Kriptobarát országok – szabályozási gyakorlatok Európában

feb 28, 2020 | 0 hozzászólás

A kritptovaluták elleni leggyakoribb érv, hogy használatuk, működésük szabályozatlan, ezért sok bizonytalanság és néha szélhámosság övezi őket. Ez biztosan számos magán és intézményi befektetőt tart távol a kriptovilágtól. Idővel várható azonban a szabályozottság feltételeinek kialakulása is, miközben a blokklánc mainstreammé válik. Mint minden folyamat elején, itt is vannak már jó példaként szolgáló úttörők. Ők elsők között láttak fantáziát az új technológiában és kezdték el a kriptovaluta használatának támogatását, valamint a hozzá kapcsolódó kriptobarát szabályrendszer kidolgozását.

 

Málta – a Kriptobarát sziget

Az európai jó gyakorlatok sorát valószínűleg Máltával érdemes kezdeni. Nem sok ország mondhatja el magáról, hogy olyan miniszterelnökkel rendelkezik, aki szerint a kriptovaluta, mint fizetőeszköz az ,,elkerülhetetlen jövőt” testesíti meg. Már 2018 előtt is a kriptovilág európai motorjának számított Málta, de 2018 július 4-én a parlament elfogadott három törvény (Digital Innovation Authority Act, Innovative Technological Arrangement and Services Act és a Virtual Financial Asset Act) tovább erősítette ezt a tényt. 10-15 év múlva visszatekintve jó eséllyel beszélhetünk majd a kripto szabályozás szempontjából történelmi jelentőségű törvényekről. A kedvezőbb szabályozás miatt olyan komoly tőzsdei cégek is áthelyezték vagy kibővítették itt működésüket, mint a Binance, Bittrex, Bitbay vagy a Zebpay.

crypto-friendly-cryptofalka

 

Svájc – Kriptobarát-kriptobankár

Ha pénzügyi innovációról van szó, akkor Svájc sem maradhat ki az éllovasok közül. Itt alakult ki a kaliforniai Szilícium Völgy mintájára a ,,Crypto Valley”, azaz a Kripto Völgy. A történet 2015-ben indult egy Űrhajónak (The Spaceship) nevezett házban, ahol egy csapatnyi programozó dolgozott egy új projekten, amit Vitalik Buterin vezetett. Ez a projekt az Ethereum volt. Azóta több mint 700 blokklánccal foglalkozó vállalkozás működik a Kripto Völgy-ben, köszönhetően a kedvező szabályozásnak és az alacsony adóknak. Ahogy Dolf Mueller, a város polgármestere fogalmazott: ,,Tagadhatod vagy szembe nézhetsz vele. De a blokklánc technológia itt van, akár akarjuk, akár nem.” Zug város vezetése ezért inkább szembe néz vele és elfogadja azt. Ezenkívül a svájci vasút is elfogad bitcoint jegyvásárláskor és néhány banknál (Falcon Private Bank és Julius Baer) már utalni is lehet kriptovalutákat illetve át lehet váltani FIAT valutára.

 

Lichtenstein – Kriptobarát Hercegség

Málta mellett a Hercegség is azon kevés országok közé tartozik, ahol a kriptovalutának és a blokklánccal foglalkozó cégeknek rendezett jogi keretei vannak. 2019 május 7-én elfogadtak ugyanis egy új törvényt, amely a tokenek és virtuális token szolgáltatók szabályozását hivatott megoldani. A blokklánc törvény lehetővé tette, hogy bármilyen vagyontárgy (ingatlan, kötvény, részvény, egyéb) tokenizálható, digitalizálható legyen és ezáltal kriptotőzsdén is jegyezhetővé válik. A törvény ezeknek a digitális eszközöknek valamennyi részletét szabályozza.

Összefoglalás

Napjainkra egyre többen látják meg a fantáziát a blokklánc technológia különböző alkalmazásában. Ezúttal azt mutattuk be, hogy vannak olyan innovatív, nyitott vezetővel rendelkező államok, ahol már nekiláttak annak a munkának, ami még a világ többi része számára hátravan. Mint minden technológiai ötlet esetén itt sem lesz majd mindegy, hogy ki mikor száll be a versenybe. A jelenlegi élen állók minden bizonnyal meghatározzák a szabályozás jövőbeni alakulását is.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
  2. MIÉRT ÉRI MEG BITCOINNAL ÉS KRIPTOVALUTÁKKAL KERESKEDNI?
  3. PONTOS MATEMATIKAI MODELL A BITCOIN ÁR MEGHATÁROZÁSÁHOZ
  4. ÚJABB CSÚCSOKAT DÖNTÖGET A BITCOIN HASH RATE
  5. TETHER OLDOTTA MEG A PORNHUB ÉS A PAYPAL HARCÁT
  6. MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
  7. CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
  8. AZ ARANYNAK KÖSZÖNHETŐEN ENNYIT ÉRHET MAJD AKÁR EGY BITCOIN

 

Cryptofalka háttér

 

Elérhetőségek:

Privát kereskedő csoport: https://cryptofalka.hu/privat-csoport/

CryptoFalka oktatási csomagok: https://cryptofalka.hu/uzlet/#csomagok

Facebook: https://www.facebook.com/cryptofalka/

Twitter: https://twitter.com/CryptofalkaH

Instagram: https://www.instagram.com/cryptofalka/

Támogass minket: Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat biztosítja az olvasók számára, a következő címeken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük!

Bitcoin donate (BTC): 35tHyC7NEBrZZ4iqR3t44USnyYeNqyWFkD
Ethereum donate (ETH): 0xB21D62e01474DAd0c11007f0e2385699520610f5
Litecoin donate (LTC): LRp3T4gxZbep6U1bjeDZ9CxKpb8xbnDZr6

—————————————————————————————————————————————————–

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Hogy mi is a CryptoFalka Platform? 

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! 

Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól! 

Vásárolj kriptovalutát

kereskedési stratégiák

Privát csoport korábbi elemzései

Kriptovaluta projekt ismertetők

A digitális ezüst! Mit érdemes tudni a Litecoinról?

A Bitcoin legnagyobb alternatívája. Kicsit privát, kicsit okosszerződéses, kicsit Bitcoin. Miért jobb? Miért nem? Tekintsük át a Bitcoin Cash eredetét és legfontosabb jellemzőit.

Bitcoin újratöltve! Mi a Bitcoin Cash és hogyan jött létre?

A Bitcoin legnagyobb alternatívája. Kicsit privát, kicsit okosszerződéses, kicsit Bitcoin. Miért jobb? Miért nem? Tekintsük át a Bitcoin Cash eredetét és legfontosabb jellemzőit.

CryptoFalka heti hírlevél!

Szeretnél ingyenes altkoin elemzéseket kapni? Érdekel mi történt a Bitcoinnal és a Criptopiaccal a héten? Iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Köszönjük! Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre.