Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Küszködik a BRETT és a DOGE, a memecoin ICO-k még kitartanak

Küszködik a BRETT és a DOGE, a memecoin ICO-k még kitartanak

A medvepiac talán a mémérméket sújtotta a leginkább a kriptovaluták közül, még mindig rengeteg kereskedett pirosban az elmúlt 24 óra folyamán, és sebes ritmusban veszített az értékéből. Ez még inkább fokozza a befektetők bizonytalanságát a mostani szélsőséges piaci helyzetben.

Van-e még potenciál a memecoinokban?

Az elmúlt hetet tekintve azonban már árnyaltabb a kép, a nagyobb érmék közül például a  Dogecoin és a Brett értéke kimondottan emelkedett, előbbi 4,2%-kal, utóbbi pedig 8,9%-kal. Vajon folytatódhat a továbbiakban ez a tendencia, vagy inkább stagnálni fognak az árak? 

A befektetőknek nem szabad elveszíteniük a reményt, iparági elemzők szerint ugyanis még mindig akad nyereség a memecoinokban. Nézzünk rá az olyan friss előértékesítésekre, mint a Pepe Unchained ($PEPU), és a Memebet ($MEMEBET), és térképezzük fel együtt a részleteket!

A BRETT és a  DOGE emelkedése meglepetés a kereskedők számára

Bizony a Dogecoin-t is érintette a medvepiaci hullám, de az elmúlt 7 napos teljesítménye azért meg tudta lepni a befektetőket.

Forrás: CoinMarketCap

A DOGE jelenleg 0,1006 dolláron áll, és ugyan az egy napos eredménye 0,2%-os esés, heti szinten azért sikerült egy 4,2%-os emelkedést megejtenie. Vajon hosszú távon is stabilizálódhat az állapota? 

Másrészt a BRETT is elkezdett nyújtózkodni felfelé, és 0,07629 dolláron állva heti szinten 8,9%-os növekedést tanúsít. Az elmúlt 24 órában ugyan kereken 1,0%-ot apadt az értéke, de a DOGE-hoz hasonlóan képes a rugalmasság jeleit mutatni ebben a bizonytalan piaci helyzetben is.

Persze ez a produkció sajnos még nem elég ahhoz, hogy meggyőzze a tapasztaltabb befektetőket, az érméknek ugyanis még bizonyítaniuk kell.

Addig is tekintsünk be a Pepe Unchained ($PEPU), és a Memebet ($MEMEBET) érmékhez, hiszen nemrég startolt ICO-juk jó esély lehet arra, hogy kedvező áron csatlakozzunk a projekthez. 

Nézzük, mitől olyan egyediek ezek az érmék.

A Pepe Unchained ($PEPU) előértékesítése rekordokat dönt

Az új Pepe Unchained ($PEPU) ICO-ja ismét uralja az előértékesítési piacot, hiszen gyűjtése elérte a 12,8 millió dollárt.

A projekt a lendületére nem panaszkodik, de az elmúlt 20 napban különösen felpörgött, a nagybefektetők 4 millió dollárt invesztáltak a projektbe. A PEPU előnye, hogy saját blokklánccal van felszerelve, és erre eddig nem volt még példa a mém érmék esetében. A "Pepe Chain" nevű, 2. rétegű hálózat azt tökélte el, hogy kisimítja az Ethereum több problémáját is, például a lassú sebességet és a magas díjakat.

A Pepe Chain felépítéséből kifolyólag több tranzakciót is képes kezelni a megszokott, bosszantó lassulások nélkül, így a dolgok sokkal simábban mehetnek, mint korábban. Ezen túl a Pepe Chain sokkal gyorsabbnak, akár 100-szor sebesebbnek is minősül, mint az Ethereum -, így a kereskedések mehetnek a saját kerékvágásukban, mindenféle idegőrlő várakozás nélkül.

A kedvezőbb díjak hatalmas dolognak számítanak, főleg, mivel az Ethereum hálózati díjai még az egyszerűbb kereskedési folyamatoknál is pénztárca-gyilkosok lehetnek. Az olcsóbb díjazás további előnye, hogy a fejlesztők könnyebben építhetnek rá, és a különböző intézkedések segítségével még a tranzakciók biztonsága is szavatolt. 

Fedezd fel a Pepe Unchained ($PEPU) előértékesítését!

A Memebet ($MEMEBET) Telegram kaszinója hamarosan debütál, és elfogadja majd a legtrendibb tokeneket 

A Memebet ($MEMEBET) egy meglehetősen egyedi kriptó projekt. Nemsokára induló, Telegram-alapú kriptokaszinójában a játékosok a mém érméikkel fogadhatnak és játszhatnak. A projekt natív érméje, a $MEMEBET számos előnyt hordoz magában: ilyenek például a kaszinójutalmak és az exkluzív promóciók, amelyek különösen vonzzák a befektetők sokaságát.

A Memebet projekt érmekészlete 1 milliárd $MEMEBET, ebből 30% a közösségi airdropokhoz kerül, míg 40%-ból a kaszinó jutalmait fedezik. Ez a bőkezűség napról napra emeli az aktivitást a platformon.

Az is szuper, hogy a platform lehetővé teszi az anonim részvételt (nincs KYC-követelmény) a játékokban. A $MEMEBET értékét a tokenégetési kampányok is növelhetik majd, melyek folyamán a fogadásokból és nyereségből visszavásárolt tokeneket égetik el. 

Tekintsd meg a Memebet ($MEMEBET) előértékesítését!

Következtetés

Mivel a mostani piaci helyzet arra emlékeztet bennünket, hogy mennyire változékony is lehet a kriptók sorsa, a kereskedők bizonytalanok abban, hogy ez-e a legjobb alkalom arra, hogy befektessenek. Még a Brett és a Dogecoin bikás momentuma sem adta vissza a hitüket abban, hogy ilyen időkben is lehet esélyük a nyereségre.

Azon kockázatkedvelő kereskedők számára, akik bővítenék a portfóliójukat, a Pepe Unchained-et ($PEPU) és a Memebet-et ($MEMEBET) előértékesítése izgalmas lehetőséget nyújthat a közeljövőben.

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 0.17% $60,749.3
Ethereum ETH -0.61% $2,349.58
BNB BNB 0.31% $544.4
Solana SOL -2.57% $136.77
XRP XRP -3.00% $0.5219
Dogecoin DOGE 0.40% $0.1051
Cardano ADA 0.38% $0.3452
Litecoin LTC 0.82% $63.45
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!