A Bitcoin túl ingatag ahhoz, hogy igazi pénz vagy értéktároló legyen, esetleg az aranyat helyettesítheti majd a jövőben a FED elnöke szerint.
Jerome Powel FED elnök, hétfőn, a Bank for International Settlements (BIS) által rendezett eseményen őszinte észrevételeket tett a kriptovatlutákkal kapcsolatos kérdésekre.
A FED elnöke Powel vitatja, hogy bármi lenne a Bitcoin mögött
Arra a kérdésre, hogy szerinte a Bitcoin és más kriptovaluták veszélyeztetik -e a pénzügyi stabilitást, Powel olyan, már ismert érveket hozott fel, mint amiket a régi pénzügyi szakemberek régóta mondogatnak.
A kriptográfiai eszközök, mint a Bitcoin, nem igazán alkalmasak értéktárként, mert nagyon ingadozó az értékük, és szerintük semmi sem támogatja őket. Inkább a spekuláció eszközei, ezért nem igazán használható fizetési eszközként, a dollár vagy az arany helyett. – mondta Powel
Powel szavai mondhatni a FED véleményét tükrözik. Ez a nyilatkozat hetekkel azután érkezett, hogy Janet Yellen, Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminiszterének titkára egyértelművé tette aggályait a decentralizált kriptovalutákkal kapcsolatban.

Forrás: Tradingview
Akárcsak Yellen kijelentése, úgy tűnik, a FED elnök szavai is negatív piaci hangulatot eredményeztek, ugyanis a BTC / USD pár több, mint 1000 dollárt esett a szavai során. Minden nézeteltérés ellenére, mind Powel, mind a Bitcoin legnagyobb támogatói egyetértenek abban, hogy a kriptopénz, a Bitcoin az arany új formája lehet.
A Fiat pénz a ‘közhasznúságot’ tartja szem előtt
Agustin Carstens, a BIS vezérigazgatójával és Jens Weidmannal, a Német Szövetségi Bank elnökével és Powellel a stabil banki digitális valutákat is vizsgálta, a CBDC-ket. A CBDC-k a folyamatban lévő kripto-trend jegybanki megfelelőinek tekinthetők. A témáról folytatott beszélgetés kevésbé volt szokatlan, az előadók megismételték az ismert álláspontokat, amelyek magukba foglalják például azt is, hogy a privát stabilcoinokat meg kell különböztetni a digitális fiat valutáktól, a CBDC-től.
Amennyiben a CBDC-ket a nemzetek szuverén pénznemeihez kötik, bizonyosan javulni fog a véleményünk. De ennek ellenére honnan származik a hitelességük? Csakis létező fiat valutából származhat. – mondta Powel
A fiat-valutákat Powel szerint “a nyilvánosság előnyére való tekintettel bocsátják ki”, miközben hangsúlyozta, hogy a stabil pénznemek a jövőben nem szolgálnak a globális pénzügyi rendszer alapjául.
Összegzés
Tulajdonképpen az amerikai pénzügyminisztériumtól (FED) nem is lehetett mást, csakis negatív nyilatkozatot várni a kriptovalutákról. Ugyanis, több adat és tanulmány bizonyítja, hogy a dollár értékcsökkenését, az inflációt, a kriptovalutákkal egyensúlyozzák. A legutóbbi amerikai stimulus csekkeket az emberek Bitcoinra váltották. Ahhoz, hogy tartsák a lelket a dollárban nem tehetnek mást, mint, hogy a kriptovaluták ellen beszélnek.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás