Vége a nyárnak, vajon vége a pangó Bitcoin piacnak is?

Szerző: | szept 2, 2019 | Árfolyam elemzés

Alapvetően a nyári, szabadságolós időszakokra jellemző, hogy kis kereskedési volume-al és így kisebb volatilitással is futnak. Ez gyakorlatilag a kriptovaluták piacán is fokozottan érezhető volt az idei évben. A Bitcoin ára közel 2 hónapja oldalazó mozgást végez. Viszont az őszi hónapok általában jóval aktívabbak szoktak lenni, valamint a Bitcoin jövő év májusi blokk reward felezéséhez is egyre közelebb kerülünk.

BITCOIN / USD HETI NÉZET – HOSSZÚ TÁVÚ ELEMZÉS

Alapvetően a heti nézet az a leghosszabb nézet, amelyen figyelni szoktuk a kriptovaluták ármozgásait. A heti nézeten egy gyertya egy egész hét mozgásait foglalja magába.

Meglepően jól fest még a Bitcoin heti ábrája! Szépen megfigyelhető rajta a korábbi medve piacunk, majd az a pumpa, amelynek részesei voltunk az elmúlt hónapokban. Megpróbálkoztunk a heti Ichimoku felhőből való kitöréssel is, amely egyelőre nem jött még össze, de ha ez is meglenne akkor mondhatnánk, hogy abszolút bika piacról beszélünk. Jelenleg a 10100-10500-as zóna az, amely egyértelmű ellenállásként funkcionál, viszont szépen látható, hogy ha ezt áttörnénk akkor nem sok ellenállás lenne előttünk és folytathatnánk a megkezdett emelkedő trendet.

Bitcoin heti elemzés

Alapvetően az indikátorok is jól néznek ki! Az RSI indikátor szépen kikerült a túlvett zónából, de jól tartja magát a kritikus 60-as érték felett. Az SRSI indikátort szépen reseteltük és túladott zónába került. Az MFI indikátor közel áll egy vételi jelzéshez.

Ezek alapján azt lehet mondani a hosszú távú heti nézet alapján, hogy egyelőre ez az elnyúló nyári konszolidáció teljes mértékben szükséges és egészséges, egyelőre minden nyitott még egy trendfolytatáshoz. Ha a zölddel jelölt támasz zónánk elbukna akkor lenne okunk az aggodalomra, ugyanis megtörne ez a trendünk.

BITCOIN / USD NAPI NÉZET – HOSSZÚ TÁVÚ ELEMZÉS

Napi nézeten nem sok változás van a korábbi ábránkhoz képest. Gyakorlatilag két fontos tartomány van, amely el fogja dönteni a következő mozgás irányát:

Ellenállás: 10880-10900 USD ; Fontos ellenállás zóna, itt található az Ichimoku felhő ellenállása és korábbi ármozgások alapján is fontos ellenállás.

Támasz: 9000-9400 USD ; Kimondottan fontos támasz zóna, itt található az Ichimoku felhő támasza és korábbi ármozgások alapján is fontos támasz. Ha ezt letörnénk nagyon negatív lenne és akár mutathatná a most megkezdett bika piacunk végét is! Egy “must hold” zóna!

bitcoin napi elemzés

Összefoglalva:

A hosszú távú nézeteinket tekintve továbbra sem néz ki rosszul a Bitcoin ábrája! Ameddig sikerül tartani a kritikus támasz zónánkat, addig ez a jelenlegi kicsit unalmas oldalazás is pozitívumnak és egy emelkedő trendek közötti “pihenőnek” fogható fel. Ami biztos, hogy a nyár végével élénkülni fog a piac és ha megjön újra az erőteljes kereskedési volume újra dinamikus mozgásokban lehet részünk.

 

Ábrák jelölései:

Bitcoin heti elemzés

TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT 

Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋

Donation: ➡️ LINK ⬅️

Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.

—————————————————————————————————————————————————–

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

# NamePrice

Hogy mi is a CryptoFalka Platform? 

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! 

Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól! 

Discord I Cryptofalka

Elakadtál? Kérdésed van? Konzultálj a Cryptofalka szakembereivel! 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció I Cryptofalka

[web_stories_embed url="https://cryptofalka.hu/web-stories/mi-a-bitcoin%3f-kriptovaluta-kezdoknek-i-cryptofalka/" title="Mi a Bitcoin? Kriptovaluta kezdőknek I Cryptofalka" poster="" width="360" height="600" align="none"]

Hallgasd a Bitcoin kisokos podcast műsorát!

Bitcoin kisokos podcast cryptofalka