
Az idén már az Amazonon is fizethetünk Bitcoinnal?
Újabb pletyka látott napvilágot a vezető kriptovaluta elfogadottságát illetően. Ezúttal az Amazon került képbe. Mindig örülhetünk az ilyen híreknek, bár a megalapozottságuk ugyan kérdéses, viszont jól ismerjük a mondást: nem zörög a haraszt…
Amazon és a kereskedelem
Az Amazon cégcsoportot valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. A Walmart után a világ második legnagyobb cégéről van szó, amely 1994-ben egyszerű könyvesboltként indult világhódító útjára. Mára pedig a piac számos területén lett meghatározó szereplő. Az online értékesítés mellett folyamatosan szőtte maga köré saját ökoszisztémáját (Kindle, Ai-Alexa, Amazon Web Services) és nyújtott egyre szélesebb termék illetve szolgáltatás palettát. Az amazon.com pedig idővel az amerikai piac legnagyobb online kereskedelmi platformjává nőtte ki magát, ahol a csavarhúzótól az uránércig bármihez hozzájuthat az ember. A rengeteg termék és szolgáltatás mellett természetesen rengeteg információt is összegyűjtött az amazon a fogyasztókról, ami szintén komoly erőforrást jelent. A most felröppent pletyka nyomán pedig feltételezhetjük, hogy egy fogyasztói, piaci igényre adott válaszról lehet szó. A fogyasztói igényeken alapuló innováció ugyanis alapvető tulajdonsága az amazonhoz hasonló sikeres vállalatoknak.
Amazon és a Bitcoin
A fentiek ismeretében talán nem is meglepő, hogy a londoni üzleti portál a City A.M., belső forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az Amazon akár még az idén elfogadhatja fizetőeszközként a Bitcoint. Azt nem kell részleteznünk, hogy ennek önmagában milyen hatása lehet az árfolyamra közép és hosszútávon. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy – amennyiben a hír igaz – egy olyan újabb szereplő készül a kriptovaluta fizetés bevezetésére, amely a maga szegmensében piacvezető. Egyfajta véleményvezérként pedig irányt mutat a piac többi szereplőjének. Az elmúlt év végén a PayPal tett hasonló bejelentést és azóta már az amerikai ügyfelek fizethetnek is a kripotvalutáikkal, a céggel kapcsolatban álló több milliós kereskedői hálózaton keresztül. Az ,,aki kimarad, az lemarad” elvet követve pedig egyáltalán nem lenne meglepő, ha az amazonnal kapcsolatos hír igaznak bizonyulna. A kriptovaluták népszerűségének és felhasználásának megállíthatatlan növekedésével együtt jár az is, hogy sokan tettek szert kisebb-nagyobb haszonra, amit esetleg szeretnének elkölteni. Ha pedig a pénz elköltésében kell segítséget nyújtani, abban az Amazon kiváló partner tud lenni.
Amazon és Amazon Coin
A névtelen forrás szerint a Bitcoin fizetőeszközként való elfogadás még csak az első lépés. Felfoghatjuk egyfajta tesztelési fázisként, amelyet a nyolc legnépszerűbb kriptovaluta integrálása fog fokozatosan követni. Sportnyelven szólva a Bitcoin után felkészül az Ethereum, a Cardano és a Bitcoin Cash. Ám ezzel a történetnek koránt sincs még vége. Pár éves távlatban ez a projekt egy saját tokenben csúcsosodhat ki, amely a számos iparági példához hasonlóan nem csak fizetésre, hanem akár hűségprogram kialakítására és a fogyasztói bázis további építésére is alkalmas lehet.
Összefoglalva
Annak is örülhettünk, amikor a PayPal nyitott a kriptovaluták felé, de a világ leggazdagabb embere által alapított Amazon megjelenése egészen új dinamikát adhat a kriptopiacnak. A hivatalos bejelentésre még minden bizonnyal várni kell, de azt szinte biztosra lehet venni, hogy mérlegelik a bevezetés körülményeit. Ezek után már csak az lehet a kérdés: vajon ki lesz a következő?
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!