
Az Alibaba ingyen Bitcoint szór amerikai vásárlóinak
Kína internetes kereskedő óriása, az Alibaba partnerséget kötött a Lolli névre hallgató Bitcoin jutalmazással kapcsolatos shopping applikációval. A partnerség értelmében az Alibaba vásárlói 5%-t visszakaphatnak Bitcoin Satoshik formájában az egyes költések után.
Nagy siker a Lollinál
A partnerség november 11-én született a kínai ‘Singles Day’-re hallgató ünnep alatt. A napot a világ legnagyobb online vásárlási akcióijának tartják. A Lolli szerint az Alibaba vevői több mint 31 millió dollárt költhettetek tavaly ugyanezen a napon.
A Lollinál természetesen örülnek a megállapodásnak. Alex Adelman, a Lolli ügyvezetője és alapítója kiemelte a partnerség jelentőségét, mely mérföldkőnek számít a cég életében, kiemelve az Alibaba vezető szerepét a viszonteladói és az internetes kereskedelemben.
Szerinte:
“Mostantól, a partnerségünkből adódóan, a felhasználók ingyen Bitcoinhoz juthatnak millió fajta termék vásárlása után, minden egyes nap. Vitathatatlanul a legfontosabb pontja az együttműködésnek, hogy támogatja a küldetésünket, miszerint a kereskedelmen keresztül összeköthetjük akár az egész világot.”
Egyelőre csak USA-ban
A Coindesk értesülései szerint az új lehetőség egyelőre csak az amerikai lakosok számára lesz korlátozva. Ezt Aubrey Strobel, a Lolli kommunikációért felelős megbízottja erősítette meg. Elmondása szerint a kínai lakosok számára még nem lesz elérhető a kriptos visszautalás.
A nyilatkozatában azonban Adelman beszélt jövőbeni terveikről. Eszerint céljuk az Alibaba és a köztük köttetett partnerség kiterjesztése globálisabb szintre. Mindenki számára elérhetővé szeretné tenné, hogy könnyen szerezhessen Bitcoint. 2020-ra így további országokkal szeretnék bővíteni a megállapodást. Adelman fontos első lépésként tekint a partnerségre Kína és USA közeledése szempontjából is, és ebben kitüntette a Bitcoin és a kereskedelem szerepét.
Korábban
Nem feltétlenül várt húzás volt ez a kínai óriás cégtől. Nemrégiben, október 10-én az Alibaba digitális fizetésekkel foglalkozó ágazata az Alipay még elutasítóan beszélt a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról.
“Bármely tranzakció, mely Bitcoin-hoz, vagy más kriptovalutához köthető, azonnali megszakításra fog kerülni az Alipay által.”
Korábban, szintén november 11-én, hasonló partnerségről számolhatott be a Fold és az Airbnb. Eszerint a Fold felhasználói 3%-ot visszakaphatnak Bitcoinban, minden egyes tartózkodás után, melyet az Airbnb-n keresztül foglaltak. A szolgáltatás egyelőre csak bizonyos országokban működik, mint USA, Kanada, Ausztrália, Írország, Mexikó és az Egyesült királyság, de hamarosan Európa irányéba is terjesztenék.
Az eredeti cikk szerzője és a háttérkép tulajdonosa a cointelegraph.com oldal.
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!