Játékelmélet a blokklánc és a kriptovaluták világában

Szerző: | aug 13, 2021 | Kriptovaluta

A játékelmélet alapjai fellelhetőek a kriptovaluták világában is, ez az egyik oka annak, hogy a Bitcoinnak több mint egy évtizede sikerül boldogulni. Azt is mondhatnánk, hogy ez az évtized befektetése annak ellenére, hogy számos kísérletet tettek a visszaszorítására.

 

Mi is az a játékelmélet?

A játékelmélet azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi a racionális (ésszerű) viselkedés olyan helyzetekben, ahol minden résztvevő döntéseinek eredményét befolyásolja a többiek lehetséges választása. Tehát a játékelmélet a stratégiai problémák elmélete.

Neumann János fektette le a játékelmélet alapjait egy 1928-as munkájában. Majd az Oskar Morgenstern matematikus-közgazdásszal közösen írt „Játékelmélet és gazdasági viselkedés” című művében (1944)

Kezdetben a közgazdaságtanban vállalkozások, a piacok és a fogyasztók viselkedésének vizsgálatára használták. Mára azonban széles körben alkalmazzák más tanulmányi területeken. Ezért a játékelméleti modellek eszközként használhatók az interakcióba lépők viselkedésének és tetteik lehetséges vizsgálatára. Mindez előre meghatározott körülmények között történik. Napjainkban a politika, szociológia, pszichológia és filozófia széles körű tanulmányozására is alkalmazhatók.

Játékelmélet a kriptovaluták világában.Játékelmélet a kriptovaluták világában.

A játékelmélet alapfogalmai:

• Zéró összegű az a játék, amelyben a játékosok csak egymás kárára növelhetik nyereségüket.
• Nem zéró összegű játszma az, mikor a két fél nemcsak egymástól, hanem egymással együttműködve valamilyen külső forrásból is nyerhet.
• Nash-egyensúlynak nevezzük a részt vevő játékosok egyéni stratégiáinak olyan stratégiaegyüttesét. Minden egyes játékos aktuális stratégiája a neki legkedvezőbb helyzet megteremtése, miközben folyamatosan reagál a többi játékos aktuális stratégiájára. Másképpen: amennyiben a többi játékos egyike sem változtat az aktuális stratégiáján, akkor az adott játékosnak sem érdemes változtatnia, mert nem járna jobban a változtatással.

Ésszerű feltételezni, hogy minden játékos a lehető legnagyobb nyereség elérésére, és a veszteség kockázatának minimalizálására törekszik.

Bitcoin és kriptovaluta kereskedés I Cryptofalka

 

A fogolydilemma

A fogolydilemma a nem zéró összegű játékok egy fajtája. A lényege, hogy két, súlyos bűnténnyel gyanúsított fogoly közül vallomást tesz-e az egyik a másik ellen. Akárcsak a többi nem kooperatív játékelméleti problémában, itt is feltételezzük, hogy az egyes játékosok saját nyereségüket tartják szem előtt. Tekintet nélkül a másik résztvevő nyereségére.

Egy súlyos bűntény kapcsán két gyanúsítottat letartóztat a rendőrség. Mivel nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól. Mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik. Amennyiben az első fogoly vall és társa hallgat, akkor az előbbi büntetés nélkül elmehet. Míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha az első tagadja meg a vallomást és a második vall, akkor a másodikat fogják elengedni. Ebben az estben az első kap 10 évet. Ha egyikük sem vall, akkor egy kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.

Mindképpen a vallomás lesz a meghatározó stratégia mindkét résztvevő számára. Mindegy, hogyan dönt a másik játékos, a vallomással elkerülhető a rosszabb lehetőség. A foglyok számára sajnálatos módon pont ez fog elvezetni ahhoz a szerencsétlen végkimenetelhez, mikor mindkettő vall és mindkettő súlyos büntetést kap. Ez a fogolydilemma lényege.

Játékelmélet a kriptovaluták világában.Játékelmélet a kriptovaluták világában.

 

Játékelmélet a kriptovalutál esetében

Ha egy olyan hálózatról beszélünk, mint a kriptovaluták rendszere, ahol az egyének nem ismerik és nem bíznak egymásban, akkor a játékelmélet nagyon is meghatározóvá válik. Mivel a Bitcoin blokkláncot elosztott rendszerként tervezték (sok csomóponttal különböző helyeken vannak elosztva), tranzakciók és blokkok érvényesítése tekintetében e csomópontoknak egymásra kell támaszkodnia. Ezek a csomópontok azonban nem igazán bízhatnak egymásban. Tehát hogyan kerülheti el egy ilyen rendszer a rosszindulatú tevékenységeket? Hogyan akadályozhatja meg a blokklánc a önmaga megzavarását?

A játékelmélet a kriptovaluták világában.
A Bitcoin hálózat egyik legfontosabb jellemzője, amely véd a rosszindulatú tevékenységektől a Proof of Work konszenzusos algoritmus. Olyan technikát alkalmaz, amelyek miatt a bányászati ​​folyamat költséges és időigényes, valamint versengő ​​környezetet teremt. Ezért a PoW-alapú kriptovaluták felépítése ösztönzi a bányászati ​​csomópontokat, hogy becsületesen cselekedjenek. (Így nem kockáztatják meg a befektetett erőforrások elvesztését).

Ezzel szemben minden rosszindulatú tevékenységet megbüntetnek. Azok a bányászati ​​csomópontok, amelyek tisztességtelen magatartást tanúsítanak, valószínűleg sok pénzt veszítenek, és kirúgják őket a hálózatból. Következésképpen a bányász legvalószínűbb és legracionálisabb döntése az, hogy tisztességesen cselekszik, és biztonságban tartja a blokkláncot.

 

Záró gondolatok

A játékelmélet általánosságban modellezi és megvizsgálja, hogyan viselkednek az emberek, ha racionális énük alapján döntenek. Ezért a játékelméleti modelleket mindig figyelembe kell venni az elosztott rendszerek, például a kriptovaluták tervezésekor.

A kriptográfia és a játékelmélet kiegyensúlyozott kombinációjának köszönhetően a Proof of Work konszenzus algoritmus képes volt létrehozni a Bitcoin blokkláncot, mint decentralizált gazdasági rendszert, amely rendkívül ellenálló a támadásokkal szemben.

Ugyanez igaz más kriptovalutákra is, és a játékelmélet fogalmai a Proof of Stake (PoS) blokkláncokra is érvényesek. A fő különbség itt az, ahogyan a PoS blokklánc foglalkozik a tranzakciókkal és a blokkok érvényesítésével.

Fontos azonban, hogy a blokklánc biztonsági és rugalmassági foka a protokolljától függ, és közvetlenül kapcsolódik a hálózat résztvevőinek számához.
Ebből logikusan következik, hogy a nagyobb elosztott hálózatok megbízhatóbbak, mint a kisebbek.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT 

Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋

Donation: ➡️ LINK ⬅️

Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.

—————————————————————————————————————————————————–

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

# NamePrice

Hogy mi is a CryptoFalka Platform? 

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! 

Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól! 

Discord I Cryptofalka

Elakadtál? Kérdésed van? Konzultálj a Cryptofalka szakembereivel! 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció I Cryptofalka

[web_stories_embed url="https://cryptofalka.hu/web-stories/mi-a-bitcoin%3f-kriptovaluta-kezdoknek-i-cryptofalka/" title="Mi a Bitcoin? Kriptovaluta kezdőknek I Cryptofalka" poster="" width="360" height="600" align="none"]

Hallgasd a Bitcoin kisokos podcast műsorát!

Bitcoin kisokos podcast cryptofalka