A magyar politika felfedezte magának a blokkláncot

nov 11, 2019 | 0 hozzászólás

Áder, Matolcsy, MNB: az elmúlt hetekben megfigyelhető volt, hogy a magyar politika több alkalommal is konkrétan hivatkozott a kriptopénzekre és a blokkláncra.

A CoinColors részletesen is tárgyalta ezeket a magyar vonatkozású eseteket, ebből készítettünk egy összefoglalót.

 

Közös, eurázsiai digitális pénz

Az október 30-án megrendezett Eurázsia Fórumon olyan érdekességek is elhangoztak, mint például egy közös, aranyalapú, eurázsiai digitális fizetőeszköz terve, melyet az euró sikeressége inspirált. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy lehetséges, kriptopénz jellegű digitális valutára utalva így fogalmazott:

„Eurázsia államai közös pénzt használnak majd a jövőben, amely digitális lesz, az aranyon és az elektromosságon alapul majd.”

A jegybankelnök előadásában arról beszélt, hogy az atlanti korszak ötszáz éve hamarosan lezáródik, most pedig egy másik történelmi korszak határára értünk, amelyben az eurázsiai országok együttműködése határozza majd meg a fejlődés menetét.

 

A magyar bankok nem hatékonyak

Ugyanezen a rendezvényen Nagy Márton MNB-alelnök élesen bírálta a magyar bankokat. Beszédében kijelentette: túlzottan soknak tartja a Magyarországon működő 35 bankot és úgy véli, elég lenne 4-5 nagybank a hitelezés és a pénzügyi szolgáltatások lebonyolítására.

Azt is elmondta, hogy a magyarországi bankok szolgáltatásai drágák, és a pénzintézetek nem működnek hatékonyan. Utalt az alacsony, nulla közeli, sőt, esetenként mínuszba forduló betéti kamatokra is. Ennek következtében az ügyfelek adott esetben a bankban elhelyezett pénzüknél kevesebbhez jutnak hozzá a futamidő végén.

Az alelnök szerint az emberek egyre kevésbé bíznak a pénzintézetekben, ezt kihasználva pedig egyre több területen jelennek meg a fintech cégek. A fintech vállalkozások szolgáltatásai ugyanis gyorsabbak, olcsóbbak a hagyományos bankoknál, ezzel együtt tevékenységük kevésbé szabályozott, így esetenként kockázatosabbak a pénzintézeteknél – figyelmeztetett.

A kriptopénzekkel kapcsolatban kiemelte a gyors terjedésüket, valamint felhívta a figyelmet a szabályozottság hiányára és a lazább előírásokra. Általánosságban utalt a fiatal korosztályra, amely a gyors és olcsó digitális szolgáltatásokat részesíti előnyben.

 

Blokklánc a magyar árvízvédelemben

A sorból nem maradt ki még a köztársasági elnök sem. Áder János egy konferencián kijelentette, hogy a modern kori árvízvédelemben modern eszközökre, drónokra, mesterséges intelligenciára és a blokklánc-technológiára is szükség lesz a jövőben. Az árvízi biztonságról megrendezett konferenciára az államfő egy videoüzenetében küldte el észrevételeit. Úgy fogalmazott, hogy „a felgyorsuló klímaváltozás a szemünk előtt játszódik le; hatásai döntő részét a vízen keresztül érzékeljük”.

„A következő években a gumicsizmák mellett nemcsak drónokra lesz szükség, hanem a mesterséges intelligenciát is bevető adatfeldolgozásra, [valamint] a blokklánc-technológiára.”

A köztársasági elnök rámutatott arra, hogy olyan megoldásokat keresnek, amelyek egyszerre szolgálják az árvízvédelmet, a mezőgazdaságot, a természetvédelmet vagy akár a turisztikai célokat. Ebbe pedig egyre inkább bele fog tartozni modern technológiai eszközök alkalmazása is.

 

Terjed a kriptotudatosság

A fenti, politikusi nyilatkozatok természetesen nem feltétlenül jelentenek világmegváltást, azt viszont mindenképpen jelzik, hogy a kriptopénzek és a blokklánc-technológia beépültek a közbeszédbe, és egyre inkább a mainstream részét képezik.

Kicsit nyugatabbra tekintve ez egyáltalán nem meglepő: az Egyesült Államokban a különféle kormányügynökségek már régóta gőzerővel kutatják a blokklánc-technológia felhasználási módjait, és saját fejlesztéseken dolgozik például az amerikai védelmi minisztérium, a belbiztonsági minisztérium, valamint a haditengerészet is.

 

További részletek a CoinColors magyar vonatkozású cikkei között.

 

Cryptofalka háttér

 

Elérhetőségek:

Privát kereskedő csoport: https://cryptofalka.hu/privat-csoport/

CryptoFalka oktatási csomagok: https://cryptofalka.hu/uzlet/#csomagok

Facebook: https://www.facebook.com/cryptofalka/

Twitter: https://twitter.com/CryptofalkaH

Instagram: https://www.instagram.com/cryptofalka/

Támogass minket: Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat biztosítja az olvasók számára, a következő címeken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük!

Bitcoin donate (BTC): 3JvaNrY3Gb1hLcQsJXWTvZQDGKBQ4syqnT
Ethereum donate (ETH): 0xB21D62e01474DAd0c11007f0e2385699520610f5
Litecoin donate (LTC): LMTSuVeN8YbUd3W7x6intW38F8XnYRraVf

—————————————————————————————————————————————————–

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Hogy mi is a CryptoFalka Platform? 

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! 

Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól! 

Előző fél év átlagos havi profitjai

Currency Converter

Cryptofalka Start cikkek

Amit a tőzsdei kriptovaluta párokról tudni érdemes

Ebben a cikkünkben a különböző kriptovaluta párokról találhattok bővebb információkat. Ezek a párok a legtöbb tőzsdén megtalálhatóak. A két legismertebb...

Mi az az altcoin?

A Bitcoinon kívül az összes kriptovalutát, amik blokkláncon futnak altcoin-nak hívjuk (alternative coin). Jelenleg a Bitcoinon kívül több ezer kriptovaluta...

Miért éri meg Bitcoinnal és kriptovalutákkal kereskedni?

Hogy miért éri meg Bitcoinnal kereskedni? Új technológia ide vagy oda, a legtöbb embert a Bitcoin és a kriptovaluta piacára nem az technológia, hanem a...

Satoshi Nakamoto, a titokzatos programozó a Bitcoin mögött!

A kriptovilág domináns valutája, a Bitcoin kapcsán jogosan merülhet fel bennünk, hogy miként jött létre, ki áll mögötte. A létrehozó, ötletgazda személye után...

A blokklánc alkalmazásának lehetőségei az egészségügyben

A blokkláncot és kriptovalutákat bemutató cikkeinkben már részletesen tárgyaltuk a technológia működését és a különböző projektekben rejlő lehetőségeket....

A blokklánc biztonságos használatának titkai

A blokklánc technológia néhány éven belül a feje tetejére állíthatja az egész világot. Márpedig ez csak akkor lesz lehetséges, hogy ha a blokklánc biztonsági...

Ethereum (ETH), programok és projektek egy blokkláncon

A kriptovaluták világát ismerők és nem ismerők számára egyaránt a legnépszerűbb eszköz a bitcoin. Nem csak történeti háttere okán, hanem piaci részesedését,...

A kripto befektetések új dimenziója – Mi az az STO?

Az STO (Security Token Offering) magyar fordításban; értékpapír token kibocsátás. Hasonlóan az ICO-hoz, a befektető kap egy Coin-t vagy egy tokent, amely a...

Mi a Bitcoin és a Blokklánc? (2/2 rész)

A köznyelvben a Bitcoin magába foglalja az egész kriptovilágot, pedig a lényeg és a valóban forradalmi újítás a színfalak mögött, magában a rendszerben, az...

Mi is az a kriptovaluta bányászat? (2/2 rész)

Mi az a kriptovaluta bányászat első részében megismerkedtünk azokkal az eszközökkel amelyekkel bányászni tudunk különböző poolokban. Ebben a cikkben pedig...

Kriptovaluta tőzsde ismertető! Minden, amit tudnod kell a nagyokról

A mai cikkünkben tartunk egy kriptovaluta tőzsde körképet! A jelenleg két talán legfontosabb kriptovaluta tőzsdét, a Binancet és a Bitmexet vesszük górcső alá...

Hogyan részesülj passzív jövedelemben, mi is az a staking?

Manapság 3 módszerrel tudunk profitot elérni a kriptovaluták használatával:  kereskedéssel, bányászattal, illetve a staking adta lehetőséggel. Na de mi is az...

Bitcoin kereskedési tippek egy veterán tőzsdei kereskedőtől

A tapasztalt kereskedők tanulnak a hibáikból és olyan Bitcoin kereskedési tippek-et állítanak fel, amelyek megakadályozzák, hogy újra ugyanabba a hibába...

Fehér könyv – A startupok és befektetők legjobb barátja

A címben szereplő fehér könyv azaz ismertebb nevén ,,white paper” bemutatását valószínűleg egy összetett mondatban el lehetne intézni. Amiért mi ennél...

Mire is jó a blokklánc? – Alkalmazási megoldások a gyakorlatban

Az átlagos felhasználó a blokklánc kifejezés hallatán egyből a bitcoinra, esetleg valamely másik ismertebb kriptovalutára gondol. A technológia...

Egy beállítás, amit mindenképpen használj – Kétfaktoros hitelesítés (2FA)

A kétfaktoros hitelesítés (2FA), a többtényezős hitelesítések egyik formája és abban különbözik az egyszerű felhasználónév és jelszó bejelentkezési...

Mi is az a kriptovaluta bányászat? (1/2 rész)

Ebben a részben a kriptovaluta bányászattal fogunk megismerkedni, illetve azokkal az eszközökkel, amelyekkel passzív jövedelemre lehet szert tenni. Elsőre...

A világ kezd megőrülni, a pénzügyi rendszer a vesztébe rohan

Tűzviharként vonult végig a szakmai körökben az amerikai dollár milliárdos befektető kritikája, amelyben sötét képet festett a jelenlegi pénzügyi...

A kriptopiac legveszélyesebb befektetése – Mi is az az ICO?

Az Initial Coin Offering (ICO) egy pénzgyűjtési módszer kriptovaluták felhasználásával. A használata a legnépszerűbb azokban a projektekben, amelyek még nem...

Bitcoin, kriptovaluta szótár és kisokos

Aki most ismerkedik a Bitcoin és a blockchain világával, nagyon sok idegen szóval találkozhat. Számotokra készítettük el a Cryptofalka kriptovaluta szótárát!...

CryptoFalka heti hírlevél!

Szeretnél ingyenes altkoin elemzéseket kapni? Érdekel mi történt a Bitcoinnal és a Criptopiaccal a héten? Iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Köszönjük! Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre.