
A Robinhood bevezeti a staking és lending szolgáltatásokat
A korábban bejelentett új kriptotárca mellett, a Robinhood belép a DeFi térbe és bevezeti a staking és lending szolgáltatásokat is.
Folyamatosan fejlődik a Robinhood
Robinhood tőzsdén korábban kizárólag részvényekkel lehetett kereskedni. A 2018-ban indult kriptográfiai részleg gyorsan az amerikai fiatal társadalom egyik legkedveltebb kriptovaluta tőzsdéje lett, az egyszerű használatának köszönhetően. A cég platformján keresztül, 2021 első felében 9,5 millió ember kereskedett kriptovalutával, a 2020 negyedig negyedévében mért 1,7 millióval szemben. A Robinhood bebizonyította, hogy a kriptográfia nem csupán hype.

Az éveken át tartó folyamatos növekedés után a Robinhoodnál úgy dönöttek, hogy tőzsdére viszik a vállalkozást. A nyilvános elővásárlás, az IPO, július 28-án indul és HOOD lesz a részvény neve. A társaság várhatóan 40 dollár / részvény áron fogja elindítani a részvényeit. A terveik között szerepel, hogy körülbelül 2 milliárd dollárt gyűjtsenek az IPO révén.
Az intézmények gyakran nagy tételben, olcsóbban kaphatják meg a részvényeket, azonban a Robinhood egyenlő alapokra helyezve, mindenkinek ugyanannyiért fogja árulni. Ez a lépés hasonló a Coinbase IPO-hoz, az amerikai kriptovaluta tőzsde is egyből megnyitotta a vásárlási lehetőséget minden befektető előtt.
A Robinhood is belép a DeFi térbe
A Robinhood ezen a héten megtartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy új kriptográf termékeket indít. A platformján elérhető lesz két népszerű pénzügyi termék, a staking és a lending szolgáltatás. Jason Warnick pénzügyi igazgató elmondta, hogy a Robinhood sok olyan fejlesztést hajt végre amelyekről tudják, hogy ügyfeleik örülnének. Ilyen például az új pénztárca vagy új kriptográf termékek bevezetése.

"Úgy gondoljuk, hogy nagy lehetőség áll előttünk, és várakozással tekintünk további termékek eljuttatására az ügyfelek számára.” -nyilatkozta Jason Warnick
A Menlo Park központú kereskedési alkalmazás jelenleg csak kriptovaluta adás-vételét teszi lehetővé, az ügyfelek még nem szerezhetnek kamatokat vagy vehetnek fel kölcsönt, de még nem is utalhatnak az app-ból külső pénztárcába. A vezetők már márciusra olyan kriptotárcát ígértek, amivel ki lehet utalni az eszközöket. Ezt az ígéretet most megismételték, de ezúttal nem adtak meg indulási dátumot.
A hónap elején egy a Robinhoodnál dolgozó személy azt nyilatkozta a Decrypt kripto magazinnak, hogy a vállalat kriptotárcája összekapcsolódik majd a decentralizált pénzügyi protokollokkal (DeFi). Ez alátámasztja Jason Warnick nyilatkozatát.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Kanye West 2 millió dolláros ajánlatot kapott egy token indítására, de nemet mondott. Vajon mégis beszáll a kriptóba? A piac már fogad rá!
Haliey Welch, azaz a „Hawk Tuah” lány először szólalt meg a HAWK token elindítása és az azt követő katasztrofális összeomlás óta.

A cég szerint a SOL akár 520 dollárig is emelkedhet 2025 végére, ezzel minden idők legmagasabb árfolyamát hozva. De miért ennyire optimisták?

A Wall Street Pepe ($WEPE) előértékesítése immár átszárnyalt a 70 millió dolláros mérföldkövén, és már csak 8 nap van hátra belőle.