S&P 500 index próbát tehet új csúcs alakítására

Szerző: | okt 14, 2020 | Árfolyam elemzés

Izgalmas helyen jár az S&P 500 index, így mára ezt a grafikont szúrtuk ki Nektek. Annak ellenére, hogy nem kripto piaci ármozgásról van szó, érdemes rajta tartani a szemünket, ugyanis az utóbbi időben sokszor húzta magával a Bitcoin árfolyamát a lényegesen nagyobb piacot jelentő index. 

 

S&P 500 index

Napi ábrán vizsgáljuk az S&P 500 index alakulásást. Ellenálláshoz érkezett az árfolyam, a szeptember 2-án alakított csúcsot támadja, ahol korábban elutasítás érte a mozgást. Az elutasítás után némi csökkenés következett, azonban szépen tudott pattanni a korábbi ellenállásról az árfolyam, egybeesve a 100 MA (mozgóátlag) jelentette támasszal. A korábbi csúcsnál járó mozgás több lehetséges kimenetelt rejt magába.

Lehetséges mozgások

  1. Cup and handle
  2. Emelkedő háromszög
  3. Dupla csúcs

A legkedvezőbb kimenetelt az első pontban felvetett cup and handle formálódás jelentené. Ebben az esetben rövid konszolidáció után akár új csúcsot is alakíthat az S&P 500 index. Cup and handle alakzatnál jellemzően a konszolidáció rövid formálódást vesz fel, ami sokszor csökkenő árcsatornában/bika zászóban zajlik. A konszolidáció alacsony kereslettel párosul, és a konszolidáció trendjét megtörve folytatódhat az emelkedő trend. A konszolidáció jellemzően csökkenő trendvonal alatt zajlik, aminek az áttörése teremthet long helyzetet. 

S&P 500 index

S&P 500 index

Az emelkedő háromszög formálódás kissé időigényesebb dolog. Ahogy a sárga vonallal láthatjátok, ez mélyebb konszolidációt jelentene a jelenlegi, második csúcspontból. Az emelkedő háromszög jellemzője, hogy azonos csúcspontokból és emelkedő aljpontkból áll. Ha ezeket összekötjük, megkapjuk az emelkedő háromszög formát. El tudom képzelni, hogy a háromszög aljpontjait a későbbiekben a 100 EMA jelentheti, és a háromszög szűkülésével, annak ellenére, hogy hosszabb formálódást jelent a cup and handle alakzatnál, ugyanúgy folytatódhat az emelkedő trendünk, tehát pozitív kimenetele lehet az ármozgásnak. 

A legkedvezőtlenebb esetet a dupla csúcs formálódás jelentené. Az előzökkel ellentétben, ez trendfordító alakzat, ami azt jelenti, hogy az eddigi emelkedés csökkenésbe fordulhat. Dupla csúcsnál érdemes figyelni, hogy mekkora elutasítás, piros gyertya éri az árfolyamot a második csúcsnál, tehát a jelenlegi árfolyamnál. Abban az esetben, ha a következő napokat nagy piros gyertyákkal zárjuk, amelyekkel megközelítjük a korábbi pattanás támaszát (alsó piros vonal), óvatosan érdemes kezelni a mozgást, ugyanis ez a kimenetel teret nyithat egy dupla csúcs alakzat érvényesüléséhez. A tegnapi piros gyertya egyelőre egészséges, így jelenleg dupla csúcsra utaló jel nincsen. Nem árt azonban a körültekintés. 

 

Következtetés

Sok kimenetelt produkálhat jelenleg az S&P 500 index mozgása, így jobbnak tartom jelenleg várni a pozi felvételekkel, azok számára, akik kereskedési helyzetek után kutatnak. Nehéz eset letámadni longra a második csúcspontokat, inkább pozíció/profit relaizálást eredményez egy korábbi csúcs elérése. 

A következő napokban érdemes figyelni a második csúcspontból indított esetleges konszolidációt, illetve azt, hogya fenti bekezdésben vázolt eshetőségek közül ráhúzható lesz-e valamaleyik a jövőbeni mozgásra. A türelem mellett teszem le tehát a voksom, és megvárom mit kezd az ármozgás a sokszor említet, szeptember 2-ai csúccsal. 

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
  2. Eljött a nap, amikor az olaj ára olcsóbb lett, mint a vízé
  3. Starbucks és McDonalds teszteli a kínai digitális yüant
  4. Komoly módosítások a Facebook Libra kriptovalutájánál
  5. Blockchain technológia, már a Telsa és a BMW is használja
  6. A Huawei fogja segíteni a kínai blockchain adoptációt
  7. CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos

TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT 

Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋

Donation: ➡️ LINK ⬅️

Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.

—————————————————————————————————————————————————–

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

# NamePrice

Hogy mi is a CryptoFalka Platform? 

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! 

Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól! 

Discord I Cryptofalka

Elakadtál? Kérdésed van? Konzultálj a Cryptofalka szakembereivel! 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció I Cryptofalka

Hallgasd a Bitcoin kisokos podcast műsorát!

Bitcoin kisokos podcast cryptofalka

CryptoFalka heti hírlevél!

Szeretnél ingyenes altkoin elemzéseket kapni? Érdekel mi történt a Bitcoinnal és a Criptopiaccal a héten? Iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Köszönjük! Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre.