Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
A Bitcoin piaci kapitalizációja az aranyéval vetekedhet majd

A Bitcoin piaci kapitalizációja az aranyéval vetekedhet majd

A Winklevoss ikrek azt vízionálják, hogy a jövőben a Bitcoin piaci kapitalizációja 40 szeresére nőve megelőzheti majd az aranyét is.

 

Szingapúri Fintech Fesztiválon a jövő pénzügyi lehetőségei lesz a fókuszban

December 7-11 között tartják Szingapúrban a Fintech Fesztivált. Az eseményen a világ fintech cégeinek vezetői tartanak előadást, a jelen és jövő pénzügyi lehetőségeiről. Az előadók között szerepel az Ethereum alapítója Vitalik Buterin, HSBC vezérigazgatója Noel Quin, a Diem Szövetség vezérigazgatója Stuart Levey, a Google, a Microsoft és a PayPal vezérigazgatói is. Ugyancsak megszólaltak a Bitcoinba igazán korán befektető Winklevoss testvérek is. 

Az előadás során a Winklevoss testvérek megerősítették azt a korábbi állításukat, miszerint a távoli jövőben a Bitcoint, darabonként 500.000 dollárért szeretnék értékesíteni. 

 

A Bitcoin piaci kapitalizációja meghaladhatja az aranyét is

A feltételezést, miszerint a Bitcoin ára elérheti az 500.000 dollárt is a jelenlegi viszonylag még alacsony Bitcoin piaci kapitalizációra alapozzák. A Bitcoin rengeteg előnye miatt, feltételezésük szerint az árfolyam akár a 40 szeresére is emelkedhet majd, ami ezzel meghaladja majd az arany, nagyjából 9 ezer milliárd dolláros piaci értékét. 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

A beszédében Cameron rámutatott a fiat pénzügyi rendszerek hatalmas mennyiségű pénznyomtatására, amely az infláció körüli egyik aggodalmat okozza. Ez a tényező is növeli az olyan eszközök iránti keresletet mint a Bitcoin. 

Elmondták még, hogy a Bitcoin már most jelentős előnyöket kínál az arannyal, mint monetáris áruval szemben. Például gondoljunk csak az átadás könnyebbségét és a termelés sebességét befolyásoló külső erőkkel szembeni immunitására. 

 

A kriptovaluták és a társadalom viszonya

A kriptovaluták pozitív látásmódjának ellenére megfigyelhető egy földrajzi egyenetlenség. A szabályozási egyértelműség hiánya számos feltörekvő gazdaságban akadályozza az üzleti vállalkozások és a szolgáltatások növekedését a technológia körül. Tudomásul véve ezt a tényt, a Winklevoss ikerk kiterjesztik a kriptovaluta váltó vállalkozásukat (Gemini Exchange) a feltörekvő régiókra is. 

Továbbá felhívták a szabályozók és a hatóságok figyelmét arra, hogy a szabályozásokat használják arra, hogy elgördítik az akadályokat a kripto startupok elől, figyelmeztetve arra őket, hogy a nehéz és bürokratikus szabályozás ellehetetleníti az innovációt. 

Korábban a VanEck alapkezelő magyar származású igazgatójával, Gurbács Gáborral beszéltünk a Bitcoin és kriptovaluta piac szabályozásának témájáról, ezt itt tudjátok visszahallgatni: LINK

 

Bitcoin piaci kapitalizációja | CryptoFalka Forrás: pixabay

Az Apple a Szillícium völgyben egy garázsban kezdte, a Facebook egy kollégiumi szobában. Vigyázni kell arra, hogy a járulékos költségek ne legyenek túl nagyok. - mondta Cameron.

Tyler elutasította a kripto közösség provokatív retorikáját, amely a Bitcoin azon lehetőségét illeti, hogy a régi szektort elavulttá tegye. Majd azt állította, hogy a kriptográfia növekedése a bankokkal való együttműködés függvénye is:

Ha az emberek Bitcoint akarnak vásárolni akkor azt valószínű fiat valutáért veszik. Tehát hidat kell képezni a fiat és a kripto világa között, és ehhez a bankokra szükség van.

 

Összefoglalva

Cameron még hozzátette, hogy a bitcoin bikapiac ellenére ez még csak az eleje, az ágazat gyerekcipőben jár. Tyler pedig arra kérte az embereket, hogy a saját érdekükben ismerkedjenek meg a Bitcoinnal:

Figyeljenek a Bitcoinra és a kriptográfiai eszközökre, mert nem volt ilyen technológiai forradalom az internet óta. Ez nem divat, ez átalakítja a pénzt, az internetet és a körülöttünk lévő világ megannyi részét. És mindez még csak most kezdődik. 

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 2.60% $70,724.32
Ethereum ETH 1.49% $3,563.03
BNB BNB 1.94% $581.55
Solana SOL 1.49% $187.81
XRP XRP 2.50% $0.6283
Dogecoin DOGE 19.51% $0.222
Cardano ADA -0.10% $0.6505
Litecoin LTC -0.05% $93.93
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!