Olajár sokk fenyegetheti a Bitcoin lendületét
Az elszálló olajár könnyen új inflációs hullámot indíthat el, ami jelentősen átalakíthatja a kamatvárakozásokat és nyomás alá helyezheti a Bitcoin árfolyamát a következő hónapokban.
A Bitcoin túlteljesíti a piacot
A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, különösen az USA és Izrael Irán elleni február végi támadása után a piacok jelentős bizonytalanságba kerültek.
Ebben a környezetben a Bitcoin (BTC) meglepően erősnek bizonyult, hiszen nemcsak a részvénypiacokat, hanem az aranyat is felülteljesítette, ami egyértelmű relatív erőt jelez.

Ez azért fontos, mert a Bitcoin narratívája egyre inkább leválik a klasszikus kockázati eszközök viselkedéséről. Ugyanakkor ez az ellenállóképesség könnyen próbára tehető, ha a makrokörnyezet tovább romlik.
Ha elszáll az olaj ár, az infláció is növekszik
A legnagyobb kockázat jelenleg az olajpiacról érkezik. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítmányok volumene drasztikusan visszaesett, a februári napi 25 millió hordóról akár 7,5–9,7 millió hordóra. Ez a kínálati sokk már most is látványos, a Brent ára 105 dollár körül alakul, ami közel 50 százalékos emelkedés.

A piac azonban ennél is komolyabb forgatókönyvet áraz: egy elhúzódó konfliktus esetén az olaj ára akár 180 dollárig is emelkedhet.
A Federal Reserve becslése szerint minden 10 százalékos drágulás 0,35–0,40 százalékponttal növeli az inflációt, így egy ilyen ugrás akár 2,5–2,8 százalékponttal emelheti a CPI-t.
Ez messze a jegybanki cél fölé tolhatja az inflációt, miközben a kamatcsökkentési várakozások gyakorlatilag eltűnnek. A piac már most is egyre későbbre tolja az első lazítást, akár 2027-ig, ami tartósan szűk likviditási környezetet vetít előre.
Törékeny struktúra vagy rejtett erő a piacon
A fundamentális kockázatok egybeesnek a technikai kép romlásával. A Bitcoin közel 9,5 százalékot esett a 76 ezer dolláros lokális csúcsról, és ismét 70 ezer dollár közelébe került.

A grafikonon egy jól kirajzolódó medvés zászló alakzat látható, amely klasszikusan trendfolytató mintázat, és 51–52 ezer dollár körüli célárat vetít előre.
Bár ez a struktúra első ránézésre valóban egy lefelé irányuló folytatást valószínűsít, közelebbről megvizsgálva már egy jóval árnyaltabb kép bontakozik ki.
Az oldalazó tartomány sokak számára ismerős lehet, azonban a mögötte húzódó piaci pszichológia megváltozott, és ezt jól visszatükrözi a funding alakulása is.
A korábbi hasonló struktúránál a befektetők többsége kifejezetten optimista volt és aktívan építették a tőkeáttételes long pozíciókat, amit a tartósan pozitív funding is megerősített. Most viszont ennek épp az ellenkezője látható, ami azt jelzi, hogy a piaci szereplők többsége inkább short irányba helyezkedik.
És pontosan ez az a környezet, ahol a piac gyakran fordul. Amikor a többség már feladja a reményt, és a legkisebb az érdeklődés az emelkedés iránt, akkor alakulnak ki a valódi fordulópontok.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nagyobb tárcák az elmúlt időszakban csendben ismét halmozásba kezdtek, akkor egyre inkább kirajzolódik egy ellentmondásos, de annál izgalmasabb kép: a felszínen gyenge struktúra, a háttérben viszont erősödő hosszú távú kereslet.
Ha Te is szeretnél magabiztosabban eligazodni ezekben az ellentmondásos helyzetekben, felismerni, mikor érdemes a tömeggel szembemenni, és tudatosan felépíteni a saját stratégiádat, akkor az áprilisban induló "Tudatos pozícióépítés a piaci korrekció alatt" online kurzus pontosan ebben segít.
A következő időszak kulcsa az lesz, hogy a makrogazdasági nyomás mennyire bizonyul tartósnak. Ha az olajár-sokk enyhül, a Bitcoin gyorsan visszanyerheti lendületét, ha viszont az infláció újra erőre kap, a piacnak előbb egy mélyebb tisztuláson kell átmennie.
Blokklánc
A Coinbase elindította USDC-hitel szolgáltatását az Egyesült Királyságban, miközben a brit pénzügyi felügyelet gőzerővel dolgozik a szektor szabályozásán.
Bitcoin
Saylor újabb nagy Bitcoin-vásárlást sejtet, miközben a Strategy osztaléktervekkel és BTC-stratégiával formálja a piacot.
Bitcoin
Az USA–Irán tűzszünet körüli katonai lépések gyorsan letörték a Bitcoin árát; meddig tarthat a geopolitikai nyomás?
Altcoin
Sam Altman World ID-je a Zoommal és a Tinderrel fog együttműködni, hogy az AI-korszakban megbízhatóbbá tegyék az online személyazonosságot.







