Elindult az automatikus hozam tőkésítés a PancakeSwap-on

Elindult az automatikus hozam tőkésítés a PancakeSwap-on

A PancakeSwap új fejlesztésével úgy stakelhetünk, hogy a befektetésüket nem kell manuálisan visszaforgatnunk, a rendszer megteszi helyettünk. 

 

Mi is az a Pancakeswap?

A PancakeSwap egy Binance Smart Chain alapú decentralizált tőzsde, olyan passzív jövedelmet biztosító funkciókkal, mint a stakelés és farmolás. 

A PancakeSwap egy olyan decentralizált tőzsde ami BEP-20 tokenek átváltására jött létre, az automated market maker (AMM) modell szerint. Ez azt jelenti, hogy a kereskedés nem közvetlenül az ajánlati könyvből történik a vevő és eladó felek között, hanem a likviditási alapból (vagy likviditási alapba) teljesülnek a vásárlások és eladások. Ezt az alapot az ügyfelek töltik fel a saját tőkéjükkel, cserébe kapnak a platform LP (liquidity provider) tokenjéből, amivel aztán visszavehetik a mozgósított tőkéjüket, plusz egy részt a DEX kereskedési díjából. Végső soron tehát kereskedhetsz a platformon, vagy jutalmakat kaphatsz a kereskedés likviditásához való hozzájárulásért.

OKEX_banner_Cryptofalka

 

Hogyan működik az PancakeSwap Auto CAKE Pool-ja?

Nagyon egyszerű a használata. A CAKE coinokat az Auto CAKE Pool-ba kell rakni és a többi teljesen automatikus. Amíg a Pool használatban van, addig a rendszer automatikusan visszaforgatja a már megszerzett kamatokat, ezzel jóval nagyobb hozamot generálva. Jelenleg a CAKE éves kamatja manuális stakelés esetén 90,95%, míg az auto CAKE újratőkésítése segítségével már évi 148,31%.

Pancakeswap cake auto compound I Cryptofalka

 

Mi a különbség az Egyszerű CAKE pool és az Auto CAKE pool között?

Mindkét pool arra való, hogy stakeléssel mégtöbb CAKE tokent szerezhessünk. A fő különbség abban rejlik, hogy az egyszerű CAKE poolnál a stakelési periódus végén vissza kell térni a platformra és manuálisan visszaforgatni a megszerzett kamatokat. Ez idő és energiabefejtetéssel jár, figyelni kell az időperiódust és minden alkalommal egy kis BNB hálózati díjat kell fizetni az újra befektetett tokenek után. Ha az Auto CAKE poolban stakelünk, akkor erre nincs szükség.

Autop Cake pool: Ha ebben a poolban stakelünk, akkor el lehet felejteni a CAKE token újra befektetését. A rendszer automatikusan újra befekteti azt nekünk, hogy a kamatnak a kamatját is felhasználjuk a stakelésünkhöz.

 

Mekkora díja van az Auto Cake Syrup Poolnak?

Betéti díj nincs, tehát ingyen el lehet helyezni a tokens a poolban. A rendszer a token kivételére 0,1% díjat számol fel, ha 72 órán belül kivesszük. 72 óra után nincs kivételi díj. A kivételi díj 72 óra számítása minden alkalommal újra kezdődik, ha új tokéneket kezdünk stakelni. A rendszernek van úgymond egy teljesítmény díja is, amely 2%. Ez automatikusan kerül levonásra. Például, ha a stakelés eredménye 1 CAKE volt, akkor 0,02 CAKE kerül levonásra teljesítménydíjként. 

Tehát a pool optimális használata a 72 órán túli stakelés, ugyanis így csak a teljesítmény díj kerül levonásra. Maga a költség soknak tűnhet, de mivel az éves kamat is hatalmas (148,31%) így napi közel 0,4% kamattal számolhatunk.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Hogyan számolja ki a Pancakeswap az éves kamatot?

A PancakeSwap az APY-t úgy határozzák meg, hogy a poolban lévő készletet óránként egyszer felülvizsgálják, és a stakelt mennyiség függvényében növekszik vagy csökken. Így, mindig kiigazítva az APY-t sokkal pontosabb értéket ad. 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
Tovább fejlődik a Uniswap DeFi projektje, májusban jön a V3

Tovább fejlődik a Uniswap DeFi projektje, májusban jön a V3

Jön a várva várt frissítés a vezető DeFi projekthez a Uniswaphoz! Sávos díjak és koncentrált likviditás jellemzi a frissített Uniswap v3-at

 

Uniswap decentralizált tőzsde fejlődése

A Uniswap V1 (1-es verzió), a liquidity pool-ok és automated market maker-ök működtette tőzsde más koncepcióval közelíti meg a decentralizált kereskedés fogalmát. Általában a centralizált tőzsdéken ajánlati könyv (order book) szerint mennek végbe a cserék. A Uniswap megoldása jobban passzol az Ethereum hálózatához, valamint egyszerűbb is használni.

Az 1-es verzió ugyan elérhető lesz mindörökre (ameddig az Ethereum hálózata létezik), azonban a nagy érdeklődés, illetve a Uniswap csapatának bővülése miatt megszületett a 2-es verzió is. A V2 (2-es verzió) fő újdonsága az volt, hogy közvetlenül cserélhettünk már ERC-20-as tokeneket. Míg a V1-ben csak ETH-ERC20 liquidity pool-ok voltak, addig a V2-ben már ERC20-ERC20 pool-ok is megjelentek. Korábban, ha két ERC-20-as token piacán akartunk kereskedni, tegyük fel USDC-ből DAI-t szerettünk volna venni, akkor először ethert kellett vennünk USDC-ből, majd DAI-t ether-ből. Ezt megcsinálta nekünk automatikusan a Uniswap, a probléma ezzel annyi volt, hogy kétszer kellett kereskedési díjat fizetni, mivel kettő váltás volt.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Májusban jön az újabb frissítés a Uniswap v3

Annak érdekében, hogy a Uniswap továbbra is domináljon, és továbbra is releváns maradjon a decentralizált pénzügyi (DeFi) térben, a népszerű decentralizált tőzsde (DEX) újabb fejlesztést vezet be.

Az Uniswap elárulta, hogy bemutatja harmadik iterációját, és arra fog összpontosítani, hogy a decentralizált tőzsde a valaha létrehozott legrugalmasabb és leghatékonyabb automatizált piacvezető automated market maker (AMM) legyen. Az Uniswap v3 várhatóan május 5-én jelenik meg a mainnet-en.

 

Koncentrált likviditás jön az új UNI fejlesztéssel

A frissítés koncentrált likviditást hoz, amely lehetővé teszi egyes liquidity pool-ok számára, hogy részletesen ellenőrizzék, hogy tőkéjük milyen ársávba biztosít likviditást. Az egyes pozíciókat egyetlen készletbe összesítik, létrehozva egy kombinált görbét a felhasználók számára. Ez azt jelenti, hogy a liquidity pool-ok az egyéni ártartományokba koncentrálhatják tőkéjüket, nagyobb mennyiségű likviditást biztosítva a kívánt áron. Ennek során az liquidity pool-ok individualizált árgörbéket készítenek, amelyek tükrözik saját preferenciáikat. 

 

A liquidity pool-ok tetszőleges számú, különböző koncentrált pozíciót egyesíthetnek egy készletben. Például, az ETH / DAI poolban lévő LP választhat, hogy 100 dollárt rendel az 1000 és 2000 dollár közötti ártartományokhoz, és további 50 dollárt az 1500 és 1750 dollár közötti tartományokhoz. A fejlesztés segítségével jóval hatékonyabban tud majd a közösség likviditást biztosítani, illetve lehetőségünk lesz töredék portfóliókkal hasonlóan magas kamatokat farmolni ha jól spekulálunk az árfolyam mozgására.

 

Különböző díjszintek jönnek

A különböző díjszintek lehetővé teszik liquidity pool-ok megfelelő kompenzálását a különböző mértékű kockázatvállalásért. Korábban az összes Uniswap poolban végzett tranzakciónak 0,30% -os díja volt a kereskedésnek. Bár ez úgy tűnik, hogy elég jól működött sok tokennél, de például a stabilcoinoknál vagy az egzotikusabb és ritkább coinoknál nem volt a legoptimálisabb.

 

Az Uniswap v3 több díjszintet tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a likviditás-szolgáltatók megfelelő kompenzációját a különböző mértékű kockázatok vállalásáért. Kereskedési páronként három különálló szint lesz: 0,05%, 0,30% és 1,00%. Ennek eredménye, hogy a likviditás-szolgáltatók a várható páros volatilitását felhasználhatják a fedezetük testreszabására. A nem korrelált kereskedési párok magas kockázatot mutatnak, míg a korrelált kereskedési párok minimális kockázatot jelentenek.

 

Uniswap V3 összefoglalva

A DeFi iránti érdeklődés és az összes DeFi protokoll összesített értéke (TVL) folyamatosan növekszik, az UNI iránti kereslet is várhatóan nőni fog. Dappradar szerint a DeFi piac TVL-je meghaladta a 41 milliárd dollárt, és viszonylag stabil maradt ezen a szinten. A 41 milliárd dollárból 4,75 milliárd dollár az Uniswap-ból származik, ami azt jelenti, hogy a teljes DeFi piac TVL-jének jóval több mint 10% -a az Uniswap-ban van. Különösen a Coinbase IPO közeledtével valószínűleg felgyorsul az UNI lendülete, ami valószínűleg pozitívan érintené a SushiSwap-ot, a BNB-t, az FTT-t és más tőzsdei vonatkozású kriptográfiai eszközöket is.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
Származtatott termékek a blokkláncon – Synthetix, Mirror Protocol, UMA, dYdX

Származtatott termékek a blokkláncon – Synthetix, Mirror Protocol, UMA, dYdX

A származtatott termékek fontos elemei a pénzügyi rendszernek. A Decentralized Finance fejlődésével ez az eszközosztály is megjelent a blokkláncon. A cikkben elmagyarázzuk mik a származtatott termékek és milyen újabb lehetőségek tárulnak ezáltal elénk a DeFi-ben.

 

Mik azok a származtatott termékek?

A származtatott termékeket másnéven derivatíváknak is szoktuk hívni (angolul derivatives), ez a kifejezés az angol “derive” szóból ered, aminek jelentése származik, származtat. A derivatívák olyan pénzügyi eszközök, amelyek értéke egy másik terméktől függ (vagy ha úgy tetszik “származik”), legyen az deviza, részvény, kötvény, áru, stb. Leggyakoribb derivatívák az opciós, illetve a határidős ügyletek. Az opciós ügyletek olyan szerződések, amikben jövőbeli időpontra kötnek ügyleteket. Az opció vevője a jövőben eldöntheti, hogy szeretné-e végbevinni a szerződést vagy sem. A határidős ügyletek szintén jövőbeli időpontra köttetnek, azonban mindkét fél kötelességet vállal, hogy az ügylet végbemegy.

derivativak-definicio

Forrás: investopedia.com

Derivatívákat a legtöbb esetben hedgelésre és spekulálásra használják. A hedgelés folyamán a kockázatot szeretnénk csökkenteni, ez olyan esetekben szükséges, amikor árfolyamkockázatnak vagyunk kitéve. Például amennyiben egy olajfinomító társaságnak olajtartalékai vannak, amit a közeljövőben el tud adni, azonban attól tart, hogy az olaj ára be fog szakadni. Ilyen esetben a társaság nyithat egy határidős short pozíciót (arra fogad az árutőzsdén, hogy az olaj ára le fog menni). Amennyiben valóban lejjebb megy az ár, a short pozíció miatt nyeresége keletkezik, az olajkészleteit azonban kevesebbért fogja tudni értékesíteni. A két folyamat egymással ellentétes pénzáramlással jár, a lényeg azonban nem a profitszerzés volt, hanem az árfolyamkockázat csökkentése, ami sikerült is. Spekulálásnak nevezzük azt a tevékenységet, amikor egy befektető saját meggyőződéséből fektet egy eszközbe, miközben nyereségre számít.

Hedgelni a kriptovilágban is lehet, a liquidity pool-ba fektetett tokenek árváltozása miatt bekövetkező impermanent loss-t megakadályozhatjuk. Egy matematikailag bonyolult, összetett opciós ügylet segítségével csökkenthetjük az árfolyamkockázati kitettségünket. A tőzsdei piacok kereskedési formáiról itt olvashatsz bővebben.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Synthetix – Származtatott derivatívák a blokkláncon

A Synthetix az egyik legismertebb DeFi projekt a derivatívák terén. Segítségével létrehozhatunk mesterségesen előállított (szintetikus) eszközöket, amik követik egy-egy pénzügyi eszköz árát. Jelenleg valuták, kriptovaluták és tőzsdén kereskedett áruk után állíthatunk ki ilyen derivatívákat a Synthetixen. Az SNX árfolyamát itt tudod nyomon követni.

A szintetikus eszközöket a “debt pool”-okba elhelyezett biztosíték után kaphatjuk meg, ezt SNX formájában fizethetik be a felhasználók, ami a Synthetix saját tokene. Az újonnan kibocsátott eszközök 400%-kal túl vannak fedezve annak érdekében, hogy a volatilitás és az árváltozás ne okozzon problémát. Így 100$-nyi szintetikus eszközért, 500$-nyi SNX-et kell lekötnünk a debt pool-ban.

A Synthetix honlapján elérhető rengetek statisztika. Jelenleg 2,2 milliárd dollár értékű SNX van lekötve, a felhasználók száma pedig már a 80 ezret közelíti. A legkedveltebb szintetizált eszközök a BTC, ETH és az USD, amiket sBTC, sETH és sUSD formájában használhatnak a felhasználók.

synthetix-statisztika

Forrás: stats.synthetix.io

A Synthetix segítségével felvihetünk megannyi pénzpiaci eszközt a blokkláncra, így kamatoztathatjuk vagy kereskedhetünk vele a DeFi világában, csak úgy, mint a kriptovalutákkal. A szintetikus tokenekkel tőzsdéken is kereskedhetünk, legyen az a Kwenta, a DHedge vagy a Paraswap.

 

UMA – Priceless derivatívák a DeFi segítségével

Az UMA protokoll segítségével is létrehozhatunk szintetikus eszközöket, a különbség annyi, hogy a Synthetix-szel ellentétben itt nincs szükség a túlfedezésre. Az UMA-nál ehelyett a likvidátorok (liquidators) menedzselik a nem megfelelően fedezett eszközöket, eredményes munkájuk után pedig jutalomban részesülnek. Amennyiben egy likvidátor talál egy nem megfelelően fedezett eszközt, a DVM (Data Verification Mechanism) segítségével meghatározható, hogy valóban fennáll-e a probléma.

A DVM segítségével még oracle szolgáltatást is biztosítanak. Oracle-ök segítségével off-chain információval (a blokkláncon nem megtalálható adat) láthatunk el egy okosszerződést vagy blokkláncot. A DVM teszi lehetővé, hogy ne kelljen túlfedezni a kibocsátott eszközt, így úgynevezett “priceless” derivatívákat hozhatunk létre. A “priceless” kifejezést azért használjuk itt, mert nincs szükség on-chain (blokkláncon megtalálható) információra, ahhoz, hogy meghatározzuk a derivatívák árát. Így az UMA több lehetőséget biztosít működéséből kifolyólag, mint a Synthetix, az infrastruktúra azonban különbözik.

uma-key-metrics

Forrás: umaproject.org

 

dYdX – Decentralizált tőzsde a derivatívák számára

A dYdX többek között egy decentralizált tőzsde (DEX), ahol derivatívákkal is kereskedhetünk. A spot kereskedés mellett tőkeáttételes és perpetual (“lejárat nélküli”) kereskedésre is lehetőség van. A lejárat nélküli kereskedés folyamán olyan szerződés köttetik, amelynek nincs lejárati határideje, használhatnánk a “határidő nélküli határidős szerződés” kifejezést, de ez kissé ellentmondásos, úgyhogy maradjunk a lejárat nélküli szerződésnél.

A dYdX egy non-custodial (nem kap hozzáférést a privát kulcsunkhoz) szolgáltatást nyújt, a tőzsdéken megszokott order book-kal (ajánlati könyv). A cserék a blokkláncon jönnek létre, azonban a kereskedés lebonyolítását egy off-chain program végzi.

 

Mirror Protocol

A Mirror Protocol a Terra blokkláncon fut és szintetikus eszközöket tudunk létrehozni a protokoll segítségével, úgynevezett tükrözött eszközöket (Mirror Assets – mAssets). A tükrözött eszközök oracle-ök segítségével követik a tükrözött eszközök értékét. A tükrözött eszközök 150%-osan fedezettek és az áruk 30 másodpercenként frissül.

mirror-protocol-minting-tokens

Forrás: eth.mirror.finance

A tükrözött eszközöket az Ethereum blokkláncon liquidity pool-okba fektethetjük, hogy más felhasználók UST (a Mirror Protocol stabil coinja) ellenében kereskedjenek ezekkel a tokenekkel. A liquidity providerek (LPs) jutalomként MIR tokenbenben részesülnek, amivel a protokoll jövőjét és fejlődését irányíthatják.

mirror-protocol-liquidity-pool

Forrás: terra.mirror.finance

 

Összefoglaló a származtatott termékekről a blokkláncon

A cikkben említett projektek leginkább a szintetikus eszközök létrehozását célozták meg, azonban az opciókereskedésre is van lehetőség a DeFi világában. Ott van például a Hegic vagy az Opyn, ahol put és call opciókkal kereskedhetünk, illetve a BarnBridge, ami kifejezetten hedgelésre specializálódott.

A derivatívák piaca a pénzügyi világban óriási, ezt az alábbi ábra vizualizálja. A blokkláncon még nincs ekkora kapitalizációja a derivatíváknak, azonban a DeFi projektek folyamatosan bővülnek és egyre több tőkét vonzzanak be a decentralizált pénzügyek világába. Érdemes óvatosan böngészgetni a projekteket, a nem jól megírt programok pénzvesztéshez vezethetnek. Nézzünk alaposan utána, hogy kik csinálják a projekteket, milyen eredményt értek el korábban, annak érdekében, hogy tisztában legyünk a kockázatokkal, amiket a projektbe való fektetéssel vállalunk.

derivativak-piaci-kapitalizacio

Kép forrás: Visual Capitalist

Forrás: Finematics

Borítókép forrása: asiacryptotoday.com

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
Milliárdos projektre duzzadt a PancakeSwap a Binance láncán

Milliárdos projektre duzzadt a PancakeSwap a Binance láncán

A PancakeSwap (CAKE) a Binance Smart Chain (BSC) alacsony költségeit kihasználva, a második helyre lépett a DEX ökoszisztémában. 

 

Binance Chain és Binance Smart Chain (BSC)

A Binance Chain a Binance tőzsde kriptovalutájának, a BNB-nek épült blokklánc hálózata. Eredetileg a BNB egy ERC-20 token volt az Ethereum hálózaton, amit 2017-ben bocsátottak ki egy ICO keretein belül, mielőtt a tőzsde indult volna. Később került át – 2019 áprilisában – a Binance Chain mainnet-re, ahol gyorsabban és olcsóbban tudunk kereskedni a BNB tokennel. Mindamellett, hogy küldhetünk és fogadhatunk BNB-t a hálózaton, sok egyéb funkciója is van a Binance Chain-nek.

A BSC esetében az elképzelés hasonló, mint az Ethereum hálózaton, míg ott a hálózat saját tokene az ether, amiben a tranzakciós költséget fizetjük, addig a Binance Chain-nél ilyen funkciót a BNB tölt be. Kibocsáthatunk új tokeneket (BEP-2 token), amikkel a Binance DEX-en (decentralized exchange) kereskedhetünk, a Binance decentralizált tőzsdéjén, ami a Binance Chain-en fut.

 

A PancakeSwap (CAKE) felemelkedése

A PancakeSwap (CAKE) emelkedő projektként jelent meg a decentralizált pénzügyi (DeFi) térben. Az utóbbi időben tapasztalt áremelkedés révén, a PancakeSwap, a Binance Smart Chain első egymilliárd dollár értékű projektjévé vált. 

Az adatok azt mutatják, hogy a CAKE coin ára 520%-kal emelkedett azóta, hogy február 3-án 1,89 dolláros mélyponton volt. Ezzel ATH-t hozott létre február 17-én, 11,12 dolláros árfolyammal. 

CAKE/BUSD 4 órás chart I Cryptofalka

Forrás: https://www.tradingview.com/

Az egyre növekvő DeFi ökoszisztéma, egyre nagyobb teret hódít a kriptovaluták világában. Az Ethereum hálózaton jelenleg működő legnépszerűbb projektek többségével ellentétben, más, kisebb hálózatok, mint a Binance Smart Chain kezdik érezni a felhasználók érdeklődését. Ugyanis ezek a kisebb rendszerek, hasonlóan megbízhatóak, ráadásul olcsóbbak és gyorsabbak. 

Zárolt PancacekSwap I Cryptofalka

Forrás: https://www.defistation.io/pancake

Míg az Ethereum hálózaton nagymértékben megnövekedett a forgalom, lassúak, feltorlódottak a tranzakciók, a Binance Smart Chainen még gyorsak. A Binance pedig a gas díjat nem hogy emelte, hanem le is csökkentette 15-ről 10-re. Ezzel is elősegítse, ösztönözze a hálózat használatára a kisebb kereskedőket. 

A Defistation adatai szerint a PancakeSwap protokollon rögzített teljes érték január 23-án 150 millió dollár volt, február 17-én pedig 2,477 milliárd dollár új csúcsra nőtt. A token értékének növekedése és új gazdasági lehetőségek hozzáadása hajtotta ezt a rallyt. A platformon a CAKE coin kereskedése is megugrott a napokban. Az adatok azt mutatják, hogy a kereskedési volumen immár folyamatosan emelkedik, ezért a projekt beért a második helyre az Uniswap (UNI) mögé. 

Forrás: https://www.coingecko.com/en

A kriptopénzek piacán tapasztalható lendület és a DeFi gyors terjeszkedése, az érintett blokkláncok hálózati tranzakcióinak további növekedésére utal. Mivel az Ethereum még mindig magas gas díjakkal dolgozik és a hálózat is magas fokon kihasznált, ezért még lehet számítani más, kisebb projektekbe való átvándorlásra is.

Bizonyára a PancakeSwap is több potenciállal rendelkezik, ha már csak a kriptopénzek egyre nagyobb mainstream figyelmét vesszük alapul. A Binance egyébként mindig híve volt a stabilitásnak és az innovációnak. Minden bizonnyal, ha a Binance Smart Chain megfelelően működik, akkor nagyobb átvándorlások is lehetnek. Mindenesetre a DeFi szektor még egy viszonylag új, sok szempontból ismeretlen világnak számít, ezért fontos tisztában lenni a benne rejlő rizikókkal is.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
Binance Smart Chain: gyors és olcsó hálózat a DeFi-hez

Binance Smart Chain: gyors és olcsó hálózat a DeFi-hez

A Binance Smart Chain egy Proof of Stake hálózat, ami képes okosszerződéseket futtatni, így egy olcsó és gyors alternatívája az Ethereum hálózatnak. A DeFi szolgáltatások túlságosan túlterhelték az Ethereum hálózatot, így a tranzakciós költségek az egekbe szöktek.

 

Binance Chain és Binance Smart Chain (BSC)

A Binance Chain a Binance tőzsde kriptovalutájának, a BNB-nek épült blokklánc hálózat. Eredetileg a BNB egy ERC-20 token volt az Ethereum hálózaton, amit 2017-ben bocsátottak ki egy ICO keretein belül, mielőtt a tőzsde indult volna. Később került át – 2019 áprilisában – a Binance Chain mainnet-re, ahol gyorsabban és olcsóbban tudunk kereskedni a BNB tokennel. Mindamellett, hogy küldhetünk és fogadhatunk BNB-t a hálózaton, sok egyéb funkciója is van a Binance Chain-nek.

A BSC esetében az elképzelés hasonló, mint az Ethereum hálózaton, míg ott a hálózat saját tokene az ether, amiben a tranzakciós költséget fizetjük, addig a Binance Chain-nél ilyen funkciót a BNB tölt be. Kibocsáthatunk új tokeneket (BEP-2 tokens), amikkel a Binance DEX-en (decentralized exchange) kereskedhetünk, a Binance decentralizált tőzsdéjén, ami a Binance Chain-en fut.

  Binance Chain Binance Smart Chain (BSC)
Konszenzus mechanizmus DPoS PoSA
Validátorok száma 11 max. 21
Átlagos Block idő <1 mp ~5 mp
Programozhatóság BEPs EVM kompatibilis okosszerződések

 

Annak érdekében, hogy gyors tranzakciókat lehessen végrehajtani a Binance Chain-en, bizonyos funkciók kimaradtak a hálózatból, amik lassították volna azt, ilyen például az okosszerződések létrehozása. Azonban a probléma megoldható egy olyan hálózattal, ami a Binacne Chain-nel párhuzamosan fut, de nem terheli azt le, erre hozták létre a Binance Smart Chain-t (BSC). Mindkét hálózat önállóan fut, ha leállna a Binance Chain, attól még futna a BSC. Habár a Binance Smart Chain egy különálló hálózat, mégis kiegészítője a meglévő Binance Chain-nek, a felhasználók egyszerűen küldhetnek tokeneket egyik hálózatról a másikra. Így egyszerre használhatják a gyors tranzakciós hálózatot és az okos hálózat nyújtotta egyéb szolgáltatásokat.

binance-chain-and-binance-smart-chain

Forrás: binance.org

A BSC-n mozgó tokeneket összefoglaló néven BEP-20 tokeneknek nevezzük. Ezek lehetnek magán a BSC-n létrehozott tokenek, vagy más hálózaton futó tokenek, úgynevezett “pegged” változata, így tudunk LINK-et XRP-t, vagy egyéb tokeneket mozgatni a Binance Smart Chain hálózaton.

 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Projektek a Binance Smart Chain (BSC) hálózaton

A DeFi (Decentralized Finance) világa gyorsan növekszik, egyre több alkalmazási lehetőséget fedezünk fel és a felhasználók száma is növekszik. Ezen projekteknek leginkább az Ethereum hálózata adott stabil talajt, hiszen ez a legnagyobb okosszerződés hálózat. Az Ethereum hálózata azonban túlterhelt, szinte 100%-os kihasználtságon van a hálózat folyamatosan, így a tranzakciós költségek is brutálisan megnőttek. Ameddig nem áll át a rendszer teljesen a Proof of Stake mechanizmusra – ami még 1-2 év – addig a túlterheltség valószínűleg megmarad.

Ezt a problémát már korábban láttuk, hogy jönni fog, sokan emlegették az “Ethereum killer” projekteket, amik alternatívát és megoldást nyújtanak a problémára. Most, hogy valóban bekövetkezett a probléma, várható volt, hogy az alternatív hálózatokat is használatba veszik a felhasználók. Egyik ilyen lehetőség a Binance Smart Chain, ahol meg lehet valósítani mindazt, amit az Ethereum-on is. Ezen kívül, egy ideig még nem kell attól tartani, hogy a hálózat túlterhelt lesz a Proof of Stake Authority (PoSA) konszenzus mechanizmusnak köszönhetően, ami egy hatékonyabb módszer, mint jelenleg az Ethereum által használt Proof of Work (PoW).

defi-landscape

Forrás: binance.com

A Binance Smart Chain-en is megvalósítható az a fajta decentralizált tőzsde, amit a Uniswap képvisel az Ethereumon, az ehhez hasonló legnagyobb projekt a BSC-n jelenleg a Pancake Swap. Itt is csatlakozhatunk liquidity pool-okba vagy kereskedhetünk BEP-20 tokenekkel, mint azt a Uniswap-on megszokhattuk.

Hitelezési protokollok közül a legnagyobb a Venus, ami hasonló szolgáltatást nyújt, mint a Maker, az Aave vagy a Compound. Még a Venus-on 2 milliárd dollárt kötöttek le a cikk írásakor, addig a Compound-on 4.75, az Aave-n 5.9, a Maker-ön 6.7 milliárd dollárt.

A legnagyobb DeFi projektek növekedését könnyen követhetjük külön-külön, ha az Ethereum-ra vagyunk kíváncsiak, akkor az alábbi oldalon, ha a Binance Smart Chain-re, akkor pedig ezen az oldalon találunk összefoglalókat.

 

Binance Smart Chain számokban

Hasonlóan az Ethereum hálózatot figyelő Etherscan-hez, a Binance Smart Chain-nek is van egy BSCscan nevezetű oldala, ahol nyomon követhetjük a tranzakciókat, projektek indulását, tranzakciós költségek változását és más egyéb hasznos információkat.

A tranzakciókért BNB-t fizetünk és a tranzakció árát gwei-ben mérjük hasonlóan, mint az Ethereum hálózaton. Egy gwei az 10-9 ether, vagyis 0,000000001 ether.

bsc-átlagos-gas-ár

Forrás: bscscan.com

A BSC hálózaton fellelhető címek számát is nyomon követhetjük, azonban fontos hozzátenni, hogy amennyiben 100 címet használnak a hálózaton, az nem feltétlen 100 különböző felhasználó. Ennek ellenére a folyamatosan növekvő címek számából arra a következtetésre juthatunk, hogy a felhasználók száma igenis növekszik.

bsc-cimek-szama

Forrás: bscscan.com

A tranzakciók számában is növekvő a tendencia, hozzá kell tenni azonban, hogy az okosszerződések erősen feltornázhatják ezt a számot, mivel futtatásukkor több tranzakció is lefuthat.

bsc-napi-tranzakciok-szama

Forrás: bscscan.com

A hálózat még egyáltalán nincs túlterhelve, leginkább kihasznált állapotában is még csak a kapacitás 20%-át értük el. Azonban ez gyorsan növekedhet ahogy egyre több felhasználó szivárog át és használja inkább ezt a hálózatot. Ha feltételezzük, hogy egyenesen arányosan növekszik a hálózat kihasználtsága a tranzakciók számával, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy maximum 5x-ösére növekedhet a jelenlegi tranzakciók száma, amit még elbír a hálózat.

bsc-halozat-kihasznaltsag-terheles

Forrás: bscscan.com

 

Összefoglaló a Binance Smart Chain-ről

Összességében nem látom okát, hogy miért ne használná a későbbiekben több ember a Binance Smart Chain-t az Ethereum helyett, hiszen ugyanazok a szolgáltatások megtalálhatóak mind a két helyen. Gyorsabbak és olcsóbbak a tranzakciók a BSC-n és ez akkor is igaz, ha megnövekszik a forgalma.

Azért, hogy ne csak pozitívumokat említsek, térjünk rá egy-két negatívumra is. Az tény, hogy a BSC-n futó projektek még kisebbek, mint azok, amik Ethereum-on futnak, valamint kevesebb a választék is. Elképzelhető, hogy a későbbiekben felmerül egy-két bug, ugyanúgy, mint az Ethereum-on induló projekteknél is történt.

Érdekes hónapoknak és éveknek nézünk elébe, a DeFi piaca elképesztően gyorsan növekszik, változik és innovál, nehéz tartani a lépést, ha nem követjük az eseményeket. A kérdés szerintem nem az, hogy sikeresek lesznek-e ezek a projektek, hanem az, hogy mennyire, hiszen bizonyos értelemben már most is sikeresek.

Borítókép forrása: cryptonomist.ch

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
Mi az a Defi? Történeti összefoglaló és a szektor jövője

Mi az a Defi? Történeti összefoglaló és a szektor jövője

2020-ban nagyot robbantak a DeFi projektek. Hogyan jöhetett ez létre? Milyen utat jártak be a projektek, mi várható a jövőben? Mutatjuk.📊A Decentralized Finance lényege, hogy elérhetőek legyenek az alapvetően bank nyújtotta pénzügyi szolgáltatások a kriptovaluták világában is, decentralizált módon.

 

Mi is az a Decentralized Finance (DeFi)?

Bizonyos értelemben a Bitcoin is betudható egy DeFi projektnek. A 2008-as világválságra adott választ Satoshi Nakamoto, amikor publikálta a Bitcoin-ról szóló White paper-t. A célja ezzel az volt, hogy ne legyen központilag szabályozva a pénzügyi rendszer, hanem egy decentralizált, nyílt forráskódú program segítségével újraértelmezzük annak működését. A decentralizáció annyit jelent, hogy nincs egy központi irányító (bank / állam / CEO)hanem a közösség együttesen dönti el a lényegi kérdéseket.

Ma a DeFi alatt inkább az okosszerződések adta lehetőségeket értjük. Ezek közé tartozik a betét lekötés és hitel felvétel kamatok mellett, a biztosítások kötése, a yield farming vagy a decentralizált tőzsdék, ez a lista igazából hónapról-hónapra bővül.

defi-projects

Forrás: trustwallet.com

 

A DeFi alapozói: Bitcoin és Ethereum

A Bitcoin megjelenésével elérhetővé vált a globális pénzküldés oly módon, hogy egyetlen központi szervezetnek, vállalatnak vagy kormánynak sem volt beleszólása a pénz mozgásába, tulajdonságaiba. Erre korábban nem volt lehetőség, ez volt az első decentralizált digitális fizetési lehetőség.

A programozóknak felnyitotta a szemét az új technológia (részenként nem volt új, viszont összességében ilyen módon még nem használták), elkezdtek eljátszani a gondolattal, mire lehetne ezt még használni. A Bitcoinból eredő lehetőségek viszont korlátozottak voltak, a programkód egyszerűségéből fakadóan.

A Bitcoin nagy rajongója volt Vitalik Buterin, aki később megalkotta az Ethereumot 2015-ben. Ez még több programozót vonzott, hiszen sokan láttak benne potenciált. Az új hálózat programozható volt, létrejöttek az okos szerződések (smart contract) és a decentralizált applikációk (DApps). A DApp-ok lényegében az Ethereum hálózatára épülnek, okos szerződésekből állnak és van egy webes felhasználói felületük.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

A Decentralized Finance kezdete: Maker és EtherDelta

Az egyik legelső DeFi projekt a Maker 2014-ben indult, aminek célja egy decentralizált stabil coin létrehozása volt. 2017-ben létrejött a DAI stabil coin, amit csak ether-ért lehetett megvásárolni. 2019-ben jött az innováció és megjelent a Multi-Collateral Dai, aminek fedezetét már nem csak az ether határozta meg.

A másik érdekes projekt, amit ma már kevesen ismernek az az EtherDelta decentralizált tőzsdéje. Ez a platform az Ethereum hálózatára épült, az ajánlati könyvet böngészve (order-book) bárki adhatott el és vehetett ERC20 tokeneket. A projekt nagy sikernek örvendett, főleg a 2017-es ICO időszakban. A tőzsdét később meghekkelték, így megannyi felhasználó veszítette el a pénzét. Ráadásként 2018-ban az oldal üzemeltetőjét az SEC beperelte, amiért egy szabályozatlan értékpapír tőzsdét működtetett. Ezek együttese hamar véget vetett a decentralizált EtherDelta ötletének.

etherdelta-exchange

Forrás: youtube.com

 

Az újragondolt decentralizált tőzsde: Uniswap

A Uniswap készítője – Hayden Adams – 2018 végén publikálta az Ethereum-ra épült projektet. Az EtherDeltától eltérően a Uniswap-on nincs ajánlati könyv, helyette liquidity pool-ok és automated market maker-ek (AMM) segítségével lehet coinokat cserélni (swap). A liquidity pool-ok számos decentralizált tőzsde (DEX) alapját képezik. A liquidity provider-eknek (LP) hívott felhasználók adott két coin piacának megteremtése érdekében likviditást (pénzt) helyeznek el a pool-ban mind a két coinból. A tőke biztosításáért cserébe a tranzakciós díjak egy részét megkapják. A liquidity pool-ok valójában okos szerződések, a liquidity provider-ek azok a felhasználók, akik tőkét helyeznek el a rendszerben.

uniswap-document

Forrás: uniswap.org

Az ajánlati könyvet képzelhetjük úgy, mint egy peer-to-peer protokoll, azaz a felhasználók egymással kötnek üzletet. Informatikában a peer-to-peer annyit jelent, hogy a hálózat végpontjai közvetlenül egymással kommunikálnak. Az automated market maker-ek használata másképp működik. Gondolhatunk úgy erre, mint egy peer-to-contract ügyletre. Ha úgy tetszik, a felhasználó egy robottal lép kapcsolatba. Az árat nem a felhasználók határozzák meg, hanem az adott AMM.

A 2020-as nyár egyik nagy eseménye volt, hogy a Uniswap létrehozta saját tokenjét a UNI-t. Az összes korábbi felhasználó airdrop-ban részesült, azaz megjelent a számlájukon körülbelül 1000$ értékű UNI token.

 

2020 a DeFi éve

2020 májusban a Compound elindította a liquidity mining programját, aminek keretei között COMP tokeneket kaphattak a résztvevők. A DeFi felhasználók jutalmat kaptak COMP token formájában azután, hogy hitelt vettek fel vagy tőkét biztosítottak hitelezésre. A növekvő kereslet és forgalom nagyobb kamatokat eredményezett, a liquidity mining teret nyitott az újabb projekteknek és a yield farmingnak.

Eljött az idő, hogy a sok lehetőség közül nehezen lehetett választani, ha meg sikerült kifogni a legjobb ajánlatot, pár nap múlva már egy másik projekt jobban teljesített, érdemesebb volt váltani. Ennek hatására jött létre a Yearn Finance, ami egy olyan protokoll, ami automatikusan kihasználja a legjobb lehetőségeket és megkeresi a legnagyobb kamatokat a különböző projektek között. Andre Cronje – a Yearn Finance készítője – annak érdekében, hogy a protokollját még inkább decentralizálja (a DeFi piachoz hűen) kibocsátott egy tokent, a YFI-t a felhasználóknak, hogy ezzel irányítsák a protokoll jövőjét. A kezdetben 6$ értékű token 2 hónap alatt elérte a 30.000$-t.

Ezt követően megannyi projekt indult, hasonló elképzeléssel, mint például a YAM, ami egy nap után kritikus bugba futott, az emberek bizalmát elveszítette így a projekt. Ezt egy elég bizarr eseménysor követte, megjelentek a különböző ételekről elnevezett projektek, jött a SushiSwap, ami a Uniswaptól próbálta elcsábítani a tőkéseket, de volt Pasta, Burger, Spaghetti, Kimchi, HotDog és megannyi érdekesség. Ezt a részét a DeFi-nak az internet food finance-nek nevezi. Ezen projektek többsége pár nap alatt tönkrement.

A Uniswap havi volumene az áprilisi 169 millió dollárról 15 milliárd dollárra nőtt szeptemberig. Ugyanezen időszak alatt a DeFi projektekben lekötött pénzösszeg 800 millió dollárról 10 milliárd dollárra ugrott.

defi-timline

Forrás: finematics.com

 

A DeFi jelene és jövője

Az óriási nyári hype után a téli szezonra a kedélyek lenyugodtak, a parabolikus növekedés megszűnt. A projektek által ígért több száz százalékos évi kamat hosszú távon nem volt fenntartható. A kisebb DeFi projektek visszahúzódtak, azonban a nagyobb protokollok maradtak. A DeFi projektekben lekötött pénzösszeg és a Uniswap volumene folytatták növekvő trendjüket.

Jelenleg 3 milliárd dollár likviditást biztosítanak a Uniswap decentralizált tőzsdéjén, valamint sokszor a napi 1 milliárd dollárt is meghaladja már a forgalom. Vagyis azt lehet mondani, hogy a korábbi fellángolás hihetetlenül hamar, egy óriási új piaci szegmensé nőtte ki magát.

Uniswap (DeFi) napi forgalma 2021 I Cryptofalka

Uniswap (DeFi) napi forgalma 2021

A DeFi szektor piaci kapitalizációja jelenleg valahol 25 milliárd dollárnál jár, melyet napi forgalomban és kapitalizációban is a Uniswap vezet még. (Erősen a nyakán az AAVE projektével)

A DeFi jövője sok érdekességet tartogat. Az innováció gyorsan terjed, a programozók nap, mint nap keresik a lehetőségeket, fejlesztik a szoftverüket. Az Ethereum 2.0 is pozitív hatással lesz a piacra, gyorsabb, olcsóbb hálózat mellett még több lehetőség bontakozik ki.

Hosszútávon a DeFi felveheti a versenyt a banki szektorral, a probléma a technológia bonyolultságában rejlik még. Széles felhasználói réteget ezen ok miatt nem tud elérni, valamint a piac szabályozatlansága is közrejátszik. Azonban azt elnézve, hogy a 2020-as év alatt mennyi minden történt ezen a téren, mindenképpen érdemes követni az eseményeket 2021-ben is.

Borítókép forrása: medium.com

 

További ajánlott cikkeink: 

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás