Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
A Bitcoin lopás nem bűncselekmény az orosz bíróság szerint

A Bitcoin lopás nem bűncselekmény az orosz bíróság szerint

Elrabolták, majd 5 millió rubelt és 100 Bitcoint loptak el egy orosz állampolgártól. Mutatjuk az orosz bíróság komikus álláspontját az esetről. 🤨

 

Így megy a bitcoin lopás Oroszországban

Az orosz bíróság elutasította annak az áldozatnak a kérelmét, aki szerette volna visszakapni a még 2018-ban elrabolt 100 darab Bitcoinját. Az orosz bíróság szerint, ugyanis a digitális valuta nem tekinthető jogi szempontból értéknek, így nem élvez azonos jogokat, mint mondjuk a rubel.

Az eset egészen 2018-ig nyúlik vissza, amikor is az emberrablók elraboltak, majd 5 millió rubel, valamint 100 Bitcoin átadására kényszerítettek egy áldozatot. Akkoriban a szóban forgó 100 Bitcoin értéke nagyjából 900 000$ volt, de mai értékkel számolva is hasonló érték jön ki.

vechain hacker Forrás: https://cointelegraph.com/news/vechain-loses-11b-vet-tokens-to-hacker-in-attack-on-buyback-wallet

A bűnözőket az emberrablás és az 5 millió rubel lopása miatt bűnösnek találták és 8-10 évig terjedő szabadságvesztést kaptak.

 

A digitális valutáknak még nincs jogi státuszuk Oroszországban

Az áldozat kérelmezte kártérítését, amit az orosz bíróság jóvá is hagyott. A bűnözőknek vissza is kellett fizetniük az elrabolt 5 milli rubelt. Azonban, amikor az ellopott Bitcoinokra került a sor akkor megakadt az ügy. Az orosz bíróság állítása szerint ugyanis tehetetlenek ebben az ügyben, mert a Bitcoin, mint digitális valuta jogi szempontból nem rendelkezik státusszal. 

Az áldozat tovább próbálkozik az ellopott 100 Bitcoinjának a visszatérítésére! A bíróság üzenete viszont komikus, miszerint a Bitcoin lopás nem bűn Oroszországban! 

Itt a Bitcoin kisokos Podcast műsorunk legújabb része! ➡️Így adózz a Bitcoin és kriptovalutáid után⬅️

[buzzsprout episode='4352483' player='true']

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 2.39% $70,821.91
Ethereum ETH 1.54% $3,570.31
BNB BNB 1.55% $582.07
Solana SOL 1.97% $188.29
XRP XRP 2.34% $0.6292
Dogecoin DOGE 17.65% $0.2179
Cardano ADA -0.34% $0.6528
Litecoin LTC -0.29% $94.18
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!