Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Ethereum Classic bejelentette a következő nagy frissítést

Ethereum Classic bejelentette a következő nagy frissítést

Az újonnan bejelentett Hard Fork növeli az Ethereum Classic (ETC) biztonságát, valamint jelentősen csökkenti a tranzakciós költségeket.

 

Régi klasszikusból úttörő?

Hétfőn az Ethereum Classic (ETC) blokklánc fejlesztői átfogó újításokat jelentettek be a projekt legújabb verziójának megvalósítására, amelyet most Július végén terveznek elindítani. A frissítés, amelyet a közösség ”Magneto” névre keresztelt, magában foglalja a négy fő Ethereum fejlesztési javaslatot (EIPs), amelyekről először az Ethereum berlini frissítésében lehetett hallani az év elején.

Ezeknek a javaslatoknak célja a hálózat biztonságának javítása, ugyanakkor a GAS-díjak csökkentése azáltal, hogy a címeket és kulcsokat egy helyen tárolják, hogy a felhasználók egyetlen tranzakcióval hozzáférhessenek.

ETC.hardfork.gas

 

Az ETC Morder és Kotti nevezetű teszthálózatának béta tesztelése június 2-án, illetve június 9-én kezdődött. A Magneto fejlesztésnek hivatalosan érvénybe kell lépnie, miután ezek a tesztek lezárultak.

Stevan Lohja, a Mantis fejlesztői kapcsolatokért felelős menedzsere, elmondta az Ethereum Classic (ETC) közösségének:

„A sikeres érvénybelépés biztosítása érdekében kérjük az ETC felhasználókat, hogy frissítsék szoftverüket egy Magneto-kompatibilis verzióra, ha még nem tették meg. Amennyiben nem csomópontokat vagy szolgáltatásokat üzemeltet, de más szolgáltatásokon keresztül használja az ETC-t, akkor ellenőrizze azt a szolgáltatást, hogy biztosan támogatják-e a Magneto fejlesztést. "

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Minden kezdet nehéz, ezt az Ethereum Classic különösen tudja

Az Ethereum Classic eredetileg nehéz körülmények között jött létre még 2016-ban. A protokoll az Ethereum (ETH) mainnet-jéből származik, egy 60 millió dolláros hackelés miatt. A csalást követően az Ethereum fejlesztői úgy döntöttek, hogy visszavonják a rosszindulatú tranzakciókat, megkísérelve megkerülni a hackert és visszaszolgáltatni az ellopott coinokat tulajdonosaiknak.

 

Egyesek úgy vélték, hogy ezeknek a tranzakcióknak a visszavonása valójában felülbírálja az Ethereum egyik alaptételét - ”A kód  törvény”. Ezek a felhasználók úgy vélték, hogy jobb elfogadni a veszteséget, és tanulni azokból a mérnöki hibákból, amelyek lehetővé tették a hackernek, hogy megfúrják az alapokat. Ennek eredményeként az Ethereum Classic projekt különvált az Ethereumtól annak érdekében, hogy megőrizze azt, amit egyesek a blokklánc legszilárdabb alapjának tartottak.

OKEX_banner_Cryptofalka

 

Összefoglalva

Az Ethereum történetében a 2016-os év rendkívül válságosnak tekinthető. A forintba átszámolva, több milliárdos kárt okozó támadás, nagyfokú bizalmatlanságot és kétséget ébresztett. mind a felhasználókban, mind a fejlesztőkben. Ebből kifolyólag az Ethereum Classic tekinthető a közösség válaszaként is, a 2016-os eseményekre. Fejlesztői igyekeznek lassan és átgondolva fejleszteni a projektet, azonban a mostani fejlesztés az eddigieknél nagyobb volumenű.

Az új fejlesztések rendkívül kedvező feltételeket biztosítanak majd. Az ETC mind befektetői, mind technológiai szempontból nagy figyelmet kapott, ezért érdemes lehet figyelemmel kísérni a következő hónapokban.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.62% $62,345.39
Ethereum ETH -0.02% $2,442.92
BNB BNB 1.34% $577.9
Solana SOL -0.56% $143.81
XRP XRP -0.12% $0.5331
Dogecoin DOGE -0.67% $0.1088
Cardano ADA -2.99% $0.3458
Litecoin LTC 0.44% $65.64
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!