Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
A kínai traderek nem aggódnak az állami szigorítás miatt

A kínai traderek nem aggódnak az állami szigorítás miatt

A hatóságok törekvéseinek ellenére a kínai kripto traderek továbbra is folytatják a tevékenységüket az OTC kereskedési platformokon keresztül.                                        

 

Mit lehet tenni, ha az állam beleszól(na) a egyén pénzügyeibe?

Kína 2017-ben betiltotta a kripto kereskedését arra hivatkozva, hogy a bitcoin és más kriptovaluták az illegális tevékenységek finanszírozásának és különféle átveréseknek a melegágya. A traderek viszont a legkevésbé sem aggódnak a kialakult helyzet miatt. 

A kriptovaluták elkötelezett hívei már régóta megkerülik a szabályozások okozta nehézségeket, a tőzsdén kívüli ügyletek (OTC) bonyolításához pl. VPN használatának segítségével férnek hozzá. A centralizált tőzsdék mint köztes szerplők így kimaradnak az adás vételekből, ezzel a kínaiak gond nélkül hozzáférnek a kriptovalutákhoz a hatósági tiltás ellenére.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

Ez a fajta kereskedés két lépésben zajlik. Először az OTC platformra publikálnak vételi vagy eladási ajánlatokat. Ahol az eladó és a vevő megegyezik az árban és a gazdát cserélő kripto mennyiségében, a vevő egy külön platformon átküldi a megvásárolni kívánt kriptovaluta ellenértékét az eladó számára, majd az eladó közvetlenül a vevő címére küldi az adásvétel tárgyát képező bitcoint, vagy más digitális valutát. A kínai szabályozó szervek számára az ily módon kötött üzletek láthatatlanok. Kínában a többség kitartóan használja ezt a bejáratott csatornát, a jelenlegi medvés hírek közepette is.

 

Hogyan gyűrűzik be a pánik Kínából a kripto piacra?

Az elmúlt hetekben a teljes kripto piac jelentős zuhanást szenvedett el az aktuális új korlátozások miatt. Ami konkrét kínai helyzetet illeti, három nagyobb fizetési szolgáltató állt be nyilvánosan a kormány állásfoglalása mögé, Több mint valószínű, hogy ez okozta az árfolyamok kedvezőtlen alakulását.

btc chart

Az utóbbi időben a kriptovaluta árfolyamok az egekbe szöktek, majd lezuhantak, ezalatt  hatalmas forgalom mellett zajlott a spekulatív kereskedés, ami hatalmas kockázatokat és veszteségeket okozott az embereknek, ez pedig nemkívánatos külső behatás a működő pénzügyi rendszerbe. - vélték a kínai fizetési szolgáltatók.

A három érintett piaci szereplő a National Internet Finance Association of China, a China Banking Association, és a Payment and Clearing Association of China.

Nagy Gábor

OKEX_banner_Cryptofalka

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 1.49% $64,632.04
Ethereum ETH 0.81% $3,091.45
BNB BNB 1.66% $559.96
Solana SOL 5.38% $146.91
XRP XRP 0.35% $0.503
Dogecoin DOGE 1.60% $0.153
Cardano ADA 3.86% $0.4733
Litecoin LTC -0.01% $81.75
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!