Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
A TOKEN2049 színpadán születik meg az új univerzális tőzsde

A TOKEN2049 színpadán születik meg az új univerzális tőzsde

Bitget, a világ egyik legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, idén a TOKEN2049 Singapore kiemelt szponzoraként lép színpadra, hogy bemutassa, miként kapcsolja össze a digitális és a hagyományos piacokat egyetlen egységes ökoszisztémában.

Gracy Chen: „A jövő nem centralizált – univerzális”

A kétnapos konferencia (október 1–2., Sands Expo & Convention Centre) egyik fénypontja Gracy Chen, a Bitget vezérigazgatójának keynote előadása lesz október 2-án 12:30-kor a TON Stage színpadán. A beszéd címe önmagában is üzenet:

„A jövő nem centralizált – univerzális”. Chen azt vázolja majd, hogyan hidalja át az UEX-modell a centralizált és decentralizált kereskedés közötti szakadékot, tokenizált részvényekkel, mesterséges intelligencia alapú kereskedési eszközökkel és hibrid letétkezelési megoldásokkal.

Látványos jelenlét és exkluzív oldalesemények

A Bitget standja várhatóan az egyik legnagyobb attrakció lesz a kiállítótérben, amely nemcsak egy bemutatófelület, hanem egy immerszív élmény, betekintést adva a kereskedés jövőjébe.

A főprogram mellett két mellékrendezvény is színesíti a hetet:

  • Behind Closed Doors: Sips & Secrets of UEX & Wallet – szeptember 30-án egy exkluzív, meghívásos médiaest, ahol Vugar Usi Zade (COO) moderálásával Gracy Chen, Jamie Elkaleh (Bitget Wallet CMO), Alice Li (Foresight Ventures) és Colin Gotra (Morph CEO) vitatják meg, hogyan formálja át az UEX-modell a kriptópiacokat. Az est során a Bitget Wallet roadmap-frissítése is bemutatásra kerül.

  • TopGear Night: Bitget Turns 7 – október 2-án a konferenciát egy születésnapi ünneplés zárja élő zenével, nemzetközi közösségi találkozóval és különleges programokkal, megkoronázva Bitget hét évnyi innovációját.

Univerzális csere: több mint kriptó

A TOKEN2049 mérföldkőnek számít a Bitget számára. A cég nemrég mutatta be a Universal Exchange keretrendszert, amely már most integrálja a kriptót, tokenizált részvényeket, AI-ügynököket és cross-chain likviditást a Bitget Onchain révén.

A több mint 120 millió felhasználót kiszolgáló platform így pozicionálja magát: nem pusztán egy kereskedési felület, hanem egy jövőbiztos piactér, amely egy tető alá hozza a TradFi és DeFi világát.

„TOKEN2049 a Web3 szívdobbanása Ázsiában, és ez az év fordulópont Bitget számára” mondta Gracy Chen. 

„Az univerzális csere víziója arra hivatott, hogy egységesítse a fragmentált piacokat, és olyan ökoszisztémát építsen, amely a következő évtizedek pénzügyi infrastruktúráját adja.”

Ahogy Bitget belép nyolcadik évébe, egyértelművé teszi: nem csupán követni akarja az iparág növekedését, hanem alakítani kívánja a pénzügy jövőjének alaprétegeit.

Bitget: Globális piacvezető a kripto- és Web3-világban

A 2018-ban alapított Bitget mára a világ egyik vezető kriptotőzsdéje és Web3 platformja, amely több mint 120 millió felhasználót szolgál ki 150+ országban és régióban. A Bitget célja, hogy minden felhasználóját okosabb kereskedéshez segítse – ezt úttörő copy trading megoldásai, fejlett kereskedési eszközei és valós idejű kriptopiaci adatai (Bitcoin árfolyam, Ethereum árfolyam, egyéb tokenek árfolyama) is bizonyítják.

Az egykori BitKeep néven ismert Bitget Wallet a világ egyik legnagyobb non-custodial (azaz saját kulcsos) tárcája, amely több mint 130 blokkláncot és több millió tokent támogat. A felhasználók egyszerűen kereskedhetnek, stakelhetnek, fizethetnek vagy éppen 20 000+ DApp-ot érhetnek el, mindezt fejlett swap funkciókkal és valós piaci betekintésekkel egyetlen platformon.

A Bitget elkötelezett a kriptoadaptáció globális felgyorsítása mellett – ezt stratégiai partnerségei is jelzik: a cég a világ vezető labdarúgó-bajnokságának, a LALIGA-nak keleti, délkelet-ázsiai és latin-amerikai piacokon az Official Crypto Partner-e, emellett globális nagykövetei között találjuk a török sportélet sztárjait (Buse Tosun Çavuşoğlu birkózó világbajnok, Samet Gümüş ökölvívó aranyérmes, İlkin Aydın röplabda-válogatott játékos).

A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Bitget a UNICEF-fel is összefogott, hogy 2027-ig 1,1 millió ember számára biztosítsa a blockchain-hez kapcsolódó edukációt világszerte. A motorsport világában pedig a MotoGP™ exkluzív kriptotőzsdei partnere, ezzel is erősítve a Bitget globális márkaépítését és innovatív imidzsét.

Szimpatikus a Bitget kriptotőzsde, és te is kipróbálnád? Akkor ne habozz, mert ajánlói linkünkön keresztül 10% kedvezményben részesülhetsz a kereskedési költségekből! >> REF KÓD: zqen <<

Bitget promciós kód.webp

*A kedvezmény megszerzéséhez a regisztrációt követő 30 napon belül legalább egy spot kereskedést végre kell hajtanod. 

További információkért keresd fel a Bitget honlapját vagy social oldalait: Weboldal X  | Telegram  LinkedIn  | Discord 

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 2.97% $61,810.08
Ethereum ETH 5.21% $1,701.94
BNB BNB 1.90% $561.97
XRP XRP 3.17% $1.09
Solana SOL 4.53% $80.96
Dogecoin DOGE 1.77% $0.07432
Cardano ADA 3.59% $0.1598
Litecoin LTC 2.66% $43.48
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!