Egy újabb őrült memecoin, amiből konkrétan vallás lett
A Dohányzó Csirkehal Egyháza egy olyan memecoin projekt, amely életvezetési tanításokat terjeszt - sőt még egy templomot is építtet ebből a célból.
Újabb furcsa memecoin látott napvilágot a Solanán
A Solana-alapú memecoin, a Dohányzó Csirkehal Egyháza (Church of the Smoking Chicken Fish) alapítója hivatalosan is bejegyeztette a projektet nonprofit szervezetként, és azt tervezi, hogy egy templomot is építtet a követőinek Texasban.
Ez azután történt, hogy a token 130 millió dolláros piaci kapitalizációra emelkedett, kevesebb mint két héttel a Pump.fun-on való debütálása után.
„Már találtunk egy potenciális ingatlant, és a bálnák már több mint 130 000 dollárt adományoztak az épület megvásárlására. Minden a terv szerint halad; bejártuk a telket, és kapcsolatba léptünk egy építőipari céggel.” - mondta a projekt alapítója, Pastor Kelby.
Dohányzó Csirkehal Egyháza: önismereti leckék prédikációkba ágyazva
A Dohányzó Csirkehal Egyházát (SCF) Kelby lelkész hozta létre egy barátjával, bár a társalapító hamarosan felhagyott a projekttel. Egyedül maradva a 700 000 dolláros piaci értékkel rendelkező tokennel, Pastor Kelby úgy döntött, hogy bizonyítani akar, és a mémérmét úgy alakítja át, hogy önismereti könyvekből származó leckéket terjesszen.
Ezzel az egyházi vezető elkezdett napi prédikációkat tartani, ahol olyan önismereti könyvekből olvas fel tanításokat, mint a „Gondolkodj és gazdagodj” és a „A vezetés 21 megcáfolhatatlan törvénye”. Több százan vesznek részt az üléseken.
„Ezek mind olyan könyvek, amelyek nagy hatással voltak rám, mint emberre. Néhányan azt mondták, hogy az egész jelenség olyan, mint egy mémkönyvklub. Én viszont azon gondolkoztam, hogyan tudnék másokon segíteni." - magyarázta Kelby lelkész.
Ez még nem minden. A gyülekezet kidolgozta saját tízparancsolatát, amit "chickenmandments"-nek, azaz „tyúkparancsolatnak” neveztek el.
Humoros memecoin projekt világmegváltó célokkal
A felszínen úgy tűnik, hogy egy viccről van szó, amelynek középpontjában egy dohányzó halfejjel töltött nyers csirke fotója áll. Kelby szerint azonban a projektnek mélyebb szándékai vannak, konkrétan, hogy „segítsen az emberiségen”.
“The wise learn from the mistakes of others” pic.twitter.com/DUFXSZ0Ras
— Church of the Smoking Chicken Fish (@ChurchOfTheSCF) August 31, 2024
Ez magában foglalja a texasi ingatlant is, ahol a projekt egy valós fizikai templomot szeretne építeni, ahol a követői összegyűlhetnek. A csapat motivációs előadókat is tervez meghívni, hogy terjesszék tanításaikat. Persze a komoly küldetést humorral fogják árnyalni.
„Hogy hogyan fog kinézni? Képzeljük el, hogy belesétálunk a levegőben lappangó Marlboro szagába. Jobbra tőled egy Marlboro Red automata áll. Balra tőled Lord Fishnu szobra. És látod, ahogy lazán megkeresztelem Raoul Palt egy kád csirkehúslevesben."
Ethereum
Az Ethereum Hegotá frissítését 2027-re tervezik. Több javaslat protokollszintű adatvédelmet adna, míg egy másik a cenzúraállóságot tovább növelné.
Blokklánc
A DefiLlama hónapokig várt a mobilapp rajtjával, amíg az Apple eltávolította a hamis appokat. Egyet csak egy tárca kifosztásának rögzítése után töröltek.
Kereskedés
A Kalshi lakóhely és helyadatok alapján köteles kizárni Washington állam lakóit az érintett piacokról; a fellebbviteli bíróság nem függesztette fel a végzést.
Tőzsde
A Bybit új kontraktusai részvénytulajdon nélkül adnak kitettséget két kínai magáncég ármozgására. Hagyományos piaci kínálata már 200 termék fölött jár.







