Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Kripto nélkül indult Trump új ciklusa – A piac megremegett

Kripto nélkül indult Trump új ciklusa – A piac megremegett

Donald Trump második elnöki ciklusa kriptoügyekben néma csenddel indult, és ez azonnal hatással volt a piacokra.

Nagy remények, még nagyobb csend

Donald Trump hétfőn átvette hivatalát az Egyesült Államok 47. elnökeként, de a kriptovaluták iránti elköteleződés, amelyet kampányában gyakran hangoztatott, az első napon elmaradt. Sem beiktatási beszédében, sem az „Amerika az első” elnevezésű elnöki rendeletei között nem szerepeltek digitális eszközökkel kapcsolatos intézkedések.

A kriptoközösség különösen abban reménykedett, hogy Trump bejelenti egy stratégiai Bitcoin-tartalék létrehozását vagy megsemmisíti a SEC sokat vitatott SAB 121 szabályozását. Ehelyett az első lépések a megszokott politikai prioritások mentén haladtak – klímaegyezmények felmondása, bevándorlási szigorítások és a szövetségi alkalmazottak személyes jelenlétének visszaállítása.

A piac válasza nem váratott magára

A kriptovaluták piacai élesen reagáltak Trump hallgatására. A Bitcoin (BTC) árfolyama, amely az elnöki beiktatást megelőzően rekordmagas, 109 000 dolláros szintre emelkedett, gyorsan korrigált és 102 000 dollárra esett vissza. A befektetők korábban arra számítottak, hogy Trump gyorsan cselekedni fog, és olyan lépéseket tesz, amelyek kedveznek az iparágnak, ám az első napi csend sokakat óvatosságra intett.

Hol maradnak az ígéretek?

A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy Trump továbbra sem adott kegyelmet Ross Ulbrichtnak, a Silk Road alapítójának, aki jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti. E lépés hiánya sokak számára egyértelmű jelzésként szolgál: a kriptoipar nem élvez prioritást az új adminisztráció napirendjén.

Ross Ulbricht neve összeforrt a Silk Road nevű illegális online piactérrel, amely a Bitcoin egyik első és legismertebb felhasználási területe lett. Az oldal lényegében egy dark web eBay-ként működött, ahol bárki névtelenül vásárolhatott különféle árukat – köztük drogokat, hamis iratokat és egyéb illegális termékeket. A hatóságok 2013-ban kapcsolták le az oldalt, Ulbrichtot pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 

A kripto közösség egy része mártírként tekint Ulbrichtra, mondván, hogy az ítélet túlzottan súlyos volt, és az amerikai kormány példát akart statuálni vele. Több kampány is indult a szabadon bocsátása érdekében, és az előző Trump-adminisztráció idején is komoly lobbizás folyt a kegyelem érdekében, ám mindeddig sikertelenül.

A kampány során Trump arról is beszélt, hogy megvédi a Bitcoin-bányászatot és véget vet a demokraták kriptoháborújának. Ígéretet tett arra vonatkozólag is, hogy megvédi az önálló tárcahasználat jogát, ami válasz volt azokra a törekvésekre, amelyek szabályozni vagy korlátozni kívánták ezt a gyakorlatot.

Az elmúlt években több kormányzati javaslat is felmerült, amelyek kötelezően előírnák, hogy a kriptotárcák tulajdonosai kötelesek lennének igazolni személyazonosságukat – ami ellentétes a decentralizáció és a pénzügyi szabadság elveivel. Ezek a kijelentések sok kriptohívőt optimistává tettek, ám a jelenlegi helyzet kiábrándító.

A Biden-korszak öröksége

Sokan úgy vélték, hogy Trump első intézkedései között lesz a Biden-korszak egyik legvitatottabb rendeletének, az EO 14067-nek az eltörlése is. Ez az intézkedés jelentős szigorításokat hozott a kriptoszektor számára, és az iparági szereplők szerint az úgynevezett Operation Chokepoint 2.0 része volt, amely fokozott hatósági ellenőrzést eredményezett a kriptovállalatok fölött.

Matthew Sigel, a VanEck Digital Assets vezetője élesen kritizálta David Sacksot, Trump újonnan kinevezett kripto cárját, amiért nem vette azonnal napirendre ennek a rendeletnek a visszavonását.

„Hatalmas kihagyott ziccer, hogy nem törölték el az EO 14067 rendeletet, amely lehetőséget adott a Biden-adminisztrációnak, hogy keményen fellépjen a digitális eszközök ellen” – tweetelte Sigel.

A piac várakozásai csökkennek

A Polymarket előrejelzései alapján az a várakozás, hogy Trump az első 100 napjában stratégiai Bitcoin-tartalékot hoz létre, jelentősen visszaesett. A kampány alatt még 80% körüli esélyt adtak ennek a lépésnek, de az első napi csend után ez az arány jelentősen lezuhant.

A Trump-kampány során elhangzott ígéretek és a jelenlegi valóság közötti különbség egyre nagyobb aggodalmat kelt a kriptoközösségben. Vajon az elkövetkező hetekben napirendre kerülnek a digitális eszközök, vagy Trump adminisztrációja teljesen más irányt vesz?

A kriptopiac továbbra is figyelemmel követi az eseményeket, és bár a kezdet csalódást keltő volt, sokan még mindig bíznak abban, hogy az elnök végül betartja a kampány során tett ígéreteit.

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -1.36% $96,153.77
Ethereum ETH -4.50% $2,622.65
XRP XRP 1.53% $2.41
Solana SOL -1.45% $194.51
BNB BNB -1.01% $580.3
Dogecoin DOGE -2.05% $0.2483
Cardano ADA -5.24% $0.692
Litecoin LTC -1.27% $103.31
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!