Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Altcoin szezon? Egyelőre csak álom – legalábbis a Bitget elemzője szerint

Altcoin szezon? Egyelőre csak álom – legalábbis a Bitget elemzője szerint

Miközben a Bitcoin továbbra is őrzi piacvezető szerepét, az altcoinok egyelőre csak a háttérben várják az áttörést. Az Altcoin Season Index továbbra is alacsony, és a befektetők óvatosak – a következő hetekben a Bitcoin stabilitása lehet a piac fő mozgatórugója.

Bitcoin uralja a piacot, az altcoinok még csak várnak a nagy dobásra

Hiába várják sokan a következő „altcoin szezont”, a piac jelenleg egyértelműen a Bitcoinról szól. Ryan Lee, a Bitget vezető elemzője szerint az Altcoin Season Index alacsony (30-as szint körül), miközben a Bitcoin dominanciája stabilan 60% felett mozog – ez azt jelenti, hogy a tőke többsége még mindig a legnagyobb kriptopénzben keres menedéket, nem pedig a kockázatosabb alternatívákban.

Bár a Bitcoin dominanciája az év csúcsáról már enyhén csökken, ez leginkább az első, óvatos tőkeáthelyezéseket tükrözi az altok felé – főként az Ethereum-ökoszisztémán belül és a DeFi szektorban látni komolyabb érdeklődést.

Ugyanakkor az alacsony Altcoin Index azt mutatja, hogy ez a folyamat még messze nem általános: az altcoinok erősödése inkább szórványos, mint széles körű, vagyis a piac továbbra is a Bitcoin stabilitását díjazza.

Mire számíthatunk ezen a héten?

A szakértői várakozások szerint a Bitcoin a 112–118 ezer dolláros sávban oldalazhat tovább, amit erős technikai támaszok is támogatnak. Az Ethereum ezzel szemben akár a 3 300–3 800 dolláros szinteket is tesztelheti, főként az ETF-beáramlások és az intézményi érdeklődés miatt. 

Ha az ETH-adoptáció és az on-chain aktivitás kitart, az Ethereum akár felülteljesítő is lehet – de a Bitcoin jelenlegi dominanciája komolyan korlátozza az altcoinok kilövését, amíg a befektetői hangulat nem fordul még inkább kockázatvállalóba.

Meddig uralkodik még a Bitcoin?

A jelenlegi piaci dinamika jól tükrözi a kriptovilág óvatosságát: bár az altok lassan éledezni látszanak, a befektetők többsége továbbra is a Bitcoinban bízik, és csak apránként vállalnak kockázatot a kisebb szereplőkkel.

Ha azonban a piac elmozdul a „risk-on” irányba, könnyen jöhet a várva várt altcoin szezon – de addig a Bitcoin marad a trónon.

Szimpatikus a Bitget kriptotőzsde, és te is kipróbálnád? Akkor ne habozz, mert ajánlói linkünkön keresztül 10% kedvezményben részesülhetsz a kereskedési költségekből! >> REF KÓD: zqen <<

Bitget promciós kód.webp

*A kedvezmény megszerzéséhez a regisztrációt követő 30 napon belül legalább egy spot kereskedést végre kell hajtanod. 

További információkért keresd fel a Bitget honlapját vagy social oldalait: Weboldal X  | Telegram  LinkedIn  | Discord 

A fenti cikkben megfogalmazott álláspontok, elemzések és előrejelzések Ryan Lee, a Bitget vezető elemzőjének személyes véleményét tükrözik, és nem minősülnek hivatalos befektetési tanácsnak vagy ajánlásnak. A leírtak kizárólag tájékoztató jellegűek, és nem feltétlenül egyeznek a Cryptofalka hivatalos álláspontjával vagy más piaci szereplők véleményével.

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 2.73% $61,702.26
Ethereum ETH 4.85% $1,698.61
BNB BNB 1.46% $560.97
XRP XRP 2.52% $1.09
Solana SOL 4.19% $80.87
Dogecoin DOGE 1.52% $0.07435
Cardano ADA 3.35% $0.1594
Litecoin LTC 2.86% $43.68
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!