
Prioritást ad az Európai Unió új vezetése a kriptopénzeknek
Új vezetők vannak az Európai Unió intézményei élén, ennek köszönhetően egy héten belül rögtön két fontos nyilatkozat is született kriptopénz témában.
Támogat, de szabályozna az EKB elnöke
A CoinColors vette észre, hogy: Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) frissen megválasztott elnöke mindjárt az első parlamenti bizottsági meghallgatásán szóba hozta a kriptopénzek témáját. Ő figyelmeztette még az IMF vezérigazgatójaként 2017-ben a bankokat arra, hogy az alakulóban lévő digitális pénzek forradalma „internet jelentőségű” lesz.

Sejteni lehetett, hogy EKB-elnökként sem lesz közömbös számára a kriptotéma – ez be is igazolódott. December 2-ai beszédében kifejtette, hogy az euróövezet gazdasági növekedése továbbra is gyenge, a világgazdasági kilátások pedig bizonytalanok.
„Az EKB monetáris politikájának kialakításához elengedhetetlen lesz az alapos elemzés és nyitottság”
– jelentette ki.
Lagarde beszédében kitért azokra a blokklánc-technológián alapuló kriptodevizákra is , amelyeket nagy technológiai vagy pénzügyi cégek támogatnak (lásd Facebook és a Libra). Itt kifejtette, hogy ezek csak akkor lesznek hasznosak, ha a kapcsolódó kockázatokat enyhíti a hatékony szabályozás és felügyelet.
„Az EKB ezért készen áll az együttműködésre minden hatósággal és bankkal, valamint továbbra is aktívan részt a központi bank digitális valutájának értékelésében” – hangzott el az elnökasszony beszédében.
Megszólalt az Európai Unió Tanácsa és a Bizottsága is
Néhány nappal később, december 5-én egy újabb bejelentés érkezett az EU-ból.
Két csúcsszerv, az Európai Unió Tanácsa (Miniszterek Tanácsa) és az Európai Bizottság minden korábbinál határozottabb bejelentést tett: közös sajtónyilatkozatban szögezték le, hogy egyértelműen szabályozni kell a kriptopénzeket, ezen belül is főleg az úgynevezett stabilcoinok működését.

„Az Európai Unióban egyetlen globális stabilcoinrendszer sem kezdheti meg a működését mindaddig, amíg jogi, szabályozási, felügyeleti problémák, valamint kockázatok merülnek fel azokkal kapcsolatban”
– jelentették ki. Azt is hozzátették, hogy egyértelmű jogi helyzetet kell kialakítani.
A CoinColors megjegyzi, hogy minden bizonnyal a Libra lehet a fő ok, mivel a Facebook kriptopénzét mostanában több támadás is érte EU-s szinteken, és egy közös állásfoglalás is be volt harangozva.
Ettől függetlenül a jelek azt mutatják, hogy nincs kategorikus elutasítás, hisz mindkét nyilatkozatból kivehető a konzultációra, együttműködésre irányuló törekvés. Hogy a gyakorlatban ez mit fog jelenteni, a következő hónapokban talán választ kapunk rá.
További részletek a két hírrel kapcsolatban a CoinColors oldalán.

A Michael Saylor vezette Strategy továbbra is agresszív akvizíciós stratégiát követ a bitcoin iránti növekvő kereslet kielégítésére.

Legfrissebb fejlemények összefoglalója a Polkadot ökoszisztémából, hogy a könnyedén naprakész maradj a legújabb trendekkel kapcsolatban.

A TON blokklánc és a hozzá kapcsolódó tap-to-earn játékok, mint a Hamster Kombat, komoly kihívásokkal néztek szembe a negyedik negyedévben.

Véleménye szerint a rendszer „egy kicsit el van rontva”, különösen a bejelentés és a listázás közötti rendkívül rövid időszak miatt.