Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Földbe döngölte a fiat pénzeket a hazai sztárbefektető is

Földbe döngölte a fiat pénzeket a hazai sztárbefektető is

Anthony Pompliano után a hazai sztárbefektető Zsiday Viktor is földbe döngölte a fiat pénzeket. "Menekülni kell a pénzből", fogalmazott. A cikkünkben a Citadella alap kezelőjének, Zsiday Viktornak a blog értekezését olvashatjátok.

 

Zsiday Viktor is bearish a fiat pénzekkel szemben

Ray Dalio, Anthony Pompliano után talán az egyik hazai legnagyobb tőzsdei szaktekintély, Zsiday Viktor is negatív képet festett a fiat pénzekről. A központi probléma a pandémia okozta súlyos gazdasági válság, valamint az, ahogyan azt a központi szervek próbálják megoldani. Számtalanszor írtunk már mi is arról, hogy szinte végtelen mennyiségű pénzt öntenek a gazdaságba, aminek hosszú távon nem feltétlen látványos, de mindenképpen fájó tünetei jelentkezhetnek.

pénzügyi_rendszer6 Forrás: https://www.shutterstock.com/video/clip-5555234-money-printing-press-making-hundred-dollar-banknotes

Satoshi Nakamoto pontosan az előző 2008-2009-es válság után hozta létre a Bitcoint. Egy olyan decentralizált kriptovalutát, amelyet nem politikusok, humán személyek, hanem egy programkód irányít az előre meghatározott feltételek alapján. Ennek pedig egyik talán legfontosabb jellemzője, hogy a maximális digitális valuta darabszáma 21 millióban van korlátozva. Ez egy olyan hard limit, amelyet senki nem tud megváltoztatni.

A rövid felvezetés után itt adnánk át a szót Zsiday Viktor blogposztjának:

A tőkepiacokon minden időszaknak van általában egy nagy, meghatározó vezérfonala, alaptrendje. Ha ezt a piaci percepciót - amely nem kell, hogy feltétlenül, teljes mértékben valóságos legyen - megértjük, akkor szinte minden mozgás magától értetődővé válik, mert az alapgondolatból következik, vagy minimum azzal erősen összefügg. Sajnos az idő nagy részében ezt a vezérfonalat csak utólag, vagy csak a trend vége felé vesszük észre (lehet, hogy most is ez a helyzet, bár remélem, hogy nem).

 

Jelenleg véleményem szerint ez a fő vezérfonal a pénz medvepiaca. A COVID-járvány kapcsán a jegybankok a korábbiaknál is agresszívabb pénznyomtatásba kezdtek, de ami még ennél is fontosabb, hogy az államok úgy tűnik elfogadták azt az alapvetést, hogy költségvetési hiányuk bármekkora lehet, azt a jegybank úgyis megfinanszírozza. Magyarul: korlátlan méretű pénzszaporításba kezdtek. Mindemellé még azt is megígérték (explicit vagy implicit módon) a nagy jegybankok, hogy akkor sem emelnek kamatot, ha majd valamikor megnő az infláció. - Zsiday Viktor

 

Menekülni kell a fiat pénzekből a szakértők szerint

A Bitcoin és kriptovaluta fanatikusok régóta hangoztatják a "fiat az új szemét" és hasonló kijelentéseket. Ezek viszont általában igazán szélsőséges és általában nem túlságosan szakmai megszólalások. Viszont az elmúlt időszakban már több szaktekintély is megfogalmazta hasonló gondolatait. Gondoljunk csak Ray Dalio-ra, aki már a koronavírus válság kitörése előtt, még 2019 novemberében így fogalmazott ➡️ A világ kezd megőrülni, a pénzügyi rendszer a vesztébe rohan

A nemzeti fiat valuták leértékelődésének nyertesei pedig Anthony Pompliano szerint a részvények, ingatlanok arany és a Bitcoin lehet.

paul-tudor-jones-bitcoin Paul Tudor Jones

Na de folytatódjon a cikk Zsiday Viktor blogjával:

Ez csak egyet jelenthet: menekülni kell a pénzből. Mivel a kormányzatok képesek és hajlandók is bármennyi pénzt gyártani, ebből következik, hogy a pénz értékét veszíti mindennel szemben. Kamata sokáig nem lesz, viszont egyre többet állítanak elő belőle, tehát egyre értéktelenebbé válik. Ennek a percepciónak köszönhető, hogy a befektetők alternatívát keresnek: gyakorlatilag bármit. Minden jobb, mint a szakmányban gyártott, és rájuk borított pénz. 

 

A leglogikusabb eredője a fentieknek az arany vásárlása, de becsatlakozhat ide hangulattól függően bármelyik árupiaci termék is. A reálkamatok esése (pl. US TIPS) is ezen a gondolatsoron mozog. - Zsiday Viktor

 

A devizák közül az jöhet ki legrosszabbul, ahol a legjobban pörög a nyomda. Brrr

A devizákon belül nyilván az a legrosszabb, ahol a leginkább képes, és hajlandó gyártani az állam saját pénzéből, ez jelenleg, és várhatóan tartósabban is az USA (dollár). Azoknak az országoknak a pénze, ahol van némi költségvetési fegyelem (elsősorban Európa) felértékelődhet. Ahol még némi kamat is van, az még inkább. Ez akár a forint komolyabb erősödéséhez is vezethetne hosszabb távon, ha nem veszünk össze teljesen az EU-val, és nem vágnánk le a kamatot (de szinte bizonyos, hogy ha elkezdene erősödni a forint, akkor a magyar kamatszint is menne ismét nullába, vagy akár negatívba).

 

A részvények szintén logikus alternatívát jelentenek, annak ellenére, hogy a következő hónapok gazdasági kilátásai ismert módon nem túl jók (sőt szerintem jóval rosszabbak a jelenlegi konszenzusnál, de ez talán inkább majd egy másik bejegyzés témája lehet). Nem véletlen, hogy a rossz hírek ellenére is felfelé kúsznak az árfolyamok.

 

Mivel a következő hónapokban valószínűleg továbbra is a pénznyomtatás és hatalmas költségvetési hiányok, azaz a pénzszaporítás lesz a téma, ezért esélyes, hogy a fenti trendek hátszele, alapvetése fennmarad még egy ideig. A pénz rossz, sok van belőle, semmit nem hoz, és nem kell. Minden más, ami bármiféle egészen kicsit pozitív kilátással is kecsegtet jobb nála. Úgy tűnik ez vezeti a piacokat jelenleg. - Zsiday Viktor

Háttérkép forrása: Forbes.hu
Cikk forrása és tulajdonosa: Zsiday.hu

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Végzetes lehet a FED által fűtött infláció hatása Pomp szerint
  2. Így védekezz a pénzügyi válság ellen egy szakértő szerint
  3. Rich Dad, Poor Dad szerzője keményen beállt a Bitcoin mellé
  4. Ez Ray Dalio, milliárd dolláros befektető negatív véleménye
  5. Itt lenne a következő pénzügyi világválság? A számok azt mutatják!
  6. A világ kezd megőrülni, a pénzügyi rendszer a vesztébe rohan

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 5.46% $64,429.78
Ethereum ETH 3.62% $3,083.19
BNB BNB 2.20% $554.87
Solana SOL 10.22% $143.31
XRP XRP 1.09% $0.495
Dogecoin DOGE 6.23% $0.152
Cardano ADA 3.58% $0.4558
Litecoin LTC 2.07% $80.73
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!