Kínai Jegybank korábbi elnöke nyilatkozott a digitális yüanról

Szerző: | nov 27, 2019 | Kriptovaluta

A Kína által fejlesztés alatt álló digitális yüan a nemzetközi fizetést és a belföldi kiskereskedelmet fogja előnyben részesíteni. Nyilatkozta a Kínai jegybank korábbi elnöke.

 

Korábbi szakmai vezető mondta el véleményét a kínai digitális yüanról  

Zhou Xiaochuan a Kínai Pénzügyi Szövetség elnöke és a Kínai Jegybank (PBoC) korábbi kormányzója, szólalt fel november 26-án a témában. Két különböző felhasználási módot emelt ki, amire állítása szerint hasznos lehet a kína által fejlesztés alatt álló digitális valuta. 

Az első típus az elektronikus fizetés-orientált belföldi kiskereskedelmi rendszer, a második pedig a pénzintézetek közötti nemzetközi elszámolásokhoz tartozó utalások. 

A Kína által fejlesztés alatt álló digitális yüan azonban nagyban különbözik a ma ismert kriptovalutáktól és a Bitcointól! Ugyanis ezt egy központi bank fejleszti, ezért nem beszélhetünk decentralizált rendszerről. Viszont merít a kriptovaluták jó tulajdonságaiból, így a hagyományos rendszernél hatékonyabban lesz használható a digitális yüan!

 

Kínának mindig is a digitális yüan lesz az első

Zhou – a PBoC leghosszabb ideje betöltött vezetője és az egyik legbefolyásosabb kínai pénzügyi szakértő – utalt arra, hogy Kína folytatja a meghirdetett utat saját digitális jüanja felé, amelyet főként a hazai kiskereskedelmi rendszernek szentel.

 

libra_Cryptofalka

Forrás: https://cointelegraph.com

 

Azonban a híres kínai bankár hangsúlyozta a központi bankok által kibocsátott  digitális valutákkal (CBDC) kapcsolatos kockázatokat is. Ugyanis egy fiat-valuta „a nemzeti szuverenitás jelképe”.

Zhou elmondta, hogy a központi bankoknak, különösen a „szuverén hatalmaknak”, nagyon óvatosnak kell lenniük az irányuk megválasztásakor. A helytelen választás akár hitelválsághoz is vezethet – jegyezte meg.

Tehát alapvetően bizakodó a kínai digitális yüan jövőjével kapcsolatban, viszont lát némi rizikót ennek a tökéletes megvalósíthatóságával kapcsoaltban.

 

Kína tovább folytatja saját fejlesztéseit, de a Bitcoint továbbra sem preferálja

A hír még 2019 augusztusában érkezett, hogy egyes források szerint Kína elkészült a Kínai Jegybank által fejlesztett digitális valutájával.  Később azonban tisztázták, hogy nincs kitűzött időpont a digitális yüan kiadásával kapcsolatban, ugyanis a pénzügyi intézményeknek időre van szükségük a fejlesztésekhez és a tesztelésekhez.

Miközben Kína tovább folytatta a digitális yüan fejlesztését, a PBoC nemrégiben fokozta a kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységek elleni küzdelmét az országban. Erre egy november 21-i nyilatkozatában figyelmeztetett a jegybank. Miszerint lépéseket fognak tenni azon kriptovaluta kereskedelmmel foglalkozó szereplőkkel szemben, akik Bitcoin (BTC) vagy más kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységeket végeznek.

 

A digitális yüan lehet az első központi bank által kibocsátott digitális valuta

Még október végén nyilatkozott a Kínai Közgazdasági Kutatóközpont vezetője, melyben elmondta, hogy szerinte Kína lesz az első, aki sikeresen vezeti be digitális valutáját.

Az eredeti cikk szerzője és a háttérkép tulajdonosa a cointelegraph.com oldal.

TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT 

Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋

Donation: ➡️ LINK ⬅️

Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.

—————————————————————————————————————————————————–

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

# NamePrice

Hogy mi is a CryptoFalka Platform? 

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! 

Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól! 

Discord I Cryptofalka

Elakadtál? Kérdésed van? Konzultálj a Cryptofalka szakembereivel! 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció I Cryptofalka

[web_stories_embed url="https://cryptofalka.hu/web-stories/mi-a-bitcoin%3f-kriptovaluta-kezdoknek-i-cryptofalka/" title="Mi a Bitcoin? Kriptovaluta kezdőknek I Cryptofalka" poster="" width="360" height="600" align="none"]

Hallgasd a Bitcoin kisokos podcast műsorát!

Bitcoin kisokos podcast cryptofalka