
Az Ethereum készletet is felvásárolja Grayscale alapkezelő
A Grayscale befektetéskezelő cég a Bitcoin újonnan bányászott készletének felvásárlása mellett 110 millió dollárt Ethereum-ba is fektetett idén! 💎
Grayscale diverzifikálás az Etherrel
Az elmúlt időszakban nagy figyelem kísérte a Grayscale BIT (Bitcoin Investment Trust) hatalmas vásárlásait. A mennyiségek mellett az összetétel is érdekes, ugyanis megfigyelhető az agresszív Ethereum (ETH) beszerzés is. Ez egyértelműen arra utal, hogy a cég a tradicionális befektetésekhez hasonlóan, diverzifikációra törekszik.
Egy Coinscrum podcastban a befektetési kapcsolatok igazgatója, Ray Sharif-Askary felfedte, hogy ezidáig 2020-ban 110 millió dollárnak megfelelő ETH-t halmoztak fel. Ez egyben az Ethereum teljes piaci kapitalizációjának 0,4%-át jelenti. Megemlítette még továbbá azt is, hogy jelenlegi ügyfeleiknek a 38%-a egynél több kriptovaluta befektetéssel rendelkezik, szemben az egy évvel ezelőtti kb. 9%-os értékkel.
Ez idő alatt a Grayscale a Bitcoin teljes kapitalizációjának 0,2%-át, 390 millió dollár értékben vásárolta fel, ami nagyságrendileg a bányászás során létrejött BTC mennyiség 1,5-szeresét jelenti. Erről korábban itt írtunk ➡️ Napi 607 Bitcoin-t vásárolt a Grayscale Befektetési Alap
Szárnyal a Grayscale Ethereum Trust
Az ETH beszerzésének ideje éppen egybeesett a Grayscale Ethereum Trust részvények drámai, év elejétől a mai napig tartó teljesítményével. Ez idő alatt 800%-ot növekedett és 210 dolláros kereskedési árral zárt. Egy teszt alapján, a januárban befektetők 24 órán belül egy becsült 250$-os ár mellett 995%-os megtérüléssel számolhatnak.
Grayscale a jövőről
A podcastben röviden szó esett a jövőről is, amellyel kapcsolatban véleményük még mindig az általános vélekedéssel esik egybe, miszerint az Egyesült Államok pénzügyi politikája a COVID-19 krízis közepette egyértelműen a Bitcoin és a kriptovaluták számára készíti elő a terepet. A Grayscale egy cég, mely menedéket és választ jelenthet a nagymértékű inflációra. Hosszútávú befektetéseket jelentenek egy világban ahol megjósolhatatlan pénzügyi stimulusokkal kell számolni.
Végezetül Sharif-Askary hozzátette:
“Még sosem láttunk ilyen mértékű keresletet a termékeink iránt”
További ajánlott cikkeink:
- Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
- Eljött a nap, amikor az olaj ára olcsóbb lett, mint a vízé
- Starbucks és McDonalds teszteli a kínai digitális yüant
- Komoly módosítások a Facebook Libra kriptovalutájánál
- Blockchain technológia, már a Telsa és a BMW is használja
- A Huawei fogja segíteni a kínai blockchain adoptációt
- CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!