Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Jójó, Bitcoin, de mi adhatja az értékét 2021-ben?

Jójó, Bitcoin, de mi adhatja az értékét 2021-ben?

A Bitcoin értéke összetett téma, számos szempontot átfog, több tényezőnek tudható be. De mi vezetheti még mindig a bull trenden a Bitcoint?

Az utóbbi időben nemcsak a mainstream figyelem, hanem egyre inkább a vállalati érdeklődés is egyre jobban a Bitcoin felé terelődött. Az eszköz értéke a napokban 55.000 dollár körül mozgott. De mitől nyert fedezeti státuszt más eszközosztállyal ellentétben a kriptovaluta intézményi körökben? Mitől értékes a Bitcoin? Ha pedig a mai korrekcióról olvasnál többet, azt itt teheted meg

A Bitcoin értékét illetően az egyik legnépszerűbb válasz az évek alatt Mark Cuban milliárdostól érkezett: megéri, amit valaki majd fizet érte. Számos egyéb összetevő is szerepet játszik az egyenletben, ugyanakkor a BTC egyedülállóvá válik a versenytársai szempontjából. Bár a Bitcoin még mindig fiatal, összehasonlítva az olyan eszközökkel, mint az arany és a részvények, ezért még hosszú ideig folytatnia kell a bizonyítást.

 

Bitcoin rövid története

2008-ban, álnéven, Satoshi Nakamoto tette közzé az írásos keretrendszerét (white paper) a Bitcoinnak. Ezután az eszköz értéktelenül 2009-ben került forgalomba. A BTC az évek során körbejárta az online közösségeket és idővel egyre nagyobb értéket nyert online fizetési módként, amely egyáltalán nem igényel érzékeny felhasználói információkat.

Függetlenül attól, hogy milyen történelmi árakat ér el az árfolyam, szakértők a Bitcoint értéktárolónak tekintik, amely számos értékes tulajdonsággal rendelkezik. Az emberek kriptográfiai tőzsdén vásárolhatnak Bitcoin-t, és elküldhetik azt egy pénztárcába, amelyet egy eszközön vagy online, személyesen irányítanak. A Bitcoin egyik sarkalatos pontja, hogy a felhasználók, tulajdonuk ellenőrzése mellett,  gyakorlatilag a világ bármely pontjára gyorsan, bármikor elküldhetik az eszközt, anélkül, hogy személyes adatokat közölnének. Ha többet szeretnél tanulni a Bitcoinról, azt itt megteheted.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Nagy Tech cégek is beszálltak a játékba

Az elmúlt évben számos nagyvállalat is kitettséget szerzett Bitcoinban. Legutóbb a Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Bitcoint. A Square, a Grayscale, Massmutual, mind-mind dollármilliókat és dollármilliárdokat fektetett Bitcoinba. 

A MicroStrategy vezérigazgatója Michael Saylor, kriptovaluta ellenzőből az egyik legnagyobb éllovas lett. Cége mára már vezeti a Bitcoin befektetési listákat. Egy októberi tweetje szerint személyesen is több mint 17.000 BTC -vel rendelkezik. 

https://twitter.com/michael_saylor/status/1321422012380753921

A legutóbbi lakossági Bitcoin vásárlások a pandémia okozta gazdasági károk miatt következett be. Az Egyesült Államok kormánya már a járvány alatt is gyors segélyként, készpénzt adott az embereknek. Az amerikai kormány tervei között nem szerepel egyelőre a pénznyomtatás lazítása. 

 

Mi a Bitcoin értéke?

Határ nélküli decentralizált eszköz, amelyet világszerte működő számítógépek hálózata (bányászok) működtetnek. A Bitcoin ára nem kötődik kormányokhoz, piacokhoz, vagy valutákhoz sem. Időnként van olyan, hogy az értéke más eszköz értékével egyenesen arányosan halad, de javarészt saját kereskedési ritmusa van. 

Néhány kriptográf szakértő szerint, mint Anthony Pompliano, a Morgan Creek Digital társalapítója szerint, a Bitcoin nem korreált eszköz. 

A Fidelity Digital Assets 2020 októberében egy jelentést tett közzé, amely megállapította, hogy 2015-2020 között szinte nincs összefüggés a Bitcoin és az egyéb eszközök hozama között.

Michael Saylor, a MicroStrategy vezetője így fogalmaz:

Azt hiszem, azt a történetet, hogy a Bitcoin a monetáris tervezés remekműve, sokkal többször el kell mesélni. Ez az első sikeresen kialakított monetáris hálózat a világ történetében. -mondta Saylor, miután hivatkozott a mérnöki szempontokra és az MIT Egyetemen végzett tanulmányaira. 

A Bitcoin ebben az évben változik a régi narratívából vagyis egy nem korreált spekulatív eszközről, amellyel kiskereskedők kereskednek off-shore tőzsdéken, jó tőkeáttéttel. - mondta Saylor a HyperChangenek adott interjúja során. 

https://www.youtube.com/watch?v=V6J0hPCyN4Q

Saylor megemlítette még, hogy ez az új meglátás lesz az, ami hosszútávú minősítésű, biztonságos menedék jellegű kincstári eszköz lesz. Hivatkozva a Bitcoin hosszútávú potenciáljára, mint vagyonmegőrző eszköz, mely távol áll a kormányzati irányítástól és egyéb bármilyen szélsőségese gondolkodástól. 

 

További érvek a BTC értéke mellett

A nemzeti valutákkal, az arannyal, vagy más értékes eszközzel szemben a Bitcoin véges, 21 millió darabbal rendelkezik. Jelen állás szerint nagyjából 18,6 millió Bitcoin van forgalomban. A bányászat révén napról napra több BTC-szabadulhat fel, de ez a maximális ellátásra nincs hatással. Eközben a BTC elkészítésére fordított munka és egyéb költségráfordítások jelentenek valamelyest egy kézzel fogható pontot a Bitcoin értékében. 

A Bitcoin segítségével a tulajdonosok nagy összegeket tárolhatnak vagy utalhatnak át, nem úgy mint az arany vagy az ingatlan esetében. A Bitcoint az évek során az aranyhoz kezdték hasonlítani. Időnként még digitális aranynak is nevezve a kriptovalutát. ➡️ Idővel a Bitcoin az aranynál is jobb értékörzővé válhat

A befektetők megvásárolhatják a Bitcoin töredékes részét is. Legyen az például 0,001 BTC. A Bitcoin iparágként vagy tevékenységi és fejlesztési ökoszisztémaként is felfogható, hasonlóan az internethez. Tyler Winklevoss, a Gemini kriptotőzsde társalapítója szerint, a kriptográfia olyan, mintha a versenypálya egy darabja lenne, anélkül, hogy tennünk kellene melyik ló nyer. 

https://www.youtube.com/watch?v=T7V6UiUtC0U

 

 

Érvek a Bitcoin ellen

Az elmúlt évtizedben, a szakértők megfogalmaztak számos érvet a Bitcoin ellen. A digitális eszköz több ingadozó ciklust is átvészelt, drámaian emelkedve, majd 80%-ot is meghaladó árcsökkenéssel zuhanva a kiindulópont alá. Peter Schiff, az arany szószólója és pénzügyi kommentátora számos alkalommal kifejtette szkeptikus álláspontját a Bitcoin kapcsán. 

2021 februári tweetben így fogalmazott:

Most, hogy a Bitcoin elérte az 50.000 dollár értéket, el kell ismernem, hogy a 100.000 dollárig terjedő összeg sem zárható ki. Míg egy ideiglenes mozgás akár 100 ezer dollárig is lehetséges, addig a nulláig történő értékvesztés is benne van a pakliban. 

Anatolij Aksakov orosz politikus 2021 elején buboréknak nevezte a Bitcoint. Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora 2021 januárjában hezitált a BTC értékének meghatározása alkalmával. 

Az ár emelkedett, de valahogy egy végső kérdés merül fel, mi a haszna ”- mondta Rogoff a Bloombergnek, majd hozzátette: „Csak azért értékes, mert az emberek azt gondolják, hogy értékes? Ez egy buborék, amely felrobbanhat”

 

Összegzés

Bár a Bitcoin technikailag nincs „alátámasztva” semmivel, nem kötődik egyetlen ország adósságához vagy harcához sem. Az emberek irányítják, határok nélküli, és lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy saját tőkéjüket tartsák és ellenőrizhessék, valamint globálisan gyorsan tudnak tranzakciókat végezni. Az eszköz a megalakulása óta elviselte viszontagságokat, kritikákat, de minden ciklusban növekszik az elfogadottsága. Azzal, hogy az ökoszisztémában megjelentek a nagy vállakozások, egyre biztosabb az, hogy végérvényesen elfogadásra kerül. 

https://www.youtube.com/watch?v=fp_SBVbvGk4

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 1.71% $64,338.56
Ethereum ETH 0.90% $3,086.92
BNB BNB 2.20% $560.96
Solana SOL 4.14% $145.56
XRP XRP 1.03% $0.5065
Dogecoin DOGE 2.42% $0.1537
Cardano ADA 4.27% $0.4716
Litecoin LTC 0.81% $81.31
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!