Mitől lesz egy tárca igazán szuper? Interjú a Bitget Wallet kulcsemberével
A Web3 világában a digitális pénztárcák (wallet-ek) szerepe folyamatosan változik: ma már nemcsak eszköztárolásra, hanem teljes ökoszisztémák elérésére is szolgálnak.
Az alábbi interjúban Jamie Elkaleh, a Bitget Wallet marketingigazgatóját kérdeztük a jövő „szuper walletjeiről”, a decentralizáció valódi jelentéséről, felhasználói szokásokról, valamint arról, milyen trendek és technológiák alakíthatják a kripto tárcák piacát az elkövetkező években.
Ki Jamie Elkaleh?
Elkaleh kulcsszerepet játszott a Bitget Wallet 2025-ös globális márkaváltásában és terjeszkedési stratégiájában, amelynek eredményeként a platform már több mint 80 millió felhasználóval, 130+ blokkláncon működik világszerte. Korábban a Binance tartalomvezetője volt, valamint két onchain oktatási platform alapítója és a Forbes Council tagja.

Elkaleh sportanalitikai és kriptoedukációs hátterével, valamint teljesítményalapú, felhasználóközpontú szemléletével támogatja a Bitget Wallet „Crypto for Everyone” vízióját, amelynek célja, hogy a decentralizált technológiák minél szélesebb körben, biztonságosan és egyszerűen váljanak mindennapi eszközzé.
A mai wallet-ek már többek egyszerű tárolónál – ökoszisztémává válnak. Ön szerint mi lesz az a funkció vagy dizájnfilozófia, amely a holnap „szuper walletjeit” meghatározza?
A jövő „szuper walletjeit” a zökkenőmentes integráció és a teljes felhasználói kontroll fogja meghatározni. A Bitget Walletnél hisszük, hogy egy igazi szuper walletnek túl kell mutatnia az eszköztároláson – lehetőséget kell adnia a felhasználóknak dApp-ok felfedezésére, kereskedésre, stakelésre, fizetésre, NFT-k kezelésére, mindezt egyetlen platformon.
Mindez csak egy egyszerű, intuitív felületen keresztül valósulhat meg, ahol a biztonság és az önálló letétkezelés (self-custody) továbbra is prioritást élvez. Azok a wallet-ek lesznek sikeresek, amelyek egyszerre hatékonyak és könnyen kezelhetők – így biztosítják, hogy a felhasználók akadálytalanul hozzáférjenek a teljes Web3 ökoszisztémához.
Hogyan biztosítják, hogy a wallet megőrizze saját identitását és vízióját a Bitget ökoszisztémán belül? Valóban független tud maradni egy wallet egy CEX ernyője alatt?
Ez egy jogos kérdés – és mi is komolyan vesszük. Az, hogy a Bitget ökoszisztéma részei vagyunk, komoly előnyöket jelent: infrastruktúra, globális elérés, mély likviditás. De a Bitget Wallet víziója már a kezdetektől egyértelmű: egy decentralizált, felhasználóközpontú kapu a Web3 felé, és ezen nem változtattunk. Külön alkalmazásokkal, csapatokkal, ütemtervekkel dolgozunk, és egy nyitott, multichain, önálló letétkezelést biztosító élményt építünk.
Az, hogy a Bitget ökoszisztéma részei vagyunk, növeli a felhasználói előnyöket és kényelmet, de maga a wallet továbbra is chain-agnosztikus és protokoll-semleges. Több mint 130 blokkláncot támogatunk, több ezer dApp-ot, a felhasználók pedig teljesen az exchange környezetén kívül is használhatják a Web3 eszközeit.
Valóban lehet független egy wallet egy CEX alatt? Határozottan igen – ha a decentralizáció iránti elkötelezettség be van építve a DNS-ébe. A célunk, hogy a legjobb mindkét világból: egy globális márka ereje, a Web3 szabadságával, privát szférájával és interoperabilitásával párosulva.
Mely funkciók a legnépszerűbbek jelenleg a Bitget Wallet felhasználók körében? Észleltek valamilyen meglepő mintázatot?
Jelenleg a Bitget Wallet felhasználók körében a legnépszerűbbek a kereskedési eszközök, mint például az Alpha és a Memescan, amelyek főként az idei memecoin-hullám során vonzottak sok új felhasználót.
Ez a lendület továbbra is erős, most már altcoinokra is kiterjed, amit a platformunk erős cross-chain kereskedési képességei is hajtanak – jelenleg ez a legerősebb a piacon, 29 láncon keresztül.

Érdekes módon egyre több új felhasználót vonzanak a fizetési megoldásaink is, különösen a Shop with Crypto funkció a Lifestyle oldalunkon, valamint a QR-kódos fizetés. Számottevő növekedést látunk az Earn termékeinkben is, ami azt mutatja, hogy a stabilcoinok és a hozamszerzési lehetőségek iránt nő az érdeklődés. Ez világosan jelzi, hogy a kriptó egyre inkább a mindennapi használat felé mozdul el, nem csak a kereskedésre korlátozódik.
Milyen típusú eszközöket tartanak leggyakrabban a felhasználók a walletben? Még mindig a klasszikus coinok és tokenek dominálnak, vagy már nagyobb teret nyertek az NFT-k, stakelt eszközök, dApp-okhoz kapcsolódó tokenek?
A klasszikus eszközök, mint az ETH, BTC, USDT és más stabilcoinok még mindig a legtöbb felhasználónál dominálnak, különösen az újaknál vagy azoknál, akik központi tőzsdéről érkeznek.
Ugyanakkor jól látható a növekedés a stakelt tokenek, DeFi protokollokhoz és Layer 2-khöz kapcsolódó eszközök terén. Ami igazán izgalmas, hogy a felhasználói portfóliók egyre diverzifikáltabbak: sokan már LP tokeneket, governance tokeneket, és cross-chain bridge-elt eszközöket is tartanak, például Arbitrumon, Base-en, Polygonon.
Az NFT-tárolás és a GameFi dApp-okkal való interakció is egyre népszerűbb, főleg a mobil felhasználók körében. Tehát, bár a klasszikus tokenek még mindig meghatározóak, egyre gyorsabban terjednek az interaktív, hozamtermelő és közösségi alapú eszközök – és arra számítunk, hogy ez a trend folytatódik, ahogy érik a Web3.
Van olyan demográfia vagy régió, ahol a felhasználói viselkedés jelentősen eltér az átlagtól? Például vannak olyan földrajzi területek, ahol aktívabbak a DApp-ok, NFT-k, vagy egyes láncok használata?
Igen, egyértelműen láthatóak különbségek a régiók között. Délkelet-Ázsia és Latin-Amerika például nagyon aktív DeFi és play-to-earn dApp-használó, felhasználóik jellemzően mobilról használják a walletet, és különösen aktívak BNB Chain, Polygon, Arbitrum láncokon, ahol alacsonyak a díjak és széles a dApp-választék.
Ezekben a régiókban népszerűek a kriptofizetési megoldásaink is, különösen a QR-kódos fizetés. Ezzel szemben Európában a felhasználók inkább NFT-kre, stakingre és governance részvételre fókuszálnak, és jellemzően jobban elfogadják a Layer 2 megoldásokat, például a Base-t és az Optimismot, mivel itt fontosabb a gas-hatékonyság és a gyorsaság.

Emellett az európai piacon nagyobb az igény a kártyás fizetésekre is, ami illeszkedik az itt megszokott infrastruktúrához. A Közel-Kelet és Észak-Afrika régiójában pedig jelentős növekedést látunk a multi-chain bridge-elés és a stabilcoin használat terén, főleg pénzküldésre és eszközvédelemre.
Ezek az adatok segítenek, hogy helyileg igazítsuk a funkciókat, és minden felhasználói bázis számára javítsuk a wallet élményét. A Web3 nem egy kaptafára készül – a Bitget Wallet is ezt tükrözi.
Hogyan pozicionálják a Bitget Walletet a jelenlegi versenyhelyzetben? Ha csak három KPI-t emelhetne ki, amelyek bizonyítják, hogy Önök nyerésre állnak – melyek lennének ezek?
A Bitget Wallet egy új generációs Web3 kapuként pozicionálja magát – nem csupán tárolóeszköz, hanem egy teljesen integrált, multi-chain platform, amely ötvözi a biztonságot, a használhatóságot és a mély dApp hozzáférést. A célunk, hogy a decentralizált világot mindenki számára elérhetővé tegyük, akár tokeneket váltanak, DeFi-t fedeznek fel, vagy NFT-t mintelnek.
Ha három KPI-t kellene kiemelnem, amelyek mutatják, hogy jól állunk:
-
Aktív felhasználók és megtartás – Erős napi aktivitást és visszatérő használatot látunk, ami azt mutatja, hogy a felhasználók nem csak letöltik a walletet – hanem élnek is vele.
-
Tranzakciós volumen láncokon át – A multi-chain támogatásunk valódi használatot eredményez. A cross-chain swappok, bridge-elések és dApp interakciók száma folyamatosan nő.
-
dApp és ökoszisztéma integrációk – Több mint 130 blokklánc és több ezer dApp támogatásával az egyik legszélesebb ökoszisztémát kínáljuk a piacon.
Röviden: nem csak követjük a trendeket – hanem mi határozzuk meg, milyen legyen egy igazi „szuper wallet” a Web3-ban.
Látott már olyan terméket vagy kampányt egy rivális wallet-től, ami valóban lenyűgözte? És olyat, amit sosem másolna le?
Abszolút – tiszteljük az egészséges versenyt, és sokszor inspirálódunk a piac többi szereplőjétől. Például lenyűgözött, ahogy egyes wallet-ek nagyon letisztult onboarding élményt alkottak a kriptóban teljesen új felhasználóknak. A Web3-at olyan egyszerűvé tenni, mint a Web2-t, igazi kihívás – néhányan ezt már jól csinálják.
Ugyanakkor szigorúan ragaszkodunk a saját alapértékeinkhez – főleg a felhasználói bizalom és adatvédelem terén. Egy dolgot sosem tennénk: nem áldoznánk fel a decentralizációt a kényelem oltárán azzal, hogy kötelező bejelentkezést, túlzott adatgyűjtést, vagy egyetlen ökoszisztémához való kötést erőltetnénk. Néhány wallet ezt kényelmi szempontokkal indokolja, de ez ellentétes a Web3 filozófiájával.
A Bitget Walletnél hosszú távra építkezünk – nyitottságra, biztonságra és arra, hogy a felhasználók teljes kontrollban maradhassanak eszközeik, identitásuk és adataik felett.
Amikor a felhasználók walletet váltanak, inkább a jobb technológia, erősebb márka vagy airdrop-jellegű jutalomrendszerek motiválják őket? Hogyan igazítják ehhez a saját stratégiájukat, különösen a kezdők esetében?
Tapasztalataink szerint a kezdők főként három okból váltanak walletet: egyszerűség, bizalom és érték. Igen, az airdropok és jutalmak sokat számítanak – ezek keltik fel az érdeklődést –, de a hosszú távú lojalitás egy zökkenőmentes élményből, megbízhatóságból és abból fakad, hogy biztonságban érzik magukat és kontrollt gyakorolhatnak.
Ezért a Bitget Walletnél mindkettőre fókuszálunk: kínálunk vonzó kampányokat és token jutalmakat, de mindezt valódi tartalommal párosítjuk – letisztult felület, 130+ lánc támogatása, és például az AI asszisztensünk, ami segít a felhasználóknak magabiztosan eligazodni a Web3-ban.
A stratégiánk egyszerű: értékkel vonzzuk be a felhasználókat, de bizalommal, edukációval és könnyű használattal tartjuk meg őket. Különösen a kezdőknek ez a kiegyensúlyozott megközelítés minden.
Ha valaki először telepít kripto walletet, mi az az egy dolog, amit mindenképp tudnia kellene – de valószínűleg nem talál meg a GYIK-ban? Mi lenne az a bizonyos „bárcsak tudtam volna előbb” pillanat?
A legfontosabb, amit minden kezdőnek meg kell értenie – amit sokan csak későn tanulnak meg – hogy önmaguk bankjaivá válnak. Ez azt jelenti, hogy ha elveszítik a privát kulcsukat vagy a recovery phrase-t, senki sem tudja visszaállítani az eszközöket. Ez egyszerre ad felhatalmazást és jár komoly felelősséggel.
Sokan ezt csak akkor értik meg, amikor már túl késő: a recovery phrase-t elmentik egy képernyőfotón, elfelejtik hol, vagy rákattintanak egy adathalász linkre. És akkor minden elveszik – és nincs olyan ügyfélszolgálat, aki visszaszerezhetné.
A tanácsom: még az első tranzakció előtt tartsd a seed phrase-t úgy biztonságban, mintha az útleveled, a páncélterem kulcsa és a személyazonosságod lenne – mindez egyben. Írd le offline, tárold biztonságosan, és soha ne oszd meg senkivel.
Ez az a bizonyos „bárcsak tudtam volna előbb” pillanat a legtöbb újoncnál – és ez az alapja mindennek a Web3-ban.
Ha előreugrunk 2027-be, mit jelentene az igazi siker a Bitget Wallet számára? Mit szeretnének, ha a felhasználók mondanának a termékükről – és a csapatukról?
2027-re a siker a Bitget Wallet számára azt jelenti: a „Kriptó mindenkinek” napi szinten. Hogy mi legyünk az a szuper wallet, amit világszerte milliók használnak – ahol a kezdő és haladó felhasználók is magabiztosan kezelhetik a hétköznapi tranzakcióktól a komplex DeFi- és NFT-műveletekig mindent, mindezt egyszerű, letisztult platformon.
Azt szeretném, hogy azt mondják rólunk: a termékünk zökkenőmentes, biztonságos, felhatalmazó – egy olyan wallet, ami a Web3-at igazán elérhetővé teszi anélkül, hogy feladná a kontrollt vagy a magánéletet. Még inkább, hogy a Bitget Wallet csapatát az innovációért, integritásért és a felhasználó-központú gondolkodásért ismerjék el.
Nem csak technológiát, hanem bizalmat is építünk – segítünk a felhasználóknak eligazodni a folyamatosan változó kriptóvilágban világos, magabiztos módon. Ha 2027-ben azt mondják: „A Bitget Wallet megváltoztatta a pénzhez való viszonyomat”, az lenne a legnagyobb elismerés számunkra.
Melyik technológia vagy paradigmaváltás lesz Ön szerint a legnagyobb hatással a wallet szektorra a következő 2–3 évben? (MPC, account abstraction, social recovery, AI vagy valami egészen új?)
A wallet szektor nagyon gyorsan fejlődik, és számos technológia formálhatja, hogyan kezeljük az eszközeinket. Ha egyet kellene kiemelnem, az az account abstraction – ez alapjaiban változtatja meg a felhasználói élményt azzal, hogy a walletek sokkal inkább hagyományos fiókként működhetnek: rugalmas tranzakciós modellek, okosszerződés-alapú biztonság, jobb díjkezelés. Ez jelentősen csökkentheti a mainstream adoptáció akadályait.
Emellett a social recovery (társas helyreállítás) nagyon fontos lesz a biztonság és a felhasználói magabiztosság szempontjából, különösen a kezdők számára, akik félnek attól, hogy elveszítik a hozzáférésüket.
Izgatottan figyeljük az AI szerepét is, amely nem csak személyre szabott eszközkezelést és biztonsági értesítéseket kínálhat, hanem hidat is képezhet a felhasználók és a Web3 egyre összetettebb világa között.
Természetesen az MPC (Multi-Party Computation) is kulcsfontosságú a kulcsok biztonságának növelésében anélkül, hogy az egyszerűség sérülne.
Összességében a legnagyobb előrelépést ezeknek a technológiáknak az együttműködése hozhatja el – olyan walleteket eredményezve, amelyek nem csak biztonságosabbak és okosabbak, de valóban felhasználó-központúak.
El tud képzelni egy olyan jövőt, ahol a kripto walletek „láthatatlanok” lesznek a felhasználók számára – zökkenőmentesen integrálódnak appokba, játékokba, platformokba, anélkül, hogy a felhasználó észrevenné, hogy a Web3-at használja? Ha igen, mit jelent ez a wallet brandingre és stratégiára nézve?
Egyértelműen. A wallet-ek jövője a súrlódásmentes integrációról szól – ahol a felhasználóknak nem kell kulcsokra, címekre vagy blokklánc-zsargonra gondolniuk. A wallet-ek a háttérben, láthatatlanul működnek majd appokban, játékokban, a mindennapi digitális élményekben, így a Web3 használata éppolyan természetes lesz, mint ma bármelyik alkalmazásé.
Ez a branding és stratégia szempontjából azt jelenti, hogy a wallet-ről magáról a bizalomra és biztonságra kell helyezni a hangsúlyt. Még ha a wallet láthatatlan is, a felhasználók továbbra is elvárják, hogy az eszközeik és adataik biztonságban legyenek. A mi szerepünk, hogy ezt a bizalmat átlátható technológiával, edukációval és zökkenőmentes felhasználói élménnyel építsük.
Ebben a környezetben a Bitget Wallet célja, hogy megbízható infrastruktúrapartner legyen – biztosítva az integrációkat, miközben a felhasználói kontrollt és a privát szférát is fenntartjuk, akár a wallet a felhasználó előtt van, akár csendben a háttérben dolgozik.
Összegzés
A Bitget Wallet az egyik vezető, önletétkezelős kripto wallet, amely több mint 80 millió felhasználónak kínál biztonságos és egyszerű hozzáférést a digitális eszközök világához. Az alkalmazás több száz DEX-et, cross-chain hidat és több millió tokent támogat, így teljeskörű szolgáltatást nyújt – legyen szó váltásról, stakingről, dApp-felfedezésről vagy akár kriptós fizetésről.
A felhasználói vagyon védelmét egy 300 millió dolláros biztosítási alap garantálja, miközben a platform víziója, hogy a kriptó mindenki számára elérhető, biztonságos és a mindennapok részévé váljon.
A kripto tárcák világa gyorsan fejlődik – egyre nagyobb hangsúlyt kap a felhasználóbarát élmény, a biztonság, a decentralizáció és a valós hétköznapi használhatóság. A Web3 új korszakába lépve azok a wallet-ek lehetnek igazán sikeresek, amelyek egyszerre biztosítanak szabadságot, innovációt és valódi kontrollt a felhasználók kezébe. Az interjú tanúsága szerint a Bitget Wallet ezen az úton jár – de a végső döntést mindig a közösség és a felhasználók hozzák meg.
Szimpatikus a Bitget kriptotőzsde, és te is kipróbálnád? Akkor ne habozz, mert ajánlói linkünkön keresztül 10% kedvezményben részesülhetsz a kereskedési költségekből! >> REF KÓD: zqen <<
*A kedvezmény megszerzéséhez a regisztrációt követő 30 napon belül legalább egy spot kereskedést végre kell hajtanod.
További információkért keresd fel a Bitget honlapját vagy social oldalait: Weboldal | X | Telegram | LinkedIn | Discord
DeFI
A CEX.IO adatai szerint a kínálat 2026 második negyedévében több mint 3,5 milliárd dollárral esett, miközben a Treasury-alapú tokenek nőttek.
Altcoin
Az intézményi ügyfelek külön Circle-fiók nélkül hozhatnak létre és válthatnak vissza USDC-t a Standard Chartered platformján.
Bitcoin
A Metaplanet a második negyedévben az átlagos bekerülési ára alatt vásárolt, így 95 117 dollárra csökkent az egy bitcoinra jutó átlagos költsége.
Bányászat
A Trump családhoz kötött kriptobányász 1:15 arányú részvényösszevonással próbál megfelelni a Nasdaq 1 dolláros minimumárának. A részvény 62 centen zárt.









