Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
A hónap sztárja, VeChain (VET) technikai elemzés

A hónap sztárja, VeChain (VET) technikai elemzés

A komoly partnerséggel rendelkező VeChain platform céljai főként az ellátási lánc menedzsment, valamint a termékek nyomon követhetősége. Így igen nagy gyakorlati potenciállal bír, és egyedülállónak számít a saját kategóriájában. Ebben az elemzésben, ahogyan kértétek, a VET token árának alakulását vizsgáljuk meg különböző idősíkokon, és próbálunk kitekinteni ennek jövőbeni kilátásaira.

 

VET/USDT hosszú távú elemzés – heti grafikon

Heti nézeten azt láthatjuk, hogy szép kis emelkedésen van túl a VET. A márciusi 0.15 centes szintről egészen 1 cent felé emelkedett az ár, több mint 500%-os emelkedést produkálva. Ezen emelkedés során sikerült egy régóta tartó csökkenő trendvonal felé kerülni, azonban jelenleg egy erős ellenállás zónával találta szembe magát az ár 0.85 cent körül, amit sikerült ugyan áttörni, de nem sikerült még felette zárni.

Hosszú távon talán ez lesz a döntő szint. Ha sikerülne a heti gyertyának felette zárni az bullish lenne továbbra is hosszú távra. Azonban ekkora emelkedés után már benne van a pakliban egy kisebb-nagyobb visszahúzódás az ábrán látható 23%, vagy akár 38%-os fibonacci szintekig.

 

VET/USDT középtávú elemzés - napi grafikon

Amint a napi ábrán is látszik, a nagy emelkedés után a VET bikák a kifáradás tüneteit mutatják, ami annyira nem is meglepő, hiszen sikerült az árnak az idei csúcsok felé kerekedni. Jelenleg az előző csúcsok visszatesztje zajlik, amelyben támaszként a 22-es exponenciális mozgóátlag szerepét érdemes még figyelemmel követni.

Megfigyelhető, hogy bőven a napi Ichimoku felhő felett vagyunk, ami további pozitív megerősítésként szolgál a közép- hosszútávú trendünket illetően. Amit érdemes még itt megfigyelni az a tavaly novembertől megjelent érdeklődés mértéke az eszköz iránt, amiről a nem kis mértékben megnövekedett kereskedési volume tanúskodik.

 

VET/USDT rövid távú elemzés - 4 órás grafikon

Rövidebb távú nézeten egy több mint egy hete tartó visszahúzódás látszik a VET ábrán, ami körülbelül 20%-os csökkenést jelent a több mint egy centes maximumhoz képest.

Alulról a zöld támasz zóna, valamint az 50% és 61.8%-os fibonacci szintek szolgálhatnak támaszként. Felülről a kékkel behúzott csökkenő trendvonal alá szorul az ár. Így a rövidebb távú mozgásokat ezek határozhatják meg. Az RSI indikátor lassan resetelődik, az SRSI vételi jelzést ad, ezért a rövid távú nézet is inkább további emelkedést valószínűsít.

 

VET/BTC – napi grafikon

A VET egy viszonylag régóta tartató csökkenő árcsatornából kitörve bitcoin ellenében is szép emelkedést tudott hozni az elmúlt körülbelül 30 nap leforgása alatt. A pirossal jelölt erős ellenállás szinten azonban, akárcsak dollár ellenében a vásárlóerő kimerülése mutatkozott.

Ezt erősíti meg az RSI indikátor is, amely túladott tartományból eladási jelzést ad. Ezek alapján ráfér egy kis pihenő a VET-re, amely egy egészséges korrekció formájában valósulhatna meg, a képen megjelölt zöld zónáig. Ez a szint nagyjából a 22-es exponenciális mozgóátlaggal is egybeesik, így első sorban ezekre lesz érdemes figyelni.

 

VET elemzés összefoglalva

Nagy vásárlóerő mutatkozott az elmúlt 30 napban a VeChain piacán, aminek valószínűleg fundamentális háttere is van. Azonban ekkora emelkedés után a kereskedést kellő óvatossággal érdemes megfontolni.

Bár az összkép a VET esetében továbbra is bikás, hosszabb és középtávon döntő szerepe lesz az ellenállás, illetve támaszzónák sikeres tesztelésének. Ugyanakkor a további egészséges növekedés érdekében szükség is lenne egy kis pihenőre akár egy kisebb-nagyobb konszolidáció formájában és úgy tűnik, hogy ennek most el is jött az ideje.

CryptoFalka_jelölések CryptoFalka_jelölések

- Lénárd

További ajánlott cikkeink:

  1. Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
  2. Válj sikeres kereskedővé a tőzsdei gyorstalpaló oktatásunkkal
  3. Újabb zöld hetet zártak a tőzsdék, de a neheze hátra lehet
  4. Bitcoin, kriptovaluta szótár és kisokos
  5. Miért éri meg Bitcoinnal és kriptovalutákkal kereskedni?
  6. Pontos matematikai modell a Bitcoin ár meghatározásához
  7. CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 3.15% $70,760.75
Ethereum ETH 2.35% $3,571.35
BNB BNB 2.22% $581.94
Solana SOL 2.04% $186.3
XRP XRP 2.45% $0.6282
Dogecoin DOGE 21.34% $0.2225
Cardano ADA 1.34% $0.6513
Litecoin LTC -0.05% $93.99
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!