
AI is és memecoin is: ez lesz a siker kulcsa a KOKO-nak?
A Koala AI ötvözi az éppen legjobban teljesítő narratívákat, egyszerre AI és egyszerre memecoin, valódi felhasználási területtel. Az eredmények pedig magukért beszélnek, ugyanis a KOKO 1 hónap alatt 200%-ot robbant. Porondon a KOKO, az AI MEME token!
Mesterséges Intelligencia memecoin hype-pal ötvözve
Ha közép- és rövidtávú befektetésben gondolkozol, a legfontosabb szempont az éppen felkapott narratívák megkeresése, ugyanis itt a vezető projektek jóval kisebb eséllyel okoznak majd csalódást, mintha egy niche területen próbálnál a homályban tapogatózni.
Az AI területe uralta a piacot az év első felében, majd megjelentek a meme tokenek, amik egészen szép hozamokat tudtak biztosítani a szemfüles kereskedőknek az utóbbi időszakban.
A Koala AI natív KOKO tokenje pedig nem akarta a véletlenre bízni a sikert, mert amellett, hogy ügyesen építi a közösségét, ötvözte a két narratívát, és most úgy tűnik nem fogott mellé.
Koala AI: a képgeneráló AI meme token
A KOALA AI egy újabb szórakoztató projekt a jelenleg legnépszerűbb "mém-láncon", a Solana hálózaton. Célja a honlap szerint egy erős közösség kiépítése a projekt fejlesztése mellett, ugyanis a natív valutája, a KOKO, egy közösségi token.
I've tested the latest $KOKO feature, generating art from X platform! #KoalaAi https://t.co/VmufcsbW9u
— Frank Martin (@smartinbinance) June 10, 2024
A Solana blokkláncon futó KOKO egy olyan képgeneráló platform AI tokenje, ami bizonyos paraméterek megadásával koalás meme képeket generál a felhasználó számára. A képgeneráláshoz pedig a projekt saját tokenjét, a KOKO-t kell fizetőeszközként felhasználnunk.
A KOALA AI arra törekszik, hogy 0%-os vételi/eladási adóval ösztönözze a kereskedést, emellett egy egészséges likviditási teret kívánt létrehozni, így minden likviditás elégetésre kerül, amint az a szerződéshez hozzáadódik.
A használat teljesen kézenfekvő: szükségünk van néhány KOKO tokennel feltöltött Phantom walletre, majd ezt csatlakoztatva a hivatalos oldalon kezdhetjük is a meme generálást.
Kipróbálnád Te is a képgenerátort? Katt a linkre, és kezdj el kreatívkodni!
Begyújtotta a rakétáit a KOKO token
Természetesen azok számára is vonzó lesz a projekt, akik befektetési szempontból keresik az "új PEPE-t". A KOKO kifejezetten nyíltan épít a békás meme hype-ra, és az eredmények is magukért beszélnek:
A KOKO jelenleg 21 millió dolláros marketcappel rendelkezik, és azok a szerencsés kereskedők, akik megtalálták az árfolyam alját a vásárláskor, szép profittal büszkélkedhetnek. Igaz, hogy a kereskedési aktivitás fellendült, abban soha nem lehetünk biztosak, hogy nem-e csak a profitra éhes bálnák ügyeskednek azon, hogy eladják a tokenjeiket.
A projekt természetesen a holdat célozta meg, és jelenleg a közösségi aktivitást tekintve jó úton haladnak a rakéták. Azonban a meme tokenek rendkívül volatilisek, és számos kockázatot rejtenek, így mindig végezd el a saját kutatásaid, mielőtt befektetnél az adott projektbe! Amint az eszköz elindul a túlvásárolttá válás útján, árkonszolidációt vagy visszaesést eredményezhet majd az árfolyamban.
Szeretnél többet megtudni a projektről? Tekintsd meg a hivatalos weboldalt, vagy kövesd a projekt legfrissebb fejleményeit Twitteren vagy Telegramon.
Ha pedig felkeltette az érdeklődésed a KOKO, és úgy gondolod, hogy szívesen vásárolnál, akkor jó hír, hogy számos más meme érmével ellentétben a Koala AI már olyan népszerű tőzsdékre is listázásra került, mint a MEXC vagy a Bitget, de a Raydium-on és Jupiteren keresztül is megvásárolhatod az érmét!

A Kripto ETF Nyár berobbanását várjuk: a Solana staking ETF már debütált, és erős esély van a többi altcoin ETF jóváhagyására is.

A Bitcoin befektetők 1,2 billió dollárnyi nyereségen ülnek és tovább tartják kriptójukat miközben új árfolyamcsúcsra várnak.

A kártya a Bitget Wallet alkalmazásban lesz elérhető, és támogatja a valós idejű onchain swapokat és befizetéseket.

A hosszútávú Bitcoin-befektetők az ETF-ek indulása óta folyamatosan adják el coinjaikat az intézményeknek, ami hozzájárul az árfolyam oldalazásához.