár értékű kriptográfiai eszközzel távozzon. A PancakeBunny csapata által közzétett közleményben a protokollt egy külső szereplő támadta meg. A támadó „hatalmas összeget” kölcsönzött a Binance Coin-ból (BNB), mielőtt manipulálta az eszköz árát és a platform BUNNY / BNB piacára dobta.
4⃣ The hacker then dumped all the bunny in the market, causing the bunny price to plummet
5⃣The hacker paid back the bnb through pancakeswaphttps://t.co/ph9OoLQQADhttps://t.co/IWYfBHuijb
— pancakebunny.finance (@PancakeBunnyFin) May 20, 2021
A támadás során a BUNNY ára gyorsan 150 dollárról 240 dollárra emelkedett, majd csaknem 30 perc alatt 0 dollárra zuhant. Ezután nagyjából két órán keresztül 10 dollár alatt konszolidálódott, BUNNY utoljára 8,8 dollárért cserélt gazdát.
A BUNNY / BNB pár volt az egyetlen készlet, amelyet a hacker kiürített, és 697 000 BUNNY tokennel és 114 000 BNB-vel távozott. Mivel a Binance Coin nagyjából 296 dollárért kereskedett abban az időben, úgy vélik, hogy a hacker nagyjából 200 millió dollár értékben teljesítette az átváltást. A támadó egy nyúl témájú szójátékot tartalmazó magánjegyzetet is csatolt a tranzakciókhoz, amelyen lecsapolta a készletet: „ArentFlashloansEaritating”. A támadás végrehajtására kölcsönzött összes forrás PancakeSwap-on keresztül volt visszajuttatva.

Forrás: https://cointelegraph.com/
Amint a hack pusztítást végzett a Binance Smart Chain egyik vezető projektjén – a Nyuszi összértéke a támadás előtt meghaladta az egymilliárd dollárt. Egyes elemzők arról tárgyalnak, hogy a Binance vissza tudná-e fordítani az esetet.
Áprilisban a Messari kripto-elemző cég arról számolt be, hogy a gyors kölcsönök, a DeFi ökoszisztéma legnépszerűbb támadó vektorává váltak, amelyek a 2019 óta azonosított 285 millió dolláros DeFi támadások nagyjából felét teszik ki. A korábbi DeFi veszélyekről itt írtunk.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogyan (ne) vidd csődbe portfoliód, DeFi katasztrófák kisokos
Minden befektetés kockázattal jár, ez alól a DeFi sem kivétel. Összefoglaltuk a legfontosabb csalásokat, amikkel célszerű képben lennetek, hogy ne nullázzátok le a számlátokat. 🧐
Úgy tűnik minden okos DeFi befektetésre jut kettő „okosság”, amivel sokan veszítenek, tényleg sokat! Sajnos ezek a balszerencsés események ritkán láthatóak előre, ugyanakkor óvatos kockázat kezeléssel és egy kis józan ésszel csökkenthető az esélye annak, hogy totál kinullázd magad. Lássuk, a leggyakoribb helyzeteket, ahol optimista befektetők elbukják a vagyonukat valamelyik DeFi hack közben. Milyen különféle csalások és lehúzások léteznek? És ami a legfontosabb, hogyan tudod csökkenteni az esélyét annak, hogy anyagilag megkárosítsanak? Ebben a cikkben megtalálod a válaszokat néhány ismert módszerről.
Rug-pull, mikor kihúzzák alólad a pénzedet
A rug pull az olyan konkrét lopás, amikor valaki – jellemzően az adott DeFi protokoll üzemeltetői – eltünteti a likviditás nagyrészét egy liquidity poolból. A liquidity tokenek lényege, hogy a DeFi platformnak átadjuk a pénzünket, megkapjuk cserébe a liquidity tokeneket és a platformon történő kereskedésből hasznot kapunk, később az LT visszaválthatjuk más kriptovalutákra.
Azonban ha a likviditásba beküldött kriptovalutákat a DeFi projekthez tartozó okosszerződésről kiveszi az, aki a platform szabályait kódolja, az LT-k hirtelen semmit sem érnek, hiszen a mögöttes értékük a DeFi protokoll folyamatos működése lenne. A likviditás hirtelen felszívódása miatt mindenki nagyon gyorsan meg akar szabadulni a platform LT-itől, így az árfolyam egy halál spirálba kerül. Hacsak nem valami visszaállítható technikai malőr okozza a likviditás problémát az LT-k mennek nulláig.
A rug pull jellemzően egy csaló szándékú csapat aljas húzása, ahol vagy eleve, vagy időközben az a lett a terv, hogy kipakolják a saját projektjükből mások vagyonát. Általában ilyenkor törölnek mindent a közösségi média felületeikről és minél hamarabb megpróbálnak kereket oldani a lopott pénzzel.
Viszonyleg egyszerű lehúzási forma ez, amit gyengébb projektek alapítói követnek el, viszont ne higgyük hogy a haszon is kisléptékű. Az ismertebb ilyen jellegű botrányok elkövetői, több millió dollárt tesznek zsebre nagyon rövid idő alatt.
Az egyik ilyen példa a Meerkat Finance esete, mindössze egy nap működés után 13 millió BUSD és kb. 73000 BNB (összesen 13 millió USD) ütötte a markát a csapatnak. Ha egy nagy likviditással működő projektből a működtetőknek megvan a technikai lehetőségük kivenni a pénzt, akkor valójában a projekt csapatában kell megbíznod, ami sajnos kétesélyes. A Meerkat Finance platformján eredetileg nem volt opció arra, hogy a likviditást elutalják a hitelezés-betétkezelés számláiról, viszont volt egy upgrade a protokollon, aminek során a fejlesztők hagytak egy kiskaput.
Hogyan kerülhetjük el a Rug pull-t?
Ellenőrizd, hogy miként van lezárva likviditási tartalék. Van esetleg időzár? Vagy multisig opció? Tedd meg a szükséges utánajárást. Kik állnak mögötte és mi a projekt célja? Ismert a csapat? Mit lehet róluk tudni? Meglehetősen körülményes minden kétséget kizáróan visszaellenőrizni valakinek az identitását online, főleg hogy ezek az emberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy hitelesnek tűnjenek. A DeTrade nevű projekt, egy deepfake videót tett fel egy kamu CEO-ról, persze ez csak utólag derült ki.
A megbízhatónak (tűnő) háttér vonzóvá tesz egy projektet, de ha egy fejlesztő csapat teljesen anonim, az sem feltétlenül baj, gondoljuk Satoshi Nakamotora, a Bitcoin kitalálójára, akinek az identitása a mai napig ismeretlen.
Gazdasági kizsákmányolás és Flash loan a Defi világában
Volt egy időszak, amikor látszólag minden hétre jutott egy új DeFi csalás, és a flash loan (extra rövid lejáratú kölcsön) gyakran szóba került a kétes ügyek kapcsán. A flash loan olyan sok tárca megkopasztásában vált eszközzé, hogy a kripto közösségben többnyire negatív asszociáció alakult ki ezzel a szolgáltatással kapcsolatban. És megalapozott kételyek a flash loan-t biztosító új platformokkal.
Érdemes megemlíteni azt, hogy ezek a fajta tranzakciók a bálnák számára jóval korábban is elérhetőek voltak, és hogy a flash loan önmagában nem egy ártó szándékú kezdeményezés. A dolog mindössze annyi, hogy nagy összegeket lehet felvenni hitelre fedezet nélkül, nagyon rövid időre. Ezzel a típusú finanszírozással sajnos ki lehet használni különféle kiskapukat az DeFi okosszerződések kódjain. Hirtelen nagy összeggel továbbá manipulálható az árszint rövidtávon, így akár arbitrázs ügyleteken keresztül is lehet pénzeket kinyerni a DeFi platformokról flash loan tőkéből.
A flash loan olyan kölcsön, ami mögött nincs fedezet, vagy biztosíték a kölcsön nyújtója számára, és visszafizetendő a blokklánc tranzakció idején belül. Amennyiben ez nem történik meg, az okosszerződés visszafordítja a kölcsön utalását, mintha a kölcsönzés meg sem történt volna. Az okosszerződés kódja szerint a visszafizetésnek meg kell történnie még azelőtt, hogy az éppen zajló blokk bejegyzésre kerül a megosztott főkönyvbe. Ez másodperceket jelent, ami a futamidőt illeti. A kölcsönző a rövid ideig nála lévő összeget egy másik okosszerződés segítségével megforgatja egy instant kereskedéssel, majd visszafizeti amit felvett.
Hogy lesz a Flash loan-ból lopott kripto?
A legtöbb flash loan segítségével megjátszott manőver arról szól, hogy nagy tőkével manipulálják az árfolyamot egy nagyon rövid időre. Az egyik ismert példa egy ilyen esetre a Harvest Finance nevű platformon zajlott le, valaki 33.8 millió USD-vel károsította meg a kezdeti felhasználókat 2020 októberében. Az fUSDT 13.7%-ot a $FARM token pedig 67%-ot esett két óra alatt. Ez alatt az idő alatt a hacker felvett 50 millió USDT flash kölcsönt, amit aztán a Curve Finance Y protokollal arra használt, hogy a stabilcoin árfolyamot aránytalanul elmozdítsa.
A dolog a következőképpen alakult nem egészen 7 perc alatt:
- Felvettek 50m USDT flash kölcsönt
- 11,4m USDC-t átváltottak USDT-re -> minimálisan felmegy az USDT árfolyam
- Befizettek 60.6m USDT-t az USDT Vault-ba, ahol esésre játszottak
- Visszaváltották a 11.4m USDT-t USDC-re -> lemegy az USDT árfolyam
- Kivettek 61.1m USDT-t a Vault-ból -> ez 0.5m USDT profit
- Ez a kör lemegy 32-szer
- A TornadoCash szolgáltatáson keresztül átváltották a hasznot BTC-be és ETH-ba. Így a hacker eltüntette a tranzakcióinak nyomait
Mivel az USDT ára lentebb van a negyedik pontban a kiutalásnál, mint amikor beküldte a Vault-ba, a Vault poolban nagyobb hányad volt a hackeré mint az elején, innen a haszon. Körönként kb. 500k USDT esik le a trükkből, csak az ismétlések számán múlik mennyi a végső profit.
Arbitrázs és a DeFi csalás
Az arbitrázs egy olyan kereskedési ügylet, ahol a különböző helyen lévő piacok közti árkülönbségből próbálnak hasznot szerezni. Ez a típusú profit szerzés kifejezetten gyakori olyan gyerekcipőben járó piacokon, mint a DeFi és a kripto. Az arbitrázson megszerezhető jövedelem nagyságrendje egyre csökken, ahogy növekszik a likviditás.
Ha egy piacot manipulálnak (pl. flash loan segítségével), annak érdekében hogy árkülönbség alakuljon ki a különböző helyeken levő piacokon, az szintén kizsákmányolásnak számít, mivel a likviditást biztosító szereplők pénzt veszíthetnek, ahogy ez megtörtént a Saddle Finance esetében.
A 2021 januári indulásuk után legalább három nagyobb eset történt, amivel több mint 7.9 BTC-t (275 735 USD) zsebeltek be azoktól akik az elején kriptót küldtek be a platform likviditási tartalékába.
4.01 BTC $139,961 Jan-19-2021 04:06:54 PM +UTC
0.79 BTC $27,573 Jan-19-2021 04:08:46 PM +UTC
3.11 BTC $108,548 Jan-19-2021 04:12:37 PM +UTC
Habár ez csak arbitrázs volt, a felhasználók így is pénzt veszítettek, mivel a Saddle Finance nem tudta megvédeni őket azoktól a rossz szándékú szereplőktől, akik egyszerűen csak vásároltak és eladtak a kód keretein belül. Femerül a kérdés: hackelés volt ez, vagy a jóhiszemű felhasználók kizsákmányolása?
Csalás egyáltalán egy efféle DeFi hack?
A DeFi még mindig egy új koncepció és az egész iparág egy élő kísérlet, ahol új ötleteket tesztelnek annak érdekében, hogy egy új pénzügyi szisztéma jöhessen létre. Ez azt is jelenti, hogy kiskapuk mindig vannak, és amikor ezek segítségével pénzt lehet kivonni a rendszerből anélkül, hogy belenyúlnának a platform működésébe, akkor azt mondhatjuk, hogy ez inkább visszaélés a platform által nyújtott lehetőségekkel.
Hívhatjuk ezeket a műveleteket csalásnak, vagy kihasználásnak, az eredmény lényegében ugyanaz. Ha vannak ehhez hasonló visszaélési lehetőségek a kódban, valaki egyszer csak megtalálja és kihasználja őket, és sajnos ez ellen nem tudjuk bevédeni magunkat. Az ilyen helyzeteket még a biztonsági auditok sem előzik meg, hiszen végig szabályos kereskedésről van szó. Amibe az ártó szándékú szereplők belenyúlnak az maga a piac, nem pedig a rajta üzemelő DeFi protokoll.
DeFi auditok
A rekt.news oldal sorba veszi a kriptós csalásokat olyan szempontból is hogy volt-e az adott projekteken valami féle audit mielőtt kiborult volna a bili. Az esetek többségében beszámolnak biztonsági auditokról, ami bizonyítja azt, hogy ezek az elvileg biztonságot szolgáló vizsgálatok nem sokat jelentenek, vagy az auditáló cégeket könnyedén meg lehet vezetni.
Vannak audit cégek, aminek több olyan malőr is van a rovásán, ahol a meghackelt protokoll átment a biztonsági szűréseken, mégis balul sült el a történet. A Peckshield három, a Quantstamp pedig két esetben hagyott jóvá biztonságtechnikai szempontból olyan projekteket, ahol később veszteséget könyvelhettek el a likviditást biztosítók.
Összességében mondhatjuk, hogy egy audit csak azt garantálja, hogy az okosszerződés pillanatnyilag működik. Ugyanakkor bármelyik frissítésbe kerülhet bármilyen kiskapu, vagy egy új opció, ami kihasználható piaci manipulációval, kisebb platformokon akár néhány tízmillió dollár tőkével.
Nagy Gábor
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás