Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Mi az a Defi? Történeti összefoglaló és a szektor jövője

Mi az a Defi? Történeti összefoglaló és a szektor jövője

2020-ban nagyot robbantak a DeFi projektek. Hogyan jöhetett ez létre? Milyen utat jártak be a projektek, mi várható a jövőben? Mutatjuk.📊A Decentralized Finance lényege, hogy elérhetőek legyenek az alapvetően bank nyújtotta pénzügyi szolgáltatások a kriptovaluták világában is, decentralizált módon.

 

Mi is az a Decentralized Finance (DeFi)?

Bizonyos értelemben a Bitcoin is betudható egy DeFi projektnek. A 2008-as világválságra adott választ Satoshi Nakamoto, amikor publikálta a Bitcoin-ról szóló White paper-t. A célja ezzel az volt, hogy ne legyen központilag szabályozva a pénzügyi rendszer, hanem egy decentralizált, nyílt forráskódú program segítségével újraértelmezzük annak működését. A decentralizáció annyit jelent, hogy nincs egy központi irányító (bank / állam / CEO)hanem a közösség együttesen dönti el a lényegi kérdéseket.

Ma a DeFi alatt inkább az okosszerződések adta lehetőségeket értjük. Ezek közé tartozik a betét lekötés és hitel felvétel kamatok mellett, a biztosítások kötése, a yield farming vagy a decentralizált tőzsdék, ez a lista igazából hónapról-hónapra bővül.

defi-projects

Forrás: trustwallet.com

 

A DeFi alapozói: Bitcoin és Ethereum

A Bitcoin megjelenésével elérhetővé vált a globális pénzküldés oly módon, hogy egyetlen központi szervezetnek, vállalatnak vagy kormánynak sem volt beleszólása a pénz mozgásába, tulajdonságaiba. Erre korábban nem volt lehetőség, ez volt az első decentralizált digitális fizetési lehetőség.

A programozóknak felnyitotta a szemét az új technológia (részenként nem volt új, viszont összességében ilyen módon még nem használták), elkezdtek eljátszani a gondolattal, mire lehetne ezt még használni. A Bitcoinból eredő lehetőségek viszont korlátozottak voltak, a programkód egyszerűségéből fakadóan.

A Bitcoin nagy rajongója volt Vitalik Buterin, aki később megalkotta az Ethereumot 2015-ben. Ez még több programozót vonzott, hiszen sokan láttak benne potenciált. Az új hálózat programozható volt, létrejöttek az okos szerződések (smart contract) és a decentralizált applikációk (DApps). A DApp-ok lényegében az Ethereum hálózatára épülnek, okos szerződésekből állnak és van egy webes felhasználói felületük.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

A Decentralized Finance kezdete: Maker és EtherDelta

Az egyik legelső DeFi projekt a Maker 2014-ben indult, aminek célja egy decentralizált stabil coin létrehozása volt. 2017-ben létrejött a DAI stabil coin, amit csak ether-ért lehetett megvásárolni. 2019-ben jött az innováció és megjelent a Multi-Collateral Dai, aminek fedezetét már nem csak az ether határozta meg.

A másik érdekes projekt, amit ma már kevesen ismernek az az EtherDelta decentralizált tőzsdéje. Ez a platform az Ethereum hálózatára épült, az ajánlati könyvet böngészve (order-book) bárki adhatott el és vehetett ERC20 tokeneket. A projekt nagy sikernek örvendett, főleg a 2017-es ICO időszakban. A tőzsdét később meghekkelték, így megannyi felhasználó veszítette el a pénzét. Ráadásként 2018-ban az oldal üzemeltetőjét az SEC beperelte, amiért egy szabályozatlan értékpapír tőzsdét működtetett. Ezek együttese hamar véget vetett a decentralizált EtherDelta ötletének.

etherdelta-exchange

Forrás: youtube.com

 

Az újragondolt decentralizált tőzsde: Uniswap

A Uniswap készítője - Hayden Adams - 2018 végén publikálta az Ethereum-ra épült projektet. Az EtherDeltától eltérően a Uniswap-on nincs ajánlati könyv, helyette liquidity pool-ok és automated market maker-ek (AMM) segítségével lehet coinokat cserélni (swap). A liquidity pool-ok számos decentralizált tőzsde (DEX) alapját képezik. A liquidity provider-eknek (LP) hívott felhasználók adott két coin piacának megteremtése érdekében likviditást (pénzt) helyeznek el a pool-ban mind a két coinból. A tőke biztosításáért cserébe a tranzakciós díjak egy részét megkapják. A liquidity pool-ok valójában okos szerződések, a liquidity provider-ek azok a felhasználók, akik tőkét helyeznek el a rendszerben.

uniswap-document

Forrás: uniswap.org

Az ajánlati könyvet képzelhetjük úgy, mint egy peer-to-peer protokoll, azaz a felhasználók egymással kötnek üzletet. Informatikában a peer-to-peer annyit jelent, hogy a hálózat végpontjai közvetlenül egymással kommunikálnak. Az automated market maker-ek használata másképp működik. Gondolhatunk úgy erre, mint egy peer-to-contract ügyletre. Ha úgy tetszik, a felhasználó egy robottal lép kapcsolatba. Az árat nem a felhasználók határozzák meg, hanem az adott AMM.

A 2020-as nyár egyik nagy eseménye volt, hogy a Uniswap létrehozta saját tokenjét a UNI-t. Az összes korábbi felhasználó airdrop-ban részesült, azaz megjelent a számlájukon körülbelül 1000$ értékű UNI token.

 

2020 a DeFi éve

2020 májusban a Compound elindította a liquidity mining programját, aminek keretei között COMP tokeneket kaphattak a résztvevők. A DeFi felhasználók jutalmat kaptak COMP token formájában azután, hogy hitelt vettek fel vagy tőkét biztosítottak hitelezésre. A növekvő kereslet és forgalom nagyobb kamatokat eredményezett, a liquidity mining teret nyitott az újabb projekteknek és a yield farmingnak.

Eljött az idő, hogy a sok lehetőség közül nehezen lehetett választani, ha meg sikerült kifogni a legjobb ajánlatot, pár nap múlva már egy másik projekt jobban teljesített, érdemesebb volt váltani. Ennek hatására jött létre a Yearn Finance, ami egy olyan protokoll, ami automatikusan kihasználja a legjobb lehetőségeket és megkeresi a legnagyobb kamatokat a különböző projektek között. Andre Cronje - a Yearn Finance készítője - annak érdekében, hogy a protokollját még inkább decentralizálja (a DeFi piachoz hűen) kibocsátott egy tokent, a YFI-t a felhasználóknak, hogy ezzel irányítsák a protokoll jövőjét. A kezdetben 6$ értékű token 2 hónap alatt elérte a 30.000$-t.

Ezt követően megannyi projekt indult, hasonló elképzeléssel, mint például a YAM, ami egy nap után kritikus bugba futott, az emberek bizalmát elveszítette így a projekt. Ezt egy elég bizarr eseménysor követte, megjelentek a különböző ételekről elnevezett projektek, jött a SushiSwap, ami a Uniswaptól próbálta elcsábítani a tőkéseket, de volt Pasta, Burger, Spaghetti, Kimchi, HotDog és megannyi érdekesség. Ezt a részét a DeFi-nak az internet food finance-nek nevezi. Ezen projektek többsége pár nap alatt tönkrement.

A Uniswap havi volumene az áprilisi 169 millió dollárról 15 milliárd dollárra nőtt szeptemberig. Ugyanezen időszak alatt a DeFi projektekben lekötött pénzösszeg 800 millió dollárról 10 milliárd dollárra ugrott.

defi-timline

Forrás: finematics.com

 

A DeFi jelene és jövője

Az óriási nyári hype után a téli szezonra a kedélyek lenyugodtak, a parabolikus növekedés megszűnt. A projektek által ígért több száz százalékos évi kamat hosszú távon nem volt fenntartható. A kisebb DeFi projektek visszahúzódtak, azonban a nagyobb protokollok maradtak. A DeFi projektekben lekötött pénzösszeg és a Uniswap volumene folytatták növekvő trendjüket.

Jelenleg 3 milliárd dollár likviditást biztosítanak a Uniswap decentralizált tőzsdéjén, valamint sokszor a napi 1 milliárd dollárt is meghaladja már a forgalom. Vagyis azt lehet mondani, hogy a korábbi fellángolás hihetetlenül hamar, egy óriási új piaci szegmensé nőtte ki magát.

Uniswap (DeFi) napi forgalma 2021 I Cryptofalka Uniswap (DeFi) napi forgalma 2021

A DeFi szektor piaci kapitalizációja jelenleg valahol 25 milliárd dollárnál jár, melyet napi forgalomban és kapitalizációban is a Uniswap vezet még. (Erősen a nyakán az AAVE projektével)

A DeFi jövője sok érdekességet tartogat. Az innováció gyorsan terjed, a programozók nap, mint nap keresik a lehetőségeket, fejlesztik a szoftverüket. Az Ethereum 2.0 is pozitív hatással lesz a piacra, gyorsabb, olcsóbb hálózat mellett még több lehetőség bontakozik ki.

Hosszútávon a DeFi felveheti a versenyt a banki szektorral, a probléma a technológia bonyolultságában rejlik még. Széles felhasználói réteget ezen ok miatt nem tud elérni, valamint a piac szabályozatlansága is közrejátszik. Azonban azt elnézve, hogy a 2020-as év alatt mennyi minden történt ezen a téren, mindenképpen érdemes követni az eseményeket 2021-ben is.

Borítókép forrása: medium.com

 

További ajánlott cikkeink: 

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 0.20% $60,754.63
Ethereum ETH -0.72% $2,349.52
BNB BNB 0.31% $544.4
Solana SOL -2.57% $136.79
XRP XRP -3.31% $0.522
Dogecoin DOGE 0.33% $0.1051
Cardano ADA 0.35% $0.3452
Litecoin LTC 0.79% $63.45
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!