Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Szárnyal a Bitcoin, de mennyire örül ennek az altcoin piac?

Szárnyal a Bitcoin, de mennyire örül ennek az altcoin piac?

Közel rekord magasságokban a Bitcoin árfolyama, de a legtöbb altcoin ezt messze nem mondhatja el magáról. Mi áll a Bitcoin emelkedés mögött, mikor jöhet el újra az altok ideje?

 

Sorra döntögeti a 2020-as csúcsokat a Bitcoin árfolyama

Szerintem több tényező együttesen okozhatta azt, hogy a Bitcoin ára 2020-ban ismét rekord magasságokban jár. Jelenleg 18 110 dollárba kerül egyetlen BTC. Ez igazán közel van a 2017-es 19 700-as mindenkori csúcstól. Én nagyjából a következő okokkal indokolnám a jelenlegi erős teljesítményt:

  • A piacok ciklikus viselkedésűek. Közel 3 év medve piac után érett már egy forduló.
  • Bitcoin blokkfelezés. Ahogy márciusban is írtuk, mi kimondottan nagy hatást vártunk a Bitcoin inflációs rátájának a csökkenésétől. A szűkülő készletnek hosszú távra erős árfelhajtó hatása van.
  • Növekvő intézményi tevékenység. Itt a Grayscale, aki már önmagában 500 000 Bitcoint vásárolt. Ott a Microstrategy, Square és még sorolhatnánk... Egyre több intézményi befektető gondolkozik Bitcoin vásárláson, ami a szűkülő készlettel találkozva erős árfelhajtó hatást okoz
  • Világpiaci helyzet, stimulusok és infláció. Nem csak a Bitcoin, de a részvény piac is szárnyal. Én ezt főként a féktelen mennyiségű stimulus hatásának tudom be. Aminek következtében gyengül a dollár, így vele szemben szinte minden tőzsdei termék erősödik.
  • Technikai elemzés legtöbb eszköze már jóval a pumpa megjelenése előtt pozitív jelzéseket adott az árfolyam mozgások alapján. Ha ránézett egy elemző a grafikonra, már érett a következő robbanás.

Bitcoin árfolyam elemzés 2020 november I Cryptofalka BTCUSD-1w-20201120

Az ábrán heti grafikont láthatunk, egy gyertya egy hét mozgását foglalja magába. Szépen mutatja, hogy amint sikerült áttörni a 11500-12000 dolláros ellenállást, onnantól robbant a bomba a Bitcoin árfolyamában. Néhány hét alatt közel 7000 dollárt emelkedett a vezető kriptovaluta.

Az altcoin piac ennek ellenére nem teljesít túl fényesen. Igaz, hogy dollár ellenében stagnál vagy enyhe emelkedést mutat, de BTC-vel szemben erősen lemaradtak. A továbbiakban ezt a lemaradást mutatjuk be, illetve azt nézzük meg, hogy mikor jöhet el újra az altcoinok ideje. ⤵️

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Különböző módszerek a kriptovaluta érték mérésére

A kriptovaluta kereskedés és befektetés témakörében általában 2 féle szemlélet léteik, amiben az emberek mérik a portfóliójuk értékét:

  • Akik dollár ellenében mérik a Bitcoin+altcoin portfóliójuk értékét. Ők csak arra figyelnek, hogy befektetésük után több dollárjuk legyen, mint amennyivel elindultak. Ők általában azok, akik frissen ismerkednek ezzel az új világgal, vagy pedig azok, akik rövid távra terveznek vagy akár a kriptovaluta kereskedésből élnek. Ez miatt számukra tényleg releváns a pillanatnyi rövid távú USD érték.
  • Akik nem foglalkoznak a dollárral és Bitcoinban mérik a kriptovaluta portfóliójuk értékét. Vagyis csak az számít nekik, hogy még több Bitcoint tudjanak gyűjteni a kereskedésükkel. Ők általában azok, akik hosszú távra terveznek a Bitcoin és altcoin piaccal. Nem szeretnék kivenni a pénzüket akár évekig, inkább hosszú távú befektetésként tekintenek erre az egészre. Hisznek abban, hogy a Bitcoin ára a jövőben hasonlóan jól fog teljesíteni, vagyis minél több Bitcoint birtokolnak, később igazából annál több dollárjuk is lesz.

Én személy szerint az első csoportból indultam, majd mára teljesen a másodikba kerültem át. Amikor szinte egyáltalán nem foglalkozom már a portfólióm dollár értékével, hanem arra törekszem, hogy a kereskedéseim során még több Bitcoint tudjak gyűjteni. A Bitcoin emelkedő trendje pedig szinte garantálja, hogy hosszú távra így dollár ellenében igazából még többet fog érni a portfóliód.

Akinek viszont tényleg fontos a portfóliójának a Bitcoin értéke, annak nagyon oda kell figyelnie az altcoin piac teljesítményére. Erre hozunk is egy példát, de előbb nézzük meg hogyan teljesítettek az altcoinok az elmúlt időszakban. ⤵️

 

Az altcoin piac továbbra is gyengélkedik a Bitcoinnal szemben

Az altcoin piac mondhatni még mindig nem tudta teljesen kiheverni a 2017-től kezdődő medve piacot. Vannak olyan nevek és olyan szegmensek (DeFi), amik ellen tudnak menni az átlaggal, de a legtöbb altcoin közel 70-80% minuszban van a korábbi csúcsához képest. Itt főként az ALTBTC párokra gondolok, de dollár ellenében is igazán messze van a legtöbb altcoin a maximális dollár értékétől.

Ethereum vs Bitcoin 2018-2020 I Cryptofalka Ethereum vs Bitcoin 2018-2020

Ezen az ábrán az Ethereum árfolyamát láthatjátok a Bitcoinéval szemben 2018 és 2020 között. Ez alapján több jellegzetesség is van, amire érdemes odafigyelni az altcoin grafikonján.

  • 2017 december 17-én tetőzött a Bitcoin árfolyama. Egészen eddig az Ethereum erősen zuhant a Bitcoinnal szemben.
  • 2018 elején, amikor a Bitcoin már szenvedni kezdett, az Ethereum és a többi altcoin is erősen felülteljesítette a BTC-t. Vagyis a Bitcoin pumpájának elcsitulása után volt az altcoinoknak szabad terük az emelkedésre.
  • Ahogyan beköszöntött az egyértelmű medve piac a Bitcoin grafikonján, az altcoinok piaca is megérezte azt és még a Bitcoinnál is erősebben csökkent az értékük. 2-3 év alatt közel 80-90% minusz szenvedtek el.
  • 2020 elején aljat fogott az ETHBTC grafikon, azóta elindult már egy enyhe emelkedés. De még így is durván -80%ban van az Ethereum a korábbi csúcsához képest

Ha csak az elmúlt hetek mozgásait vizsgáljuk, akkor is szépen látható az a tendencia, hogy az Ethereum és a legtöbb altcoin egyszerűen nem tudja követni a BTC dinamikus emelkedéseit. Amikor kilő a Bitcoin árfolyama, a legtöbb altcoin erősen lemarad tőle. Pontosan ezt láthatjátok a lenti grafikonon, ahol az Ethereum, mint vezető altcoin mozgását vetettük össze a Bitcoinéval.

Bitcoin ár vs. Ethereum ár 2020 november I Cryptofalka Bitcoin ár vs. Ethereum ár

Ezen szépen látszik, hogy amint kilő a Bitcoin, az Ethereum árfolyama nem tudja azt követni. Mivel az Ethereum piaci kapitalizációja a legnangyobb az altcoinok közül, így a legtöbb altcoin pedig hasonlóan viselkedik az Ethereumhoz. Tisztelet annak a néhány rövid távú kivételnek.

[box type="bio"] Konkluziók: Jelenleg még csak a Bitcoin mondhatja el magáról, hogy bika piacon van. Az altcoinok még továbbra is döcögnek vele szemben. Aki pedig túlságosan kitett az altok felé, számára a hasonló időszakok erősen visszaüthetnek, ezért érdemes résen lenni. [/box]

 

Vegyünk egy példát az elmúlt hónapokból

Tegyük fel valaki tartott 10 Ethereumot 2020 szeptember 1-én. Ennek akkori értéke a következő volt: 0,4010 Bitcoin, vagy 4837,7 dollár.

A eset: Az illető tartotta a 10 Ethereumot egészen a mai napig (november 20.) Ekkor a jelenlegi értéke: 0,2671 Bitcoin, vagy 4837,2 dollár. Vagyis Bitcoin értékben igazán nagyot esett a portfóliója, míg dollár értékben éppen csak stagnált.


B eset: 
Az illető átváltotta a 10 Ethereumot Bitcoinba és tartotta azt a mai napig (november 20.) Ekkor a jelenlegi értéke: 0,4010 Bitcoin, vagy 7268 dollár. Vagyis az illető az okos váltásával 100%-ban megőrizte a portfóliója Bitcoin értékét, amit a BTCUSD emelkedése jó néhány extra dollárral is jutalmazott.

Vagyis látható, hogy sokszor jobban jár az ember ha simán hátrébb húzódik az altcoin piacról és visszavált Bitcoinba. Az altcoinok alapvetően egy rizikósabb befektetést jelentenek a kicsi piaci kapitalizációjuk miatt, amiért cserébe pedig nagyobb profitot is várhat el a befektető. Viszont ha ez a magasabb rizikó, magasabb profit nem találkozik, akkor nem éri meg abban az időszakban a rizikósabb befektetést választani.

[box type="bio"] Vagyis, akinek fontos az, hogy a portfóliója Bitcoin értéke is megmaradjon egy Bitcoin bika piac során, nekik érdemes résen lenniük és csak indokolt pillanatban nyitni az altcoinok felé. Imádok altcoinokkal kereskedni, de a pusztán dollár értékek követése sokszor csalóka képet adhat a legtöbb kezdő befektető számára. [/box]

 

Mikor jöhet el újra az "altcoin season"?

Mondhatni túl vagyunk a történet nehezén. Láttuk, hogy bizonyos időszakokban nem éri meg az altcoinokba fektetni és jobban jár az ember, ha pusztán BTC-ben utazik. Na de mikor jöhet el az az időszak, amikor ez pont a fordítottja lesz?

Ahogyan a Bitcoin, úgy az altcoin piac is ciklikus viselkedésű. Hosszabb távú emelkedő és csökkenő ciklusok váltogatják egymást, hasonlóan, mint ahogyan korábban ezt a Bitcoinnál bemutattuk. Vagyis szó sincs arról, hogy én személy szerint temetném az altokat, pont azt gondolom, hogy eddig szenvedtek de lassan újra eljöhet az ő idejük!

altcoins

Ha visszatekintünk a fenti ETHBTC heti grafikonomra, akkor látható is szépen, hogy amint a BTC megütötte a mindenkori csúcsot, azután az altcoinok kerültek a legtöbb befektetőnél fókuszba és tudtak jó néhány hónapig szárnyalni. Jelenleg is picit hasonló tendenciát várok. Először a partvonalról beáramlik a pénz a legismertebb névbe a Bitcoinba, majd amikor az ottani pumpa megáll, akkor elkezdenek szétnézni a befektetők és egyébb magas hozam+magas rizikó arányú befektetéseket keresni. Ekkor rengeteg tőke át fog folyni a Bitcoinból a jóval kisebb kapitalizációjú altcoinokba. Ezt a kicsi összértéket pedig sokkal könnyebb lesz pumpálni, mint az amúgy már viszonylag nagyra fújt Bitcoint. Ekkor pedig az altcoinok újra felül fogják teljesíteni még a vezető kriptovaluta mozgását is.

A probléma csupán az, hogy a Bitcoin mozgása még nem tetőzött. Ezzel szemben viszont rengeteg altcoin van hosszú távú nézeten is igazán túladott állapotban. Ez pedig teremthet a legtöbb befektetőnél egy jó kis dilemmát. Ami biztos, hogy egyre jobb pozícióba kerülnek az altcoinok és talán közelebb van az altcoin season már, mint gondolnánk.

[box type="bio"] Amint megpihen majd a Bitcoin dinamikus mozgása, újra el fog jönni az altcoinok ideje. Ekkor az átáramló tőke hatására a kisebb kapitalizációjú coinok erősen felül fogják tudni majd teljesíteni a Bitcoin mozgását. Viszont ehhez előbb szükség lesz még a Bitcoin dinamikájának a kifulladására is.[/box]

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -2.76% $69,301.13
Ethereum ETH -2.35% $3,494.01
BNB BNB 4.10% $608.3
Solana SOL -0.86% $185.34
XRP XRP 0.35% $0.6252
Dogecoin DOGE -2.94% $0.2106
Cardano ADA -0.67% $0.6509
Litecoin LTC 10.28% $104.47
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!