Ez az árfolyamszint döntheti el, folytatódik-e a Bitcoin emelkedése
A Bitcoin árfolyama újra 80 ezer dollár fölé kapaszkodott, de az elemzők szerint a valódi fordulathoz ennél jóval többre lesz szükség.
Fontos onchain szint előtt a Bitcoin
A Bitcoin (BTC) az elmúlt héten nagyjából 7%-ot emelkedett, és ezzel több olyan onchain szint fölé is visszakerült, amelyeket a piac gyakran a trendfordulók korai jelzéseként figyel.
A Glassnode szerint most a következő igazán fontos akadály az úgynevezett "Active Realized Price", amely jelenleg 85 200 dollárnál húzódik.

Az "Active Realized Price" röviden azoknak a coinoknak az átlagos bekerülési árát mutatja, amelyek ténylegesen aktívan mozognak a hálózaton. Vagyis nem számolja bele a régóta érintetlen, elveszettnek vagy hosszú távra félretettnek tekintett Bitcoinokat.
Emiatt sok elemző szerint pontosabban jelzi a „valódi” piaci szereplők költségszintjét és hangulatát.
Ez azért érdekes, mert amikor a Bitcoin legutóbb visszaszerezte ezt a szintet 2023 októberében, azt egy több mint 170%-os rally követte egészen a 74 ezer dolláros történelmi csúcsig. A későbbi emelkedés végül már 365%-os pluszt jelentett a ciklus mélypontjához képest.
A 88 ezer dolláros szint lehet a döntő akadály
A mostani helyzet azonban jóval összetettebbnek tűnik. Több befektetői csoport bekerülési ára is közvetlenül az aktuális árfolyam fölött helyezkedik el, ami természetes eladói nyomást hozhat.
A CryptoQuant elemzője szerint különösen fontos a 88 880 dolláros szint, amely a három és hat hónap között tartott coinok átlagos bekerülési árát jelöli.

Az elemző szerint nem elég egy rövid felszúrás e fölé. A Bitcoin árának stabilan meg kell kapaszkodnia ezen a tartományon, különben az emelkedés könnyen újabb kiszállási hullámba ütközhet. Sok befektető ugyanis hónapok óta veszteségben ül, és a nullszaldós kiszállási lehetőséget várja.
A következő komolyabb ellenállási zónák 93 450 és 111 850 dollárnál húzódnak. Ezek már a hosszabb ideje tartó befektetői csoportok átlagos bekerülési áraihoz kapcsolódnak.
Még mindig túl magas a realizált veszteség
Bár a piac kezd megnyugodni, az onchain adatok alapján a realizált veszteségek továbbra is szokatlanul magasak. A Glassnode szerint jelenleg napi 479 millió dollárnyi veszteséget realizálnak a befektetők, miközben a ciklus átlagos szintje nagyjából 200 millió dollár körül van.

Az elemzők úgy látják, hogy valódi és tartós fordulatról csak akkor lehet beszélni, ha ez a mutató tartósan a 200 millió dolláros szint alá csökken. Ez ugyanis arra utalna, hogy a pánikszerű eladások kifulladóban vannak.
Közben a hosszú távú tartók profitrealizálása is egyre erősebb. Az egy évnél régebben vásárló befektetők napi realizált profitja már megközelíti a 180 millió dollárt.

Ez azt mutatja, hogy a tapasztaltabb piaci szereplők továbbra is aktívan használják az emelkedéseket profitkivételre, ami rövid távon lassíthatja a BTC emelkedését.
A Bitcoin számára kulcsfontosságú lesz, hogy képes-e tartósan 85-88 ezer dollár fölé emelkedni, miközben a piac felszívja a profitrealizálásból érkező eladói nyomást.
Ha ez sikerül, akkor a mostani szintek utólag akár egy újabb hosszabb emelkedő trend indulópontjának is bizonyulhatnak. Ha viszont az árfolyam ismét elbukik az ellenállási zónák alatt, akkor könnyen újra előtérbe kerülhet a bizonytalanság és a további korrekció lehetősége.
A Bitcoin 74 762 dolláros mélypontja mellett nőtt a decemberi amerikai kamatemelés esélye, miután a munkaerőpiaci adatok felülmúlták a várakozást.
Bitcoin
A Bitcoin 74 762 dollárig esett a részvénypiaci emelkedés ellenére
Az Ethereum nyolc működési feltételhez kapcsolódó kockázat miatt frissítést halaszt: a gázelszámolás változása meglévő okos szerződésekben okozhat hibát.
Ethereum
Az Ethereum nyolc invariáns kockázata miatt halasztja a frissítést
A Binance támadói kiberbiztonsági becslés szerint már mintegy nyolc héttel a 6,3 milliárd dolláros lopás előtt bejutottak a tőzsde rendszereibe.
Blokklánc
Hetekkel a 6,3 milliárd dolláros hack előtt feltörhették a Binance-t
A SignalPlus mérnökének gépét hamis meghívóval törték fel. A 82 ezer dollár alatti kárt okozó támadás után a tőzsdék visszavonták a platform hozzáféréseit.
Blokklánc
82 ezer dollár alatti kárról számolt be a feltört SignalPlus kriptocég
A Zcash kivezeti elavult adatvédelmi rendszerét, miközben az NU7 frissítés háromszorosára gyorsítja a tranzakciók visszaigazolását.
Altcoin
A Zcash frissítése 16 millió dollárt fagyaszthat be