Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Újra pörögnek a mémrészvények – az Opendoor élre tör

Újra pörögnek a mémrészvények – az Opendoor élre tör

A mémrészvények újra szárnyalnak a kriptovalutákkal és a széles piac egészével, hozamuk pedig erősen idézi a pandémia idején tapasztalt eufóriát.

Az Opendoor robbanásszerű emelkedése a mémrészvény-láz visszatérését vetíti előre

Az Opendoor Technologies (OPEN) részvényei az elmúlt öt kereskedési nap alatt több mint 170 százalékkal szöktek fel, miután a Reddit r/WallStreetBets közössége az idei szezon mémrészvényének kiáltotta ki őket.

Korábban filléres papírként kezelték az Opendoort, ám az elmúlt 30 napban több mint 500 százalékos árfolyam-emelkedést produkált, jelenleg pedig 3,11 dollár körül forognak a részvények.

Az érdeklődés látványos növekedését jól jelzi, hogy a napi kereskedési volumen mostanra több mint ötszöröse a hosszú távú átlagnak.

Újra pörögnek a mémrészvények – az Opendoor az élre tör | Cryptofalka

A több mint 19 millió tagot számláló WallStreetBets közösség híres a nagy kockázatú, gyakran shortolt részvények köré szerveződő, erős közösségi támogatással működő kereskedési stratégiáiról, amelyek kiváló alapot adnak a short squeeze-ek kialakulásához.

A mémrészvény olyan tőzsdei papír, amely a kisbefektetők körében főként a közösségi médián keresztül válik népszerűvé. Gyakran messze a fundamentális elemzések alapján indokolt értékük felett kereskednek, és jellemző rájuk az extrém spekuláció, valamint a nagyfokú árfolyam-volatilitás. Kriptós szemmel nézve ezek lényegében a memecoinok részvénypiaci megfelelői.

A mémrészvény-láz a COVID–19 járvány idején érte el csúcspontját, amikor a rekord nagyságú állami támogatások hatására megindult a lakossági befektetők hulláma. Ekkor a WallStreetBets-hez hasonló platformokon olyan papírok, mint a GameStop (GME) és az AMC Entertainment (AMC), hatalmas árfolyam-emelkedést értek el, még gyenge fundamentumok mellett is.

A GameStop gyors felfutása segített a cégnek elkerülni a csődeljárást, majd később jelentős bitcoinbefektetővé vált. Jelenleg 4710 Bitcoinnal (BTC) rendelkezik, ami a 17. legnagyobb nyilvánosan kereskedett bitcoin-készlet az iparági adatok alapján.

Újra pörögnek a mémrészvények – az Opendoor az élre tör | Cryptofalka

Ezzel szemben az Opendoor pénzügyi adatai stabilabb alapokat mutatnak a mémrészvények között. Az első negyedévben a vállalat 1,2 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami ugyan éves szinten 2 százalékos csökkenést jelent, de az előző negyedévhez képest 6 százalékos növekedésről árulkodik.

Mémrészvények, kripto és az S&P 500 együtt emelkednek

A mémrészvények újabb fellendülése egybeesik az amerikai részvénypiac történelmi magasságokba törő emelkedésével, valamint a kriptovaluták összértékének áttörésével, amely először haladta meg a 4 billió dollárt. A hangulatot a befektetői bizalom visszatérése hajtja, miután az év eleje még bizonytalansággal és volatilitással telt.

Szakértők szerint a piaci rally több tényezőre vezethető vissza. A gazdasági kilátásokkal kapcsolatos optimizmus erősödik, az infláció mérséklődik, őszre sokan kamatcsökkentést várnak, és a vállalati eredmények is meglepően jól tartják magukat a fokozódó vámkockázatok ellenére.

A részvénypiacok és a kriptoeszközök mozgása emellett szoros összefüggést mutat a globális M2 pénzmennyiség alakulásával. Ez a kapcsolat már a járvány idején is megfigyelhető volt. A Bitcoin általában háromtól hat hónapig terjedő késéssel reagál a globális likviditási változásokra.

Újra pörögnek a mémrészvények – az Opendoor az élre tör | Cryptofalka

A lényeg most nem is feltétlenül az egyes részvények teljesítménye, hanem maga a trend, ami körvonalazódik: a lakossági befektetők egyre nagyobb kockázatot vállalnak, ami egyre inkább előrevetíti a klasszikus „full-bull” bikapiaci hangulatot.

Ezt a fordulatot jól szemlélteti a The Kobessi Letter által megosztott statisztika is, amely az intézményi és lakossági befektetők viselkedését hasonlítja össze az elmúlt időszakban. A grafikon alapján jól látszik, hogy míg a „retail” jellemzően vásárol, addig az intézményi szereplők kiszállnak a pozícióikból.

Ez önmagában még nem ok az aggodalomra, nem jelenti automatikusan azt, hogy véget ér a bikapiac. Viszont egyértelműen érezhető, hogy visszatér a FOMO (a kimaradástól való félelem), ami gyakran jellemző a ciklus vége felé közeledve.

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 2.22% $77,313.71
Ethereum ETH 2.38% $2,363.8
XRP XRP 1.56% $1.45
BNB BNB 1.59% $639.2
Solana SOL 2.38% $87.34
Dogecoin DOGE 1.14% $0.0963
Cardano ADA 2.48% $0.2539
Litecoin LTC 1.91% $55.94
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!