
Indiában a CBDC-n kívűl minden kriptovalutát betiltanának
Új fejezet kezdődhet az indiai kriptovaluta történelemben. Egy új törvény szerint akár be is tilthatják a kriptovalutákat, kivéve a nemzeti digitális valutáka, CBDC-t.
Úgy tűnik az indiai kormány egy jogi és politikai harc közepette folytatja a kriptovaluták betiltását. A politikusok a napokban olyan döntéseket hoztak, amelyek minden kriptovalutával kapcsolatos tevékenységet veszélyeztetnek Indiában. Korábban Kínától láthattunk hasonló próbálkozásokat 2016-2017-ben, nagyjából nullával egyező sikerrel.
Ha a kripto legális, a törvény illegálissá tudja tenni
A ‘Cryptocurrency and Regulation of Official Digital Currency Bill’ célja a kriptopénzek betiltása Indiában. Ez minden olyan kriptopénzre értendő, amelyet nem az állam ad ki. Ez súlyos csapást mérhet az ország virágzó kriptográf ökoszisztémájára.
Fontos megjegyezni, hogy több kriptovaluta tőzsde és más kriptográfiával kapcsolatos vállalkozás legitimitást nyert, miután egy bírósági határozat kimondta, hogy a kriptopénzek törvényesek. A bíróság azt is kimondta, hogy vonják vissza a kriptovalutákat érintő intézkedéseket mindaddig, amíg azokat nem kifejezetten bűncselekménynek minősítik.

A kriptovaluták használatát tiltó szabályozási keret logikus lépésnek tűnik, ugyanis, az megsemmisítené a bírósági döntést. Ha a kezdeményezés sikerrel jár, amint a törvény hatályba lép, az egész ipar illegális lenne Indiában.
A törvényhozók nyilvánvalóan ezt akarják. A törvény világos és nem engedi meg a szubjektív értelmezést:
Könnyítő keretrendszer létrehozása az Reserve Bank of India (RBI) által kibocsátandó hivatalos digitális pénznem létrehozásához. A törvényjavaslat minden indiai kriptovalutát meg akar tiltani, ugyanakkor lehetővé tesz bizonyos kivételeket a kriptovaluta mögöttes technológiájának és felhasználásának elősegítésére.
India saját állami valutája (CBDC) előtt simítja az utat
Az RBI által ellenőrzött nemzeti állami valuta (CBDC) kibocsátása az egyik lehetséges kivétel a szabály alól. Az indiai kormány legalább két éve kutatja a digitális rúpia ötletét, mindazonáltal mindig óvatos volt bármiféle előrelépésről vagy naprakész projekt állapotáról beszélni.
Shaktikanta Das kormányzó 2019-ben elmondta, hogy nagyon korai lenne beszélni bármilyen formális előrelépésről a CBDC-k terén. Az ilyen óvatos álláspont kulcsfontosságú India szabályozási keretrendszerében, mivel a kriptográfiai fogalmak közül számukra még sok meghatározhatatlan, és bármi megváltozhat akár egy technika miatt:
Zajlik néhány megbeszélés. A technológia még nem fejlődött ki teljesen. A megbeszélések még mindig nagyon korai szakaszban vannak.
Figyelembe véve, hogy a parlamentben a Bharatiya Janata párthoz tartozók vannak többségben, amely igazodik Narendra Modi miniszterelnök politikájához is, a törvényjavaslatnak van esélye a megszavazására.
Közösségi reakciók
A kriptopénz rajongók nem fogadták örömmel a hírt. Sumit Gupta, a CoinDCX tőzsde társalapítója szerint a kormánynak tisztáznia kell, hogy mit tart magán illetve állami kriptovalutának. Mivel a Bitcoin világszerte nyilvános és elfogadott kriptopénznek számít, nincs központosított egysége amelyet szabályozni lehetne.
[embed]https://twitter.com/smtgpt/status/1355382818952544259[/embed]
Korábban 2016-2017-ben Kínától láthattunk hasonló elbukott próbálkozásokat arra, hogy "betiltsa a Bitcoint". Először még a közösség próbálta komolyan venni a dolgot, majd a huszadik hasonló kijelentés és próbálkozás után a legtöbb ember már csak nevetett a dolgon. A kriptovalutáknak ugyanis nincs egy központi irodájuk, vezetőjük, amit konkrétan be lehetne tiltani. Decentralizált jellegükből kifolyóan igazából közvetlenül nem lehet őket betiltani, csupán limitálni azokat az elérési lehetőségeket, ahol a felhasználó kapcsolódni tud velük. De erre is számtalan megoldás létezik már VPN, Decentralizált tőzsdék stb. amik segítségével ez sem olyan egyszerű már. India fő célja a potenciális törvénnyel az, hogy megpróbálja elnyomni a majd jövőben megjelenő indiai állami digitális valuta jelenlegi konkurenseit. Nem gondolnánk, hogy ebben sikerrel fog járni. :)
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Kanye West 2 millió dolláros ajánlatot kapott egy token indítására, de nemet mondott. Vajon mégis beszáll a kriptóba? A piac már fogad rá!
Haliey Welch, azaz a „Hawk Tuah” lány először szólalt meg a HAWK token elindítása és az azt követő katasztrofális összeomlás óta.

A cég szerint a SOL akár 520 dollárig is emelkedhet 2025 végére, ezzel minden idők legmagasabb árfolyamát hozva. De miért ennyire optimisták?

A Wall Street Pepe ($WEPE) előértékesítése immár átszárnyalt a 70 millió dolláros mérföldkövén, és már csak 8 nap van hátra belőle.