
Egy DeFi projekt, ami újradefiniálná a kriptovilágot: CYBRO
A kriptopiac jelenleg nyugodt, türelmesen várja a következő bullrun-t. Az altcoinok még mindig csábító belépési pontokon vannak, de sokan türelmetenül várják már az igazi altszezont.
A Cybro nem szerénykedik, az élre kíván törni
Sokak figyelmét felkeltette a CYBRO, egy DeFi újdonság, amely nem szerénykedik, ha célkitúzést kell választani: ez a projekt újra szeretné definiálni a kriptotérséget. A csapat szerint az olyan hagyományos altcoinok, mint a Cardano (ADA), az Internet Computer (ICP) és a Polkadot (DOT) akár háttérbe is szorulhatnak az új felkapott projektek miatt, ezért szorgosan vizsgálják, hogy hogyan ragadhatná meg a CYBRO a kriptoszféra figyelmet.
Mely más érmék állnak készen egy felfelé ívelő pályára? Mozgolódik a kriptopiac, a volatilitás pedig szélsőséges is lehet. Itt az ideje, hogy megvizsgáljuk a kriptovilág egyes nagy szereplőit, vajon merre tartanak a közeljövőben.
A CYBRO előértékesítése meghaladja az 1 millió dollárt
A CYBRO magára vonta a kereskedők figyelmét, mivel a token előértékesítése gyorsan 1 millió dollár fölé emelkedett. A platform célja olyan lehetőségeket kínálni a befektetőknek, hogy bármilyen piaci helyzetben hatékonyan kereskedhessenek és maximalizálják a bevételüket.
Az előértékesítésre az összes token 21%-a áll rendelkezésre, és körülbelül 25 millió token kelt már el. A CYBRO tokenek jelenleg 0,025 dolláros előértékesítési áron kaphatók. Az előértékesítés volumene izgalmas jövőt feltételez a befektetők részéről.
A CYBRO tokenek birtokosai élvezhetik a jövedelmező staking juttatásokat, az exkluzív airdroppokat, a vásárlások után járó cashback-et, az alacsony kereskedési és kölcsönzési díjakat, valamint a platformon belüli erős biztosítási programot.
>>> Lépj be a CYBRO világába, és aknázd ki a platformban lévő potenciált!<<<<
A Cardano (ADA) fitogtatja ellenállóképességét a piaci volatilitás közepette
A Cardano (ADA) a közelmúltban eséssel szembesült, de az erősség jeleit mutatja és jelenleg 36 és 48 cent között mozgolódik. A bikák felpörögtek volna? Az ADA 11,69%-os emelkedést mutat az elmúlt hónapban. A legközelebbi cél 52 cent, amelynek áttörésével 64 cent felé veheti az irányt.
Azonban ez hosszútávon körülbelül 50%-os potenciális emelkedést jelentene a jelenlegi szintekhez képest, ami valljuk be, még most meredeken hangzik. Az RSI 42,54-es értékével felfelé irányuló lendületet mutat. A 10 és 100 napos mozgóátlagok, amelyek 43 centnél sorakoznak, tovább támogatják ezt a potenciált.
Fényes a jövő az Internet Computer (ICP) számára?
Az Internet Computer (ICP) jelenleg 7,16 és 9,53 dollár között kereskedik. A bikák erősebbnek tűnnek, miután az árak az elmúlt héten több mint 20%-ot, egy hónap alatt pedig 23%-ot ugrottak. Annak ellenére, hogy a 10,18 dolláros (10 napos) és a 10,03 dolláros (100 napos) kulcsfontosságú átlagok alatt van, az érme úgy tűnik lendületet vett.
Ha áttöri a 10,46 dolláros ellenállást, akkor a 12,83 dolláros szintet célozhatja meg. A medvék továbbra is óvatosak maradnak, mivel a támasz 5,71 dollárnál tart, ami talajt adhat a növekedéshez.
A Polkadot bikák és medvék is csatáznak
A Polkadot (DOT) jelenleg 5,85 és 6,65 dollár között kereskedik, a legközelebbi ellenállás 6,98 dollárnál, a támasz pedig 5,38 dollárnál található. Az árfolyam az elmúlt héten enyhe, 0,80%-os emelkedést mutatott, az elmúlt hónapban pedig ígéretes, 11,35%-os ugrást produkált.
A vegyes hangulat ellenére az RSI 46,36-on áll, az egyszerű mozgóátlagok 6,28 dollár körüli stabilitást jeleznek. Ha a bikák lendületet kapnak és áttörik a 7,78 dollárt, a DOT további emelkedést tapasztalhat.
Következtetés
Az ADA, az ICP és a DOT rövid távon kevesebb potenciált mutat, ugyanakkor a hozam/rizikó arányok ezen tokeneknél viszonylag stabil befektetési talajt adhatnak. Ilyenkor a kisebb projektekre helyeződik a hangsúly, mint pl. a CYBRO-ra, ha a kereskedők elkezdenek unatkozni, és nagyobb nyereség reményében nagyobb kockázatot is vállalnának.
A Cybro a Blast blokkláncon történő AI-alapú hozamaggregáció révén próbálja magára vonni a befektetők figyelmét. A legfontosabb funkciók közé tartoznak a jövedelmező staking funkiók, az airdropok és a vásárlások után járó cashback.
A felhasználók a zökkenőmentes befizetések és kifizetések, valamint a kiváló felhasználói élmény előnyeit élvezhetik. A CYBRO, a platform állítása szerint hangsúlyt fektetett az átláthatóságra, a megfelelésre és a minőségre is. Ha felkeltette az érdeklődésed a projekt, végezd el saját kutatásaid és látogass el az alábbi weboldalakra:
Weboldal: https://cybro.io
Twitter: https://twitter.com/Cybro_io
Discord: https://discord.gg/xFMGDQPhrB
Telegram: https://t.me/cybro_io

Ezek az országok – mint a Kajmán-szigetek, az UAE és Németország – 2025-ben is legálisan, adómentesen kezelik a kriptovalutákat.

Egy 2015-ös Genesis Ethereum-tárca majdnem egy évtizednyi várakozás után ismét megmozdult. A benne lévő 900 ETH most több mint 2,2 millió dollárt ér.

Az amerikai adósságplafon emelése, Trump újabb tervei és a Revolut kripto szolgáltatásainak leállítása is komoly feszültséget hozott a piacra.

John Galt 100 BTC-s Casascius rúdjának története drága leckét ad a privát kulcsok kezeléséről és a Bitcoin forkokról.