A Bitcoin stock-to-flow modell 2013-ban és 2017-ben minden idők legnagyobb emelkedését jelezte előre, érdemes újra odafigyelni rá! A stock-to-flow, azaz a piacon lévő készlet és az évi előállított mennyiség hányadosából keletkezett szám, remek segítséget nyújt a szakembereknek, az ár alakulásának előrejelzésében. A korábbi évek tapasztalatai alapján, a modell átlagától való eltérés, minden idők legmagasabb árát eredményezte.
A nagy Bicoin Stock-to-flow dilemma
A Bitcoin több, mint három hete a 30 ezer dolláros tartományban van, ezzel a kereskedőkön és befektetőkön kívül, a legismertebb ármodellt is próbára tette. Philip Swift, a Decentrader nevű kereskedési alap társalapítója csütörtökön megerősítette, a Bitcoin nagy kihívást jelent az árfolyam-előrejelzési eszköz számára.
Van esély a visszapattanásra?
A BTC árfolyama Május közepe óta egy alacsonyabb folyosón lebeg 30 000 és 40 000 dollár között. Ez a napi kereskedők körében nagy mértékű bizonytalanságot eredményezett, a bikák természetesen nyugalomra és hosszútávú gondolkodásra biztatnak. A legnagyobb kriptovaluta-elemző oldalak szerint, a stock-to-flow modell továbbra is alkalmazkodik a Bitcoin viselkedéséhez, még akkor is, ha a modell által becsült érték közelebb van a 70 000 dollárhoz, mint az aktuális árfolyamhoz.
A módszer megalkotója, PlanB ennek ellenére aggodalmának adott hangot a jövő miatt. Ha a jelenlegi szint hosszabb ideig marad, modellje története során először érvénytelenné válhat.Kiemelve az árkülönbséget az stock-to-flow átlagától, Swift kifejtette, hogy ilyen esetek már korábban is előfordultak. Minden alkalommal, amikor a Bitcoin elrugaszkodott egy adott árponttól a modell átlagához képest, minden idők legmagasabb pontját érte el.
“Hosszú ideje, hogy az ár ilyen messze az S2F vonal alatt van” – mondta Twitter követőinek.
A diagram alján található divergencia oszcillátort a narancssárga pontozott vonal és a nyilak emelik ki, hogy összehasonlítható történelmi periódusokat mutassanak. A Bitcoin ára korábban erősen fellendült az ilyen eltérések miatt.
PlanB a modell megalkotója továbbra is optimista
Korábban a PlanB azt állította, hogy az idei Bitcoin bika ciklus inkább a 2013-as évre, mint 2017-re emlékeztet, a májusi áresés valóságtartalmának köszönhetően. 2013-ban és 2017-ben a második felfutás volt a legmagasabb. Az első jelentős növekedést, szintén jelentős esés követte, amely idővel megfordult és új csúcsra emelkedett. PlanB tehát továbbra is úgy véli, hogy a Bitcoin ára eléri a 100 ezer dollárt idén.
A hét elején két kulcsfontosságú napi mozgóátlagra (DMA) hivatkozott, a következő hónapok lehetséges helyreállításának előjeleként.
“Ha a júniusi zárás $ 54K (vagy annál magasabb), és a július, augusztus is $ 54K (vagy annál magasabb) lesz, akkor az 50DMA pattan 200DMA-ról és felette is marad” – osztotta meg követőivel.
BTC/USD 200 napos, 50 napos mozgóátlag , relatív erősség index (RSI) . Forrás: PlanB/Twitter
Összefoglalva
A stock-to-flow modell 2013-ban és 2017-ben is eredményesen előrejelezte a közeljövőben lévő ATH-t, azaz az eddigi legmagasabb árat. A szakemberek részéről, most bizonyos fokú bizonytalanság vehető észre, a modell működésével kapcsolatban. A jelenlegi helyzet alapján, a Bitcoin és egyéb kriptovaluták árának iránya csak még nehezebben becsülhető. Ami viszont bíztos, hogy a következő hetek és hónapok kulcsfontosságú szerepet fognak játszani, az ár hosszútávú alakulásában.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás