
CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos
Nehéz terep a kriptovaluta kereskedés. Hagyományos piacokhoz képest még mindig egy nagyon kicsi szegmensről beszélünk. Ennek megvannak az előnyei, hátrányai. A piac, nagyságából adódóan könnyen manipulálható, a nagy volatilitás jelentkezhet nagy profitokban, ugyanúgy nagy veszteségekben. Kockázatosabb buli tehát a kripto tőzsdézés, így jobb óvatosnak lenni. Összeszedtünk pár tippet, amire minden kezdő tradernek illik odafigyelni.
Jobb kerülni a kis market cap-s neveket
Említettem, hogy hagyományos piacok mellett eltörpül a kriptovaluta kereskedés. Emiatt könnyen manipulálható. Ez felettébb igaz a kis piaci kapitalizációval rendelkező coinokra. Elég csak a Matic utóbbi időszakban bekövetkező emelkedésére és esésére gondolni. Saját magunk idegrendszerét kíméljük meg, nem mellesleg csökkentjük a kereskedéseink kockázatát, ha hagyományosabb kriptovalutákat választunk kereskedéshez (BTC, ETH, LTC stb.), mint kisebb market cap-s társaikat.
Matic buborék - két nap alatt nullázódott az addigi emelkedés
Kisebb cap-s coinok esetében kevés kereskedési volume-mal találkozik az ember. A megrendelési könyvben (order book) nem túl sűrűn helyezkednek el a vételi és eladási árak, általában nagy spread-del (vételi és eladási ár közti különbség). Nagyobb tőkével így könnyebb emelkedéseket és eséseket generálni. Gondoljunk bele! Egy nagy beáramló tőke hamar fel tudja vásárolni kis név esetében az order book eladási oldalát, amivel gyorsan két számjegyű növekedéseket lehet generálni.
Ezen alapultak/alapulnak a pump signal csoportok. Pumpák esetében a cél a rövid távú profit szerzés, így hamar megjelenik az eladási hullám és lenullázódik az addigi emelkedés. Ezt hívjuk invalid emelkedésnek. Problémás eset, ugyanis könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy bevásárolunk és 10 perc múlva már 30%-kal lejjebb van az ár.
Neblio - volume nélküli környezetbe néha beesik a kereslet, és egészen furcsa ármozgásokat képes produkálni
Csekély keresletű környezetben a technikai elemzés módszerei sem túl hatékonyak és nő a manipulálhatóság és a volatilitás. Kriptovaluta kereskedés során tehát célszerű óvatosan bánni a kisebb market kapitalizációval rendelkező nevekkel, és kisebb tőkével fordulni feléjük. Szintén probléma a kis neveknél, hogy a kevés kereskedési mennyiség miatt nehezebb pozíciót vásárolni vagy eladni. Kicsi a likviditás, ami miatt könnyebb beszorulni egy-egy megrendeléssel.
Tippek kriptovaluta kereskedéshez
-
Ne menj szemben a trenddel!
Az első és legfontosabb szabály. Down trenden short pozíciókat, up trenden pedig long pozíciókat célszerű kutatni.
-
Ne találgass alj pontokra!
Sokan elhibázzák, hogy a legalacsonyabb ponton szeretnének vásárolni. Az esetek jó nagy többségében bukással végződik ez a magatartás. A bálnák irányítják a piacot. Nem tudhatjuk, hogy számukra mi számít olcsónak, a legalacsonyabb árnak. Konfirmált up trenden célszerű vásárolni, nem pedig alj pont után kutatni. -
Törődj a kockázattal!
Ne csak azt figyeld mennyi profitot szerezhetsz egy-egy kripto kereskedéssel, hanem, hogy mennyit bukhatsz el. Ezt nevezzük kockázat/hozam tényezőnek. Célszerű legalább kétszer akkora lehetséges profittal belemenni egy kereskedésbe, mint lehetséges veszteséggel. -
Legyen pontos stratégiád!
A tőzsde nem szerencsejáték. Lehet úgyis kezelni, de nagy valószínűséggel bukás lesz a vége. Mindig legyen előre kész stratégiád, ami alapján tudod mikor nyithatsz short pozíciót, vagy éppen longot, milyen célárral számolhatsz és mekkora veszteséget vállalsz el.
-
Tartsd magad a stratégiához!
Ha már rendelkezel kereskedési stratégiákkal, tartsd is be azt. Nem érdemes fölöslegesen kockázatot vállalni. Nem érdemes azt sem hajkurászni, hogy minden nap feltétlenül kereskedj. Türelmesen várd meg, míg az ármozgás kiadta a stratégiát és azután cselekedj. A hangsúly itt a türelmen van.
-
Mindig használj stop-losst!
Kripto tőzsdézés során együtt kell élned a veszteséggel. Nem nyerhetsz minden kereskedéssel, lehet rossz döntést hozni, de le kell tudni vágni a veszteséget. Jobb érzés tud lenni a profitnál, ha levágtad egy kereskedést veszteségét -1,5%-n, mielőtt esett volna további 10%-t. -
Ne légy mohó!
Összefügg a stratégiával. Általában, ha nagyot akar szakítani valaki a tőzsdén az nagy bukóval jár. A hosszútávú építkezés híve vagyok, nem egy nap alatt gazdagszik meg az ember. A nagy nyereség, nagyobb kockázattal is jár, így pont ellentétesen sülhet el. Célszerű tartani magad a stratégiád engedte kockázatokhoz és profitokhoz.
-
Jobb kimaradni valamiből, mint belemenni valami rosszba
Ha bizonytalan vagy egy kereskedésben, ne hozz döntést! Viszályára is fordulhat persze, hiszen profitokról maradhat le az ember, viszont kockázatcsökkentés szempontjából okosabb döntés nem belemenni bizonytalan tradekbe.
-
Ha sok a rossz trade, tarts pihenőt!
Nem egészséges minden nap a grafikonokat bámulni. Kell pihenőt is tartani. Ha több rossz kereskedés becsúszott egymás után valószínűleg rád fér fejben egy kis tisztulás, vagy éppen a piac nem alkalmas kereskedésre.
A háttérképek tulajdonosa a cointelegraph oldal.
További ajánlott cikkeink:

Sokan figyelemmel kísérik a Trump család kriptós cégének befektetéseit. Vajon hogyan alakult most a portfóliójuk a több hónapos hullámzások után?

A FED visszavonja a rendeletet, amely előírta, hogy a bankok előzetesen értesítsék a szabályozókat kriptoeszközökkel kapcsolatos tevékenységükről.

Az Ark Invest, egy új, speciális módszertan alapján 2,4 millió dollárra emelte a Bitcoin 2030-as bikapiaci árfolyam-előrejelzését.

Szlovénia fővárosa, Ljubljana lett a világ legkriptobarátabb városa – megelőzve Hongkongot, Szingapúrt és Zürich-et is.