Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Tarol a Solana alapú STEPN

Tarol a Solana alapú STEPN

A Solana alapú move to earn alkalmazás, a STEPN, 122,5 millió dollár nyereséget halmozott fel 2022 második negyedévében.
 
 

Nyereséggel zárta a második negyedévet a STEPN

A hivatalos közlemény szerint a STEPN a megtermelt nyereség 5%-át egy második negyedéves GMT visszavásárlási és égetési program elindítására tervezi.
 
STEPN
 
A cég azt nyilatkozta, hogy a GMT és a tornacipők a program részét képezik. A STEPN azt is felfedte, hogy a visszavásárlási és égetési program teljes folyamata néhány hetet vehet igénybe, hogy elkerülje az ár hirtelen ingadozását. Emellett a platform tőketartalékokat is elkülönít a meglévő funkcióinak bővítésére és a csapat felépítésére. A márkaépítés továbbra is az egyik legfontosabb prioritása, mivel a nyereség egy részét a fizikai árusok fejlesztésére és marketing célokra fordíítja.
 
A cél az általános márkaismertség és az elfogadottság fokozása. A STEPN korábban terheléses támadást (DDOS) szenvedett el. Az ilyen incidensek megelőzése érdekében a platform megduplázza a biztonsági és szerverfejlesztéseket a második negyedévben realizált nyereségből. A SMAC (STEPN's Model for Anti-Cheating) fejlesztése, amely rendszer célja, hogy kiküszöbölje a hamis felhasználókat az alkalmazásból, és megakadályozza a csalárd mozgási adatokat.
 
Nexo kriptovaluta váltó
 

 

A STEPN Kínában is terjeszkedni próbált

A move to earn piac a nagy hypenak köszönhetően gyorsan híressé vált és exponenciális növekedésnek indult. A STEPN natív tokenje, a Green Metaverse Token (GMT) több mint 30 000%-ot erősödött, mióta a Binance Launchpadon elindították. A magát web3-as „életstílus-alkalmazás”-nak nevező applikáció, a 2021. decemberi nyilvános bétaverziójának megjelenése óta a napi aktív felhasználók száma óriási növekedést mutat.
 
A cég a siker ellenére a fokozódó szabályozási nyomás miatt kihátrált Kínából. A platform bejelentette, hogy beszünteti az IP és GPS-hez kapcsolódó szolgáltatásokat a régió felhasználói számára. A határidő július 15-e. A STEPN csapata pontosítást adott ki, amely szerint kizárt minden üzletet, vagy felajánlott bármilyen eszközt az emberek számára az alkalmazás letöltéséhez a joghatóságon belül. Alapítója, Jerry H elmondta, hogy a kínai kliensek a játék teljes felhasználói bázisának csak 5%-át teszik ki; így a tilalom várhatóan nem lesz jelentős hatással az üzletre.
 
 
 
Bitcoin és kriptovaluta konzultáció gif I Cryptofalka
 
 

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Aktuális Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok, coin elemzések
  2. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  3. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  4. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2022
  5. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  6. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  7. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.48% $62,342.7
Ethereum ETH 0.53% $2,450.14
BNB BNB 1.04% $575.32
Solana SOL -0.41% $144.18
XRP XRP 0.02% $0.5323
Dogecoin DOGE -0.29% $0.1091
Cardano ADA -3.04% $0.3446
Litecoin LTC 0.87% $65.63
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!