Slágertéma a blokklánc a világ vállalatvezetői között

Szerző: | szept 2, 2019 | Kriptovaluta

Egy globális kutatás érdekes dolgokat mutatott ki azzal kapcsolatban, hogy mi érdekli most leginkább a világ legnagyobb cégvezetőit. Slágertéma a blokklánc!

A cikk szerzője és tulajdonosa a partneroldalunk a Coincolors.co, az eredeti cikket a következő linken éritek el: Link

A világ vezérigazgatói egyre gyakrabban beszélnek a blokkláncról, a mesterséges intelligenciáról (AI) és a dolgok internetéről (IoT) – ez derült ki egy legújabb felmérésből. Ez a három terület jelenleg a legforróbb témák közé tartozik a feltörekvő technológiák szektorában. Az IT Brief augusztus 27-i jelentése az eredményeket egy 300 vállalatvezető megfigyelésével végzett globális kutatásra alapozza.

 

Forró téma a blokklánc

A jelentés szerint az elosztottfőkönyv-technológia (DLT) a mesterséges intelligenciával és az IoT-vel karöltve a három legfőbb téma jelenleg. A világ Bluechip-társaságainak 2019. első negyedéves adatai a GlobalDatától származnak – ez egy olyan elemzőtársaság, amely saját CEO Influencer Platformján keresztül figyeli 300 vezérigazgató twitteres megnyilvánulásait.

Ebből pedig egyértelműen azt tűnik ki, hogy globális viszonylatban a vezetőket egyre inkább érdeklik a technológiai fejlődések irányai, valamint az innováció új területei. Amandeep Gill, a GlobalData influencerkutatásainak vezetője kiemelte a CEO-k új technológiák iránti érdeklődését, majd hangsúlyozta:

A legtöbb vezérigazgató egyetért abban, hogy a mesterséges intelligencia nagy hatással lesz cégeikre, főleg az adatok feldolgozása és a felhasználói élmény javítása által.

A CEO-k másik komolyabb érdeklődési területe az egészségügyi ágazatot foglalja magában, ahol hamarosan szintén fel lesznek használva a mesterséges intelligencia nyújtotta előnyök mind a betegek, mind pedig az egészségügyi szolgáltatók javára – fogalmaz a BTCmanager.

 

Globálisan terjed a blockchain

Eközben a blokklánc globális elfogadottságában is kiugrás tapasztalható, mivel különböző országok folyamatosan vezetik be a technológiát különböző ágazatokban, hogy mindinkább kihasználják annak előnyeit.

Andrew Yang, a 2020-as amerikai elnökválasztás egyik jelöltje pl. kampányának weboldalán elismerte, hogy nevetséges lenne kézi módszereket alkalmazni a 2020-as szavazás során. A blokklánc olyan szavazást kínálhat, amely ellenáll a csalásnak – akár egy mindenkinél megtalálható okostelefon segítségével. Ez alapvetően változtatja majd meg a valódi demokráciát, ezenkívül fokozhatja a részvételi kedvet is – mondta.


Nemrég írtuk: Denver városa a választásokat már a blokkláncon tartja


India nemrég vezette be a blokklánc-technológiát és az IoT-t az életmentő oltások globális szállításának biztonságosabbá tételéhez, de nemrég írtunk arról is, hogy a szingapúri diákok már blokkláncalapú diplomát kapnak.

Az élelmiszeriparban is hamarosan be­kö­szönthet az átláthatóság és bizalom korszaka, ugyanis sorra társulnak blokkláncmegoldásokhoz az olyan nagy cégek, mint pl. a Nestlé, a Walmart vagy az Unilever. Ezzel párhuzamosan a szakemberek iránt is folyamatos a kereslet: ezt bizonyítja az a tény, hogy 2018 a blokkláncszakma éve volt.


Kapcsolódó cikkünk: A globális gazdaságot teljesen átszövi majd a blokklánc

 

A cikk szerzője és tulajdonosa a partneroldalunk a Coincolors.co, az eredeti cikket a következő linken éritek el: Link

TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT 

Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋

Donation: ➡️ LINK ⬅️

Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.

—————————————————————————————————————————————————–

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

# NamePrice

Hogy mi is a CryptoFalka Platform? 

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! 

Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól! 

Discord I Cryptofalka

Elakadtál? Kérdésed van? Konzultálj a Cryptofalka szakembereivel! 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció I Cryptofalka

[web_stories_embed url="https://cryptofalka.hu/web-stories/mi-a-bitcoin%3f-kriptovaluta-kezdoknek-i-cryptofalka/" title="Mi a Bitcoin? Kriptovaluta kezdőknek I Cryptofalka" poster="" width="360" height="600" align="none"]

Hallgasd a Bitcoin kisokos podcast műsorát!

Bitcoin kisokos podcast cryptofalka