
Óbudai és Corvinus egyetemeken is oktatjuk a Bitcoin kereskedést
Több száz diáknak tartott a Cryptofalka szakembere oktatást a Bitcoin kereskedésről az Óbudai és a Corvinus egyetemeken is a héten. 👩🎓📚Tekintsd meg az egyetemen bemutatott prezentációt a Bitcoinról és a kereskedésről! ⤵️
2018 óta segítjük és oktatjuk a magyar kriptovaluta közösséget
A Cryptofalka csapatához igazán közel áll az oktatás és a tudás átadása az érdeklődők számára. 2018 óta készítünk oktatási anyagokat, útmutatókat, de a hazai egyetemeken is már több éve jelen vagyunk és oktatjuk a Bitcoin és a blokklánc innovatív világát. Ez a hét viszont azért is volt érdekes számunkra, ugyanis olyan még sosem volt, hogy egy napra több egyetemi meghívást is kapjunk és egymást érjék az egyetemi oktatásaink.
Ez is jól mutatja azt, hogy egyre népszerűbb a Bitcoin és a kriptovaluták témája, egyre több ember nyit az innováció felé. Az pedig, hogy az egyetemi értelmiség, valamint a diákok is érdeklődően és pozitívan állnak a kérdéshez szerintem szintén egy igazán említésre méltó dolog. Ugyanis az egyetemi kutatások és fejlesztések azok, amik sokszor új dolgokat találnak ki, amik később akár mindennapi életünk részévé is válhatnak. A kriptovaluta szkeptikusoknak pedig igazán elgondolkodtató az, hogy egy egyetem időt, munkát és pénzt szán erre az iparágra.
Óbudai Egyetem és a Bitcoin oktatás
Kriptovaluták és pénzügyi innováció címmel rendezett az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara egy előadássorozatot, ahova szakemberünket, Honti Rolandot is felkértek egy előadásra a Bitcoin és kriptovaluta kereskedés témájából. Az esemény az egyetem régi célját hivatott betölteni, miszerint "hozzuk haza a gazdaságot". Ennek célja a hamarosan munkába álló fiatalok képzése az innovatív és szakmai pénzügyi témákban is.
Sajnos az oktatási rendszer kötöttsége miatt limitáltan jut idő arra, hogy igazán új és forradalmi témákat oktassanak a diákoknak, de a hasonló sorozatokkal szeretnék elérni azt, hogy az egyetem nem csak a jelenre, de a jövőre is felkészítse az egyetemistákat.
Az egyetemi oktatók bevezetőiből pedig egyértelműen kiderült, hogy nem csak tanítják, de kutatják is a kriptovaluták és a blokklánc témáját az egyetemen. Egy potenciális jövőbeli meghatározó pénzügyi ágnak tekintik a kriptovalutákat, amit az egyetem felső vezetése is támogata. Ez a vezetői támogatás pedig egyértelműen érdeklődő fiatalok tömegével találkozik az Óbudai Egyetemen.
Közel 250 hallgató vett részt az Óbudai egyetem kriptovaluta rendezvényén
Talán mi sem mutatja jobban a téma és az előadássorozat sikerét, hogy közel 250 hallgató regisztrált az online megszervezett oktatásra. De nem csak a jelenlévők száma, hanem az oktatás során feltett kérdések is jól mutatták azt, hogy a fiatalok mennyire is nyitottak és érdeklődőek ez a téma iránt. Hiába, ők már tényleg a digitális kor gyermekei, akik számára egy digitális fizetőeszköz talán már közelebb is áll, mint a tárcánkban lévő papírfecni.
Az egyetem szervezői előtt pedig le a kalappal, ugyanis egy nagyon erős szakmai gárdát sikerült összehívniuk, aminek köszönhetően egy teljes egész napos rendezvényt tudtak szervezni a témából. Az oktatás programja a következő volt:
KOVÁCS LEVENTE,rektor |
Megnyitó |
GÁL RICHÁRD Start-up tanácsadó |
Miért számít a blokklánc? |
CZEGLÉDI TAMÁS Founding Member, Blockchaineum Group |
Forradalom vagy reneszánsz |
HONTI ROLAND Cryptofalka alapító, |
Bevezetés a Bitcoin és kriptovaluta kereskedés világába |
PÁL ZSOLT egyetemi docens, Miskolci Egyetem
|
Pénzmozgások blokkláncon innen és túl |
GLASER ANITA közgazdász, adótanácsadó,
|
Kriptopénzek + Adózás = Kihívás felsőfokon |
KALOCSAI KORNÉL blokklánc és kripto szakértő, |
Jön a kriptoeszközök szabályozott piaca - Egyébként ez jó nekünk? |
MILE DIÁNA kripto-jogi szakértő |
Smart contract és a hagyományos szerződések összefüggései |
https://www.youtube.com/watch?v=LG3RtqddlVw
Corvinus Egyetem és a Bitcoin oktatás
A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai sem először hallgatnak a Cryptofalka szakembereitől előadást a Bitcoin és a blokklánc világából. Szerencsére már korábban is volt lehetőségünk, hogy segítsük az egyetem munkáját ennek az új témának a bemutatásában. Az pedig igazán nagy örömünkre szolgált, hogy a pénzügyi téma egyik legnevesebb hazai egyeteme bizalmát adta a Cryptofalka szakembereinek és minket kértek fel erre a feladatra. Kockázatkezelés tantárgy keretein belül hallgathattak az egyetem diákjai egy több, mint 1 órás előadást a Bitcoin és a kereskedés világából.
Bemutattuk magának a pénznek a történetét, folyamatos fejlődését, valamint kézzel fogható példákon keresztül vezettük át a témát a digitális Bitcoin világára. Mi az a Bitcoin? Mi az érték a Bitcoin mögött? Miért éri meg kriptovalutákkal kereskedni? Talán ezek voltak a legfőbb kérdések, de mondanom sem kell, hogy a fiatal egyetemi hallgatók agya olyan, mint a szivacs. Meglepően hamar megértik és átlátják a témát.
Az előadás során bemutatott prezentációt itt tudjátok megtekinteni:
[pdf-embedder url="https://assets.cryptofalka.hu/uploads/2021/04/Bitcoin-es-kriptovaluta-kereskedes-20210419-I-Cryptofalka.pdf" title="Bitcoin és kriptovaluta kereskedés 20210419 I Cryptofalka"]
Úgy gondoljuk, hogy a két budapesti egyetem jelentősen feladta a leckét a hazai egyetemeknek és nagyon jó irányban haladnak afelé, hogy tényleg ne csak a múltra, jelenre, hanem a jövőre is felkészítsék a hallgatóságot. Le a kalappal előttük!
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

A Bitcoin történelmi adatai új rekordokat valószínűsítenek az első negyedévben, de a 80 000 dollár alatti likviditás lefelé húzhatja az árfolyamot.

Ondo Finance új blokkláncot indít, Trump Jr. is beszállt. Wall Street óriások és politikai nevek egyaránt támogatják a projektet.

Milyen stratégiát érdemes követni Bitcoin és altcoinok esetén? Beszélünk a kereskedési portfólió tippekről, az ETF-ek hatásáról és a piaci trendekről.

A Federal Reserve kormányzója kiállt a stablecoinok mellett, szerinte a digitális eszközök segíthetnek megőrizni az amerikai dollár dominanciáját.