Game Over az indulás előtt: hogyan rontották el a $PLAY TGE-t
Egy félresikerült TGE pillanatok alatt romba döntötte a PLAY projekt indulását. A hype néhány perc alatt pánikba váltott, az árfolyam pedig a tervezett szinthez képest több mint 80%-ot zuhant.
Ígéretes start: a PLAY és a PlaySolana ökoszisztéma
A PlaySolana az elmúlt hónapokban az egyik legígéretesebb Solana-alapú gaming ökoszisztémaként robbant be.
A közösség lelkes volt, az ATL-résztvevők és az early befektetők komoly várakozással fogadták a PLAY tokent, amelyet sokan a Solana gaming szektor következő alappillérének láttak.
A projekt technikai háttere stabil, a vízió egyértelmű, a presale pedig kiemelkedően teljesített – minden adott volt egy zökkenőmentes, erős TGE-hez, amely akár új standardot is felállíthatott volna a gaming tokenek indulásában.

A hype és a bizalom tovább fokozódott azzal, hogy a token launchal egyidőben a Solana egy teljesen új kézikonzolt is piacra dobott PSG1 néven. Ez új lendületet adott az egész ökoszisztémának, és azt az érzetet keltette, hogy a PLAY token egy nagyobb, jövőre épített gaming-infrastrukturális hullám első zászlóvivője lehet.
Minden együtt azt vetítette előre, hogy a PLAY már az első napon jelentős kereskedési volument, erős közösségi támogatást és stabil árfolyamot hoz majd.
TGE, airdrop és árkilátások
A projekt eredetileg október végére tervezte a token claimet, azonban a PlaySolana később november 14-re tolta az indulást.
$PLAY TGE goes live soon 👾 pic.twitter.com/mk3tcLKGg7
— Play Solana | PSG1 (@playsolana) November 13, 2025
A módosítás oka az volt, hogy időt nyerjenek a staking, az airdrop és a claim modul teljes technikai összehangolásához, valamint a PlaySolana — Metaplex együttműködésben fejlesztett — Genesis rendszer megfelelő integrációjához.
A közösség az airdropot kiemelt figyelemmel várta, mert a kampány több rétegben épített fel aktivitásalapú jutalmazást.
A korai támogatók és az ATL-résztvevők mellett a PSG1 kézikonzolt megvásárlók, az X- és Discord-aktív felhasználók, valamint a PlaySolana NFT-k — köztük a PLAY1 és PLAYER gyűjtemények — egyaránt extra pontokhoz jutottak.
Ehhez kapcsolódtak további ismert Solana-projektek holder bázisai is, például az Origins, a Pudgy Penguins közössége és több más gaming-orientált NFT kör.
🚨 $PLAY is coming soon!!
— Whales Market 🐳 (@WhalesMarket) November 13, 2025
✅ 24h Volume: +253%
✅ Pre-Market Price: $0.0197
Last chance to trade $PLAY pre-market before @playsolana listing at @binance alpha on Nov 14th 👇https://t.co/jbWbExmajA https://t.co/J80KLTdufw pic.twitter.com/LmcOAGlIPN
A presale árstruktúrája jól lekövethető, stabil induló képletet vetített előre. Az allowlist ár 0.016 dolláron, a general access 0.02 dolláron zárult. Mindezek alapján a projekt a launch pillanatában 0.03 dolláros indulóárfolyammal számolt.
A PlaySolana ehhez előre kialakított Raydium-poolt, majd a TGE előtti percekben érkező közel egymillió dolláros TVL-injekcióval biztosította volna a piac mélységét.
Ebben a környezetben egy pozitív forgatókönyvben teljesen reális volt egy 50–60 százalékos, rövid távú árfolyamemelkedés, amit a korai befektetők és az airdrop-vadászok egy gyors, azonnali flippel könnyedén pénzzé tehettek volna.
Egy Web2 hiba, ami lenullázta a PLAY indulását
November 14-én, jóval a hivatalos 12:30 UTC-s claim előtt, a Metaplex Genesis presale résztvevőinek egy része váratlanul korábban hozzáfért a PLAY tokenjeihez. Nem történt hack és nem érintették az on-chain rendszert sem: a probléma egy hibásan konfigurált Web2 API-validációból indult ki.
A claim felület a felhasználó saját gépének idejét fogadta el hitelesnek, így manuálisan összeállított tranzakciókkal és időmanipulációval 24 tárca gond nélkül át tudott lépni a claim-lock korlátján.
Bár mindannyian valós presale vásárlók voltak, a hibának köszönhetően összesen 7 479 160 PLAY került idő előtt forgalomba.

A helyzet azért vált igazán súlyossá, mert ezek a tokenek olyan Raydium-poolba kerültek eladásra, amely ekkor még csak egyoldalú, minimális likviditással működött — gyakorlatilag csak a pool lefoglalására szolgált.
A nagy, több mint egymillió dolláros likviditási injekció még nem érkezett meg, ezért az első eladások aránytalanul nagy nyomást gyakoroltak az árra.
Ez pillanatok alatt szétszakította a tervezett árstruktúrát: a 0.03 dolláros indulóár helyett már a TGE előtt 0.015 környékére zuhant a token.
A hivatalos claim 12:29:59-kor nyílt meg, ekkor pedig a még mindig feszült és instabil piacra újabb eladási hullám érkezett. Ez további 50%-os visszaesést okozott, így az ár nagyjából 0.008 USD környékére zuhant 12:31-re.
A frissen érkező vásárlók helyett tömeges pániksell indult el, ami tovább gyorsította az esést, és végül egészen 0.0048 dollárig nyomta le az árfolyamot.
Nyereségek és veszteségek – van-e restart?
A Metaplex hibájából idő előtt piacra került 7,48 millió PLAY token összesen 24 tárcához jutott el. A korai eladók összességében mindössze 20–45 ezer dollár profitot realizáltak, vagyis maga a nyereség nem volt jelentős — a problémát nem az ő pénzük, hanem a rossz időzítés és a likviditáshiány okozta.
A projekt számára viszont jóval nagyobb volt a veszteség. A tervezett 0.03 dolláros indulóár helyett már a likviditási injekció pillanatában csak 0.015 dolláron állt a pool, majd a TGE megnyitása után újabb pániksell indult, ami 0.0058 dollárig nyomta le a tokent. Ez gyakorlatilag több százezer dollárnyi likviditás elpárolgását jelentette, és súlyos bizalomvesztést okozott a közösségben.
Ezt a helyzetet tovább fokozta az airdrop körüli feszültség, amikor a közösségi jutalmakból a felhasználók csak 70% azonnali likviditást kaptak, a fennmaradó 30% pedig stakinghez kötődött. Bár a mechanizmus célja az volt, hogy csökkentse a további eladói nyomást és stabilizálja a tokenstruktúrát, a kommunikáció hiánya miatt sokan büntetésként élték meg.
— dt◎th (@AstralLapper) November 19, 2025
A PlaySolana végül korrigálta a helyzetet: mindenki, aki 70%-ot kapott, 2026. február 14-én megkapja a fennmaradó 30%-át, a stakelők pedig ugyanekkora extra bónuszban részesülnek. Ezzel a projekt lényegében visszaállította a jogos juttatásokat, miközben megpróbálta kezelni a károkat és csillapítani a feszültséget.
A történtek ellenére a csapat folytatja a fejlesztést és a SuperHUB építését, a <Player1> és <Player2> NFT-k pedig a Season 1-re való átmenettel egyre több valós utilityt kapnak.
A cél világos: visszaépíteni a bizalmat, stabilizálni a rendszert, és tovább haladni a Solana gaming ökoszisztéma meghatározó szereplőjeként.
Bitcoin
A szenátus banki bizottsága Donald Trump lakáspolitikai lépése mögé állt, amely kizárná az intézményi befektetőket a családi házak piacáról.
Blokklánc
Vitalik Buterin szerint a decentralizált közösségi média hozhat valódi versenyt és jobb online kommunikációt 2026-tól.
Blokklánc
Az F/m Investments az Avalanche hálózatán tokenizálja TBIL kincstári ETF-jét, hogy a blokkláncon keresztül is elérhetővé tegye az amerikai állampapírokat.
Kereskedés
Vietnam elindította a digitális eszköztőzsdék engedélyezését, de a szigorú tőkekövetelmények miatt egyelőre egyetlen kriptotőzsde sem kapott licencet.







