Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Hamarosan indulhat a Facebook stabilcoinja a Libra

Hamarosan indulhat a Facebook stabilcoinja a Libra

A Facebook 2019-ben publikálta tervét, miszerint saját kriptovalutájuk lesz, a Libra. A tervek szerint értékét a dollárhoz kötnék, de több pénznem is szóbakerült, csak úgy, mint az euró, az angol font vagy a japán jen. Ha a projekt megvalósul, egy tényleges globális pénzügyi rendszert építhetnek.

 

Miről szól a Facebook Libra projektje?

Korábban már írtunk arról, hogy a Facebook elindította a Libra projektet 2019 júniusában, annak érdekében, hogy egy globális, gyors és biztonságos pénzügyi rendszert alakítsanak ki. Korábbi elképzelésük szerint, a blokkláncon futó kriptovaluta értéke több jelentős fiat - kormányok által kibocsátott - valutához lenne kötve, ezzel stabil értéket teremtve. Ezek között szerepelne az amerikai dollár, a japán jen, az angol font, a szingapúri dollár és az euró is. A projekt keretein belül kibocsátanák ezen valutákat digitális formában, valamint egy digitális kompozícióját ezeknek, aminek a neve: Libra.

Több nagyvállalat is habozott, hogy beálljanak-e a kezdeményezésbe, mint például a Visa, Mastercard vagy a PayPal. Azonban félnek, hogy reputációjuk romolhat, ha a projekt rosszul sül el. Megannyi szabályozásnak kell eleget tennie egy ilyen projektnek, valamint az is feltehető, hogy a központi bankok is védeni szeretnék nemzeti valutájukat egy ilyen óriáscégtől, mint a Facebook. Utólag a PayPal és a Mastercard is felhagyott az ötlettel.

 

Újabb fejlemények

Az eredeti elképzelés, miszerint több digitális valutát is kibocsátanak, valamint egy újat a Librát, valószínű, hogy másképp fog megvalósulni. Ennek oka, hogy több aggodalom is kísérte a bejelentést, leginkább a potenciális pénzmosási és adatvédelmi problémákat emlegetve. A projekt körüli légkört feljavította a hír, miszerint az Obama elnöksége alatt pozícióját betöltő Stuart Levey lesz a Libra Association vezérigazgatója. A volt államtitkár, aki köztudottan pénzmosásellenes tevékenységeiről volt híres közelebb hozhatja egymáshoz a pénzügyi szabályozókat és a Libra Association-t. 

Az új terv szerint a Libra coin 1-1 arányban lesz váltható az amerikai dollárral szemben. Később azonban elképzelhető, hogy más nemzeti valuták digitális verzióját is bevezetik. Az optimista becslések 2021 januárjára teszik a Libra indulását. A pontos dátum viszont függ attól, hogy mikor engedélyezik a működését, mint pénzügyi szolgáltató - írja a Financial Times.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

A Libra coin működése

Minden Libra coin fedezve lesz készpézzel vagy nagyon rövid futamidejű államkötvénnyel. A rendszer a kereslet hatására létrehozza avagy elpusztítja ("mint and burn") a coinokat. A Libra coin blokkláncon fog futni, a tranzakciókért ugyanúgy fizetni kell majd, mint ahogy azt megszokhattuk. A hálózat a Libra protocol keretein belül fog működni. Erről eddig a következőket tudjuk a White paper-ből. Egy új programozási nyelv a Move segítségével hozták létre, ami képes okos szerződések létrehozására is. A konszenzus mechanizmus a LibraBFT nevet kapta, ami egy meglévő mechanizmusra épít, ami HotStuff névre hallgat.

Forrás: https://pcworld.hu

A hálózat olyan értelemben zárt lesz, hogy a validátorok csak az alapító tagok (pénzügyi befektetők) lehetnek. Hosszú távon a Libra projekt átállhat a Proof-of-Stake mechanizmusra, hiszen alapjaiban véve ez is tükrözi jelenlegi mechanizmusuk alapelveit. A hálózat gyorsaságát 1000 tranzakció/mp-re teszik a készítők.

 

Saját vélemény a facebook kriptovalutájáról

A projekt bejelentésére felkapták a fejüket a szabályozó szervek és a jegybankok is. Jelenleg nem egy új shitcoin-ról van szó, amit pár hónap alatt elfelejt még a legelkötelezettebb crypto őrült is. Ha a projekt megvalósul, akkor több milliárd emberhez eljut egy olyan eszköz, ami feltehetően jobban őrzi az értékét, mint a legtöbb pénznem. Meglehet, hogy gyorsabban és olcsóbban utalhat vele külföldre, mint az országában működő banki szolgáltatással.

Könnyen megtörténhet, hogy egy kisebb ország lakosai úgy döntenek átváltják nemzeti valutájukat a Libra coin-ra, hiszen Facebook-ja ma már szinte mindenkinek van. Nem beszélve arról a tömérdek mennyiségű információról, amit a Facebook megtudhat mindenkiről, ha az ő fizetőeszközüket használjuk.

A világon több jegybank is munkába kezdett, hogy ki tudja bocsátani saját digitális valutáját. A CBDC (Central Bank Digital Currency) fogalom pár éve még nagyon távolinak tűnhetett, azonban évről-évre több jegybank próbálkozik az általa kibocsátott digitális nemzeti valutával. Az Európai Központi Bank a digitális eurón dolgozik, Japán a digitális jenen, Svédország pedig a svéd digitális koronán. Elképzelhető, hogy 10 éven belül több olyan gazdaság lesz, ami készpénzmentes, mint, ami nem.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.48% $70,402.9
Ethereum ETH -0.62% $3,550.99
BNB BNB 5.78% $618.66
Solana SOL 0.94% $187.67
XRP XRP 1.64% $0.63
Dogecoin DOGE -0.52% $0.2171
Cardano ADA 1.29% $0.6587
Litecoin LTC 10.40% $104.62
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!