
Mire képesek az altok csökkenő BTC mellett? - Altcoin körkép
Annak ellenére, hogy zakózik ma a Bitcoin, vannak nevek a piacon, melyek szépen tartják magukat. Teszünk egy rövid kitekintést, hogy megvizsgáljuk, melyek lehetnek azok az altok, amik túlteljesíthetik társaikat és emelkedéseket produkálhatnak a közeljövőben a piacon.
Mostoha BTC körülmények
Megjelent ma az eladó erő a Bitcoin piacán. Nem alakul jól eddig a napi zárás, szép piros gyertyánk lehet a nap végére. Egy-egy nagyobb BTC megmozdulás boríthatja a piacot. Az esetek többségében, akár pozitív, akár negatív irányba jelenik meg egy nagyobb volatilitású Bitcoin mozgás, az nagy valószínűséggel negatívan hat a többi kriptovaluta árfolyamának alakulására. A körülmények a piacon, a lefelé ívelő BTC árral, tehát mostohák jelenleg az altok növekedéséhez. Mégis feltérképezhetjük valamennyire a terepet. Következtethetünk ugyanis az egyes altok erősségére abból, hogy mennyire képesek tartani az árukat kedvezőtlen piaci körülmények, tehát BTC csökkenés mellett.
BTC páros grafikonok közt vizsgálódom. Olyan grafikonokat fogok tehát kiszűrni, amik megőrizték pozitív formálódásukat, a közelmúltban történt Bitcoin esés mellett. Így kifejezve erejüket.
Lista: TRX, NANO, LINK, MATIC
Matic és Link az élen az altok közt
Hasonlóan formálódnak a grafikonok. Mind a négy esetben csökkenő árcsatornákban zajlik vagy zajlott az ármozgás. Ezeket láthatjátok kék vonalak között. Előrébb tartanak azok a coinok, melyeknek már sikerült kitörni az árcsatorna ellenállása alól. Link és a Matic tehát a másik kettő előtt jár, ugyanis felmutattak már mindketten egy akkora vásárlóerőt a közelmúltban, ami az előbb említett kitöréshez kellett.
Pirossal láthatjátok az 50-s exponenciális mozgóátlagokat (EMA) a grafikonokon. Vízválasztóként használom. Szeretek az 50 EMA felett long pozíciót felvenni, alatta nemigen. Észrevehetitek, hogy az előbb említett két név, Matic és Link is fölötte jár, míg a TRX és a Nano egyelőre alatta mozog. Ez nem jelenti, hogy az utóbbiak nem törhetnek ki az 50 EMA és az árcsatorna jelentette ellenállás alól, de újabb bizonyíték arra, hogy jelenleg a Matic és a Link formálódása előrébb tart, így biztonságosabb esetükben pozíciók után kutatni.
Ábrák jelölései:

Egy szerencsés gyűjtő 50 dollárért vett egy kártyacsomagot, és talált benne egy különleges lapot, ami egy teljes Bitcoin-t ért.

Az Ethereum teljes értékzárolása (TVL) 2022 óta nem látott szintekre emelkedett. Vajon az ETH árfolyama is profitálhat ebből a növekedésből?

A cég aktívan készül a MiCA szabályozási keretrendszerének való megfelelésre, amely egységes szabályozási környezetet teremt a kriptoeszközök számára.

A Bitcoin-tematikájú mém érme, a BTC Bull Token ($BTCBULL) még csak hétfőn indult, de csütörtökre már meghaladta az 1 millió dolláros gyűjtést.