A Bitcoin-bányászoknak dolgoztatniuk kell BTC-jüket
A Bitcoin-bányászok egyre nagyobb nyomás alatt: a Wintermute szerint AI-infrastruktúrával és hozamtermeléssel maradhatnak versenyképesek.
A kriptobányászok új lehetőségei
A Wintermute nevű market maker vállalat csütörtöki blogbejegyzése szerint a Bitcoin-bányászok egyre nehezebben termelnek nyereséget a jelenlegi piaci ciklusban, mivel a bevételeik csökkennek. Emiatt sok szereplő kénytelen lehet új üzleti modellek felé fordulni, például mesterséges intelligencia (AI) szerverek hosztolása felé, vagy aktívan dolgoztatni a felhalmozott Bitcoin-készleteit.
A cég szerint a bányászok évek óta hatalmas energia-infrastruktúrát építettek ki olyan régiókban, ahol olcsó az áram. Ez az infrastruktúra pedig éppen azt kínálja, amire az AI-iparnak jelenleg a legnagyobb szüksége van – és amit nem könnyű gyorsan kiépíteni.

A jelentés ugyanakkor kiemeli, hogy a Bitcoin-bányászat üzleti modellje “strukturálisan merev”. Bár az AI-irányba történő elmozdulás vonzó lehetőség, egyben radikális és tőkeigényes lépés is.
A trend már elindult: a bányászóriás MARA Holdings március 3-án jelezte az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC), hogy Bitcoin-készletének egy részét értékesítené, hogy az AI-szektor felé forduljon. Eközben a tőzsdén jegyzett bányászvállalatok október óta több mint 15.000 BTC-t adtak el.
A HODL-korszak öröksége
A Wintermute szerint a bányászok jelenleg a teljes Bitcoin-kínálat közel 1%-át birtokolják. A vállalat ezt a “HODL-korszak örökségének” nevezi, amikor a cégek egyszerűen megtartották a kitermelt BTC-t, anélkül hogy aktívan kezelték volna a tartalékaikat.
Az elemzés szerint a kriptós hozamtermelés eddig főként a stakingre és a DeFi-re korlátozódott. A bányászok azonban aktív vagyonkezeléssel is termelhetnek hozamot, például a piaci kockázatok monetizálásával különböző derivatív stratégiákon keresztül. Ide tartoznak többek között a fedezett vételi és a készpénzfedezetű eladási opciók. Passzív megoldásként pedig a BTC kölcsönzési protokollokba való helyezésével kamatot is termelhetnének.

Bitcoin-bevételek és bruttó árrések
Forrás: Wintermute
A felezés hatása erősebben érezhető
A Wintermute szerint a mérleg aktív kezelése az egyik leginkább kihasználatlan lehetőség a bányászok számára.
“Azok a bányászok, akik a Bitcoin-készletüket nem passzív tartalékként, hanem dolgozó eszközként kezelik, strukturális előnybe kerülhetnek a következő felezés idején.”
A jelentés szerint a mostani, négyéves piaci ciklusban először fordult elő, hogy a Bitcoin árfolyama nem tudta hozni azt a kétszeres növekedést, amely általában ellensúlyozni szokta a felezések miatti bevételcsökkenést. A bányászok bruttó árrései ráadásul olyan szinteken tetőztek, amelyek korábban inkább medvepiaci mélypontokat jeleztek.
A tranzakciós díjak sem tudták érdemben pótolni a kieső bevételeket, mivel ezek inkább időszakosan ugranak meg, és nem jelentenek stabil bevételi forrást. Közben az energiaárak tovább csökkentik a profitot. A Wintermute szerint a jelenlegi nyomás eltér a korábbi, 2018-as és 2022-es ciklusoktól. A vállalat ezt egyfajta “egészséges átrendeződésnek” nevezi, amely illeszkedik a Bitcoin rendszerének működéséhez, és hosszú távon hatékonyabbá teheti a bányászati iparágat.
Bitcoin
A brit Lib Demek azt követelik, hogy az FCA vizsgálja ki Farage Stack BTC-s szerepét, a 37 BTC-s vételt és az esetleges érdekütközést.
Blokklánc
A Deutsche Börse 200 millió dollárral száll be a Kraken mögé, erősítve jelenlétét a digitális eszközök piacán.
Bitcoin
A Bitcoin 72,5K-ig pattant a Hormuzi-szoros blokád hírére, miközben csillapodik a piaci pánik, de a korrekció kockázata továbbra is fennáll.
Altcoin
A Morgan Stanley új szintre lép, Bitcoin után tokenizált eszközök és adóoptimalizálási megoldások jöhetnek.







