Ben McKenzie lerántja a leplet a kriptovilág hazugságairól
Ben McKenzie új dokumentumfilmje felfedi, kik és hogyan húznak hasznot a kriptoőrületből – celebek, botrányok, bukások egy helyen.
Kriptohazugságok nyomában – Ben McKenzie leleplező filmje
A Gotham és The O.C. sorozatokból ismert Ben McKenzie most egészen új terepre merészkedett: első filmrendezése, az Everyone Is Lying To You For Money a kriptovaluták világát veszi górcső alá, és nem kíméli a szereplőit. A dokumentumfilm a világpremierjét az SXSW London fesztiválon tartja júniusban, és keményen nekimegy a kriptoipar hazugságainak.
McKenzie nemcsak rendezte, hanem írta és producerként is jegyzi a filmet Giorgio Angelini oldalán. Három évig tartott a forgatás, amely során New Yorkban, Londonban, Austinban, El Salvadorban és Miamiban rögzítettek felvételeket.
Bűnözők és celebek a kamera előtt
A film valódi erőssége a megszólalók listája: láthatjuk Sam Bankman-Friedet, akivel még hónapokkal azelőtt készítettek interjút, hogy csalás és összeesküvés miatt letartóztatták volna, illetve Alex Mashinskyt is, akinek cége a csúcsán 25 milliárd dollárnyi vagyont kezelt, majd látványos csődbe ment.

Szerepel El Salvador elnöke, Nayib Bukele is, aki a világ egyik legnagyobb kriptokísérletébe vitte bele az országát, de celebek, egy álnéven nyilatkozó informátor és sok átvert áldozat is megszólal a filmben.
A hazugság még mindig terjed
A dokumentumfilm csúcspontja egyenesen a szenátusi bankbizottság előtt játszódik, ahol McKenzie, aki közgazdász diplomával is rendelkezik, kőkeményen kimondja: a kripto „a történelem legnagyobb piramisjátéka”. A film eladásait a Verve képviseli, ami azt jelzi, hogy a nemzetközi forgalmazás is komoly figyelmet kap.
A film izgalmas, mert nemcsak a pénzügyi összeomlásokra koncentrál, hanem bemutatja McKenzie otthoni életét is Brooklynban, ahol színésznő feleségével, Morena Baccarinnal és gyermekeikkel él. A covid miatti bezártság idején kezdett mélyebben foglalkozni a kripto témájával, ami végül három év kutatómunkához és egy egész estés filmhez vezetett.
McKenzie így nyilatkozott a projekt kapcsán:
„Amikor 2021 őszén figyelmeztetni kezdtem az embereket a kripto csalásokra, az online brók közül sokan támadtak. Most ezek közül sokan börtönben vannak, és sajnos több millió befektető vesztette el a pénzét ezek miatt a szélhámosok miatt. Miért terjed még mindig a kripto hamis mítosza? Erre a kérdésre kerestem választ ezzel a filmmel. Alig várom, hogy a közönség lássa az Everyone Is Lying To You For Money című filmet, egy vígjátékot, ami a kriptót és az azt áruló alakokat az őket megillető tisztelettel kezeli: zéró.”
Ben McKenzie nemcsak színészként, hanem filmesként is bebizonyítja, hogy nem fél kényes témákhoz nyúlni. Az Everyone Is Lying To You For Money nemcsak a kriptoőrület hamis ígéreteit leplezi le, hanem emlékeztet minket arra is, mennyire könnyű bedőlni a modern világ csillogó csalásainak.
DeFI
A CEX.IO adatai szerint a kínálat 2026 második negyedévében több mint 3,5 milliárd dollárral esett, miközben a Treasury-alapú tokenek nőttek.
Altcoin
Az intézményi ügyfelek külön Circle-fiók nélkül hozhatnak létre és válthatnak vissza USDC-t a Standard Chartered platformján.
Bitcoin
A Metaplanet a második negyedévben az átlagos bekerülési ára alatt vásárolt, így 95 117 dollárra csökkent az egy bitcoinra jutó átlagos költsége.
Bányászat
A Trump családhoz kötött kriptobányász 1:15 arányú részvényösszevonással próbál megfelelni a Nasdaq 1 dolláros minimumárának. A részvény 62 centen zárt.







