Elítélték John Bigattont, a korábbi BitConnect promótert
Bigattont, a BitConnect nagyszájú promóterét pénteken jó magaviselet ellenében 3 évre feltételes szabadlábra helyezték, valamint 5 évre eltiltották a társaságok irányításától.
Ítélet született a BitConnect promóter számára
John Bigattont, a megszűnt BitConnect kriptotőzsde ausztrál támogatóját engedély nélküli pénzügyi tanácsadásért elítélte a sydneyi kerületi bíróság.
Bigattont péneteken jó magaviselet ellenében 3 évre feltételes szabadlábra helyezték, és öt évre eltiltották a vállalatok irányításától - derül ki a bírósági jegyzőkönyvekből és az ország vállalati felügyeleti hatóságának vasárnapi közleményéből.
2017 augusztusa és 2018 januárja között Bigatton szemináriumokon és a közösségi médiában népszerűsítette a BitConnectet, és megfelelő engedély nélkül nyújtott pénzügyi tanácsadást.
Mi volt a BitConnect?
A BitConnect egy Ponzi sémára épült, amely megkövetelte a befektetőktől, hogy BitConnect Coin-t (BCC) vásároljanak, hogy később részt vehessenek igazán csábító befektetési lehetőségekben, amiket Bigatton magas hozamok ígéretével reklámozott.
A sztori semmi újdonságot nem tartogat; a befektetők meghatározott időszakokra BCC-t fektethettek be vagy kölcsönözhettek, magas kamatok ígéretéért cserébe. Azonban miután befektettek, nem volt lehetőségük irányítani a kölcsöneiket, és nem vonhatták ki tőkéjüket a kölcsönzési időszak vége előtt – olvasható az Ausztrál Értékpapír- és Befektetési Bizottság (ASIC) nyilatkozatában.
🔟 BitConnect
— MARMOT (@Web3Marmot) July 4, 2024
BitConnect, a Ponzi scheme, defrauded investors of $2.5B in 2017-2018.
Promising high returns with a trading bot, it relied on new investors to pay earlier ones.
After $BCC was delisted and the website shut down, the founders vanished with the funds. pic.twitter.com/VL6FQBa7e1
Egy szemináriumon Bigatton azt állította, hogy a BCC értéke egy éven belül 253 dollárról legalább 1000 dollárra fog emelkedni, és a befektetést jobb fénybe tüntette fel, mint a hagyományos lekötött betéteket.
Bigatton vagyonát korábban már befagyasztották
Az eljárásban kiemelt szerepet kaptak Bigatton nyilatkozatai, amelyekben azt állította, hogy tanácsai nem pénzügyi jellegűek. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy cselekedeteinek lényege pénzügyi tanácsadásnak minősültek.
„Az engedély nélküli pénzügyi tanácsadás megfosztja az ausztrál befektetőket a kulcsfontosságú védelemtől, valamint aláássa Ausztrália pénzügyi szolgáltatási iparában vetett bizalmat" – mondta Sarah Court, az ASIC (Australian Securities Investment Commission) helyettes elnöke a vasárnapi nyilatkozatban.
2018-ban az ASIC sikeresen kérte a Szövetségi Bíróságtól Bigatton vagyonának befagyasztását, beleértve a kriptoeszközeit is, amely a szabályozó hatóság részéről az első olyan eset volt, ami digitális eszközökkel hozható kapcsolatba.
Bigattont az ASIC már 2020-ban eltiltotta hét évre a pénzügyi szolgáltatások nyújtásától. Májusban bűnösnek vallotta magát egy vádpontban, miszerint engedély nélkül pénzügyi tanácsot adott.
DeFI
A CEX.IO adatai szerint a kínálat 2026 második negyedévében több mint 3,5 milliárd dollárral esett, miközben a Treasury-alapú tokenek nőttek.
Altcoin
Az intézményi ügyfelek külön Circle-fiók nélkül hozhatnak létre és válthatnak vissza USDC-t a Standard Chartered platformján.
Bitcoin
A Metaplanet a második negyedévben az átlagos bekerülési ára alatt vásárolt, így 95 117 dollárra csökkent az egy bitcoinra jutó átlagos költsége.
Bányászat
A Trump családhoz kötött kriptobányász 1:15 arányú részvényösszevonással próbál megfelelni a Nasdaq 1 dolláros minimumárának. A részvény 62 centen zárt.







