Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Blackout az XRP-nél – egy órán át nem volt elérhető a hálózat

Blackout az XRP-nél – egy órán át nem volt elérhető a hálózat

A Ripple által működtetett XRP Ledger kedden váratlanul leállt, egy órára megállt a blokkok gyártása, majd minden magától helyrejött – legalábbis a Ripple CTO-ja szerint.

Az XRP Ledger lefagyott egy órára, aztán „spontán helyreállt”

A 93927173. blokkmagasságon teljesen befagyott a hálózat, ami az XRP közösség és a validátorok részéről azonnali vizsgálatokat váltott ki. Az XRP Ledger később újraindult, és hivatalosan semmilyen veszteséget vagy tranzakciót nem érintett az incidens.

Mintha minden ment volna a maga útján, csak épp senki nem tudott róla” – magyarázta David Schwartz, a Ripple technológiai igazgatója az X-en. Szerinte a konszenzus folytatódott, de a validációk egyszerűen nem kerültek nyilvánosságra, így a hálózat gyakorlatilag „szétesett”.

Mi történt pontosan a Ripple hálózatával?

A Ripple CTO-ja és a validátorok első elemzése szerint az XRP Ledger úgynevezett Unique Node List (UNL) rendszere okozhatta a problémát. Az UNL a hálózat egyik kulcseleme, amely biztosítja a tranzakciók véglegességét és a validátorok közötti egyetértést. Ha ez nem működik megfelelően, a blokklánc lényegében megbénul.

Az XRP Ledger decentralizációja körüli viták már korábban is forró témát jelentettek. 2023-ban például a Ripple csökkentette saját validátorainak számát az „egy szervezet, egy validátor” elvnek megfelelően. Az év végére így 36 közösségi validátor működött a hálózaton, de az UNL konszenzus elérése továbbra is a validátorok 80%-ának egyetértését igényli.

Az esemény után néhány piaci szereplő gyorsan rámutatott, hogy ez a korábbi döntés most visszafelé sült el. Daniel Keller, az Eminence technológiai igazgatója szerint a hálózat minden csomópontja próbált tranzakciókat érvényesíteni, de valamiért ez mégsem történt meg.

Az XRP hálózat „magától helyrejött” – vagy mégsem?

Schwartz szerint az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a validátorok egy kis része manuálisan kiválasztott egy új konszenzus kiindulópontot, amely végül lehetővé tette a helyreállást. De azt is hozzátette: „Lehetséges, hogy a hálózat spontán helyrejött” – mintha csak egy kis botlás lett volna, ami magától megoldódik.

A RippleX csapata igyekezett megnyugtatni mindenkit:

„Az ügyfelek pénzeszközei végig biztonságban voltak” – írta a RippleX az X-en.

Az incidens 88 000 tranzakció késését eredményezte, de végül minden érvényesítve lett. Bár a mostani leállás különösen ritka, az XRP Ledgernek nem ez volt az első technikai problémája az utóbbi időben.

  • 2024 novemberében egy csomópontösszeomlás bénította le a rendszert.
  • 2024 szeptemberében pedig egy teljes előzményű csomópont meghibásodása miatt volt szükség sürgős beavatkozásra.

Figyelmeztető jel lehet a hálózat akadozása

A technikai elemzők szerint a mostani leállás nem volt olyan katasztrofális, mint egy hálózati támadás vagy végleges adatvesztés, de mégis figyelmeztető jel lehet. Egy óra leállás egy olyan hálózatnál, amely naponta több millió tranzakciót kezel, nem nevezhető apróságnak.

A mostani eset tovább erősíti az XRP közösség két táborának vitáját:

  • Az egyik oldal szerint az XRP továbbra is az egyik leggyorsabb és legbiztonságosabb blokklánc, ami a tranzakciók gyorsaságában és alacsony költségeiben verhetetlen.
  • A másik oldal szerint viszont a Ripple túl nagy kontrollt gyakorol a hálózat felett, és a decentralizáció hiánya hosszú távon kockázatot jelent.

A Ripple CTO egyelőre nem nevezett meg konkrét okot a leállásra, de azt ígérte, hogy a következő napokban részletesebb elemzést tesznek közzé a történtekről.

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.08% $84,447.45
Ethereum ETH 0.29% $1,943.96
XRP XRP 2.90% $2.42
BNB BNB 4.83% $613.73
Solana SOL 1.55% $135.05
Cardano ADA 2.19% $0.7528
Dogecoin DOGE 2.54% $0.176
Litecoin LTC 1.42% $93.57
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!